Tolnamegyei Közlöny, 1905 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1905-10-19 / 42. szám

1905. október 19. valami és ilyen ujborteli szezonban gyakran és sok «jót» hozhat a böcsiiletesen valló ma­gyar torkába. No, meg aztán, ha «lelkiismerete szerint» vall, — a pernyertes fél részéről égy kis sallangja is akad holmi gulyás vagy pörkölt alakjában Obernik-atya asylumában — a tanús­kodó honpolgárnak. Egy ilyen tanuvallomási esetről szól most is a történet, el nem hall­gatnék a világért sem, mert nem tudni ki oko- sodhatik meg még belőle, mivel a «jó pap is holtig tanul.» És most beszéljen az irás; tár­gyalásra volt beidézve a járásbírósághoz a múlt napokban két uzorai honpolgár, hogy a tanuzás böesületes kötelezettségének eleget te­hessenek. Behívják az egyiket és elsősorban kikérdezik a nacionáléját, mire szapora bőbeszé­dűséggel megfelel, a végén még hozzátoldja, hogy 78 kilogrammot nyom, három zápfoga hiányzik és husvét előtt két hétig hideglelésben feküdt. A vallomás végén megkérdi tőle a biró ; — Volt-e költsége ? — Igen is, hogy vét ! — Mennyi ? — Egy forént 80 karajcár! Mög az utazás. — Hogyan jött be ? — Hát gőzösön ! Azután behivták a másik tanút. Mikor elmondta a mondani valókat, ettől is megkérdi a biró : — Mennyi költséget számit ? — Amennyit a koma ! — Hát a koma mennyit számit? — Amennyit én ! — Ugv értem, mennyi volt a költsége ? — Hát egy forént 80 karajcár, meg-meg az utazás! — Hogyan jött be ? — Hát a komámmal. — De hogyan ? — Hát kocsin. Erre már a biró egész kérdőjellé változott, hogy itt «csalárdság« van a dologban. — Küldje be a komáját! A koma ravasz ábrázattal teszi be maga után az ajtót, aztán ráförmed : — Hallja maga, a komája azt állítja, hogy nem igaz, hogy maguk vonaton jöttek be ? ! — Hát bizony egkövetem a tekéntetös urat van valamelyes ügazság a dologba, mive, hogy a koma vátott gyerök, oszt' nem tudgya, mi az a gőzös, meg-meg mi az a vonat, hát oszt' ezér' csak úgy gyalog-szerre ballagtunk be a törvény elé ! .... Eddig a történet a folytatására por­zót szórt a biró. — Kinevezések. A király Á 1 d o r Ödön szekszárdi kir. aljárásbirót, az A bay Leónak táblabiróvá történt kinevezése folytán megürese­dett szekszárdi kir. törvényszéki bírói állásra kinevezte. A kinevezett uj kir. törvényszéki biró méltán megérdemelte előléptetését; mert min­denki képzett és kiváló bírónak ismeri. — A király Sinkovics Géza zalaegerszegi aljegyzőt a szekszárdi kir. járásbírósághoz albiróvá ne­vezte ki A 1 d o r Ödön helyére minden pályá­zati hirdetés nélkül. Annélkül, hogy a kinevezett albirónak érdemeiből levonnánk, csodálkozásunknak adunk a fölött kifejezést, hogy ily módon mellőz­ték a szekszárdi kir. törvényszéknek jegyzői karát. — Az igazságügyminiszter Zcfferovics János pécsi kir. törvényszéki aljeg}^zőt a pécsi kir. törvényszékhez jegyzővé nevezte ki. — Uj közalapítványi számtartó A vallás- és közoktatásügyi miniszter Varga László köz­alapítványi kir. ellenőrt a bátaszéki közalapít­ványi uradalomhoz számtartóvá nevezte ki. — Állandó iparkiállitás a múzeumban A szekszárdi ált. ipartestület kérelmére Wosinsky Mór apátplébános, a muzeum tudós igazgatója megengedte, hogy a szekszárdi iparosok a múzeumban állandó kiállítást tarthassanak, mely célból egy termet átengedett nekik. A- helybeli és vidéki közönség tehát jövőben szükségleteit a kiállított iparcikkekből szerezheti be. — Eljegyzés. Salgó Sándor, a «Somogy- vármegye» politikai függetlenségi lap felelős szerkesztője eljegyezte Helischauer Nelli kisasz- szonyt, Helischauer József nyug. államvasuti fő­mérnök leányát. Hirlapirótársunknak sok szeren­csét és boldogságot kívánunk. — Szepesi János kajdacsi másodjegyző, tartalékos honvédhad- nagy, jegyet váltott Lagler Sándor kölesdi evan­gélikus lelkész leányával, Ilonka kisasszonnyal. — Tanitóválasztások Az uzdi községi ta­nítói állomásra Klementik János oki. tanító vá­lasztatott be. Trapp János ladományi rk. tanító Felső'-Mihályfalvára, Dévay Károly a szakáli rk. iskolához és Sesevits Dorottya a medinai gör. kel. szerb iskolához választatott meg. — Kossulh Ferenc üdvözlése, ifj. Véber János bonyhád-kerületi országgyűlési képvise­lője múlt vasárnap Zombán tartott beszámoló beszédet, mely alkalommal lelkesen fogadták és Kossuth Ferencnek a következő sürgönyt kti 1 - i dötték: «Kerületünk országgyűlési képviselőjé­nek Véber Jánosnak mai napon községünkben, Zombán tartott beszámolója alkalmával, őt bizal­munkról biztosítottuk és tántoríthatatlan bizal­munkról és hűségünkről értesítjük nagyságo­dat, egyben szívből üdvözöljük. Adja Isten, hogy küzdelmük eredményes legyen. A zombai polgárság.»- A spiclik. Az abszolutizmus idejeben szerepeltek a «spiclik», akik sok jó hazafinak ásták meg a sírját. Most azt a hirt olvassuk a «Pécsi Napló»-ban, hogy ott egy idő óta tel­jesen ismeretlen úri alakok jelennek meg a kávé­házakban, vendéglőkben s a népesebb asztalok közelében foglalnak helyet s lapot véve kezükbe, mintha olvasnának, feszült figyelemmel kisérik a társaság beszélgetését. Leginkább a politikai diskurziók érdeklik a jövevényeket s az ellesett beszélgetésekről jegyzeteket vesznek föl s aztán a vendéglőstől vagy éppen a pincértől sorra kérdezik a politizáló urak neveit és foglalko­zását. Eleinte ügyet sem vetettek ezekre a hall­gatózó idegenekre, utóbb azonban gyanús szili­ben tűntek föl, mintha «spiclik» volnának, akik sorra járják a vidék nagyobb városait, hogy ki­kémleljék a társadalom egyes alakjainak bizal­mas beszélgetés közben elmondott politikai véleményét. — Vigyázzunk tehát a politikai kémekre és ha ilyenekkel találkozunk, bánjunk el velők a megérdemlett módon. — Adomány. Desseöwffy Béla, Simontsits Elemér vármegyei főjegyző apósa, a szekszárdi társadalomtudományi Simontsits könyvtárnak több száz kötet értékes könyvet adományozott. — Tanitónöválasztás. Tolnán e hó 15-én volt az állami tanitónővé kinevezett Molnárné Fekete Anna helyébe a róm. kath. tanítónői választás. A hat pályázó közül Farkas Irén lett 13 szavazattal 4 ellenében megválasztva Gratu­lálunk a fiatal tanítónőnek, ki még csak tavaly végezte el iskoláit, e szép sikerhez! — A pécsi ügyvédi kamara köreböl. A pécsi ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy Schivartz Gábor dr. ügyvédet Pécs székhelylyel az ügy­védek lajstromába folytatólag felvette. — Szivér Lajos dr. pécsi ügyvédet pedig az ügyvédségről való lemondása ' folytán saját kérelmére a fenti lajstromból törölte és helyette az elhalt Zsolnay Gyula dr. pécsi ügyvéd irodája részére gond­nokul Mosonyi Géza dr. pécsi ügyvédet ren­delte ki. — Előléptetett Írnok. Az igazságügyminisz­ter Németh Ferenc bonyhádi kir. járásbirósági írnokot irodatisztté léptette elő. — A vasutasok szövetsége. A kereskedelmi miniszter megengedte, hogy megalakíthassák a vasutasok az országos szövetséget, melynek célja lesz, hogy a vasutasok közös érdekeiket meg- védhessék. Az országos szövetségnek Budapest a központja, de a nagyobb vasúti állomásokon kerületi központokat szerveznek. Ilyen kerületi központot alakítottak múlt vasárnap Dombóvá­ron is és meg is választották a tisztviselőket. Elnök: Singer Benő, alelnök Kántor László, titkár Kemény Ignác, pénztáros Puskás József, ellenőr Duschet Károly. Azonkívül 30 választ­mányi tagot választottak, Családi tanácsadó ta­gok lettek : Ujdombóvár és az osztálymérnök­ség részéről : Rozsic Endre, Ujdombóvár, kiz. Tamási, Hidegkut-Gyönk vonal részéről: Nagy .Sándor, a dombóvári fütőház részére ; Rosen­berg Izidor, a Hidegkút, kiz. Sárbogárd, Szek- szárd, Bátaszék kiz. vonal részére Öt/enreich Károly. Dombóvár állomás, Dombóvár Bátaszék kiz. vonal részére Görög Mór. Kiküldöttként az országos gyűlésre Nagy Sándor és Kemény Ignác lettek megválasztva. — Telekkönyvi értesítés. A szekszárdi kir. törvényszéknél, mint telekkönyvi hatóságnál a közönség a telekkönyveket a következő időben tekintheti be; vasárnap és ünnepnapokon dél­előtt 9—ll-ig, kőznapokon délelőtt 9—11-ig d. u. 2—3-ig, hetivásárok napjain d. e. 9 — 12-ig, d. u. 2-3-ig, országos vásárok napjain d. e. 9—12-ig, d. u. 2—4 óráig. — Alapszabály jóváhagyás. A belügymi­niszter a tolnai I-sö temetkezési egylet módosí­tott alapszabnlyait jóváhagyta. — Szabad Lyceum. Dombóvarott az elmúlt évben alakult Szabad Lyceum választmánya f. hó 15-én ülést tartott, melyben elhatározták, hogy jövő hóban megkezdik a felolvasó esté­lyeket. TOLInAMEGYEI KOZgONY 42. sz. 3. — Megismételt feolvasás. Wosinsky Mór apát-plébános, a muzeum tudós igazgatója múlt vasárnap a tanuló iíjuság részére megismételte a «Teremtés eimü■■ érdekes és tanulságos l'elol­i vasását vetített képekkel. Az előadáson igen sokan vettek részt, melyet az ifjúság ingyen élvezett. Jövő vasárnap is lesz felolvasás este 6 órakor. — Teaestélyek. A szekszárdi jótékony nő­egylet elnökségétől a következő sorokat vettük : Az «Egyesült Szekszárd-Tolnamegyei Nőegylet» az idei teaestélyek sorozatát október hó 25-én, november hó 8-, 22- és 29-én tartja meg a hely­beli róm. kath. olvasókör helyiségeiben tombola, hangverseny, tableaux és műkedvelő előadással egybekötve. Kezdete este 8 órakor. Belépő-dij személyenkint 1 korona. — Felkérjük a nagy­érdemű közönséget, hogy a jótékony cél érdeké­ben szíveskedjenek ajándéktárgyakat küldeni a tombolajáték sikeres kiállításához, mely tárgya­kat köszönettel vesz a nőegylet elnöksége. — Egy eljegyzési hírre. Lapunk mai számá­ban az Istentől való első magyar poétának, Szabolcska Mihálynak egy gyönyörű eredeti versét közöljük. A vers a József kir. herceg Szanatórium Egyesület naptárában jelent meg s mielőtt forgalomba kerülne, mi kaptuk az egyesület előzékenységéből közlésül. Maga a könyv, a hol Szabolcska többedmagával, az iro­dalom minden kitűnőségével megjelenik, való­ságos remeke a könyvkötő műiparnak. Bér Dezső remek rajza, domborművű kivitele az egyesület emblémájának a kígyóval küzdő gladiátornak, a kinek segítségére a magyar nemzet simbolikus madara, a turulsas, karmai között ezzel a föl­irattal : mentsük meg a tüdőbetegeket. Ez a mű valósággal diszmű, méltó ajándék, s hisszük, hogy az embermentő derék célra sokan fogják megrendelni. Ára két korona. A megrendelést a József kir. herceg Szanatórium Egyesülethez kell intézni Budapest, Ferenc-körut 36. — Megfelebbezett választás. A dombóvári rk, iskolaszék folyó hó 11-én tartott ülésében töltötte be a megüresedett tanítói állást. Az öt pályázó közül az iskolaszék Márton János ta­nítót választotta meg, a kinek választását azon­ban többen megfelebbezték az egyházmegyei tanfelügyelőhöz, mivel — állítólag — a válasz­tás körül szabálytalanság történt. — Tábori lelkész. A király Szeitz József pécsi egyházmegyei rk. világi áldozárt a 44. számú gyalogezred póttartalékában tartalékos 2. oszt. tábori egyházgondnokká nevezte ki. — Halálozások. Molnár Lajos tamásii kir. járásbirósápi írnok, ki agylágyulásban szenvedett, Szekszárdon életének 43-ik évében elhunyt. A megboldogultat özvegye, gyermekei, édes anyja, testvérei és rokonsága gyászolják. — Városunk egyik tisztelt és nagyrabecsült férfia : Ferdinand József nagykereskedő, kir. .törrényszéki keres­kedelmi ülnök hunyt el folyó hó 15-én eleiének 63-ik, boldog házasságának 33-ik évében. A megboldogult puritán jellemű volt, aki szorosan a családjának és virágzó üzletének élt. Néhány nappal halála előtt szőlejében szélhüdés érte, mely halálát okozta. Halálának hírére a kaszinó, kereskedelmi kaszinó és a népbank épületére kitűzték a fekete zászlót. Temetésén igen sokan jelentek meg, hogy enyhítsék a bánatos család mélységes fájdalmát. Haláláról a gyászoló csa­lád a következő ielentést adta ki: Özv. Ferdi- nánd Józsefné szül. Pajor Viktória mint neje, Ferdinánd János és neje szül. Horváth Józsa, Ferdinánd Lajos és neje szül. Pajor Margit mint gyermekei és menyei, Ferdinánd Tibor és Fer­dinánd Margit mint unokái ügy a maguk, mint az összes rokonság nevében mély fájdalomtól megtört szívvel tudatják a forrón szerető lérj, a gondos atya, nagyatya és kedves rokon ; Fer­dinánd Józsefnek folyó hó 15-én történt gyászos elhunytát. A megboldogult hült tetemei folyó hó 17-én d. u. 4 órakor fognak a gyászházban a róm. kath. hitvallás szerint beszenteltetni és az alsóvárosi sirkertben örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szentmise-áldozat folyó hó 18-án reggel 8 órakor fog a belvárosi plébánia-temp­lomban az Egek Urának bemutattatni. — Barna Bertalan kir. államépitészeti mérnök neje, szül. Baross Sára, néhai Baross Gyula uradalmi tiszt­tartó leánya, rövid szenvedés után múlt vasár­nap éjjel meghalt életének 23-ik, boldog házassá­gának 5-ik évében. A boldogult hült tetemeit tegnap hozták meg Déváról s <zekszárdon temet­ték el a felsővárosi uj sirkertben levő családi sír­boltba általános mély részvét mellett. Férjen kívül két kis árvája siratja az angyali jóságu hitvest és anyát. Nyugodjék békével! — Özv. id. Szondy Istvánná, Szondy István szekszárdi gyógyszerész édesanyja, mint részvéttel értesü­lünk, Pakson elhunyt. 1906 évre november lió I-sö napjaiban jelenik me«!

Next

/
Oldalképek
Tartalom