Tolnamegyei Közlöny, 1906 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1906-01-11 / 2. szám

6. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 2 sz. 1906. január 11 MULATSÁGOK. A »Szekszárdi Róm. Kath. Olvasókör« folyó hó 7-én saját nagytermében műkedvelői előadást rendezett. Színre hozták Csepreghy Ferenc eredeti népszínművét, a Sárga csikó-1. Dacára a rossz, zimankós időnek, mégis akkora közönség jelent meg, hogy teljesen megtöltötte a hatalmas nagytermet. A közönség valóban gyönyörködött a pompás, egybehangzó előadás­ban. Igazi műélvezetben volt részünk, mert a kitűnő népszínműnek minden részét a szorgal­mas műkedvelők teljes érvényre emelték. Hogy a szerepek mind jó kezekben voltak és hogy az előadás oly fényesen sikerült, az főérdeme Szabó Géza hittanárnak, az olvasókör lelkes és buzgó alelnökének, akinek fáradhatatlan, önzet­len tevékenysége meseszámba megy. A darab­ban előforduló magyar dalokat Nemes Győző tanító, az olvasókör titkára tanította be, amelyért méltó elismerés illeti. Az uj díszleteket ifj. Róth Sándor festette, amelyek nagyban emelték az előadás hatását. A szereplők eredeti maszkiro- zása, a festői magyar női és férfi ruhák mind­mind hozzájárultak a darab sikeréhez. Hahn Annuska, aki Erzsikét játszotta, igazán elraga­dóan kedves volt. Minden dal kellemesen csen­gett ajkáról és minden dala után fel-fel hangzott a tetszés kitörése. Minden énekszámát elbájolóan énekelte, mint a természet dalos madara. Méltó párja volt Ujj János ifj. Laci szerepében, aki most lépett fel először főszerepben és pedig olyan sikerrel, amelylyel bebizonyította, hogy a műkedvelőknek egyik leghasznosabb tagja. Játéka könnyed, biztos volt, szép kellemes hangjával pedig magával ragadta a tapsoló közönséget. Baka András jómódú parasztgazda nehéz sze-' repét Taksonyi János, ez a gyakorlott, szép tehetségű műkedvelő játszotta kiváló sikerrel és elismeréssel. Bence János Csorba Márton csi­kós gazdát játszotta meg olyan kifogástalan drámai érzéssel, amely becsületére vált volna gyakorlott színésznek is. Szűcs Mihály a Boltos leiget és a Csárdás gazdát személyesítette. Biz­tos játékával, találó humorával és eredeti ala­kításával elismerést aratott. Csorba Márton Ágnes feleségének szerepét Horváth Erzsiké szép si­kerrel adta. Takács István a pusztabiró, Kardos József (Peti), Bóváry Lajos és Kaszler Ferenc a betyárok szerepében járultak az előadás szép sikeréhez. Vince Imre és I óváry Ferenc jól maszkírozott koldusok voltak. Kacagtató ala­kítást nyújtottak: Grósz Ferenc, Szabó József, Susák József és Ferger Mátyás, mint cigányok. Kisebb szerepekben jól megállották helyöket: Bánovits Teruska, Bors Juliska, Bence Rozika, Rác Juliska, Simon Anna és Reiter Ferenc. — Az előadás 1-1 óra után ért véget, és 260 koronát jövedelmezett. Az előadást közkívá­natra jövő vasárnap tánccal egybekötve meg­ismétlik. — A * Szekszárdi Kath. Legényegylet» ifjúsága folyó hó 6-án sikerült műkedvelői szini- előadást rendezett a «Szekszárd-Szálló»-ban. Színre került Almási Tihamér «Sári néni» cimü 3 felvonásos népszínműve. A közönség meg­töltötte a termet és mind a 3 felvonás alatt nagy tetszéssel és elismeréssel adózott a derék műkedvelőknek, akik szorgalommal tanulták be szerepüket. Könnyedén mozgott a színpadon Kreskay Mariska, a ki Sári nénit játszotta nagy ügyességgel. Mindjárt utána kiemeljük Gorove Erzsikét kedves játékáért és szép dalaiért. Nagy Adám szerepét ifj. Darázsi János kifogástalanul töltötte be. Igen jól alakított, maszkjában meg­felelő volt. Sági Etelka Üzögi Tóth Mihályné egy kissé fiatal mama volt, de sok igyekezettel játszott. Vajtay Lajos eredetien adta az elcsapott néptanító szerepét. Játékával sok derültséget szerzett. Kaszás Lajos, Strényer Paula, Szala- váry János, Rábelhoffer Géza cs a többi sze­replők is buzgólkodtak az előadás sikerén. — Előadás végén lámpák elé hívták Egri Béla rendezőt, akit oroszlánrész illet meg a dicséret és elismerésből. Vele együtt fáradoztak Wölfel Ferenc egyházi és Stockinger János világi elnök, hogy a szinre hozott előadással a közönségnek kellemes szórakozást nyújtsanak. — Afaddi kaszinó december 31-én Sylveszter napján igen sikerült estélyt rendezett. A mulat­ságot a legjobb hangulat hatotta át és csak a késő hajnali órákban ért véget. Jelen voltak a következő asszonyok és leányok: B. Balogh Sándorné. dr. Brányí Kálmánné, Egri Béláné (Szekszárd), Ékes Edéné, Grünwald Lajosné, Lukovszky J.-né, Mezey Gyuláné, Parragh Gyuláné, Pfleger Hugóné, SzentmártoniLajosné, Schlott Jenőné, Zdrahál Gyuláné, ; Dobos Mariska, Ékes Jolán, Fleischmann Jolán, Perity Anna (Kalocsa), Németh Janki, Tóth Irén, Vargha Jolán, Hona és Vilma, Zdrahál Ili. — A Bátaszéki Önkéntes tüzoltó-testület 1906 évi janár hó 13-án a „Korona“ vendéglő helyiségeiben saját pénztára javára zártkörű táncvigalmat rendez. Belépődíj : Személyenként 1 korona, családjegy 3 korona. Kezdete este 8 órakor. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. — Szilveszterestély. A bonyhádi Kath. Kör 1905 december 31-én igen sikerült Szilveszter­estélyt rendezett a következő műsorral: 1 Nyi­tány : Előadták : Müller József, Arandeisz Fe­renc és Stromayer Péter fusharmonium és hege­dűn. 2. Nőmagánbeszéd. Előadta: Érmei Erzsi 3. Férfi-magánbeszád Előadta: Bózsing Rezső. 4. Männer und Frauen, Előadták: Egelmann Lipót és Link Mátyás. 5, A légy. | Előadta: Haasz Ágoston. 6. Magyar népdalok. Énekelték : Érmei Erzsiké, Müller József, Brandeisz Ferenc Halász Lajos és Stromayer Péter fisharmoni- um és hegedű kíséretével. 6. Vig magánbeszéd Előadta: Zeiner Alfonz. Valamennyi darabot nagy tetszésben részesítették. A műsor egyes pontjai után nyereménytárgyak kisorsolása volt. Felülfizettek | Somogyi Marcel 4 kor. N. N. 40 fill. Rieger Ádám 80 fill., Márton Sándor 3 K Weber György 2 K Dr. Jozgits János 2 kor. 40 fill. Vágner Rezső 2 K Csik József 5 kor. Jozgits Béla 40 fill Koswitz Antal 120 kor. Vajda Jenő 40 fill. Percei Leona 1 kor. Veber Lajos L40 kor. Schweiz Ernő 40 fill. Bitter Illés 2 kor. Bitter Péter 20 fill Bozsing N. 40 fill Dr. Kanbler Antal 1 kor. 40 fill. Daróc Nándor 40 fill. Csajder Ferenc 40 fill. Angyal Béla 80 f. Brukman János 5 K Schwartzkopf Lajos 120 K Fries Károly 3 K Eibach Ödön 3‘80 K Szentiványi Miklós L60 kor. Henk Péter 40 f. Szepessy Kálmán 3 K Kirchner József 40 fill. Tiszta jövedelem 148‘02 K. — A Bonyhádi Filiéregylet agilis vezető­sége január hó 6-án felolvasással, zenével és énekkel egybekötött tea-estélyt rendezett, mely minden tekintetben fényesen sikerült. Nem mu­laszthatjuk el e helyütt megemlékezni, hogy — a mi régen érthetetletlen okból elmaradt — hogy társadalmunk minden felekezete képviselve volt, ami csak örvendetes jelenség, mert ilyen kis társadalomban széthúzásnak1 helyt foglalni nem szabad semmi irányban sem'J Az est fo­lyamán a közönség Fleischmatí Szidike éneké­ben gyönyörködött, Rosenthal Szeréna cimbal­mon, Brandeisz Ferenc cellón, Müller József és Halász Lajos zongorán és hegedűn kisértek. Bőven kijutott a taps és újrázás mindegyikük­nek. Majd dr. Szalay József fővárosi hírlapíró kacagtatta meg a közönséget kumoros előadá­sával. A társaság reggeli órákig maradt együtt a legjobb hangulatban. Felülfizetni szívesek voltak: Szepessy Kálmán 3 kor., Schwarc N. 3 k 40 f, Schwarc L. Gyula, Éibach Ödön, Ihrig Károly, Lehner Miksa (Mohács), Stern Samu (Mohács), Lehner Zsigmond (Mohács), Fleischmann Lipót 2—2 kor., Litzman Miksa 1 k 80 f, Hirschman Ferenc 1 k 80 f, dr. Joz­gits János, Jozgits Béla, Kun Ferenc 1 k 40 f, Stern Miksa 1 k, Grosz Sándor, Grosz Dezső 90 — 90 f, dr. Rosenthal Tóbiás, Stern Ferenc, Mautner Józsefné, Kun Mór, dr. Vámosi Ernő, Eavidovits Jakab, Holländer Ferenc, dr. Rákos Miksa, dr. Scáwetz Antal, Lüwy Ignác, Krausz Sándor, Banath Sándor, Raubitsek Izor 80—80 f, Spitz Cecilia 60 f, Müller József, Hirschfeld Dezső, Hirschfeld Béla, Friedrich János, Roboz Andor, Eisner Sándor, Krausz Gyula, Kiss János, Jakobovits József, Schön Ede, Schlenker Mihály, Kiss Ferenc, Vajda Jenő, Forberger László, Steib József, Haffner István, Fisch hof Izsó 40-40 fillért. Jegyeiket megváltot­ták : Salamon Ármin (Szekszárd) 2 kor., dr. Kanzler Antal 3 kor., Marhauser Imre 2 kor., Jussinger János 2 kor. 60 fill., Zucker József 1 kor. 60 fill., Oppenheim Simon (Somberek) 4 kor., dr. Kreiner József (Szászvár) 2 kor., dr. Tránkovics Sándor (Kéménd) 3 kor., Reinitz Arthur (Pozsony) 5 kor., Fleischmann Marcel (Budapest) 4 kor., dr. Elbogen Fülöpné 5 kor., Kelemen Samu (Budapest) 2 kor., Hirschler Arthur (Pécs) 2 kor. TÖRVÉNYKEZÉS. Eskütszéki tárgyalások. A szekszárdi kir. törvényszék mint esküdt- biróság folyó évi február hó 12-én és követ­kező napjain esküdtszéki főtárgyalást tart. Tár­gyalásra eddig az alább következő négy bűn­ügy van kitűzve. Agyonlőtte a fiát. Szántó István madocsai lakos vagyoni villongás következtében 1905 évi szeptember hó 28-án Madocsán saját fiát, Szántó Józsefet egy lövéssel agyonlőtte. Szándékos emberölés. Czágány Márton dunaföldvári lakos azzal van vádolva, hogy 1905 évi október 2-án vir­radó éjjel Dunaföldváron megölte Rivnyák József dunaföldvári lakost akként, hogy őt zseb­késével szándékosan megszurta, melynek követ­keztében meghalt. Rálött a feleségére. Vicsik István dunaföldvári lakos már rég­óta viszályban élt feleségével, sz. Bor Máriával, akit 1905 szeptember 30-án megtámadott és forgópisztollyal háromszor reálőtt. Vicsik Ist­vánná nem halt ugyan meg a kapott sérülések következtében, de súlyosan megsebesült. A KÖZÖNSÉG KÖRÉBŐL* Izgága tűzoltók. A nemzetközi szociálizmus annyira el­harapódzott Bátaszéken, hogy alig van. intéz­mény, melylyel ki ne kezdenének. Legutóbb a tiizoltótestületet szemelték ki bűnös manipuláció­juknak. Flóc József és Frei János miután künn­jártak Németországban, s ott teleszítták magukat az internaciohális szociálizmus Istent és Hazát nem ismerő, bűnös és gyalázatos eszméivel, itthon megtelepedvén, beálltak az önkéntes tűz­oltó testületbe és megkezdték romboló munkájukat. A tisztikar ellen lázitották a tűzoltókat, olyan vádakat hozván föl ellenük, melyek a valóság­nak nem felelnek meg s légből kapottak. Azon­ban a parancsnokság és a választmány hamar és alaposan elbánt velük. Mindkettőt kizárta a testületből. Ezzel elejét vette további izgatásuk­nak. Gyorsan és sikeresen orvosolta a bajt, amely a testület vesztét okozhatta volna. X. Y. * Ezen rovatban közérdekű felszólalásokat díjmente­sen közlünk, a felettesé" azonban a beküidtít terhiii, A szerk. SZERKESZTŐI ÜZENETEK.” E. J. Budapest. Lapunk felelős szerkesztője a fővárosba utazott és csak a hét végén tér vissza. Ha megjön levelét átadjuk L. K. Aki még most is a hazaárulókkal tart, azokat megvetéssel kell illetni. Brrenctoll- Igaza van, hogy mindig akadnak olyan gyalá­zatos emberek, akik meggyőződésüket és tollúkat hitvány koncért eladják. Ezeket, mint a bélpoklosokat ki kell tiszti tani a tisztességes társaságokból, lapjukat pedig tűzbe kell dobni. Régi ember. Kérünk szives türelmet, majd legközelebb sorát eitjük. R. Bonybád. Köszönjük a tudósítást. Legyen többször is szerencsénk. Virág. Köszönet Legközelebb hozzuk Cs K. Tudósításáért fogadja köszönetünket, legyen sze­rencsénk minél többször. Hirdetmény Az ozorai önsegélyző és fogyaszt, szövetkezet Vlll-ik évi rendes közgyűlést hirdet 1906 január 28-án délután I órára a 48-as olvasókör helyiségében, melyre a tisztelt tag urakat tisztelettel meghívja ____Az igazgatóság. Tá rgysorozat: a) I. Az igazgatóság és felügyelő bizottság jelentése mellett beterjesztett számadások felülvizsgálása, a mérleg megállapítása és a nyeremény meghatározása. b) II. Az igazgatóság (ellen) határozatai ellen beadott felebbezések el -intézése. c) III. A közgyűlés előtt 8 nappal az igazgató­ság utján beterjesztett irásb. indítványok. d) IV. Az ‘igazgatóság és felügyelő bizottság tagjainak megválasztása. V. A tisztviselők évi fizetésének megálla­pítása. Egyéb indítványok. i—i Kelt Ozorán, 1906 január 7-én. Gosztola Mihály L. Kovács István jegyző. elnök.

Next

/
Oldalképek
Tartalom