Tolnamegyei Közlöny, 1906 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1906-09-27 / 39. szám

. Lemondások. Hótai Ferenc cseresnyés­pusztai községi tanító és Feni Blanka paári rk. tanítónő állásukról való lemondásukat jelentet­ték be a kir. tanfelügyelőségnél. — Mi a házasság ? Az orvosi vélemény szerint; Váltóláz, mely forró hévvel kezdődik és fagyosságra változik: A vegyész véleménye szerint: Egyszerű vegyrokonság. A matematikus szerint: Egyenlet, amelyben a két adott beltag­hoz hamar megtaláljuk a harmadik ismeretlent. A jogász véleménye szerint: Egyszerű szerződés. A kereskedő véleménye szerint: Rizikóra csinált üzlet, mely be is válhatik és csődöt is mondhat. Az iró véleménye szerint: Regéhy, amely néha több kiadást'is megér. Az énekes véleménye szerint: Duett, melyben legalább az egyik fél hamisan énekel. A színházigazgató szerint: Bérlet, valamelyik fél hűtlensége esetén pedig felmondott bérlet. A színész véleménye szerint: Tragikomédia, melyet a közönség mindig meg­tapsol. A muzsikus véleménye szerint: Hang­verseny, melyben részt vesz egy banda rossz gyerek, de amelyen a szerelmet elhegedülte Szent Dávid, a szomszédok pedig verik hozzá a dobot. A katona véleménye szerint: Hadjárat, mely hol a hét-, hol a harmincéves háborúra változik. — Virágkedvelők figyelmét felhívjuk azon ritkább jelenségre, mely a tisztviselői telepen Holub János tanár háza előtti kertben látható, amennyiben ott két jukka orientalis már néhány hét óta szép virágot hajtott. — Névmagyarosítás Kiskorú Schuszter Antal paksi születésű, bajai polg. isk. tanuló családi nevét «Hetényi»-re, — Krum Péter dr. pécsi szekesegyházi karkáplán, sekrestyeigaz­gató családi nevét „Kővágó“-ra magyarosította. — Pályázat adóellenőri áliásra. A pénz­ügyminisztérium vezetésével megbízott miniszter- elnök a szekszárdi m. kir. állampénztárnál Vin- kovits Vince elhalálozásával megüresedett 1-ső osztályú adóellenőri állásra két heti határidővel a pályázatot kiirta. — Összedőlt épület. Jellus J. a tolnai sör­ház tulajdonosa nagy tánchelyiséget építtetett. A már majdnem teljesen kész épület a gyakori esőzés folytán beázott s összeomlott. Szerencse még, hogy az ott dolgozó munkások ideje-ko- rán észrevették a veszélyt s igy nem kerültek a romhalmaz alá. A kár érzékenyen sújtja Pirgi Ferenc kömives mestert, ki az épületet ép karban tartozott előállítani — Alapszabály jóváhagyás. A belügy­miniszter jóváhagyta a «Simontomyai Jótékony Nőegylet* alapszabályait. — Bonyhádi hirok. Brandeisz Ferenc, a Bonyhádi Takarékpénztár titkára, nyugalomba vonult. Folyó hó 21-én délután nevezett pénz­intézet igazgatósága gyűlést tartott, melyen egyhangúlag ifj. Kakas Bélát, a kiskőrösi taka­rékpénztár egyik tisztviselőjét választotta meg az érdemdús Brandeisz helyébe. — A- bonyhádi ev. egyházközségben múlt vasárnap tartották meg a kántortanitó választást. A győztes Wikkert Péter szárazdi tanító lett, ki 81 szavazattal kapott többet, mint Hildebrand N. izményi tanító. — A bonyhádi róm. kath. Olvasókör f. évi október hó első felében a Percei Berta-féle házba költözik át, mely minden tekintetben job­ban megfelel a kör szerény igényeinek, mint eddigi lakása. — Tüzeset. Sióagárdon folyó hó 12-én tűz támadt, mely Flach Simonnak házát és min­den bútorát elhamvasztotta. A koldussá lett sze­gény ember most engedélyért folyamodott, hogy Tolnavármegye területén könyöradományokat gyüjthessen. — Öngyilkos kőmiveslegény A rendetlen élet, a folytonos részegeskedés annyira meg­zavarta Bősze István 23 éves szekszárdi kő­miveslegény elméjét, hogy múlt vasárnap dél­előtt az Újvárosban agyonlőtte magát. Az ön­gyilkost múlt hétfőn temették el. — Baleset. Szikora András géplakatos 20 éves folyó hó 25-én Őcsényben cséplés közben vigyázatlanságából jobb kezefejét összezúzta. A kórházba jött. — Nagyobb ügyvédi irodában 7 év óta működő 25 éves fiatalember állását változtatni óhajtja. Az egyszerű könyvvitelt is érti. Lehe­tőleg ügyvédi irodában szeretne ismét alkalmaz­tatást nyerni. Cim a kiadóhivatalban. — Népgyülés. A Benedek szurdik néhány politikus őslakója vasárnap délután népgyülést óhajt tartani a vásártéren, melynek tárgya: i. Az általános titkos választójog. 2. A kormány cóceál politikája lenne. Hogy engedélyt kapnak-e rá, nem tudjuk, de az ilyen. népbolonditó se füle, se farka gyűlésekre szükség nincs és sok­kal jobban tennék, ha inkább hasznos munká­val töltenék idejüket, mert abból több kenyér tellenék asztalukra. — Kutyák Öröme. Minthogy 40 nap óta Szekszárdon újabb veszettség nem fordult elő, Szüts Ferenc h. rendőrkapitány az ebzárlatot feloldotta. — Baleset. Tolnán múlt vasárnapon egy úri társaság Léhmann Gy. szőlejébe kocsizott, de hazafelé a kocsi földűlt s a bennülők az árokba gurultak. M.-né karja kificamodott, a többiek pedig kisebb-nagyobb sérülést szenvedtek. Az ügyetlen kocsisnak olyan pokoli sötétségben még lámpája sem volt s innét származott a baleset. — Ügyvédek, jegyzők, szülők, tanulók stb figyelmébe. Okleveles gimnáziumi tanár, ki ma­gyarul, németül, franciául beszél és ir, alkal­mazást keres ügyvédi irodában, községi jegyző­nél, vagy bármely más hivatalban, helyben, avagy a vidéken. Francialeckékét kezdőknek s haladóknak egyenként, avagy csoportban, vala­mint kezdőknek zongoraoktatást is, teljes si­kerrel nyújtani képes. Előkészít polgári és gim­náziumi magánvizsgálátokra, alaposan, hét évi tanári gyakorlat alapján. Ajánlatok „R. A. tanár“ címen Szekszárdra, poste restante kéretnek. Felvilágosítást szívesen nyújt e lap kiadóhiva­tala is. Díjazás megegyezés szerint. — Az igen tisztelt hölgyközönsóg szives tudomására hozza Schön Rózsika (lakik az új­városi templom mellett), hogy többheti fővárosi tanulmány után hazaérkezett s a legújabb divat szerint elvállal továbbra is fésüléseket és a leg­különfélébb hajmunkák elkészítését esetleg a vidéken is. — Felülfizetések. A szekszárdi katholikus Legényegyesület mulatságán felülfizettek: Sto- kinger János 16 K, Virág Ferenc 4 K 40 fillér, Obernik Károly, ifj. Ujj János, id. Tóth Pál, I Tóth Gyula 2—2 K, Mosgai Sándor 3 K 40 f., Fetter Gyula, Szabó Géza L40 — L40, Schafler Jakab, Hradek Lajos 80—80 fillér, Läufer Béla, ifj. Gyüszü Imre, Borovitz M., Puch Sándor, Krammer Vilmos, ifj. László, Szommer Gyula, Rácz József, Tóth Pál, Lindtner József, Kiss Jenő, N. N. 40—40 f. Fogadják a kegyes ado­mányozók az egyesület hálás köszönetét. — Jóváhagyott alapszabályok. A m. kir. belügyminiszter jóváhagyta a bonyhádi temet­kezési egylet alapszabályait. — Betörés. Novák Józsefné, szül. Gyenei Mária paksi lakos folyó hó I3-án este özvegy Bugyik Józsefné, szül. Szabó Juliánná lakásába tört, hogy onnan ingóságokat vigyen el. A tettén azonban rajta vesztett és igy most a szekszárdi törvényszék fogházába került. — Meglopta a gazdáját. Habinyák Ignác 16 éves kereskedő tanonc folyó hó 20-án Grószbauer Salamon gazdájától 2 pár harisnyát, 34 drb fejkendőt, egy vég vásznat, egy vég kartont és egy vég festőszoknyának valót lopott el. A tolvaj kereskedő tanoncot a szekszárdi kir. törvényszék fogházába kisérték. — Megvételre keresek egy öntött vas­kályhát, valamint egy gyermekágyat. Szekszárd Bartina-utca 1504 b. — Rendőri hírek. Buzalopás. Köp pányszántó községben if. hó 20-án virradóra ismeretlen tettesek feltörték Gubica József kop- pányszántói lakos konyháját és abból 40 zsák búzát loptak el. — Betörő Cigányok. Folyó hó 22-én éjjel kóborcigányok feltörték Szántó Já­nos koppányszántói lakos szobáját és abból 194 K értékű ruhaneműt vittek el. A betörő ci­gányok elmenekültek. — Eltűnt 200 korona. Szántó István és neje Csankó Erzsébét bátai lakosok panaszt tettek a csendőrségnél, hogy f. hó 20—22-ig terjedő időben szobájukban levő ládájákból 200 korona készpénzük eltűnt. Gya- nujok Dér Anna bátai leányzóra esik, aki azon­ban a lopást tagadja. — Tolvaj suhanóok. Sümegi János és Molnár Mihály bátai suhan­cok kivágták Markó József bátai lakos pony­váját és kocsijáról több dinyét loptak. Feljelen­tettek a szekszárdi kir. járásbíróságnak. —- Meglopta a korcsmárost Jeszenvodis József Báta községhez tartozó Öregerdő tanyai lakos, korcsmáros panaszt emelt Csapszanyig János szeremlei molnársegéd ellen, mivel ez tőle f. hó 5-én 12 koronát lopott. — 10.000. Október 2-án jelenik meg a Pesti Hírlapnak alapítása óta a tízezredik száma. Ez a szám 28 esztendőt jelent, egy lap életé­ben jelentős időhatárt, újabb olvasó-nemzedéket. És a Pesti Hírlap régibb és újabb nemzedéknél egyaránt népszerű maradt és ma hazánk leg­elterjedtebb, legolvasottabb, legkedveltebb napi­lapja. Mert radikálisan szabadelvű, szókimondó és független újság volt mindig ; mert három év-r tizeden át mindig a legjelesebb irói és hírlap­írói gárdát látta munkatársai sorában s mert azonkívül, hogy napról-napra a legnagyobb terjedelemben jelenik meg, más napilapokat felül­múlva, az előfizetőket különféle előnyökben is részesíti. A második tízezer szám első idő­szakára Eötvös Károly, Gárdonyi Géza, Tóth Béla és Bródy Sándor tollából igér a szerkesz­tőség tárcákat és regényeket. Az 1907. évre szóló Naptár, — melyet minden október 1-vel belépő uj előfizető is megkap ingyen, kará­csonyi ajándékul — több közhasznú (kertészeti, mezőgazdasági, egészségügyi) rovattal bővítve és 32-képes oldallal fog megjelenni; szépiro­dalmi része gazdag és választékos lesz. A Di­vat-Szalont, Szabóné Nogáll Janka jeles divat­lapját, a Pesti Hírlap előfizetői féláron kapják. A Naptárt decemberben csak azok kapják meg, akik legalább október 1 -je óta az előfizetők közé tartoznak. A Pesti Hírlap ára egy hóra 2 K 40 fillér, negyedévré 7 korona s a Divat­szalonnal együtt 9 korona. (A Pesti Hírlap kiadóhivatala Budapest, V., Váci-körut 78. Tele­fon-szám 26—40.) — Szilágyi és Diskánt miskolci gépgyáros cég kitűnő borsajtóira, valamint legújabb «Vil ám», centrifugális bogyózó és zúzógépekre felhívjuk a figyelmét, különösen eddig a cég által feltalált és készített «Kossuth», «Kincsem» és «Hegyalja» borsajtók, nem különben a nagyüzemü prése­léshez készített Rákóczy «kettős kosaru» saj­tókra, amelyeknél a régi világ fából készített prése zseniálisan egyesítve van a modern tech­nika vívmányaival. A sajtó felső része acél, alsó része faszerkezet. Ennélfogva a must sehol sem érintkezik vasrészekkél, hanem csak a fával, ami a must színét, izét, zamatját nem befolyásolja. A törkölyt sem kell összevagdalni, hanem kisebb darabokban is könnyen ki lehet venni. Az 1902. évi egri és pozsonyi II. mező- gazdasági országos kiállításon a cég borsajtói külön első díjjal, aranyéremmel lettek kitüntetve. A cég Ízléses árjegyzékét kívánatra minden érdeklődőnek megküldi. MULATSÁGOK. — A szekszárdi kath. kör szüreti mulat­sága. Vasárnap verőfényes napos időben tar­totta meg a kath kör sikerült szüreti mulatsá­gát. Vincze Imre hegyközségi kisbiró humoros hirdetményben tette közhírre a biroválasztás

Next

/
Oldalképek
Tartalom