Tolnamegyei Közlöny, 1904 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1904-09-15 / 37. szám

— Szokratest megsajnálták is megitatták Vele a méregpotnrat, ami ő reá valóságos örömpohár volt. N?kem meg egy kupicáivá) sem adnak a méregből, hanem hegyihe hasukat tartják a ne vethet nékem tői I Ördög vigye az ilyen felebaráti sieretetet!

— Hanem ez igy nem mehet tovább! Elvégre is tartozom evvel önmagámnak mint férfiúnak, de meg mint mérnöknek is, hogy engem egy kontyos huszár ne dirigáljon ! Nem bizony, mert biz Is'en megelégedtem vele, azt a durrogás menykő mindenét J — kezdett dühében hangosan káromkodni.

Erre azonban berohant Piroska ő nagysága, Vitéz Tamásné, csípőre tette két kezét és sivitó hangon kérdi:

— Mi bajod va ? Megbolondultál ? Kikérem magamnak az én házamban ily en szavakat kiejteni.

De Tamás ur dühében volt, felugrott, megfogta Xantippe ő nagyságát és úgy kipöndöritette. a szobából, hogy négykézláb tudott csak felkapaszkodni.

— Te zsivány, te bitang, te . . . minden — sivitott, mikor feitápászkodott és Tamás felé rohant mint egy fúria, hogy tiz ujja körmét belemártva inzselléres arczába, de Vitéz nem hagyta abba, henem újból olyant pöndöritett rajta, hogy csak hömpölyögve látta a plafont.

Xantippe nyelvképességének őszei erejét Összeszedte és úgy szidta urát, de ez fakörzőjét fogta, kirohant tajtékzó feleségéhez és nyugodtan elejébe állva mondá:

— Evvel az eszközzel , keresem kenyeremet, meg a tiédet is. Evvel foglak meggyógyítani, te Hárpia, te Xantippe! Ha nem hallgatsz, evvel szúrlak rögtön le.

Piroska nagysága látta, hogy a fele se tréfa, rimánkodásra fogta a dolgot.

— Jól van, mondta Vitéz Tamás ur, most az egyszer még megbocsátok, de ha még egyszer ilyan skandalumot provokálsz, akkor olyan igaz, mint ahogy Vitéz Tamásnak hívnak, rögtön leszúrlak. Értetted ?

— De Tamás, édesem, mi lelt téged, hogy . . .

— Csend legyen és a dolgod után láss 1 Mától fogva én leszek az urad ! Érts meg 1 Az urad leszek 1 Ha pedig nem tetszik, akkor fel is ut, le is ut ! Megelégeltem Szokratesnek lenni.

És tényleg úgy is volt. Piroska ő nagysága nem volt már Xantippe és Vitéz Tamás ur nem volt már Szokrates 1

Szokrates urak, ajánlom figyelmetekbe Vitéz Tamás ur gyógyítási módját. Piccolo.

1904. szeptember 15.

— Vármegyei közgyűlés. Tolnavármegye törvényhatósági bizottsága ma közgyűlést tartott, melyen a fürdőben levő főispán helyett Döry Pál alispán elnökölt.

— Közigazgatási ülés. Tolnavármegye köz- igazgatási bizottsága folyó hó 17 én tartja meg sró- kásos havi ülését a vármegye székházában.

evőeszköz kiesett a kezéből, a fejét lehorgasztotta, a szemei lassankint lecsukódtak s szépen elaludt.

A mint az ispán ezt észrevette, rögtön behívta a hajdút s mondá:

— Vezesd el a tisztelendő urat a hálószobám mellett levő vendégszobába, csináld meg az ágyat és fektesd le szépen. Aztán gyere vissza.

— Igen is kérem, ispán ur.

A hajdú megfogta a noviciust és szépen elvezette az említett szobába. Lebontotta az ágyat, levetkőztette, s lefektette az ágyba. Azután visszament az ebédlőbe.

— Most vigyázz ide, — szólt az ispán. — Ha majd elvégeztétek a munkátokat, köszörüljétek meg a Márton gazdával az összes késeket, holnap reggel aztán megöltök egy süldőt. Szóval, készítsetek elő mindent és ha már a viz forr, akkor gyere be hozzám s én majd megmondom, hogy melyiket öljétek le.

A novicius mozdulatlanul aludt reggeli öt óráig. Ekkor félébredt s hamarjában nem is tudta, hogy tulajdonképen hol van, mig nagy nehezen gondolatait összeszedte, lassanként aztán eszébe jutottak a tegnapi nap eseményei, a páter quardián intő szava, at ispán komoly és erélyes beszédje, végre meg a berugás. De akárhogy törte is a fejét, azért azt még sem tudta megmagyarázni, hogy miért marasztalta őt annyira az ispán. Ez nagy talány volt előtte, ezt nem bírta megfejteni. Miután még nagyon sötét volt, ő pedig kiváncsi volt, hány óra lehet, lassan gyufát gyújtott s rávilágított a fali órára, a mely ötöt mutatott. Mivel még nagy csend volt az egész házban, sehol neszt nem hallott,'újra visszafeküdt az ágyba.

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 37, sz.

KÜLÖNFÉLÉK.

lvntomi lev^l.

Költ levelem Bécsben a nagy kaszárnyában,

1904. szeptember havában ;

Ippen tizedikén, egy szombati napon,

Mikor az írásra egy kis idő vagyon.

írom levelemet rímbe szedve versbe',

Mert hogy nem vagyok már úgy kétségbe esve: Versbe tudom szedni, akármit gondolok.

Ez egy »vén« bakának nem is nehéz dolog . . . Ides drága Anyám, földmivelő Apám 1 A most folyó hónap legutolsó napján,

Elröpül a madár szép rezes csákómrul, Megszabadul fijuk a császár varosbul.

. . . Hessegetem sokszor, nem emelte szárnyát ; Hej I ocsmány madár ez 1 azt a kutyafáját!

Kinek egyszer fölül szegény üstökére,

Nem szabadul tőle, mig van egy csöpp vére. Higyjék el, kigyelmük, a magyarnak ez árt,

Agyon kéne lűni ezt a csúnya madárt . . .

Lassan, lassan meggyün már a régi kedvem ;

— Utolsó rukkolás most lesz jövő kedden,

A kapitány úrral megyünk ki a »Schmelz«-re,

Hej 1 de szörnyen vágyom ez utolsó perezre 1

— jó ember volt mindig. Magyar gyerek ő is; A nimet, ha szidott: bántotta ez őt is . . .

De sokszor is mondták: »kutya magyar lajtai*

(A nimet gyerekek nevettek h rajta.)

Szidtak: »Kossuth kutya, kanász, csikós népség!« Arczomba kergették szivem minden vérét!

Már már ott tartottam, hun a Pista gyerek :

— Egyszer szóljatok még, kö/ibétek verek;

Aztán |öjj fegyverem, éles golyó bele —

— A kit ilyen megjár, nem fáj már a teje. — De ozi, felocsúdtam ; nem én, még se teszem,

A császár kenyérit úgy sem soká eszem.

Aztán meg : mért szidnak, mert hogy magyar vagyok | És mert nimet szóra nem igen hallgatok?

Ezért ? I ez nem vétek, csak dicséret nékem . . .

— Eztán elviseltem a szidást büszkébben!

I Egytől tartottam még amíg csak szolgáltam, l Eszembe gyütt sokszor, ha »sildbakot« álltam.

I Szegény Pista gyerek, amikor temették,

— Nagy szél kerekedvén, röpültek a menték — | Ott ballagtam én is a koporsó nyomán;

I — Hej 1 de elpirultam egy átkozott nótán.

I Nem törődtek vele, hogy magyart temetnek,

I Nyomorult dalt fuitak a kihűlt tetemnek . . .

{ Aztán hogy kiértünk a nagy temetőbe, i Hamar leengedték, le a nimet földbe ;

I Behányták, körösztöt is tettek sitjára —

De nimetül vésték ki a nevit rája.

. . . Attul féltem én is, hogy itt köll meghalnom, Nimet fejfa jelzi majd a nyugvó-halmom' ;

Nekem is azt a dalt fújják utoljára,

I Amivel kisérték utolsó útjára,

I Az aradi várban azt a tizenhármat ■—

(Emellett temetik most a katonákat)

De ne, ne tovább . . . ebből még baj támad: Nem vetettem még le katona gúnyámat . . .

De a nagy csendet csakhamar ajtónyítogatás zavarta meg. Nehéz léptekkel jött be valaki a szomszédszobába. Figyelmesen haligatódzik, mire a következő párbeszédet hallja :

— Tekintetes ispán ur, jelentem alássan, minden el van készétve, a viz javában forr, a kések meg vannak köszörülve, most csak a további parancsot várjuk még.

— jó van, Jánosi A mint hatot mutat az óra, megfogjátok a barátot és leölitek. Megértetted ?

— Igenis kérem, meg.

— Akkor mehetsz.

János távozott. A fiatal noviciust pedig e beszéd hallatára ijedtségében csaknem kitelte a hideg. Most nyilt fel csak a szeme, most látta, hogy miért marasztalta annyira az ispán és miért itatta le, hogy csak ne tudjon tovább menni. Mindennek daczára most az egyszer még sem veszité el lélekjelenlétét, hanem gyorsan kiugrott az ágyból, gyufát gyújtott s ránézett az órára, látta, hogy még csak fél hatra van. Rögtön elhatározta magában, hogy mielőtt még érte jönnének s leölnék, menekülnie kell. Széken volt az összes ruhája, gyorsan felöltözött, mindenét magához vette és lábujhegyen az ablakhoz ment, azt kinyitotta s kiugrott rajta az udvarra. De a mint künn volt, mit látott, hogy még a kapuk zárva vannak, a bástya pedig oly magas, hogy lehetetlen átmásznia. Mitevő legyen ? Menekülnie kell, mert máskülönben halálfia. Összes gondolatait összeszedve, egyszerre csak az az öt lete támadt, hogy addig míg a kaput kinyitják a közelben levő disznóólak egyikébe keres menedéket.

(Vége köv.)

3

No már csak » kél tizes«, ez volna még hátra, Húsz nap elmúltával ez is »{öllesz váltva«,

Akkor aztán »agyé« hires császár váro> . . .

Nem leszek utczádon soha többé járós

— Újságot nem irok, mert nincsen is semmi, Most is »akurátan« ugyanaz.« köll tenni,

Mint mikor kezdődött a katona élet . , ,

Soh't-e felejtem el e keserves évet.

Hát otthun mi újság ? Hogyan vannak mindig ? Tisztelek mindenkit úgy a miként illik l Hát a . . ,’iszen tudják, gondol e rám néha ?

Adják a tudtára, hogy nem lettem léha,

Bárha messze voltam, hű maradtam hozzá,

Nem lettem én itt se nagyon kikapossá.

Már nagyon örülök, hogy láthattuk egymást, Szabadulásomra gondolok már folyvást;

Milyen nagyon jó lese megint otthon lenni,

Az édes Anyámnak jó főseiéből enni.

Nem is gondolhatják mennyire unom már Profuntot, konzervet, meg a barna zupát;

De — mint Írtam följebb — húsz nap elmúltával, Nem törődöm többet kincstár >rüsztung«-jával, »AITürolok« mindent az utolsó gombig

— Hisz három év alatt semmi el nem romlik — Ne maradjon nékem semmi se emléknek :

Nyoma is vesszen el nehéz három évnek . . .

Ne busuljék most már drága édes Auyám,

A most jövő hétnek valamelyik napján Felülök egy este a gózparipára,

Úgy vágtatok haza, — sehol meg nem állva, — Ha őzt' kicsiny lenne, otthun a kis szoba,

Hogy a nagy örömünk nem férne be oda, Szeretetünk mellé zárjuk a szivünkbe . , .

Ugyan ki kérdené boldogok leszünk-e ?

Zárom levelemet, utolsó írásom

— Bocsássák, hogy ez csak ilyen ákom bákom. De hogy mindjárt fújják ott kint a »rotorét«

Kiki félbe hagyja, amit ir — levelét.

Eli ezt nem akarom, kurtára fogom hát . . . Szeretettel várom Kigyelmük írását.

. . . Már hosszú két éve, hogy nem voltunk együtt, De távollétemnek a vége is e gyütt;

Örömmel sietek ölelő karjukba . .

Gondoljanak néha szerető fijukra.

— Miniszteri elismerés. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszer Hat me Stancsics Fanni szekszárdi közs. polg. isk. tanítónőnek a tanítói pályán eltöltött közel 30 évi odaadó és sikerdús működéséért nyugalomba vonulása alkalmávs! elismerését fejezte ki. Ugyancsak elismerését fejezte ki nevezettnek a kir. tanfelügyelő is.

— Anyakönyvvezetői kinevezés. A m. kir.

belügyminiszter Blochtnger Endre tamásii segédjegyzőt a tamásii állami anyakönyvi kerületbe helyettes anyakönyvvezetóvé nevezte ki.

— Kitüntetett kiállítók. A Veszprém* megyei gazdasági egyesület által Veszprémben rendezett és a múlt héten Makfalvay Géza földmivelésügyi államtitkár által megnyitott országos gazdasági kiállításon a mezőgazdaságnál az Országos selyemtenyészlési felügyelőség Szekszárdin díszoklevelet, a borkiállításnál Fórdős Dezső uzdi földbirtokos és WiUinger Márton zombai szőlőbirtokos elismerő oklevelet és az ipar kiállításnál Dobulay Imre szekszárdi lakatos elismerő oklevelet nyert el.

— Eljegyzés. Ferdinand Lajos cs. és kir. haditengerészeti mérnök folyó évi augusztus 30-án jegyet váltott Kis Zomboi ban Pajor Margittal, Pajor Lajosnak, a felső-torontáli ármentesitő társulat tb. főmérnökének leányával, dr. Bernhardt János tiszti főorvos húgával.

— Utazás a pécsi püspökség körül. A «P. N.» a következőket írja: A pécsi püspöki szék betöltésének ügye még távolról sem befejezett dolog. Az intrika, az áskalódás s a protekezió, ez az ezerfejü hidra itt is fékevesietten dolgozik. Ahány retortán kell e kérdésnek át vonulnia, mindenütt más a vélemény s más a kívánság Egy püspöki szék betöltése pedig nem elégítheti ki miden befolyásos tényező akaratát, hisz elvégre csak egy ember lehet pécsi püspök 1 Tehát a pécsi püspökség sorsa még távolról sem dőlt el. Vdradt Árpád dr. osztály- tanácsos ellen még mindig dolgozik az intrika a szentszéknél, mert vannak, a kik szívesebben látnák Colbrie Ágostot a pécsi püspöki székben, mint Váradit, s ezek között első sorban Zichy Nándor gróf. Tudva azt milyen befolyása van Zichy Nándornak Rómában, nehéz dolog előre megjósolni, hogy a kormány jelöltje s Ztchy jelöltje között kié lesz az elsőség? Tehát most mindéi a körül forog, vájjon a magyar kortnáy akarata súlyosabb, vagy pedig Zichy Nándor grófé? Mindenesetre nem érdektelen az ügy ekkénti állása. A többit megmutatják majd a fejlemények. Ezen évben aligha töltik be ily körülmények közt a pécsi püspöki széket.