Tolnamegyei Közlöny, 1905 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1905-11-23 / 47. szám

XXXIII. évfolyam

47- szám.

Szekszárdi. 1905. november 22.

függetlenségi és 48-as Kossuth-pánti politikai hetilap.

Megjelen: hetenként egyszer, csütörtökön.

gze,i*kesztőség :

Bezerédj István-utczfl- 6- sz-. hová .1 lap szellemi részét illető mind-jn közlemények intézendők.

'Xiadóhivata! : Telefon: 11.

Molnár Mór k'óny:-nyomc^4/fl/ hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők.

Felelős szerkesztő : Főmunkatárs:

BODA VILMOS. HORVÁTH IGNÁCZ.

Laptulajdonos:

GRÜNWALD LAJOS.

Előfizetési ár: Egész évre 12 korona, 1/í évre 6 kor. 1ji évre 3 kor. Számonként 24 fillér e lap nyomdájában

Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 korona 74 fillér 100—200 szóig 5 kor. 74 fill. 200—300 szóig 7 kor 74 fillér, minden további 100 szó 2 koronával több Nyilttérben M hasábos petitsor 30 fillér.

Eoy nagylelkű uralkodó.

A magas északon sajátságos körülmények között ment végbe századokon keresztül együtt élő két állam különválása. Magyarország hosszas közjogi harcaiban gyakran történt hivatkozás e két állam : Svédország és Norvégia államjogi viszonyaira, melvek nagyjában es egészben azonosak a nmeinkkel. Svédország és Norvégia két kükön állam volt mindenkor. Lakossága, ámbár fajrokonság köti őket össze, mindenkor iparkodott külön államiságát fentartani. Mindkét ország birt külön országgyűléssel, külön kormánynyal, sőt külön hadsereggel is, de külképviseletük közös volt es közös volt az uralkodóház is, melyből mindenkori királyaik származtak. Svédország volt az erősebb fél, Norvégia a gyengébb s minthogy a királyi ház svéd volt, a norvég lakosság gyakran panaszkodott elnyomatásról és érdekei mellőzéséről. Történt azonban a múlt évben, hogy a norvég ország- gyűlés, a folytonos súrlódásokat megszüntetendő, törvényt hozott, mely szerint Norvégia a maga részére külön külképviseletet állít fel.

Ezt az intézkedést azonban a közös uralkodó szentesíteni és törvényerőre emelni vonakodott, minek következménye lett, hogy a norvég nemzetgyűlés a közös uralkodót trónvesztettnek nyilvánította s az állami teljes különválásra megtett mindennemű intézkedést.

Mindenki azt hitte, hogy most egy hosszú időre nyúló élet-halál harc kezdődik a két testvérnép között, mely nem végződhetik másképpen, mint a legyőzött félnek teljes leigázásával. Az uralkodó svéd nép már erősen harcias hangulatban is volt,

midőn a bölcs és jószivü uralkodó, II. Oszkár, kijelentette, hogy neki ugyan fái a bánásmód, melyben Norvégia részesítette, de a norvég nemzetnek jogában áll saját sorsáról tetszése szerint intézkedni és ő sohasem fog abba beleegyezni, hogy az ő iralkodása érdekében testvér vér folyjon.

II. Oszkár király ezen nemes gondolkozása lecsendesitette a kedélyeket; Norvégia államilag teljesen különvált, most szavazott a nép a fölött, hogy minő államformát kíván magának választani s a ki- I rályság mellett döntött nagy többséggel s éppen a lefolyt napokban Károly dán herceget, a hatalmas angol király vejét, választotta meg uralkodónak.

Még csak egy nagylelkű tényét a svéd uralkodónak kívánjuk itt feljegyezni s ez az, hogy Krisztiániában, a norvég fővárosban levő királyi palota összes berendezését, mely a Bernadotte uralkodó-család magán- tulajdonát képezte, II. Oszkár svéd király a norvég nemzetnek ajándékozta.) Ezután áttérhetünk saját helyzetünk ecsetel ésér e, mely a norvég függetlenségi mozgálodPAsze- rencsés befejezése alkalmából nagyon is aktuálisnak mutatkozik.

Mi magyarok, kik a három milliónyi norvég néppel szemben húsz milliónyi! lakosságunkkal nagyhatalomnak mutatkozunk, szinte 4u0 éve harcot folytatunk őseinktől örökölt állami függetlenségünk érdekében, de mennyivel szerényebb keretek jközött mozgunk. Mi nem akarjuk a trónt támadásaink tárgyává tenni, sőt inkább vérünkkel összefort dinasztikus érzelmeinknél fogva teljes hűséget és lojal tást fogadunk. Nem akarunk Ausztriától elszakadni, ellenkezőleg közös védelemre szervezkedni mindenkor készek vagyunk. Nem óhajtunk külön) külügyi képviseletet, csak arra törekszünk, hogy a magyar külön államiság a külföld előtt is minden kétséget kizárólag kifejezésre jusson. Egyelőre a trón és az ország biztonsága érdekében annyira szükséges önálló magyar hadsereg létesítését sem követeljük, csak azt kívánjuk, hogy az 1867-ik évi törvényben biztosított magyar hadsereg, mely az egész hadseregnek kiegészítő része, — szóról-szóra igy mondja a törvény —- magyar vezényszóval s magyar honos tisztekkel ellátva, szerveztessék.

Szóval, egy hajszálnyira sem térünk el szentesített törvényeinkben foglalt jogaink érvényesítésétől, ezt azonban minden körülmények között követelni nemcsak jogunk, hanem elodázhatlan kötelességünk is.

S mit felelnek Bécsben arra, hogy mi törvényeink alapján állunk s abban biztosított jogainkról lemondani hajlandók nem vagyunk? Azt, hogy kimondhatatlan nyomor és szenvedés lesz osztályrészünk.

S hogy ez nem volt üres fenyegetés, azt már minden téren tapasztaljuk. A magyar országgyűlést már eltették láb alól s teljes kivégzésére tesznek előkészületet. A hazafias vármegyéket mindenre kész biztosokkal látják el s a kir. ügyészeket el- fogatásokra és bebörtönözésekre utasítják. A nemzeti jogok mellett helytálló vármegyei tisztviselőket felfüggesztik s állásuktól elmozdítják.

Csak rajta, tisztelt Bécs! Ez még édes kevés arra, hogy törvényeinkhez való törhetlen ragaszkodásunkat megtörje s nemzeti jogainkról való lemondásra kényszeresen.

De tovább megyünk s úgy a nyilvánosság előtt megsúgjuk önöknek, hogy nincs az önök tárházában annyi nyomor és szénTÁRCA

Honfi és a hon.

Mi voltál szép hazám ?

Tölgy, mellyel fergeteg Hiaba küzde meg,

Dacolva megálltál De meg nem hajoltál,

A viharral szemben Minden vészt kiálltai.

Mi vagy most szép hazám ?

Tölgy, de melyen belül Sok undok féreg ül.

És ha a fergeteg Nem ingathatott meg,

Undok férgek foga ^Lassanként emeszt meg.

S mi léssz még óh hazám ?...

Fiam, ne kérd tőlem,

Mi leszen belőlem ?

Tégy és látni fogod,

Mint virul szép honod,

De míg féreg emészt Pusztul árva honod !

Vitallsfalvi Vitális Árpát

A fó'erclész leánya.

— A «Tolnamegyei Közlöny» eredeti tárcája, -j- Irta: Szirmai Gyula.

A község mellett egy nagy etető nyullott végig; mélységes csend honolt be:me, mintha kihalt volna belőle minden. A vadak is visszavonultak rejtekhelyeikre, nem zajengva, mint máskor, ha az éj ereszkedik a lombok alá, s ők kénytelenek éhes gyomorral pilmnőre térni. Csak néha-néha egy erősebb szélről dott. keresztül a fák lombdús ág.

am szágul- in, mintha

halkan, mistikusan susognának egymással lombok, mintha könyüiket hullatva, ők is siratnának valakit.

Az őszbecsavarodott hajú főé dész lassú lépésekkel haladt az erdőben, vállín lövésre készen álló fegyverrel, komoran, gondolataiba mélyedve. Csak mikor a lombok mebrezzentek a széltől, ébredt fel merengéséből és mintha megértené, hogy mit susognak róla, logy kiért vádolják a korhadásnak induló vén fák : akkor jut eszébe valami; és ez a valami felnzza egész lelki világát, könyükkel telnek meg ilyenkor szemei. Nem látott, nem hallott semmt, hanem csak ment, haladt . . .

Csüggedten érkezett meg az eraészlakba, a hol nem fogadta senki, s ahol nép hallott már édesen csengő női hangokat.

Hej! Pedig másként volt az egykor. Nem is olyan régen, mikor még hü hitvestárs várta párolgó étellel; mikor még fürge leánykája szaladt elébe, össze-vissza csókolva atyjának barázdás arcát. De most már senkije; talán a jó Isten is megfeledkezett róla, mint azokról a bűnös emberekről, a kiknek bűneik nem várhatnak bocsánatot.

És aztán, mikor az öreg főerdész otthonába érve fáradtan rogyott a vetetlen ágyba: önként eszébe jutottak szerettei, nagy könycsep- pek gördültek le sovány arcán, majd pedig álomra csukódó szemei előtt elvonulni vélte a szomorú történetet.

Hogy is volt csak . . . ?

.. . Nadászy Kálmán főerdész uramnak eléggé pazarul mérte ki a földi javakat a Gondviselés. Nem szűkölködött semmiben, főerdésze volt a grófi urodalomnak. Szép fizetése mellett, magán- vagvont is szerzett magának. Azonkívül volt neki egy gyönyörű hajadon leánya is, kinek fekete szemeiben az éjszaka világolt, bűvös-bájos tekintete vetélkedett a tündérleányok szépségével. Piros ajka oly igéző volt, mintha az mindig csóktól égett volna, pedig hát nem érte azt még férfi ajka soha. És ama lángoló napsugár sem lopózott még szivébe, amit költői nyelven szerelemnek hivnak. Legalább igy gondolta Nadászy Kálmán uram ; no de majd csak elérke-