Tolnamegyei Közlöny, 1905 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1905-07-13 / 28. szám
függetlenségi és 48-as Kossuth-parti politikai hetilap. Megjelen : hetenként egyszer, csütörtökön. Szerkesztőség: Bezeréój István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők. Kiadóhivatal: Telefon: 11. Molnár Mór könyvnyomdája, hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők. Felelős szerkesztő: BODA VILMOS. Laptulajdoivos: GRÜNWALD LAJOS. Főmunkatárs: HORVÁTH IGNÁC Z. Előfizetési ár: Egész évre 12 korona, 1/2 évre 6 kor., l/4 évre 3 kor. Számonként 24 fillér e lap nyomdájában. Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 korona 74 fillér 100—200 szóig 5 kor. 74 fill. 200—300 szóig 7 kor 74 fillér, minden további 100 szó 2 koronával több Nyilttérben 3 hasábos petitsor 30 fillér. Fenyegetődzések. A múlt heti politikai esémények leg- kiválóbbja mindenesetre a Fehérváry-kormány szinvallomása volt, mely félhivatalos lapjában: a «Magyar Nemzetiben (hogy nem pirul el a nevére) látott napvilágot s melyben az alkotmány védelmére kelt vármegyéket s az alája rendelt községi közegeket megfenyegeti bűnvádi eljárással, letartóztatással és fegyelmi vizsgálatokkal. A másik félhivatalos ugyan később rácáfolt az elsőre, — ha ugyan ennek s nem amannak van igaza — de az kétségtelen, hogy kormány- párti körökben foglalkoztak az eszmével. Nem soká tartott tehát s előbujt a lóláb, melyet születése percében az alkotmány- ellenes kormány még rejtegetni jónak látott. Ha ez a fenyegetődzés nem a gyengébb lelküek megfélemlítésére van szánva, hanem komoly szándék és akarat, akkor ki tagadhatná: nyakig benne vagyunk az önkény- uralomban. A magyar alkotmányt, melynek épségéért annyi hazafi vére hullott, egyszerűen a sutba dobták s a régi osztrák uralom vonul be hazánk eddig híven megőrzött szűz határain. S a vészes körülmények között, sajnos, a nemzet képviseletét, mely a hazafias védelmet vezetni, irányitani volna hivatva, törvénytelen elnapolással eltették láb alól s egyedül az «alkotmány védbástyáira» a vármegyékre hárul a feladat: a gálád támadást visszaverni. TAR CZ A, Szomorú évforduló. (1849. Julius 30) — A »Tolnam.egyei Közlöny« eredeti tárczája. — Irta: Virág. 56 éve már .............. Vé gsőt, nagyot dobbant a legnemesebb szív, a hazafiság izzó lávája. Aláhanyatlottak az izmos karok ; kiesett a kézből az ellenség vérétől pirosra festett kard. Az ifjú bánata, keserűsége, eme sóhajban tört ki : »Én imádott hazám !« Es meghalt . . . nyugszik .... pihen már ! Elborul a bíboros nap, halovány fénye bágyadtan süt a fehéregyházi csatatér mártírjaira 1 Elhallgat a tárogató csatára hivó zengő szózata ! Szomorúság, kétségbeesés honol az arcokon .... Magyarország ihletett dalosa, harcok ria- adója, fátyolos szabadságunk éneklő csalogánya meghalt/ nincs többé .... Temetésre busán pereg a dob, halkan szól a trombita, zokog a tárogató .... Ásót hoznak a katonák. Környezve ássák meg a közös sirt, eltemetik a holtakat, szabadságunk hőslelkü katonáit. Meghajtják a megszentelt sirhant előtt fekete fátyolos zászlóikat; rajta a szent szűz anya iszonyú fájdalmat érez, szivéhez kap*! Ez Ha valamikor, úgy most kitűnt, hogy a függetlenségi és 48-as párt minő államférfim előrelátást tanusitott akkor, midőn Bécs akarata és kívánságának megfelelőleg, Szapáry Gyula gróf akkori miniszterelnök államosítani, vagy más szóval a törvény- hatóságokat a nemzeti ellentállás fegyvereitől megfosztani kívánta, nem csak hogy a merényletet erélyesen visszautasította, de ez- iránti javaslatának törvényerőre emelkedését agyonbeszéléssel meg is hiúsította. Most az országgyűlés szünetelése folytán kereshetnénk, hogy hol van a régi vármegye, mely évszázadokon keresztül mindég kész volt teljes erejével az alkotmány védelmére kelni, ha a körülmények az ez iránti hazafias kötelességet reájuk hárították. Most, midőn alig van vármegyéje, vagy városa az országnak, mely fel nem emelte volna tiltakozó szavat az alkotmány-elkobzás ellen s ne állna ki harcra készen a támadás visszaverésére, most beláthatjuk, hogy egyenesen a magyar nemzeti lét írja elő azon kötelességünket, hogy a vármegyéket és törvényhatósági joggal felruházott városokat háláskörükben nemcsak, hogy gyöngíteni nem szabad, ellenkezőleg a törvényhozás legelső kötelességének kell, hogy tartsa, miszerint a törvény- hatóságokat elkobzott jogaik gyakorlásába újra visszahelyezze. Négyszázados történelem tanúsága szól amellett, hogy a magyar nemzet minduntalan alkotmánya védelmében harcra kénysze- rittetik; Bécsben most is az a törekvés nyomul előtérbe, mely már annyi bajt és kelvolt nyolcadik fájdalma : hűséges nemzete balsorsa ! . . . . A vezér és katonái búcsút mondanak, aztán elvonulnak küzdeni, harcolni, meghalni .. . te éretted szép magyar haza ! . . . . Lassan-lassan leszáll az est, kigyulnak az égen a csillagok, le-le szalad egy a kéklő égboltról, ki tudja kinek a fénylő csillaga ?! De im valaki közéig a sirdombhoz ! Fekete ruhában, égő fájdalommal a költészet Múzsája. Kezében a lant, az isteni lant, pengeti, pengeti siróan : »Ott essem el én a harc mezején!« Elestél, hazádért estél el, vágyad teljesült; kifolyt ifjú véred, hazád földje szívta azt magába s kivirágzik ottan a szabadság vérrózsás virága. »Ott szedjék össze szétszórt csontomat, Ha jön majd a nagy temetési nap, Hol ünnepélyes lassú gyász zenével És fátyolos zászlók kíséretével * A hősöket egy közös sírnak adják, Kik érted haltak szent: világszabadság !« Nyugodj, pihenj csendesen bajtársaid között, a közös sírban ! Próféta voltál, megjövendölted sorsodat! Elvesztél ! És elveszted gyógyíthatatlan seb küzdő nemzetednek, égő fájdalom a : költészetnek ! Pihenj nyugton !. ......... la ntod tied marad .... nem jut az soha senkinek kezébe .... úgy még, mint te, -senkisem pengette, lágyan, keseregve, szilajom-törtetve, tüzelve izzón, lelkesítve ! . . . . te meghaltál; nem fogja pengetni soha ember fia ! ... . Isten veled ! lemetlenséget okozott s mely az összbiroda- lom eszméjének létesítése érdekében Magyar- ország állami önnállóságának megszüntetésére tör. — Nem szabad, nem lehet tehát sáncainkat, melyekbe visszavonulva, sikerrel folytattuk harcainkat, feladni vagy megsem- misiteni, ellenkezőleg újra ki kell azokat tatarozni, erősekké tenni, hogy a törvénytelen hatalom minden törekvése azon hajótörést szenvedjen Várjuk a ránk erőszakolt harcban vármegyei törvényhatóságunk s tisztikarának állásfoglalását, mely nézetünk szerint nem lehet más( mint határozott csatlakozás az alkotmányt védő vármegyék eljárásához. — Nem adni sem pénzt, sem újoncot annak a hatalomnak, mely legszentebb jogaink elkobzására tör. Lebegjen szemeink előtt az 1861 -ik évi alkotmányos tisztikar eljárása, mely midőn az alkotmány felfüggesztetett, testületileg beadta lemondását s az abszolút rendszer alatt hivatalt nem vállalt. Követni kell mostani vármegyei tisztikarunknak is 61-ki elődje példáját, azzal a különbséggel, hogy most helyén kell maradni, de meg kell tagadni minden törvénytelen rendelet végrehajtását. Ám kisértse meg a hatalom őket helyeikről eltávolítani, az egész nemzet ölelő karjaiba hullanak esés közben s az szeretettel fog nekik bántalmazásukért fényes elégtételt szolgáltatni. De ha eltéveledve, a hatalomhoz csatlakoznának s a nemzet védelmi eszközeinek Lehajolt a sírra s lázasan megcsókolta kipirult arccal, könytelt szemekkel .... és elröpült ! . . . . Jött egy másik szép angyal, gyönyörű szép angyal, szerelem ragyogó angyala. Szépséges alakja, hófehér orczája beesve, megtörve, sürü fekete baja leomlott a tiszta szép vállakra. Odaül remegve ! Ő is bánatos volt! Pengette hárfáját és sírva zengte : »Te voltál ideálom, te voltál dalosom, téged szerettelek szerelmem, mindenem ! Mert szerelmed mindig tiszta volt, mindig szeplőtelen 1 ‘Még ifjú voltál, hamar föl- hevültél, szerelemre gyultál! S szived magasztos érzelmét gyönyörű dalokba sírtad. Mikor megtaláltad igazi hitvesed, oltárképe volt az lelkednek, érte imádkoztál, érte éltél csak és a szabadságért! Érte dobogott szived, őt zengte ajakad ! De most meghaltál? Nem, nem’!' szerelmes szived — érzem —még a sírban dobog, hévül! Hallgasson el, ne dobogjon ! . . . . Feleséged, Júliád, szerelmed, mindened ........... nem, ne m mondom tovább, ne tuddd meg a jövőt. Pihenj csak, pihenj ! Visszatérek hozzád hűséges dalosom, bájos szavú lantosom, te lész örökkön az én ideálom ! . . . Leborult ő is a sirhantra és sirt, hosszan, keservesen, csókokba füröszté bánatát ... És elröppent . . . Jött a harmadik ! * Betegen, lázasan, hófehér ruhában, halovány arccal. A szabadság- angyala . . . bágyadtan ül a sírra és sírva, zokogva, suttogva igy beszél: «Apostolom
