Tolnamegyei Közlöny, 1904 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1904-06-09 / 23. szám
XXXII. évfolyam. 23. szám. Szekszárd, 1904. junius 9. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei általános tanitó-egyesülc tnek, a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének és a szekszárdi ipartestületnek hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre................................12 kor. — fill, Fél <vre .....................6 „ - „ Ne gyed évre ..... 3 „ — „ Számonként 24 fill, e lap nyomdájában Sze rke szt A ségs Bezerédj István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények int'ézendök. ! Kiadóhivatalt Molnár Mór könyvnyomdája, hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzkűldemények intézendök Megjelent Hetenként egyszer, csütörtökön. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 30 fillér. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig . ... . 3 kor. 74 fii, 100—200 ..........................5 „ 74 „ 200—300 .,.......................... 7 ,, 74 „ minden további 100 szó 2 koronával több. Vasutasaink. Az ország fővárosában az illetékes bíróság már napok óta tárgyalja s mire e sorok napvilágot látnak, tán már ítélet- mondással be is fejezi a sajnálatos büntető pert, melyet kötelességéből kifolyólag a közvádló azok ellen tétetett folyamatba, kik társaik megbízásából a magyar államvasutak alkalmazottainak munkabeszüntetése alkalmával a mozgalom vezetőiként és intézőiként szerepeltek. A magyar bíróságok függetlensége törvény által van biztosítva s hogy semmiféle befolyásnak nem engedve, tisztán az igazság felderítését és a törvény alkalmazását tekintik feladatuknak, annak már nem egy Ízben fényes, tanujelét szolgáltatták; bele kell tehát itéletmondásukba nyugodni mindenkinek, akár lesz a vádlottakra lesújtó, akár felmentő. Bátran napirendre lehetne tehát térni az egés^ nagy port felvert, kellemetlen, káros és következményeiben úgy az egyesekre, mind az összeségre nézve végzetessé válható iigy fölött és pedig annyival inkább, mert az ország törvényhozása is immár kiküldött bizottsága utján tüzetesen foglalkozik a vasutasok anyagi helyzetének javítását czélzó fizetés rendezési törvényjavaslattal, azzal a világos czélzattal és törekvéssel, hogy minden sérelem lehetőleg orvosoltassék s az igények, természetszerűleg, mindég tekintetbe véve az ország pénzerejét és teherviselési képességét, kielégítést nyerjenek. S igy az ügy végleges elintézése minden irányban küszöbön lévén, a sajtónak nem volna feladata és kötelessége fölötte fejtegetésekbe bocsájtkozni, hanem merülne fel több olyan jelenség, mely azt látszik igazolni, hogy a vasúti mozgalom korántsem fog hamarosan befejezést nyerni s úgy az államnak, mint egyeseknek még sokáig fog kelleni* vele foglalkozni. A vasutasok egy jelentékeny részének viselkedése a komoly megfigyelő előtt azt mutatja, mint az elégett zsarátnok. Felül hamu takarja ugyan, de belül csupa tűz és parázs, mely csak azt várja, hogy a szellő takaróját elsodorja, hogy ismét a maga pusztító erejében jelentkezzék. Különösen az ország fővárosában vannak erre nézve meglepő híresztelések elterjedve. Ezek megbízhatóságát nem lehet ugyan ellenőrizni, mert súgva-búgva adják tovább s szájról- szájra terjed. Lehet, hogy nincs semmi alapjuk, de az is lehet, hogy titokban valami készül s meglepetésként fog rajtunk keresztül viharzani. Szó van arról, hogy a vasutasok egy része a szoczialistákkal közös cselekvésben egyesül s egy nagy, általános munkabeszüntetés fog bekövetkezni; az egyesültek még attól sem riadnának vissza — a szállongó hírek szerint — hogy a robogó vonatok alatt a hidakat felrobbantsák. Hát mi nem hiszünk ezeknek a híreknek komolyságában, mert nem tételezzük fel sem a vasúti alkalmazottakról, sem a szoczialis- tákról, hogy a vad őrjöngés oly neme szállhatná meg leikeiket, mely őket ártatlan emberek tömeges elpusztítására indítaná. Mert hisz a napnál világosabb, hogy az ily embertelen, az őrültséggel határos cselekmény nem járhatna egyéb következménynyel, minthogy úgy a társadalom nagy számával, mint az államhatalom, a maga nagy katonai hatalmával megkísérelné és pedig nem válogatva az eszközökben, hogy ennek a vad kitörésnek gátat vessen s a megbocsát - hatlan bűnt a törvény szigorú alkalmazásával megtorolja. Hogy ennek a létért, életért s a törvényes rend és szabadságért folytatott harcz- ban melyik fél lenne a győztes és melyik az áldozat, azt fejtegetni is fölösleges. Ha erőmérkőzésre kerül a dolog, ott mindég az erősebbé a győzelem. Már pedig ebben az esetben az egyik fél, nem is kell mondanunk melyik, hasonlithatlanul erősebb a másiknál s igy az is világos, melyik lenne a legyőzött. Az egészben pedig az lenne a leg- szomorubb, hogy ismétlődnék az a sajnos, történelmünkben gyakran előforduló eset, hogy ismét magyar pusztítaná a magyart. Mikor, ha már pusztítani van kedvünk, válogathatunk számtalan vagy számos ellenségeink között. b. TÁRCZA. Pásztor élet. — A régi jó időkből. — — A »Tolnamegyei Közlöny« eredeti tárczája. — »Danold pajtás, én meg fúvóm: Ha megkészül bográcsos ebédem, Mellé ülök én, meg a cselédem, S úgy ellakom túrós tarhonyával, Mint a gróf rosszparádlijával. S ha látom az idő fergetegét, Begyüröm a kalapom tetejét, S csak úgy nézem az időt alóla: Még a jég is visszapattog róla. így ni! Na, most meg nézzünk körül, mert Mt valamelyik atyámfia a >Betekints«-ből erre veheti útját. Alkonyat lesz ide—oda s nem szeretném, ha ott is fizetnék vámot, a hol nincs híd, ott is porcziót adnék, a hol nem kell. Ha jó helyre tereltük a nyájat, elővesszük az Örzse főztyét s oly édesden diákunké hogy nó. Te Bandi, amott la, szakíts ki egy csikót, itt a csutorám, hozz egy pár itczét a javából, tudod, de el ne felejtsd, az én rovásomra, majd megk pja az árendás ur búcsú előtt a pénzit. Élire verem az asztalára, ha két annyi lesz is. Te se henyélj ám, Gyuri 1 A tilosból hozhatnál egy kis fát a bögre alá, hadd melegedjék az a hajdukása. Az örvös kutya lesi a farkast, meg a czi- gányt, Bandi borírt ment, Gyuri fát kajtat, maga az öreg hű Bodrijavai tereli a nyájat. Addig, mig mindez kész lesz, mi se maradjunk veszteg, hanem mondjuk el egymásnak, milyen szép volt hajdanában az a pásztor élet. A pásztor a természet édes emlőjén nőtt tel, nem érzett irigységet, sem haragot. Távol volt tőle az önzés és álnokság. Ha hibája volt, csak az volt, hogy jobban esett neki a lopott birka, mint a mit maga nevelt s hogy mindegyik szerelmes volt a bolondulásig. Hány szép bojtár lett szegény legénynyé s oda valóvá, »a hol a tarisznyát felakasztják«, csak azért, mert elhagyta csillagokkal kivitézkötésezett piros ajkú babája. Úgy el voltak egymás iránt barátsággal telve, hogy a vérét is oda adta egyik a másiknak. Ha fényes baltája, kökény szemű szeretője, jó ebe volt, sohasem találkozott nála becsületesebb ember. Nem tanult az iskolában, az édes anyjától hallotta el a »miatyánk«-ot, felnőtt korában sem volt más imádsága, mégis boldog volt. Felkelt a (iastyukkal, lenyugodott a gönczöllel. Végig hevert pásztortüze mellett, szívta makráját, melynél ő maga rendesen hamarább elaludt. Mig nyugodott, kutyája volt ébren, ha lelkeit, kutyája nyugodott el, de egyik sem aludt mélyebben, mint a nyúl esős időben. De im megjött a bor, a fa is, a nyáj is össze van terelve. Elkel a jó vacsora. Beszélgetnek. »Bárcsak vízért jönne Julcsa, Örzse, meg a többi 1«. Rákezdik újból: »Már én addig furulyátok, dudálok, Mig egy szép szeretőre nem találok. Van a pusztán sok szép szőke, barna lány; Belém szeret egy talán 1«. Azután leteküsznek a harmatos pázsitra; kalapjukról leveszik a még vasárnap kapott bokrétát; betakaródznak a csillagos éggel s ájmodnak boldogságról, szép szeretőről, huszár életről. »Pásztor élet a világon Legboldogabb élet, Csikós, gulyás, juhász, kanász — Irigyellek téged! Erdő-mező a szállásod, — Végtelen a szabadságog.« Az igaz, hogy a magyar pusztai legénynél, pásztornál boldogabbnak senkise érezheti magát. Hajnalhasadtakor látta a nap arany tányérját: végig nézett a messzeségen s látta, mint csókolja az ég a földet a távolban. Alkonyatkor gyönyörködött a vörös fényben, mely nyugat felé elönté az eget és elgondolkodott, ha látta, mint hal el a nap lassan-lassan. El-elgyönyörködött a buzatenger szép hullámzásán s elballagott a tanyai kúthoz, ha jött a szürkület. Tudta, hogy ott lesz az, a kit ő babájának nevez, tudta, hogy legalább vize húzhat neki s kap egy tüzes csókot. Ezért a kis
