Tolnamegyei Közlöny, 1904 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1904-06-16 / 24. szám
TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 24. sz. 1904. junius 16. TÖVISEK. A hitről. HA krónikásaként az idókben előforduló különféle, kisebb és nagyobb eseményeknek s azok •— sokszor igen szeszélyes — változásainak, konstatálnom kell, hogy e sorok írásáig se városunkban, se a környéken semmi nagyobb nevezetességű s Klió tollára érdemes esemény nem történt. — Az egyhangú, vén idő fakó szekere szokott módon döczög a rendes kerékvágásban; az eső Medárd nap óta — kevés napsugárral váltakozva — szép csendesen potyorász; a gabonafajok nőnek, a szemek fejesednek ; a szőlők szép reménynyel dagasztják a gazdák kebelét s vig örömmel tekint a föld fia egy jó és bő szüretre. Egyszóval ez a hét még eddig — daczára, hogy a hétfő az ominózus 13-as számmal lépett a köznapok glédájába — igen jól viselte magát. — Amint jóelőre megírtam, ekkor tartatott meg a főgimnáziumi torna-vizsga az Isten szabad ege alatt, a vásártéri sik gyepen, oly szép és örvendetes sikerrel, hogy előzőleg már, déli 12 órától 3-ig permetező langy eső cseppekben maga az ég sirt örömkönyeket, azután pedig 4 órától 7-ig a jelenvolt tanárok, a tanulósereg s különösen az edzett fiuk szép és ügyes mutatványaikban gyönyörködött szülők nagy tömegének szemében ragyogott fel az az édes öröm-köny, mely oly boldogító, oly reménykedtek, kedves fiaik szép jövőjének délibábos tündérképe által I. .. A jól sikerült torna-vizsgát nagy érdeklődéssel nézte végig városunk illusztris vendége Simontsits Béla miniszteri tanácsos ur ő méltósága is, — s mint biztos forrásból értesülünk: igaz örömének s legnagyobb megelégedésének adott kifejezést szerettei előtt, megdicsérvén úgy a tornatanárt Miklóssy Jánost, mint az igen ügyes és edzett ifjúságot. — Én is hozzájárulok s nagy téljent* kiáltok a szép siker mindkét faktorának I Sokáig éljen a derék tanár s a nemes ifjúság 1 A kiosztott 3 ezüst és 18 nagyobb és kisebb bronz érmet is láttam; igen csinosak, büszkén viselhetik mellükön a kitüntetett tanulók 1... Ezek névsora, úgy hiszem, lapunk más helyén lesz közölve. * Ma és tegnap volt az osztály-sorsjegyek húzása. Hogy mily óriási reklámmal megy e sorsjegyek előzetes elárusitása, azt hiszem, mindnyájunknak igen szomorúan bő tapasztalatunk van róla. Persze, mert a kisebb, nagyobb és főelárusitó helyek oly borzasztó vásárt csapnak, oly éktelen hírlapi, levélbeli reklam-kiabálással iparkodnak tele kürt ölni a világot s lépre csalni a szegény emberfiát (a saját hasznukért!...) hogy ez már borzasztó. — A kis lutrit eltörülték, hogy ne huzza a szegény nép, a t kávé- nim kik « nagy tömegének 5—10 krajczárját. Az államnak ebből is szép haszna volt, úgy tudom. De az osztály-sorsjegyekkel való manipulácziónak talán jóval több haszna van. És ez az üzlet az elárusító czégeknek is igen jól kifizeti magát, mig a nagy közönség zsebje keservesen érzi a lelapulását. Az ám l... a kis lutri (kivévén az őrült szenvedélyes rakókat) csak a szegényebbek olykori pár krajczáiját gyömiszölte Moloch-gyomrába, — az osztály-sorsjegyekkel való üzérkedés pedig a módosabb, de nem gazdag embereket, a tisztviselőket stb. juttatja az anyagi tönkre, ha jókor észre nem veszik magukat s igy nem szólnak; távozz tőlem reklám sátánja / ne kisirtsd az in gyönge pénzes erszinyemet /« Minthogy azonban jól tudom, hogy a reklám sátánja szyréni hivogatásának, csábi tó, édes szavának sokan felültek most is, mint mindig, úgy itt helyben, mint a vidéken: kívánom, hogy a szekszárdi és a környékbeli sorsjegyvásárlók sorsjegyei mind — egytől-egyig! — a magasabb és a főbb, sőt a legfőbb nyereményt üssék meg, — jól magyarul szólva, hogy a bankot mi sprengoljuk / Oh mily boldog lenne akkor városunk, ha a főnyeremény.k ide esnének! Ez esetben bizton hiszem, hogy — a mit városi képviselő-testület folyvást elodáz — még a református templom és iskola környéke is elvalahára közadakozásból (!) ki lenne kövezve I Most pusztában hangzik el minden szép szó, minden megokolt folyamodvány, egy {városrész, egy tőzsgyökeres magyar vallásfelekezet őslakosságának sokszori könyörgése. Mindig leszavaznak a t. tanácsban I Sorsjegy-nyeremény : jöjjön el a te országod I — — — Egyebekről jövőre. Palást. IRODALMI CSARNOK. Petőfi Sándor búcsúja a szülői háztól. Egy jómódú ember háza előtt kalapemelelve egy sugár, borzas fiú gyökeredzett meg, hogy egy fájó, mégis édes pillantást vessen vissza — aztán távozzék az élet rögös utain egy czél leié, melyet még nem tud, hogyan ér el, hogyan fejez be. Az a jómódú ember Petrovics, mészáros — az a sugár, borzas kalap emelő fiú a hires Petőfi Sándor, nemzetünk legnagyobb költője. Az az öreg, jól konzervált apa, mintha mondaná : »Eredj fiú — mint ember jöjj vissza 1« Sírna is, örülne is. Sírna, hogy szivének gyümölcsét leszakasztja a sors kebléről, örülne, hogy fia abba a korba lépett, hogy mehet önerejéből világgá. A jó anya kötőjének mind a négy csücske, de még a közepe is nyirkos a sós könytől. Tartaná fiát, de hát ki foghatja fel a futó csillagot ? A bátya sóvár pillantásokat vet öcscse után, fáj neki, hogy nem mehet, mert akkor ki folytatja az atyai zsíros mesterséget! Sándor megemeli a vándorbotot, helyére rázta a szalorinás tarisznyát, végignéz a diák-köpe- nyegen s valamit morog a marasztaló ebnek. Ki tudja, milyen gondolatok czikkáztak át agyán. Nem hitte-e, hogy mint nagy költő a viskó helyére óriási palotát emeltet egykoron, mint azt a külföld költői, művészei tehetik. Nem futott-e át eszén az a részegítő gondolat, hogy egykor, ha visszatér ezresekkel törli le az izzadságot öregjei homlokáról? Lehet, hogy mint ábrándos költő gondolhatott ilyesmire — de miért tette ? — hiszen a magyar költő, magyar színész 1848 előtt nem volt más, mint vándorló, naplopó oláh czigány. Büszke arczczal távozik az ifjú sas, nem számítva arra, hogy a szegénység — e fagyutjába áll és megdermeszti szárnyait, elüti ábrándjait és a nyomor vaczkát kapja a nyugalmas boldogság helyett és babért kenyér helyett 1 Elindul a nagyreményű ifjú, megy, vándorol, küzd az élet száz bajával. A fülemile, ha fagyos az idő, nem dalol, Petőfi éhen is énekelt és a világirodalom színvonalára emelte ? Többet tett, mert Petőfi a költők világában egyetlen komoly, vallásos, tréfás, dévaj, öreg, fiatal, katona, pap — mind Petőfi. S miért kiválólag költője nem any- nyira a magyar nemzetnek, mint a magyar népnek? Nemcsak azért, mert a nép vére forrt ereiben, de mert minden költeménye olyan, mintha valamely alföldi szilaj csikós szivvérével lenne írva, mely vérnek a Petőfi lángszelleme adá meg a szép szint. Fájó igazság, hogy nagy embernek holta után zengjük a dicsőítést — mig életében ... de ne kárhoztassuk nemzetünket I Jobb nézet kapott azóta polgárjogot. Ha ma élne Petőfi, meg vagyok győződve, hogy nem kellene »fütetlen padlás szobában» laknia . . . Sándor elbúcsúzott. Örökséget magával vitte, mint a bölcs, Öröksége volt annyjától öröklött szép lelke, költészete, köpenye, botja. Tanulni vágyott. Felcsapott diáknak, de »secundába ponálták sok professzorai.« Makacs fiú volt. Nem azt nézték — Nem vagyok kuka. — Hát mikép mondod ? — Hogy Hiléczy professzor ur küldi. — Nagyon helyes; itt van ez a fényes két- hatosos, ha jól elvégezted és visszajösz, még egy ilyet kapsz tőlem. A gyerkőcz visszajött tiz perez múlva. — No, mit mondtak ? — Nagyon nevettek. * Már talán régen el is felejtette Kozsibrovszky az ő csinyjét, midőn egy nap felolvasás volt Budapesten az akadémiában, amit a tudós Hiléczy Sámuel tartott (mert Hiléczy 1. tagja az akadémiának) : »A kövek alakja az özönvíz előtt.« Ez volt a »kiváló fontosságú« értekezés tárgya. Hogy milyenek voltak a kövek az özönvíz előtt, habár ott voltam és gróf Kozsibrovszky t. képviselőtársam mellett ültem a hallgatóság közt, még sem tudnám már elmondani, de azt hiszem, hogy akkorában nem lehettek oly ezudar kemények, mint most, mert a tudós kollégák a felolvasó körül elég kényelmesen aludtak rajtuk, azonban a felolvasás után fölébredtek és a vidékről jött tudós tiszteletére egy kis vacsorát hevenyéztek az István-ven- déglőben és noha már éjfél volt, sehogyse volt kedvük aludni. Beszélgetés közben egyszerre csak Rimaszombatra fordult a figyelem. A tudós fiatal ember (mert negyven éves még a professzor ur) szokatlanul derült volt ezen az estén, dicsérte a városka levegőjét, az ivó-vizet. Kozsibrovszky közbeszólt; — Azonfelül igen jó lakásod van, kedves öregem, fölséges kilátással. — Nem valami különös a kilátás, mindössze egy kopasz domb s még távolabb a szőlők, amelyekben már a philloxera gazdálkodik. Ohó, ne titkolódzál, kedves öreg. Én a vis a vis-kat értem, a két szép Majornoky kisasszony átellenben. A professzornak elborult a homloka. Egy fájdalmas vonás tette sovány barázdás arczát még szomorúbbá. — Oh, azokat a szegény leányokat érted? Szivemből sajnálom. Megőrültek. Most Kozsibrovszkyn volt a sor megijedni. — Ne beszélj I Az nem lehet! Engem nem értesítettek semmiről. A legkedvesebb unokahu- gocskáim. — Már pedig azok megőrültek. — Megfoghatatlan! — kiáltott fel Kozsibrovszky. — Mind a ketten? — Mind a ketten — mondá a tudós rendületlen meggyőződéssel. Kozsibrovszky, az a léha, vig fráter, belesápadt a rémületes hírbe, annál is inkább, mert eszébe jutott, hogy nagyatyjok, Majornoky Gedeon is Döblingben halt meg. Az unokákra szokott visszatérni az efféle. Eltolta a boros poharat magától, kialudt a havanna a szájában, izgatottan odahuzta a székét Hiléczyéhez. — És hát mit tudsz, kérlek, a részletekről ? Milyen körülmények közt történt ? Mi mégis a rögeszméjük ? Hiléczy csodálkozó szemeket meresztett Ko- zsibrovszkyra. — Hát hogy tudnám én ezt ? Értek én az ilyenekhez ? Törődöm én az ilyenekkel ? 1^ S trolin A legkiválóbb tanárok és légzőszervek ímrutos bajainai, különösen lábbadozóknál Influenza után orvosoktól mint hathatós szer: tüdőbetegségeknél, úgymint Idült bronchitis, szamárhnrnt és ajánltatik. Emeli az étvágyat és a testsúlyt, eltávolítja a köhögést és a kópetet és megmegszünteti az éjjeli izzadást. — Kellemes szaga és jó ize miatt a gyermekek is szeretik. — A gyógyszertárakban üvegenként 4.— koronáért kapható. ===== Figyeljünk, hogy minden üveg az alanti czéggel legyen ellátva: ===== p. Hoffmann-La Roche & Co. vegyészeti gyár Basel (Svajcz).
