Tolnamegyei Közlöny, 1905 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1905-09-28 / 39. szám

4 — Humánus gróf. Apponyi Sándor gróf v. b. titkos tanácsos megengedte, hogy tólname- gyei birtokán Rudolfmajorjában levő tankötele­seket a téli t-ossz időben a varsádi iskolába az ő-fogatain szállitság be és azon hozzák is vissza mindennap. E major 5‘35 km. távolságra fekszik Varsádtól, de igy kocsin a 19 minden­napi tanköteles mégis könnyen juthat el az is­kolába. — Kántor-tanitó választás. Pálfi Samu uzdi községi tanító a mezőberényi ág. hitv. ev. is­kolához kántortanitóvá választatott meg. — Jönnek a színészek. Szilágyi Dezső, a Szekszárdon előnyösen ismert színigazgató elő- leges színházi jelentést küldött, melyben közli színtársulatának tagjait és előadandó színdara­bok címeit. A színigazgató társulatával október hó közepe táján jön Szekszárdra. — A városháza renoválása. Szekszárdnak rendezett tanácscsá történt átalakulása folytán szükségessé vált a városházának renoválása és a hivatalos helyiségek szaporítása. A munkások már hozzáfogtak az átalakításokhoz és serényen dolgoznak, hogy a városi tisztviselők elfoglal­hassák helyiségüket. Az uj beosztás szerint a földszinten lesz elhelyezve: a városi -pénztár, az aljegyző, az anyakönyvvezető, a rendőrkapitány, az iktató, a számvevő-mérnök, a rendőr őrmester, a rendőrök és háziszolga helyisége; az emeleten lesz : a polgármester, a főjegyző, a jogügyi tanács­nok, a gazdasági tanácsnok, a tisztiügyész, a köz- gyám és Írnokok helyisége. — Névmagyarosítások. Pollák Gyula szek­szárdi ügyvédjelölt családi nevének «Pártos»-ra, Disztl István várdombi rk. kántortanitó saját, valamint kiskorú gyermekei István és Béla csa­ládi nevének «Darányi»-ra, kiskorú Rosenspitz Ödön ozorai illetőségű ugyanottani lakos csa­ládi nevének «Tolnai»-ra, kiskorú Popp János cikói illetőségű ugyanottani lakos családi nevé­nek «Pap»-ra kért átváltoztatása belügyminisz­teri rendelettel megengedtetett. — Költözködés Az impozáns Dicenty-féle hatalmas épületbe már megkezdették a pénzügyi hivatalok a beköltözködést, a hol mind együtt lesznek elhelyezve, ami úgy a pénzügyi hivatal egyes osztályainak, mint a nagyközönségnek is nagy előnyére és kényelmére válik. — Előmunkálati engedély. A kereskedelem­ügyi miniszter újabban Üszög, Birján, Olasz, Gyula, Belvárd, Nyomja, Szederkény, Versend, Német-Boly, Szajk, Lánycsók, Bár, Dunaszekcső és Báta községek, valamint Mohács érintésével a szekszárd—bátaszéki h. é. vasútvonal kiépí­tésére nézve az előmunkálatok foganatosítására előmunkálati engedélyt adott. A külső nyomjel­zési munkálatokat legközelebb Mihalek Károly, az engedményesek megbízott mérnöke keresz­tül fogja vezetni. — Gyűjtés a dombóvári Kossuth-szoborra. A hazafias dombóváriak már megindították a gyűjtést a Kossuth-szoborra, melyre Dobó Mátyás gyűjtőivén adakoztak : Dobó Mátyás 10 K, Morva István 2 K, Paál József 10 K, Spitzer Imre 10 K, Hainrikffy Ádám 5 K, Weisz Ignác 3 K, Grotte Ármin 1 K, Deutsch Márton 4 K, Hirsch Ödönné 4 K, Kertész Jenő 2 K, Goldstein Bernát 2 K, id. Ivánich Antal 5 K, Grünhut Ede és neje 4 K, Pigmond Gyula 4 K, Hirsch Henrikné 10 K. Weisz Mór 6 K, Dr. Neumann Jónás 10, Fonyó Adolf 2 K, Fonyó István 2 K, Fonyó Margit 2 K, Weisz Adolf 4 K, Stockinger Lajos 2 K, Rothermel Henrik 2 K, Fried Sándor 25 K, Nei- zer Antal 5 K, Neizer József 2 K, Hainrikffy Pál 20 K, Mautner Adolf (Oroszló) 2 K, Kónyi Gyula 2 K, Landler Károly 2 K, Szabó Jenő 2 koronát. Összesen : 166 korona. — Női rajztanfolyam. Ács Lipót, a szek­szárdi főgimnázium rajztanára, többek felkéré­sére, női rajz- és festészeti tanfolyamot tart. A tanfolyam folyó évi október elsején veszi kez­detét. Jelentkezhetni lehet Ács Lipót tanárnál. — Az elővásárlási tilalom. Már többször irtunk a mi piaci állapotainkról, a hol a kofák és vidéki tyukászok grasszálnak és elszedik a közönség elől az élelmi cikkeket. Ennek elejét csak úgy vehetjük, ha a város piaci szabály­rendeletet alkot és eltiltja az elővásárlást. A sza­bályrendelet kidolgozására a rendőrkapitány lesz hivatva. A jó példát megmutatta Báránya- vármegye törvényhatósága, melynek szabály- rendeletét a minisater jóváhagyta. A szabály- rendelet értelmében a téli hónapokban reggel 9, a nyári hónapokban pedig reggel 8 óra előtt a kofáknak a vásárok és hetipiacok alkalmával a termelőktől vásárolni tilos. — Pécs —Bátaszék. A m. kir. kereskedelmi ; miniszter f. évi 46333. sz. alatt a pécs—báta­széki vasútnak közigazgatási bejárását elren­delte. A közigazgatási bejárás a tolnamegyei érdekeltséggel és a hatósági kiküldöttekkel f. évi szeptember 16-án Bátaszék községházának üléstermében tartatott meg. Megjelentek: Spányi Kálmán műszaki tanácsos, Pulszky Garibaldi máv. üzletvezető, Szende Zsigmond máv, főéi- ; lenőr, Marschik János máv, főfelügyelő, Stieghr Lajos máv. fölfigyelő, Perlaky József máv. osz­tálymérnök, Reisz József főmérnök, Fésűs Károly máv. mérnök ; a földmivelési minisztérium részé­ről Bari István segéd-mérnök. Vörös Hiador máv. forgalmi főnök, Kodolányi Béla m. kir, egyet, alapit, főerdész, Bajó Pál központi fő­szolgabíró ; a bátaszéki terézianumi uradalom részéről Fabriczius István ispán ; Báta község részéről Purth Adolf jegyző és Pirisa Mihály biró ; az engedményesek részéről Pallos Ignác és Fekete Adolf úgy Vogl József tervező mér­nök. Működésüket Spányi Kálmán műszaki taná­csos elnöksége alatt d. e. pont 9 órakor meg­kezdték és déli egy órára véget ért. A tervezet kevés módosítással (vizeresz- és kocsiátjáró). elfogadtatott. Ezen uj vasút személyszállító motoros kocsikkal lesz berendezve és Pécs kiágazással következő állomások lesznek : Me­szes, Somogy, Vasas, Hosszuhetény, Pécsvárad, Nagypal, Véménd, Palotabozsok, Bátaszék. Elis­merést érdemel Vogl József tervező mérnök, ki ezen uj vasútvonalat ezen hegyes-völgyes vidé­ken oly nagy szakértelemmel tervezte. A köz- igazgatási funkció befejezése után az «Arany- Nap» szállóban az összes érdekeltek közös ebédre gyűltek össze és csak az esti vonattal utaztak el. — Uj egyesület. A dombóvári kereskedelmi alkalmazottak egyesülete megalakult, melynek ideiglenes elnökévé Wälder Bélát, jegyzőjévé pedig Spányi Fülöpöt választották meg, Az uj egyesület alapszabályait az alispáni hivatal most terjesztette fel jóváhagyás végett a belügymi­niszterhez. — Egy hűséges gazdasági munkás kitün­tetése. Szép ünnepély folyt le Leper pusztán vasárnap, ahol Nagy István dombóvári főszol­gabíró 100 korona jutalmat és elismerő okmányt nyújtott át Kis János döbröközi lakosnak, aki már hosszú évek óta a leperdi gazdaságban aratógazdai szolgálatot teljesített. — A város földjeinek bérbeadása. A föld i értéke az egész országban nagyon felemelke- i dett és ennek folyománya az is, hogy ezzel I arányban a bérletek összege is felszökött. Ezt i mutatja a város földjeinek kiadásánál tapasztalt . emelkedés is. Szekszárd város földjeit ugyanis í most adták bérbe 16.357 koronáért, mely összeg j 6357 koronával haladja meg az eddigi bérösz- ! szeget. Ha igy emelkedik a város jövedelme, akkor a rendezett tanács mellett is csak igen csekéllyel lesz a mostaninál több a pótadónk. — Házvétel. Haspel József volt szekszárdi i nagyvendéglős megvette Stann István selyem- gyárutcai házát 16,000 koronáért. Az uj tulaj­donos egy modern bérkocsi üzletet - fog beren­dezni, melyre egyre fejlődő városunknak nagy j szüksége van. — Segédjegyző. A regölyi képviselő-testület j Csukly Gyulát választotta meg községi segéd­jegyzővé. — A postai kézbesítés. A közönség sok panaszt emelt már a szekszárdi késedelmes postai kézbesítés miatt. A bajon, mint halljuk, úgy segítenek, hogy megszaporitják a postai kézbesítők számát. — Artézi kútfúrás. A szépen fejlődő Dom­bóvárról értesítik lapunkat, hogy ott ifj. Ivanich Antal nagyiparos artézi kútfúráshoz fogott. — A kutat a villanytelep közelében fúrják és ha a vállalkozónak sikerül a szándéka*, akkor néhány hét múlva mára dombóváriak egészséges, bacil­lus mentes vizet ihatnak. A munka már két hét óta van folyamatban és eddig hatvan méter mélyre jutottak le annélkül, hogy akadályba ütköztek volna. — Szekszárd város közönsége is reméli, hogy nálunk sem késik most már sokáig a rendezett tanács az ártézi kút kérdé­sével foglalkozni, mert ha valahol, úgy különö­sen nálunk erre égető nagy szükség van. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 39. sz. 1905. szeptember 28. — Katonatisztek és a Kossuthnóta. Kassá­ról írják nekünk : A napokban Kassán keresz­tül átvonult a 32-ik vadász-zászlóalj. Tisztjei jobbára jó magyar fiuk. Egynéhány napig Kassán voltak s a hadgyakorlat fáradalmait elfelejtendő, a Schübert-féle vendéglőben gyűltek össze mulat­ságra. Húzta a cigány, durrogott a pezsgős üveg a amikor a hangulat már emelkedett volt az egyik tiszt odakiáltott a prímásnak : — Gyula a Kossuth-nótát! A cigány szeme megvillant, intett a ban­dájának s a következő pillanatban fölzendült a Kossuth-nóta. Oly tüzesen, hogy lángra gyúj­totta a mundér alatt lévő sziveket. Ä tisztek egyszerre elfeledkeztek minden reglamáról ; föl­ugráltak a székekről és összeölelkeztek, össze- csókolództak s harsogó szilajsággal énekelték : Kossuth Lajos azt izente. . . . így ment ez percekig, a varázserejü dal szárnyain lobogott a lelkesedés. . . Persze ennek hire ment s másnap a katonatisztek ellen megindult a vizs­gálat. Megindította a hadbíróság, de, mert a tisztek nem akarják elárulni bajtársukat, aki a hazafias dalt rendelte, az egész tisztikar bajba került. Mi lesz a vizsgálat vége, könnyen ki­találhatjuk. A «rebeliseket» széjjel szórják osz­trák ezredekhez, hogy valahogy eszükbe ne jusson ismét lelkesedni. Hogy ez célra vezető volna, kételkedünk benne. Mert ha még úgy is vigyáznak a hadsereg egységére, szét hull az mint a kártyavár, abban a pillanatban, a mikor százezrek ajkán komolyan fölcsendül, mint a vihar, hogy: Kossuth Lajos azt izente. — Halálozások. Szekszárdon általános rész­vétet keltett dr. Abay Hermanné szül. Traiber Gizella úrnő halála, aki Kecskeméten hosszú szenvedés után hunyt el. A megboldogult néhai dr. Traiber József szekszárdi orvosnak volt leánya. Halálát édes anyja, özv. Traiber Józsefné, férje dr. Abay Herman nyug. törzsfőorvos, fia dr. Abay János szekszárdi ügyvéd, leánya dr. Merlin János katonai főorvos neje szül. Abay Hermin, testvérei: özv. Fejős Imréné és özv. dr. Szigeth Gáborné gyászolják. Súlyos csapás érte Kuncer Gyula fővárosi banki pénztárnokot, Kun- cer János szekszárdi városi közgyám fiát, kinek apósa: nemesoroszi Osváld Sándor nyug. kir. Curiai biró életének 79-ik évében meghalt. A gyászesetről az alábbi jelentést vettük; Luef Jánosné szül. nemesoroszi Osváld Hona úgy a maga mint az alulírottak nevében, mélyen szo­morodott szívvel tudatja, hogy a forrón szere­tett, felejthetetlen jó atya, nagyatya, dédatya és após nemesoroszi Osváld Sándor nyug. kir. Curiai biró s a Lipót-rend vitéze hosszss beteg­ség után f. évi szeptember hó 22-én, este 6 órakor, életének 97-ik évében jobblétre szen- derült A drága halott földi maradványai folyó évi szeptember hó 24-én délután 4 órakor fog­nak a gyászházban, II. kerület Zivatar-utca 14. szám alatt a róni. kath. egyház szertartásai szerint megáldatni és a németvölgyi temetőben örök nyugalomra helzeztetni és az engesztelő Istentisztelet a II. kér. ferencrendi plébánia- templomban f. évi szeptember hó 25-én d. e. 10 órakor fog bemutattatni. Budapest, 1905. évi szepetember hó 23-án. Legyen áldott em­léke és béke lengjen porai felett! Lueff Jánosné születetett nemesoroszi Osváld Ilona, gyerme­kei Kunczer Gyuláné szül. Lueff Aranka, Lueff Elemér, Lueff Dezső unokái. Kuncer Ilonka és Aranka dédunokái. Lueff János, és Kuncer Gyula vejei. — Id. Stocker János hőgyészi; kékfestő folyó hó 20-án életének 72-ik évében Hőgyészen elhalálozott. A megboldogult nőtlen ember volt, a régebbi időben nagy szerepet ját­szott a hőgyészi társadalmi életben. Temetése folyó hó 21-én d. u. 4 órakor ment végbe nagy részvét mellett. Koporsóját szebbnél-szebb ko­szorúk díszítették ; különösen kivált a sok kö­zül a hőgyészi régi dalárda élővirág koszorúja : lila szalagján: «Utolsó utadra» A hőgyészi da­lárda, — továbbá az önkéntes tűzoltó-egylet élővirág koszorúja, szalagján: «Bajtársunknak» A hőgyészi Ö. T. egylet felirattal. Temetésén úgy a községből, mint vidékről érkezett nagy­számú intelligencián kiviil a hőgyészi dalárda és az Ö. T. egylet is teljes számban részt vett. — Felolvasások. Múlt vasárnap alakult meg Őcsényben az ifjúsági egyesület, mely alkalom­mal dr. Krón Ferenc szekszárdi ügyvéd a bün­tetőjog magyarázatáról, Csankó Vilmos ózsáki tanító pedig az alkohol káros hatásáról tartott felolvasást. — Megfelebbezett határozat. Dunaszent- György nagyközség képviselő-testülete elhatá­rozta, hogy kilép a faddi közegészségügyi kör­ből és külön községi orvosi állást szervez. A képviselő-testületnek ezen határozatát dr. Brányi Kálmán faddi körorvos megfelebbezte. — Életmentő. Szabó Imre tolnai lakos, a ki a nyáron a Dunából egy fiút mentett ki, 52 K és 51 fillér jutalomban részesült. Ez a derék ember már életmentésért ezüst érdemkereszttel is ki lett tüntetve.

Next

/
Oldalképek
Tartalom