Tolnamegyei Közlöny, 1906 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1906-07-05 / 27. szám
XXXIV évfolyam 27. szám Szekszárd. 1906 julius 5 Függetlenségi és 48-as Kossuth-párti politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők Felelős szerkesztő BODA VILMOS Főmunkatárs HORVÁTH IGNÁCZ Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 Molnár Mór könyvnyomdája, hová a lap részére mindennemű ________hirdetések és pénzkfildemények intézendők La ptulajdonos GRÜNWALD LAJOS Megjelen hetenként egyszer, csütörtökön Előfizetési ár: Egész évre 12. K, */* évre 6 K, lj4 évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 K 74 f, 100—200 szóig 5 K 74 f, 200—300 szóig 7 K 74 f, minden további 100 sző 2 koronával több. Nyilttér garmond soronkint 30 fiilé Kérjük azon tisztelt előfizetőinket, akiknek előfizetése lejárt, hogy azt idejekorán megújítani szíveskedjenek. A „Tolnamegyei Közlönyét, mely vármegyénkben a legrégibb idő óta szolgálja a magyar nemzeti eszméket, ajánljuk a hazafias közönség szives figyelmébe. Az ebédek után «Már nem hiszünk neki» — szaladt ki a szó Barabás Béla ajakán egy nevezetes képviselőházi ülésen, egy alkalommal, midőn nem kisebb személyről, mint magáról, a koronás királyról volt szó; de ki is kapott érte. Az egész volt szabadelvüpárt, de még a többi közjogi alapon álló pártok képviselői is, felugorva helyeikről, fenyegető öklökkel közeledtek Barabás felé, úgy hogy pár pillanatig a bírókra kelés veszedelme fenyegette a képviselőházat és az ügy elintézése céljából kénytelen volt Barabás egy javitó nyilatkozatot tenni a Ház nyílt ülésén. Különösen a korán elhunyt Andrássy Tivadar gróf, ki később a nemzet jogos kívánságainak teljesítése érdekében a bécsi intéző körökkel oly elszánt harcot folytatott, a mostani hazafias belügyminiszter Andrássy Gyula gróf testvére volt az, ki magából kikelve, rohant a szélsőbaloldali padok felé. íme, hogy megváltozott a helyzet, mióta a függetlenségi párt, ellenségei gúnyos megjegyzéseitől kisérve, belement a közös ügyeket tárgyalására hivatott - országos bizottságba, — melyet az osztrákok törvényeikben közös országgyűlésnek jelentenek ki s a király trónbeszeddel szokott megnyitni, — most Barabás Béla, a nagy kuruc, kénytelen a végig élvezett udvari ebéd után, a bécsi Burg sima padlóján a következő dorgáló szavakat hallani O felsége ajkairól: az urak so'kat beszélnek haszon nélkül. Ha valamire, úgy erre az országos bizottságban való résztvétel és megjelenésre alkalmazható az a nem udvarképes magyar példabeszéd: ne menj oda, nem bánt. De ebből, a nevezetességre vergődött néhány szóból a tanulságok egész sorozata vonható le, melyeket célszerű lesz a függetlenségi pártnak ideje korán megszívlelni; mert most már egész bizonyossággal állítható, hogy e pártban azoknak volt igazuk, kik az országos bizottságban való részt- vételt nem jó szemmel nézték s azon lépés megtételét állandóan ellenezték. Nem lehet a függetlenségi pártnak többé ebben a bizottságban megjelenni, azért, mert a kiegyezést kötő udvari körök már 1867-ben azzal a célzattal voltak eltelve, hogy ebből a bizottságból idővel s egy kis ügyességgel a magyarok által mindig joggal visszautasított központi parlament fog kifejlődni. Egy ily központi szerv megalkotása pedig egyenlő volna az önálló magyar államiság feladásával s a magyar országgyűlés szuverenitásának megsemmisítésével. Hogy ez a szándék legfelsőbb helyen is megvolt, mutatja az ünnepségek azon láncolata, melyekkel kezdettől fogva körülvették ezt az intézményt s annak fontosságát emelni megkisérlették. A függetlenségi párt hazaszeretete, a nemzeti jogokhoz való mindenkori eddigi törhetlen ragaszkodása s a közös intézmények iránt sok alkalommal kimutatott ellenszenve nem engedték a terv megvalósulását s most már egy a mérlegbe nagy sulylyal eső királyi nyilatkozat pecsételte meg azok nézetének és felfogásának helyességét, kik kezdettől fogva az országos bizottságra gyanús szemmel néztek s annak veszélyes közjogi minőségét felismerték. A mi pártunk bizonyára azon jóhiszemű, de hibásnak bizonyult feltevésből ment bele az országos bizottságba, hogy az ott feltárandó hibák és visszaélések ostorozásával kierőszakolják a helyzet javulását s igy az országnak hasznára válnak. Minden fényes beszéd, minden elszánt támadás, minden jó indulatu törekvés azonban a «falra borsó hányás» jellegére sülyedt alá s legilletékesebb helyen adták tudtára mindazoknak, a kiket érint, hogy ez az egész, a megcsontosodott osztrák felfogás megváltoztatása érdekében indított hadjárat, ha szón nélkül való; marad minden a régiben. A magyar fiú, ha katonai kötelezettségének meg akar felelni, minden téren útjában talal egy idegen nyelvet, melyet nem ért s melyet, éppen azért, mert ráakarják erőszakolni, gyűlölettel fogad; a közös hivatalokban, valamint a külföldön az önálló magyar állam a jövőben is elsikkasztva marad s az 18ö7-iki kiegyezésben megállapított kettős állam- szövetség és állami egyenjogúság papíron tündököl ezután is és életbe szinte nem lép; közgazdasági dolgokban pedig megmarad Magyarország Ausztrától való függő állapotában 1917-ig s azután is, mert Bécsben igy akarják. Hát ily eredmény elérése céljából kár volt a függetlenségi képviselőknek Bécsbe fáradni, ennyit elérhettek volna akkor is, ha az egész komédiától távol tartják magukat. Egy pár jó ebédért és nagy urakkal váltott kézfogásért pedig, .legalább mi: függetlenségi választók, nem engedhetünk a 48-ból. Boda Vilmos. Felsőbb ipar- és kereskedelmi iskolát Szekszárdnak. Amidőn e lap f. évi 26. számában «Az ifjúság pályaválasztása és a Tulipánkert» cimü cikket a családapák olvasták, bizonyára elismeréssel és hálával adóztak cikkírónak azért a sok szinarany igazságért és irányelvekért, amelyeket abban feltárt. Bizony elszomorító valóság, hogy manapság sok vagyontalan családapának, aki nagyszámú családját csekély keresményéből kénytelen fentartani, emésztő gondot okoz gyermekeinek és főleg fiainak pályaválasztása. A tudományos és hivatali pályák túlzsúfolva, az iparunk és kereskedelmünk pang és főlég az iparunk fejletlen; kereskedelmi- és ipariskolánk vajmi kevés van és ezeket a szegény ember a nagy költség miatt alig bírja felkeresni. Mily irányba terelje tehát a szülő a gyermeke jövőjét? Ez a kérdés lebeg folyton a családapa lelke előtt. De súlyosbítja a kérdés megoldását tagadhatatlanul sok esetben a jelenleg a középiskolákban felsőbb rendeletből érvényesülő azon törekvés is, hogy a rá nem termett elem a tudományos pályákról lehetőleg már idejekorán kiszorittatik, ami által a családapa abba a helyzetbe jő, hogy gyermeke jövője felett idő' előtt, vagy oly időben kénytelen bizonyos irányban dönteni, amikor még nincs módjában gyermeke fejlődhető hajlamai fölött magát kellően tájékozni. Az is igaz, hogy a középiskolák lelkiismeretes tanárai elé eme felsőbb rendelkezés végrehajtásában egy nehéz probléma van felállítva ; mert hiszen kétségtelen, hogy a középiskola valamely alsó osztályának tanulója fölött pálcát törni nagy és nehéz föladat. Azt, hogy abból a még fejletlen fiúból tanulmányai folyamán, vagy utóbb az életben mi válhatnék, egyelőre csak a jó Isten tudja. E felsőbb rendelkezésnek azonban a középiskolák lelkiismeretes tanári kara lehetőleg már az I. osztályban szerez érvényt, amint azt újabban bizonyítja a szekszárdi áll. segélyezett közs. polg. fiúiskola legutóbbi értesítője, melyben az a jogos panasz hangzik föl, hogy egyfelől : «a II. osztályban a középiskolák kiselejtezett elemei bénítják a tanári kar működését», másrészt: «a felsőbb osztályok értelmi színvonalának sülyedését pedig az intézetünket sújtó törvények és rendeletek idézték elő.» Ezen illetékes tanférfiu által tett kijelentés elszomorító tanúbizonysága annak, hogy köz- oktatásügyi kormányunk oly időben tett a középiskolákra vonatkozólag megszorító intézkedéseket s oly időben sülyesztette a polgári iskolák felsőbb osztályainak értelmi színvonalát alá, amikor a középiskolákból kiselejtezendő elem céltudatos elhelyezésére még mi intézkedést sem tett. A középiskolákból kiszorított elem tehát a polgári iskolában keres menedéket, még pedig a mai berendezkedés mellett a fentebb kifejtett okoknál fogva nagyrészt azzal a kilátással, hogy a proletárok számát növelni fogja. Jaj tehát annak a családapának, akinek a fia ma a középiskolákból kiselejtezett elem közt foglal helyet! A legtöbb esetben semmi támpontot sem talál arra, hogy a fiával mitevő legyen. Első sorban tehát az ily irányban jelentkező bajokon kell segíteni. Az uj politikai korszak iránya kétségtelenül társaealmilag legjobban domborodik ki a «Tulipánkert» mozgalmában, amely önkénytele- nüi jelöli ki a kibontakozás útját az iskolafejlesztés terén is. Szaporítani, hozzáférhetőbbé és olcsóbbá keH tenni a kereskedelmi és főleg a felsőbb ipariskolákat. És miután ezt természetesen egyszerre az egész vonalon keresztül vinni nem lehet, önként kínálkozik az alkalom, hogy ’mindenekelőtt a felsőbb polgári fiúiskolák 5. 6. osztályának beszüntetésével azok helyébe a kereskedelmi és felsőbb ipariskolák ezen tanintézet kebelében fejlesztessenek.
