Tolnamegyei Közlöny, 1906 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1906-01-04 / 1. szám

2. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY. 1. sz. 1906. január 4 Károly és Matzon Béla képviselők. Hirling Adám dr. polgármester előadja, hogy két okból vette a szabályrendeletbe az aljegyzői címet; először azért, mert a nagyközségtől úgy vétet­tek fel, másodszor azért, mert mint jegyzők, lakbérre is tarthatnak a törvény szerint igényt. Még Boda Vilmos szólt, eloszlatva a polgár- mester aggályait, mire a közgyűlés egyhan­gúlag elfogadta az indítványt. Beható vita támadt a 23. szakasznál, a fölött, hogy ki legyen a polgármester helyettese ? Végül az eredeti szöveg hagyatott meg, mely szerint a polgármester jelöli ki a szükséghez képest a főjegyzőt, vagy a jogügyi tanácsnokot helyet­teséül. A 32. szakasz utolsó bekezdésébe Tóth Károly képviselő javaslatára ezen kitétel is be­vétetett: «esetleg a számvevő-mérnök gépész- mérnök is lehet.» A 35. szakasznál dr. Hangéi Ignác kép­viselő a halottkémlelésért megállapított 50 fillér dij felemelését kérte. Halász Gyula állatorvos pedig saját dijainak nagyobb összegekben leendő megállapítása végett szólalt föl. Mind a két indítvány mellőztetett. Legtöbb felszólalás történt a 49. szakasz­nál, mely a magánmunkálatokról szól és a harmadik bekezdése ezeket mondja: «Oly ma­gánmunkálatok, melyek telekkönyvi eljárás és bejegyzéssel kapcsolatosak, a jegyzők nem végezhetnek, mert ezek hosszabb időt és utánjárást igényelvén s ez által a hivatalos teendőik hátrányt szenvednek.» Boda Vilmos képviselő ezen pont teljes elhagyását alaposan megindokolt beszédben kérte, mert eddig a jegy­zők akadálytalanul végezhették a magánmunká­latokat és mikor pályáztak, akkor erre a mellék- jövedelemre számítottak is. Ne csonkítsuk meg javadalmukat. Két okból voltak a bizottságban ellene: hogy nincs a jegyzőknek szakképzett­ségük és hogy elhanyagolják hivatalos köteles­ségeiket. Mi — úgymond — jegyzőink ellen panaszt nem hallottunk és azt sem tudjuk, mintha nem volna elegendő tudásuk az okiratok és beadványok szerkesztésére. Vagy adjunk tehát kártalanítást jegyzőinknek vagy pedig hagy­juk meg őket továbbra is előbbi jogaikban, mert a lakosságnak is ez az érdeke. — Dr. Müller Ferenc képviselő azt bizonyítja hosszabb beszéd­ben, hogy miután kinőttünk nagyközségi szer­vezetünkből, meg kell a magasabb fokú városi követeléseknek is felelnünk és nem lehet meg­engednünk, hogy jegyzőink hivatalukat el­hanyagolva, magánmunkálatokat végezzenek, mert ekkor nem lesznek kifogástalan hivatal­nokok, versenyeznek és azon munkák után jár­nak, melyekért külön fizetés jár. Ő tehát a szö­veg meghagyását kéri. Tóth Károly és Csépi Sándor Boda indítványát pártolják. Dr. Káldi Gyula képviselő ellenben Boda indítványa ellen érvel, hogy különösen a kiskorúak és gond­nokoltak ügyében ne végezhessenek a jegyzők magánmunkát, mivel hivatalos állásuknál fogva kollizióba jöhetnek. Végül a polgármester is hozzájárult Boda indítványához és a közgyűlés akként határozott, hogy a jegyzők mindaddig végezhetnek ma­gánmunkálatokat, mig a képviselőtestület másképpen nem határoz. A szervezési sza­bályrendeletet tehát a tett módosításokkal a képviselőtestület elfogadta. A város ügyrendi és tanácskozási sza­bályait szintén elfogadta a képviselőtestület azon módosítással, hogy a közgyűlésben be­szédet felolvasni nem szabad. A város vásárrendtartási szabályrendeleté­nek 27. szakaszában az foglaltatott, hogy a viszontelárusitással foglalkozóknak (kofáknak) április hó 1-től szeptember hó 30-ig d. e. 9 óra előtt, október 1-től március hó 30-ig d. e. 10 óra előtt tilos az élelmi cikkeknek Való vá­sárlása. Ezzel lehetett volna városunk fogyasztó közönségének jogos panaszát megszüntetni az által, hogy a kofákat és tyukászokat kiszorít­hattuk volna drága piacunkról, a'polgári kép- piselők azonban csupa önzésből Nagy János Prantner indítványára névszerinti szavazással 51 szóval 40 szavazati ellenében úgy változtat­ták meg a bevásárlási korlátozást, hogy április hó I-től szeptember hó 30-ig d. e. 7 óra előtt, okt. 1-től március 30. d. e. 9 óra előtt tilos a viszontelárusitóknak, a kofáknak a vásárlás. — A képviselőtestület ezen módosítással a sza­bályrendeletet elfogadta és jóváhagyás végett beterjeszti Tolnavármegye törvényhatóságához. A csendháboritásról szóló szabályrendeletet Szondy István képviselő azon módosításával fogadták el, hogy az is kihágást követ el, aki az aszfalt járdákon gyalog jármüvekkel jár. Ezt a szabályrendeletet is beterjesztik a vár­megye törvényhatóságához. Most következett Tóth Károly képviselő indítványa egy ártézi kút létesítése iránt. A nagy- fontosságú indítványt, melyet lapunkban már egész terjedelmében közöltünk, a képviselő- testület a tanács javaslata alapján elvben el­fogadta ugyan, de előbb meghallgatja a szak­értők véleményét és csak azután hoz érdemle­ges határozatot. Az előadó főjegyző beterjeszti a polgári iskola múlt évi számadását. A bevétel 27,368 K. 18 f., a kiadás 21,926 K. 5 fillér. A maradvány 5,442 K. 13 fillér. A számadást beterjesztik a közigazgatási bizottsághoz. Több kérvény elintézése után Uj János és társa kérvényére került a sor, melyben uj ár­verés kitűzését indítványozták a «Szekszárd- Szálló» bérbeadására. Ezen ügy heves vitára adott okot, mert a képviselő-testület múlt ülé­sében már Tóth Gyulának kiadta a Szekszárd- Szállót és a tanács ennek fentartását javasolta. Többek felszólalása után a polgármester el­elrendelte a névszerinti szavazást, közben azon­ban Uj János indítványát visszavonta és igy az ügy a tanács javaslata szerint nyert elintézést. A hosszú rendkívüli közgyűlést a polgár- mester fél 6 órakor rekesztette be. TÖVISEK. A „boldog ujév“-ró'l. »Boldog újévet kívánok JÉ — hányszor hallottátok ezt már ezer ajkról csak most is, kedves olvasóim?! Valósággal ideg-betegség lepi meg az embert eme — legtöbbször divatos szó­lamból, farizeusi hizelkedéssel, vagy éppen önző számítással elhangzó — »sablon frázis« halla­tára. Nekem csak annyi fillér kellene éppen, amennyiszer ez a mondás, ez a divatos újévi köszöntés elhangzott e napokban az emberek ajkán, vagy leíratott, lenyomatott a birkatürel­mes papírra — és nem cserélnék a Péter-fillérből élő római pápával, nem Krőzussal, Dáriussal, a Rothschild-csoporttal és az összes világnábóbok- kal! . . . Pedig hát ezeknek a divatos újévi jó- kivánatoknak az értékük — jól tudjuk — édes­kevés. Szokás, hízelgés, képmutatás, önzés szüli a legnagyobb részüket: ezért értéktelenek. Nekem elég, ha az, aki engem igazán sze­ret, azt mondja, hogy: »boldog újévet kívá­nok I« A szerető szív ez őszinte szózatát imá­nak veszi a jó Isten is, — s azt hiszem: egy ily imaszerü őszinte jókivánat többet ér nekem is, a mondójának vagy Írójának is, no meg az Istennek is, mint az önző hízelgők divatos- 1 sablon-fecsegése! . . . * Hogy milyen lesz ránk nézve az újév ? — H tudná megmondani? — A bécsi szól ezt fuj- dogálta: «Sok nyomor és szenvedés vár reánk, ha be nem adjuk derekunkat!» Hát bizony, nem tudjuk: hogy lesz, mint lesz. Nem tudjuk, hogy az újévben uj csizmát vettünk-e, vagy | csak hitvány fejelést, vagy éppen toldozott-fol- tozott, lyukas-talpu, ferde-sarkú hitvány lábbeli alkotmányt, sarkantyú nélkül, suviksz nélkül. —j De mindegy. Kibírjuk egv évig rongyos bocs- korban is, még sem engedünk a németnek. Mert hát: «Természete a magyarnak, hogy jussait nem hagyja; de ha véle bánni tudnak', az ingét is odaadja!» S minthogy — elég balga- tasul! — már 400 év óta az ingünket is oda- adtuk a németnek — híjába! — most meg­fordítottuk I dolgot és I jussunkat nem hagy­juk. Ezt mondja Justh Gyula, ezt Írom én. Nem engedünk a 48-ból 1 Ez lesz újévi jelszavunk.. * Hanem azért, bármint elitélem és kárhoz­tatom is az újévi önző, sablQnos és divatos jó- kivánatokat — nem tehetem kedves olvasók!,, hogy jelenleg «csak eo egyszer, egyetlen­egyszer» (mint Tiszáék mondák hajdanán !)• meg ne törjem, át ne hágjam a házszabályokat. Vagyis hát, vétek ezennel, az önmagam által most felállított szabály ellen s «boldog újévet kívánok mindenkinek !» Enyhítő körülmények: hogy — 1. Én — szavamra mondom — szivemből kívánom, minden önző érdek s' melléktekintetek nélkül. 2. Én úgy értem a dolgot, hogy: légy megkímélve ezután Isten által a sok újévi jó- kivánattól, kik nem neked, hanem saját zseb- jüknek kívánják ilyenkor a jót 1 (Ilyenek: pin­cér, szobaleány, hordár, kéményseprő, láp­kihordó, levélhordó, tejes, háziszolga, cseléd, suszter, szabó, kereskedő, divatárus és a jó Isten tudja hányféle zaklató emberi náció, a számuk légió! jön és kilincsel ilyenkor élő­szóval, pár rönd írással, kontóval, váltóval, s- más borzasztó kedves cédulákkal 1 .. .) Ezektől mentsen meg jövőre, sőt már ez idén is a ha­talmas Isten: ugy-e, hogy ez akceptálható bol­dog ujévkivánat ? 1 Hát az enyém ilyen. S nem kérek érte cserébe mást, csak azt, hogy én is- meg legyek kiméivé az ily újévi kedveskedések­től a ti buzgó imátok folytán ! -- — Egyéb­ként : erő, egészség, tövisolvasási kedv soha. senkit el ne hagyjon, s akkor még ez évben sokszor találkozunk és elmondhatom azt nagy bőséggel, mi most a nagy hideg miatt toliamba, fagyott. Palást K ÜLÖM FÉLÉK. — Újévi üdvözletek- Tolnavármegye közi­ponti tisztikara újév napján d. e. fél 11 órakof tisztelgett Dőry Pál alispánnál Simontsits Ele? mér főjegyző vezetése alatt, aki nagyszabásu beszédben tolmácsolta a tisztikar szerencsekiváí natait a vármegye első tisztviselőjének, melyrí az alispán a tőle megszokott melegséggel vála­szolt. — Dr. Hirling Ádám, Szekszárd r. L város polgármestere pedig d. e. 11 órakor v zette a városi tisztviselőket az alispán elé meleg szavakban üdvözölte őt az újév alkalip ból. — A szekszárdi kir. törvényszék bii kara, a kir. ügyészség, a kir. járásbírósága a kezelő tisztviselők újév napján testületiig jelentek meg Hazslinszky Géza kir. törvén; Emeli az étvágyait és a testsúlyt, megszün­teti a köhögést, váladékot, éjjeli izzadást. iíuruioK| szamar- köhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roche“ eredeti csomagolást. F. ffloffniauii-Ija Sloche & Co. Basel (Svájc), Kapható orrosl rendeletre a gyógyszertárak­ban. — Ara Uvegenkint 4.— korona. | I

Next

/
Oldalképek
Tartalom