Tolnamegyei Közlöny, 1906 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1906-02-01 / 5. szám

1906. február I TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 5. sz 3. rendezett tanács. Vegye tehát a dolgot a város a kezébe, mert az egész város érdeke, hogy polgárai boldogulását megkönnyebbitve, a fej- , lődést tűzze ki célul. Felhívjuk tehát ez utón a város hivatott közegeit, hogy tegyék a dolgot : tanulmányozás tárgyává és szentül meg vagyunk győződve, hogy csakis olyan konklúzióra fog '■ jutni, mely az eszme megvalósulását fogja eredményezni. Egyébként e tárgyhoz még bővebben hozzá i fogunk szólani. KÜLÖNFÉLÉK. i — Személyi hír. Gróf Széchenyi Sándor v. b. t. t., főrendiházi alelnök, múlt hétfőn Nagydorogról Szekszárdra jött és elnökölt a Tolnamegyei Takarék- és Hitelbank ezen a na­pon tartott közgyűlésén. — Meghívás a püspöki installációra- Dr. Walter Antal pécsi püspöki belynök átiratot intézett Tolnavármegye törvényhatóságához, melyben meghívja gróf Zichy Gyula pécsi püs­pöknek folyó hó 7-én tartandó installációjára. A meghívásra Tolnavármegye törvényhatóságát az installáción Döry Pál alispán vezetése alatt egy küldöttség fogja képviselni, melynek tagjai lesznek : Gróf Apponyi Sándor, gróf Apponyi Géza, Wosinszky Mór, Sztankovánszky János, Bernrieder József, dr. Kämmerer Ernő és Perczel József. — Áthelyezés. A földmivelésügyi miniszter értesítette Tolnavármegye törvényhatóságát, hogy néhai Lumnitzer Béla m. kir. erdőmester he­lyére a pécsi m. kir. állami erdőhivatalhoz Al- mássy István m. kir. főerdészt helyezte át s a nevezettet az állami erdőhivatal vezetésével is megbízta. — Joggyakornoki kinevezés. A pécsi kir. Ítélőtábla elnöke Beöthy László végzett jog­hallgatót, dr. Beöthy Károly szekszárdi ügyvéd fiát a pécsi kir. tábla kerületébe díjas joggya- komokká nevezte ki. — Felmentés a böjt alól. Dr. Walter Antal pécsi püspöki helynök az egész pécsi egyház­megyében megengedte, hogy Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, mely az idén péntekre esik, a hívek húst ehessenek. ~ Az első értesítő- A szekszárdi állami főgimnáziumban és a polgári fiú- és leányisko­lában ma osztották ki a tanulóknak az első félévi értesítőt, mely a szorgalmas és jó maga- viseletü tanulóknak örömet, a kevésbé szorgal­masoknak és hanyagoknak pedig szomorúságot okozott. — Sárköz nem kap köves utat. Most érke­zett a minisztertől vissza Tolnamegye törvény- hatóságához a vármegye által elkészített úthá­lózati térkép, melyet azzal a változtatással hagyott jóvá, hogy az úthálózatból törülte a sárközi és a bölcskei utat. Ez méltánytalanság és igazságtalan határozat a vármegye egyik leg­nagyobb és legvagyonosabb vidékének lakos­ságát sújtja, amely pedig a legnagyobb mérték­ben már régóta rászolgált arra, hogy a vár­megye köves úttal lássa el. A mellőzött tős­gyökeres magyar községeket ezen valóban mostoha elbánás nagyon is elkeserítheti, mely­nek nem lehet más jogorvoslata, mint az, hogy újból mozdítsanak meg mindent jogos követe­léseik kielégítése végett. — Aposztata káplán. A fővárosi lapokból értesülünk, hogy Perczel Dezsőt a képviselőház szomorú sorsra jutott elnökét újabb csapás érte. Szép reményekre jogosító Dezső fia, aki Mágo- cson Halvax József volt orsz. képviselő és plébános mellett káplánkodott, szerelmi viszony miatt a szép előmenetelt ígérő papi öltönyt le­tette és Erdélybe ment, ahol belépett az uni­tárius egyházba. — Szekszárd r. t. város rendőrkapitányának kérelme. Molnár Lajos Szekszárd r. t. város rendőrkapitánya alaposan indokolt kérvényt adott be az alispánhoz, melyben azt kéri, hogy Székszár dón alkapitányi vagy rendőrfogalma­zói állás szerveztessék. Az alispán felhívta a város polgármesterét, hogy a rendőrkapitány kérvényét a képviselő-testület mielőbb tárgyal­tassa és az abban megnevezett állások valame­lyikének rendszeresítése érdekében törvényes hatáskörének egész súlyát érvényesítse., — Eljegyzések. Ráduly Sándor betűszedő — lapunk egyik törekvő munkása — jegyet váltott Strott József szekszárdi iparos egyetlen leányával, Erzsikével. — Goldberger A. Albert, budapesti kereskedő Simontornyáról eljegyezte Frommer Margit kisasszonyt. — Múlt szombaton tartotta eljegyzését a szekszárdi polgári olvasó­körben Hradek Lajos szekszárdi iparos Prat- ser Juliskával, özv. Mójzes Sándorné olvasó­köri vállalkozónő nevelt leányával. Kálmán Fe­renc szekszárd-belvárosi r. k. tanító eljegyezte Pécsről néhai gyulai Gaál László püspöki számtartó leányát Mariska kisasszonyt. — Felolvasás a Múzeumban- Vasárnap feb. hó 4-én este negyed 9 órakör Ács Lipót főgim. tanár vetített képek kíséretében felolvasást tart A „Modem francia festészetről.“ A termet fűtik. Belépő-dij 50 fillér. — Fényes bál Szekszárdim. Dőry Pál, Tolnavármegye hazafias és alkotmány védő al­ispánja, mint már lapunk múlt számában meg­írtuk, széleskörű akciót fejt ki a behívott pót- tartalékos katonák visszamaradt családjainak segélyezése végett. Ezen célból folyó hó 10-én a Szekszárd Szálló nagytermében zártkörű tánc­estélyt rendeznek gróf Apponyi Géza védnök­sége alatt, melyen meg fog jelenni Szekszárd és Tolnavármegye előkelő közönsége. A rendező­bizottság, melynek élén Dőry Pál alispán áll, a következő meghívót bocsátotta ki: »A múlt év december havában tényleges szolgálattételre bevonult póttartalékosok családtagjainak felse­gélyezésére gróf Apponyi Géza ur Öméltósága védnöksége alatt 1906. február 10-én, a Szek­szárd Szálló nagytermében zártkörű táncestély tartatik. Kezdete este 9 órakor. Jegyek ára: személyjegy 3 K, családjegy 8 K. — Jegyek előre válthatók Pirnitzer József és fiai cégnél és Molnár Mór könyvnyomdájában. Felülfize- téseket a jótékony cél érdekében köszönettel fogadunk és azokat hirlapilag nyugtázzuk. Ren­dező-bizottság : elnök Dőry Pál. Alelnökök: Forster Zoltán, Győrbiró Benő, dr: Hiding Ádám, dr. Leopold Kornél, dr. Pesthy Pál, Sass László, Tóth Henrik, dr. Török Ottó, Wigand János. Titkárok: Pazár Dezső, Vörösmarthy József. Jegyzők: Beöthy László, Reichl Dezső. Cigány­vajda: Szedlácsek László. Pénztárnokok: dr. Mikes Jenő, Rác József. Ellenőrök: Jasek Sán­dor, Komjáthy Sándor. Rendezők: gr. Apponyi Rezső, _dr. Bartal Kornél, ifj. Bernrieder József, Becht Ödön, dr. Bernáth Béla, Bolgár Béla, dr. Csizmadia Géza, Csapó Dániel, Dőry Ernő, Dőry Frigyes, Dőry Jenő, dr. Drágíts Imre, Falvay Sándor, br. Fiáth Elemér, Fischer Fri­gyes, Forster István, Fördős Lajos, Fördős Mihály, dr. Freitag Arthur, Gullner Elemér, dr. Gulyás József, dr. Grosch József, dr. Hagy- mássy Zoltán, Hanzély János, ifj. Haypál Sán­dor, dr. Herceg Gyula, Hirsch Sándor, Jeszen­szky Andor, br. Jeszenszky György, báró dr. Jeszenszky Ödön, Kálmán Endre, Kontskó Andor, Kováts Ottó, Kurc Vilmos, Lakos Adolf, Leitersdorfer Ignác, Marcsekényi Egon, Mathis Ferenc, dr. Mányoky Gyula, Mehrwerth Árpád, Moudry Hugó, Nagy Béla, Németh Márton, Percei István, Pesthy Ferenc, Pirnitzer Jenő, Serényi József, Schvirián József, Szentiványi Miklós, Szilassy Béla, dr. Sztanó Sándor, dr. Tanárky Árpád, Thassy László, Thury Sándor, Totth Ödön.> — A sióagárdi adminisztrátor. Dr Walter Antal pécsi püspöki hely nők a Fischer Lipót plébános halálával megüresedett plébániára Antal György pécs—budakülvárosi segédlelkészt adminisztrátornak nevezte ki. — Vasúti előmunkálati engedély. Wéber Sándor építész magyaregregyi lakosnak a ter­vezett üszög-szászvár-mázai szabványos nyom­távú gőzmozdonyu helyi érdekű vasút folyta­tásaképpen Szászvármázától Szakályhőgyész m. kir. államvasutak állomásáig, az előmunkálati engedélyt a m. kir. keresk. miniszter egyidőre meghosszabbította. — A dombóvári Kossuth-szoborra. A dom­bóvári ipartestület múlt szombaton jól sikerült táncvigalmat rendezett, melynek jövedelméből 50 koronát adott a Dombóváron emelendő Kossuth-szoborra. — Egy iskola 100 éves története. Nem kevesebb mint 100 éve annak, hogy a gyönki ev. ref. algimnázium megalapittatott. Az intézet fennál'ásának 100 éves jubileuma alkalmából Kálmán Dezső kölesdi ev. ref. pap és jeles iró avatott tollal megírta annak tanulságos mono­gráfiáját, mely most hagyta el a sajtót. Kálmán Dezső az intézetre Vonatkozó sok adatott 13 negyedrét ívben foglalta össze és azt most közreadta. A nevezetes tanügytörténeti könyv Molnár Mór szekszárdi könyvnyomda műinté­j zetéből került ki olyan szép kiállításban, mely ! becsületére válik a könyvkiadóhivatalnak. — A népbanki igazgatói állásra vonatkozó­lag lapunk utolsó számában megjelent tárgyi­lagos közleményre a „Közérdek“ cimü lap cikk­írója nem átalja, hogy bennünket megleckéztes­sen. Ezt a leghatározottabban visszautasítjuk. Mi az igazsághoz híven azt a tényt közöltük, hogy erős áramlat van, mely az igazgatói állás megszüntetését kívánja. A cikkíró ebben'a kér­désben úgy látszik, a közérdeket összetéveszti bizonyos magánérdekkel, mi azonban meg­maradunk továbbra is a közvélemény hű szó­szólóinak. E kérdésben különben laptársunk, a „Tolnavármegye“ is konstatálta, hogy az igaz­gatói. állás beszüntetését tervezik az illetékes körök. — Nyilvános köszönet. A * Tolnamegyei Takarék és Hitelbank igazgatósága 20—20 koronát adományozott a polg. fiú- és az ipa­rostanonciskolák jó magaviseletü és szorgalmas tanulói jutalmazására. Ezen nemeslelkü ado­mányokért meleg köszönetét fejezi ki nevezett iskolák igazgatósága. — Leányiskolái építkezés. A községi iskola­szék január 30-án nagyfontosságu ülést tartott, melyen a polgári leányiskola építkezésének ügyében hozott döntő határozatot. Kimondotta, hogy a leányiskolának megfelelő, külön épület­ben való elhelyezését elodázhatatlan és sürgős feladatának ismeri. Elnök javaslatárá elhatározta, hogy ezen célra vétel utján megszerzi az Al- banich-féle házat és telket és nyomban meg­bízta Boda Vilmos elnököt és Krammer János igazgatót, hogy a szekszárdi takarékpénz­tárral érintkezésbe lépve, a felsőbb hatósá­gok jóváhagyása reményében, biztosítja az iskola részére ezen kiválóan alkalmas tel­ket. Minthogy a telek vételárának fedezésére a gyűjtött házalap majdnem elegendő, bízunk benne, hogy az illetékes tényezők hozzájáru­lásával végre megvalósul régi óhajunk és kényelmes hajlékot adhatunk Tolnavármegye legrégibb és legmagasabb leánynevelő-intéze- tének. — Furkó-puszta parcellázása. Dőry Pál al­ispán vezetése alatt folyó hó 24-én Báta köz­ség küldöttsége járt Lukács György vallás- és közoktatásügyi miniszternél, hogy az 1200 kát. hold nagyságú Furkó-puszta parcellázását kérje. A küldöttség tagjai voltak az alispánon kívül: Purth Adolf főjegyző, Pirisa Mihály községi biró, Sümegi Mihály pénztárnok, Vörös Mihály, Babos József, Gy. Horváth Imre és Fisch Jakab bátai lakosok. — Dőry Pál a miniszterhez inté­zett beszédében kifejtette, hogy mily méltányos nemzetgazdasági szempontból a bátaiak kérelme és azt legmelegebben ajánlotta a miniszter figyel­mébe, végül átnyújtotta a bátaiak emlékiratát. A miniszter megígérte a kérelem tanulmányo­zását és annak méltányos elintézését. — A dunasztgyörgyi orvosi állás. A belügy­miniszter ítélete alapján Dunaszentgyörgy köz­ség kivált a faddi körorvosi körzetből és önálló községi orvosi állást szervezett. — Rakodó berendezkedés a sárbogárd— szekszárd—bátaszéki vasúton. Tolnavármegye közigazgatási bizottságának felterjesztésére a földmivelésügyi miniszter a következő választ adta: A Sárbogárd—Szekszárd vasúti vonal mentén lakó érdekeltség többrendbeli kérelmei tárgyában tett fölterjesztésére értesítem a Cimet, i hogy bár az érdekeltség kérelmeit ismételten j megfontolás tárgyává tettem, még sem talál­tam indokot arra, hogy a kérelmek tekin- I tétében elfoglalt és közölt álláspontomat meg- ! változtassam. Méltányolva azonban Címnek a földmive­lésügyi miniszter úrhoz intézett fölterjesztésé­ben foglaltakat, a m. kir. államvasutakat föl­hatalmaztam s erről a földmivelésügyi miniszter urat közlés végett értesítettem is, hogy a sárbogárd—szekszárd—bátaszéki vonal Szek­szárd, Tolnamözs, Hídja, Pusztaapáti, Kölesd- tengelic és 'Bátasrék állomásain a rakodó be­rendezések előállítására, illetve ezek kiegészí­tésére szükséges munkálatoknak 52,600 K.-val előirányzott költségeit élőjegyezze s azok első részletét a hitelviszonyokhoz képest és a sürgős­ség sorrendjében a folyó évi beruházási munka- programmba fölvehesse. ■Fölhívom Címet, hoyy jelen elhatározáso­mat az érdekeltekkel megfelelően közölje. íme tehát: -a miniszter még sem zárkóz­hatott el teljesen vasúti követeléseink elől és azoknak egy parányi részletét teljesíteni ígéri. Csak Kitartás és kérlelhetetlen szívósság a követelésben és előbb-utóbb győzni fogunk, mert szégyenletes hátraszoritásunkat és mellő­zésünket az államvasutak részéről tovább nem tűrhetjük!

Next

/
Oldalképek
Tartalom