Tolnamegyei Közlöny, 1904 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1904-09-29 / 39. szám

1904. szeptember 29. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 39. sz. 5. — Megmarta a veszett kutya. Múlt kedden a szekszárdi szőlőhegyek között egy veszett kutya megharapta öreg Szakály Józsefet, Klieber György szekszárdi kántor vinczellérjét. A veszett állatot le- bunkóz*ák és az állatorvos konstatálta rajta a veszett­séget. Öreg Szakály Józsefet gyógykezelés végett a budapesti Pasteur-féle intézetbe vitték. — Szilágyi Diskánt, miskolczi gépgyáros czég kitűnő borsajtóira, valamint legifjabb »Villám« cent­rifugális bogyozó és zúzógépére felhívjuk olvasóink figyelmét. Kiemelendő k különösen a czég által fel­talált és készitett »Kincsem» és »Hegyalja« borsaj­tók, nemkülönben a nagy üzemü préseléshez készi­tett »kettős kosaru« sajtók, a melyeknél a régi világ fából készitett prése genialisan egyesítve van a modern technika vívmányaival. A sajtó felső' része aczél, alsó része faszerkezet. Ennéllogva a must sehol sem érintkezik va'-részekkel, hanem csak a fával, ami a must színét, zamatját nem befolyá­solja. A torkolt sem kell összevagdalni, hanem ki­sebb darabokban is könnyen ki lehet venni. Az 1901. évi temesvári, az 1902. évi egri és a pozso­nyi II. mezőgazdasági országos kiállításon a czég borsajtói első dijjal, aranyéremmel lettek kitüntetve. A czég ízléses árjegyzékét kívánatra minden érdek­lődőnek megküldi. IRODALMI CSARNOK. Őszi harmat után... — Történelmi elbeszélés. — Irta: SCHULTHEISZ REZSŐ. Szép augusztusi reggel van. A felkelő nap fényében millió s millió harmatcsepp csillog; de mintha valami közelgő veszély elöl minden élő lény biztos menedékhelyre sietett volna, oly csendes a természet s oly kihalt. Madárszó n m hallatszik sehol; a dalos pacsirta nem üdvözli hangos éne­kével a felkelő napot, mint máskor, a sárga rigó, ez a jó torkú rikkancs sem hirdeti ma, hogy «hun- czut a biró.« Csak a fecskék, ezek a viharedzett kis szárnyasok emelkednek fel a magasba és han­gos csicsergés közt kergetődznek a levegőben. A lég csendes és már kora ‘ reggel tikkasztó; nem üdíti az álmukból ébredőket. Az égbolt nyugati felén nehéz fellegek tor- nyosuloak ; távoli lompa dübörgés hallatszik, vihar közeledik. Egy megkésett bagoly siet gyors szárny- c attogatással a Nyitra völgyén fölfelé, hogy még a zivatar kitörése előtt odújába jusson. A vihar­felhők egyre magasabbra emelkednek s az időn­ként felvillanó villámok tüzes barázdákat hasogat­nak a sötét komor fellegekben. Mély, tompa dübör­gés, hangosabb csattinás, majd ismét el-elnémuló titokzatos zűgás zavarja a csendet. Nemsokára fel­kerekedik a szél is és egy egy erősebb szélroham alázatos meghajlásra kényszeríti a Nyitra mocsarai­ból kiemelkedő nádas-erdőt, magasra felkavarja a port az országúton s a fellegekig nyúló portornyok őrült tánczot járva száguldanak végig Érsek-Újvár utczáin. A szél zúgásába Érsek Újvár utczáiról szokat­lan lárma vegyül. A császári helyőrség néhány katonája és érsek újvári polgárok valami fölött összekülönbözve heves szóvitába elegyednek, s már tettlegességtől lehet tartani, mert mindig heve­sebb és fenyegetőbb állást foglal el. Az érsek-új­vári polgárok közül különössen egy óriás termetű bognár tűnik ki, aki mély, dörgő hangjával ugyan­csak szapulja a katonákat s szidalmait heves tag­lejtésekkel kiséri Magában véve jelentéktelen dplog okozta az összeütközést a polgárság és katonák közt. Korcsmából jőve a katonák, kissé csipős megjegy­zést tettek Markos mesterre, a bognárra, aki ezen igen fölháborodott és szidalmakkal illette őket. Eleinte kötődésből sértegették Markos mestert, ké­sőbb azonban, mikor ennek a polgárok közül töb­ben védelmére keltek és őket ócsárolták, meghara­gudtak és fenyegető magatartást kezdtek venni. A korcsmahelyiség külön szobájában a vár­őrség néhány tisztje mulatozott vig pohárcsengés közt,, kik i gyancsak korán fogtak a dáridóhoz. A keletkezett zajra ők is figyelmesek lettek, az abla­kokból nézték a lármázó csoportot s jól mulattak rajtuk. Különösen egy vereshaju ifjúnak tetszhetett nagyon ez a czivakodás, legalább vigyorgó arczárói azt lehetett leolvasni. Rajta nem egyenruha volt, mint a többi tiszteken, magyar ruhát viselt. Daru­tollas kalapját hetykén félszemére húzta, mellét zöld dolmány fedte arany paszománttal, nadrágja meggyvörös volt s jól illett hozzá a sárga sarkantyus csizma. A vállán átvetett könnyű, világoszöld pa­lást elég méltóságot kölcsönzött a különben nem valami daliás termetű ifjúnak. Mélyen bentfekvő, mintegy ide-odajáró kémlelődő, szürke szemei, het- venkedő magatartása, gúnyosan felbigyesztett ajka a gondos szt miélőben már az első pillanatra kétsé­get támaszthattak az ifjú becsületes jellemére vo­natkozólag. Hidvéghi Sárkány Dánielnek hívják az ifjút. Elszegényedett nemes családból származik. Őseinek valamikor a Vág völgyében Volt egy sziklaváruk, a honnan ki-kicsaptak a védtelen kereskedőkre" s kifosztva őket ismét visszahúzódtak sziklafészkükbe hol nem egy könnyen háborgatták őket. II. Lajos alatt két Sárkány testvér lakott együtt a várban az idősebbik már házas ember volt Ocscse azon­ban elcsábította tőle nejét s az idősebbik Sárkányt egy vadászat után véresen találták meg az erdőben «vadállatok tépték szét» ... A menyecske öcscsé- nek neje lett. A gaztett azonban nem maradt bünte­tés nélkül. A meggyilkolt testyér véres árnya ki­sérteni járt a várba s nem hagyta nyugton a bű­nösöket, kik a várból egy kisebb birtokukra mene­kültek és soha nem tértek vissza többé. A vár elhagyatva pusztulásnak indult; a cselédség ré­szint elhalt, részint megszökött. Egy tüzveszedelem befejezte a romlást és ma már csak füstös romo­kat sem lehet látni. Az ifjabb Sárkány fölött mindig ott lebeg a meggyilko It testvér átka, nem volt semmiben sze­rencséjük, elszegényedtek, eladósodtak. A család utolsó sarja, az az ifjú, akit most a császári tisztek között látunk, szintén romlott jellemű. Kis birtoká­nak jövedelme nem elég neki, mert meglehetős fényűző életet él s azért felhasznál mindent arra, hogy hasznot húzzon, s hogy szorongató hitelezőit legalább egy időre nyakáról lerázza. Amint látjuk, most a császári seregben szolgál s hitvány zsoldért hazája ellen harczol. Hurrá Burschen I kiált oda biztatólag a lár­mázó katonákhoz. Igen furcsa egy darutollas, ku- ruczos viseletű jfju szájából ezt a csúnya labancz szót hallani. De hát <jsak a ruhája magyar, a lelke, a szive nem az, az elfásult, gonosz, labancz. Csak azért viseli tán a magyar ruhát is, mert hiú s tudja, hogy a darutolías kalpag szebb a három-; szögű kalapnál s a sarkantyus csizma szebb a csa- tos czipőnél. A mig a palgárok a katonákkal igy cziva- kodnak és egyre fenyegetőbb állást foglalnak, vág­tató paripán közeledik Érsek-Újvár felé egy délczeg ifjú. Domború mellén megfeszül az égszínkék dol­mány, fehér selyem nadrágja oly szorosan simul erős végtagja ra, hogy már egy szúnyognak sem volna helye. Karcsú derekát baglárokkal ékesített öv veszi körül, melyről díszes kard csüng alá; vállaira párduczbőrből készült kaczagányvan vetve. Kalpagja mellett a fehér kócsagtollat és vállaira omló holló fekete fürtjeit ugyancsak lobogtatja az erős légáram, mert az amúgy is erős .szél ellen sebesen viszi jóvérű, bársonyszőrü, fekete paripája, a Tatár. Az egyenes, magas homlok, a szép szén­fekete bajusz, a szabályos sas orr férfias szépséget kölcsönöz az ifjú arczának; tüzes, bogarlekete szemeiből pedig őszinteség és becsületesség sugárzik. Kapuváry Tihamér, mert ő a siető ifjú, fel­tekint a komor fellegekre, megsarkantyúzza a jó Tatárt. Látszik, hogy szeretne még a vihar kitörése előtt fedél alá kerülni. Hagyjuk most egy ideig magára, talán sikerül neki. Sárkány szavait, aki egyre tüzelni igyekszik a katonákat, meghallja Markos mester is és oda­fordul feléje : — Az a czifrálkodó urfi is jobban tenné, ha nem innék annyit, amitől máris vörös az orra, hanem inkább rendre és becsületre tanítaná eze­ket a lurkókat! Sárkányt ezen szavak hallatára elfutotta a harag, melyet tiszttársainak gúnyos nevetése még csak fokozott s rekedt hangon kiáltotta oda a katonáknak: . — Kötözzétek meg a gaz kutyát, ezt a sem- mirevalót 1 kössetek szájkosarat a szájára, kötelet a nyakára 1 Mars a hűvösre vele! A tiz katona meg is indult, hogy eleget te­gyen a parancsnak. Markos mester pedig mikor látta, hogy szorul a. világ és hogy alighanem egy verekedésre kerül a sor, a műhelye előtt épen javítás alatt álló szekér rudját, mely szabadon volt, felkapta jobbjával, megsuhogtatta feje fölött, — nem hiába hívták Markosnak — és úgy várta a tiz labanczot. Ezek látva, hogy Markos mesterrel nem egy könnyen bánhatnak el s becses koponyájukat sem akarták érintkezésbe hozni a szekér-rúddal, ami nélkül pedig nem férhettek volna Markos uramhoz, hirtelen megállották mind a tizen. Ebben a pillanatban irtóztató csattanással csapott le a villám az ut mellett álló jegenyefába és a hatalmas törzset tövig ketté hasította, mely recsegve, ropogva dőlt épen az utón keresztül. — így harap a földbe az is, aki hozzám közelebb jön 1 — mennydörögte most az óriás erejű bognár, amit kétségbevonni senki sem mert. Amint a rudat felemelte, a felcsúszott ingujj látni engedte az iszonyú kart a feszülő aczélizmokkal, melyek mindenkit meggyőzhettek arról, hogy puszta ököl­lel képes volna egy ökröt leütni, nemhogy a ha­talmas rúd segítségével az ellene küldött tiz la- banczczal meg ne kóstol'atná az ut köveit. Sárkány, hogy elégtételt szerezzen megbán- tásáért, felköté kardját és a katonák közé ment. Káromkodott veszettül, de az egymást váltogató égdörgések elnyelték hangját, Markos mester pe­dig csak nevette. A zápor is megeredt és nem kí­mélte a hetyke Sárkányt sem, hanem alaposan mosdatta, mintha arról akarna meggyőződni, hogy annak tüzvörös üstökét nem lehet-e egy kissé sze- lidebb színűre mosni. Legényeit Sárkány hiába biztatta Markos ellen, közelébe egy sem mert menni. Rálövetni nem akart, mert a gazembert elevenen akarta elfogatni, csakhogy nem volt, aki megfogja. A.vihar meg csak zúgott, villám villám­lást ért, zengett az ég csattogott, Sárkány ázott, káromkodott, futott ide, futott oda tehetetlen dü­hében. Tiszttársai csak nevették az ablakból, de nem siettek, hogy a polgárok és katonák közt tá­madt viszályt elsimítsák, ami pedig háborús idő­ben egy erősségre nézve nagyon kívánatos dolog, hogy a várőrség és polgárság jó egyetértésben légyen. Markos mester közé egyre többen csoportosul-, tak az érsek-újvári polgárok. Mindenik kezében volt valami fegyver, vagy szerszám és sötét tekinte­tükből ki lehetett olvasni, hogy el vaunak szánva egy kis vérontásra a derék Markos mester védel­mében, kit mindnyájan tiszteltek, becsültek józan életmódjáért és becsületességéért. Halálos csend állt be mindkét félen; csak a vihar zúgott, a zápor zuhogott, villámlott, meny- dörgött folytonosan. a Garay János Nagy Képes Naptára részére felvétetnek: Molnár Mór könyvnyomdájában Szekszárdon, Garay-tér.

Next

/
Oldalképek
Tartalom