Tolnamegyei Közlöny, 1903 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1903-07-16 / 29. szám
4 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 29. sz. 1903. julius 16. — Szerencsétlenség Szegzárdon. Bartos Ilona 7 éves gyermek folyó hó 6-án otthon a folyosó gerendájához erősített kötélen hintáit, miközben az oszlop leszakadt s a kis leányra esett és annak rögtön halálát okozta. — Jó forgalmú helyre keresek egy kocsi- nyergest és fényezőt társnak. Pénz nem feltétlen szükséges. Czím: Hutflesz Ádám Tolna-Tamási. IRODALMI CSARNOK. A príma gentryk. — Elbeszélés a falusi életből. — Irta: STUBENWOHL GYULA. 2. I. Utazás egy dáridóra. (Folytatás.) Útközben újabb és újabb utasok váltakoztak, a kik persze rettenetes hosszú képet vágtak a szokatlan társalgás láttára, mig Laky meg nem magyarázta a dolog titkát. Az angol vagy ötször-hatszor ismételte jelekkel, hogy éhes, s utána még valami ördöngős kézmozdulatokat csinált, melyekből a jelenvolt utasok a legjobb akaratuk mellett sem tudták kivenni, mit akart. Hosszabb hallgatás után, mikor a vonat az u ....... i restauratió előtt megállott Laky kiszállott, az angol pedig karjába kapaszkodva Lakyt egyenesen a pinezérhez vitte, s jobb kezét a pinezér vállára téve, erősen a szemébe nézett, s toroktáltva kiáltotta kérdőleg: — Kukoriku, háru, háru?? Óriási kaczaj hangzott fel erre minden felől. A pipezér meglepetve nézett, hol Lakyra, hol az angolra. Laky aztán, -— mint aki az előzmények tudatában van, — megértette az angol kívánságát és megmagyarázta a pinezérnek, hogy az anglius álószinüleg csirkét óhajt enni. Laky eme leleményessége később helyesnek bizonyult, a mennyiben, mid\,;n a pinezér a rántott csirkét az asztalra tette, az angol örömében a nyaka közé ugrott, s úgy össze-vissza csókolta, hogy csókjainak helyét két napig vizes ruhával borogatta. Azután az anglius a csemege állványról elhozott egy üveg franczia pezsgőt, s azt burgundival vegyitve Lakyval elfogyasztották. Az étteremben a szebbnél-szebb hölgyek tömkelegé pompázott, némelyik gyönyörű plasztikus termetével kiválóan feltűnt, szúrós szemeikből mintegy amorette-nyilak lövelődtek ki az igéző tekintetek. Laky gyönyörködve nézegette ezeket a szépeket, mig végre az ő vonatjához is csengettek és jelt adtak a beszállásra. Utolsó koczintásra mohón hörpintette ki borát, s aztán kezét nyújtva az angolnak, búcsút vett tőle, mit az angol érthetetlen szavakkal viszonzott. Örömmel vált meg Laky az őrültséggel határos magaviseletü kültölditől, mivel excentrikus megjelenése és szokásai által a közfigyelmet magukra vonták. Aztán, hogy Laky beszállt a vonatba, a szakasz ablakát felnyitva, nézegette az idegesen szaladgáló utasokat. Eme képben azonban nem sokáig gyönyörködhetett, mert a vonat nehány perez múlva indult. Részint a rekkenő hőség, részint pedig az elfogyasztott pezsgő hatásától Laky lustának kezdé magát érezni, s ledőlve a pam- lagra elszenderedett. A kalauz, kit előzetesen megkért, hogy az utolsó előtti állomáson keltse fel, midőn huzamosb, jó izü szunnyadásából felzavarta, a vonat már Laky szülőföldjének vadregényes belsejében járt. Úgy látszott kedves benyomást gyakorolt reá a vidék, kikönyökölt az ablakon, s elmerengett a gyermekkori édes emlékekről, melyek őt e helyhez fűzik. A gyorsvonat dübörögve száguldott a cserjés, vadregényes utón, ott-ott egy falu templomának tornya látszott kimagaslani a messzeségből, csakhamar ismét eltűnve. Amott a beláthatlan mess'ze- ségü réten juhnyáj legelészett, széles karimáju kalapban botjára támaszkodva furulyázott a juhász; távolabb a gémeskut mellett gulya-ménes pihent, fölötte a tiszta levegőben egy árva gólya keringőzött bizonytalan egyformaságban, s a mint igy a csendes egyhangúságban a szép vidék szemlélésében elmerengett Laky, feltűntek útja czéljának végpontjai: a végállomás falujának tornya, s egy-ne- hány kimagasló nemesi kúria, viharedzett, füstös kéményeikkel. Ezen közben a mozdony egy élesen elhangzó sípszóval a védjelzőnél bekanyarodott az állomásba, s egy erősebb lökés után sisteregve megállott. Laky úti podgyászait összeszedve kiszállott a kocsiból, utána pedig az ő elmaradhatlan Pollux kutyája ugrott ki. A kalauz erős hangú kiáltását visszhangozta a háttérben elterülő erdő: — Sió-Horgas — egy perez ! Az állomás falusias csínnal berendezett vonzó külsejű kis fészek volt. A kijáratnál egy piszkos zubbonyos málházó szedegette a jegyeket az utasoktól a megszokott lustasággal. Mellette egy hóri- horgas íináncz málészkodott, ravasz arczczal szemlélve a kiszállókat. Az állomási léczkeritésen kivül nehány kaczkiás, bokorugró szoknyás falusi parasztleány baraczkot árult, hamis mosollyal kinál- gatták a szép, húsos gyümölcsöt. Laky élvezetteljesen nézegette a napbarnított arczu, gyümölcs áruló lányokat, egyszerre csak egy kéz nehezedett a vállára. , — Szervusz Öreg! — kiáltott rá Horgossy Muki a törzsgentry, a falu nábobja és legkedvesebb barátja. — Isten hozott, — folytatá Horgossy, — már alig vártalak. Tudod annyit szeretnék most egyszerre beszélni, hogy azt sem tudom, hol kezdjem. Először is a feleségem nincs itthon, ennek én örvendek legjobban, a mennyiben avatatlan kezek szórakozásainkban nem fognak bennünket háborgatni. Az anyósommal elutaztak hat heti fürdőbe Balatonfokra. Másodszor előkészítettem néhány sonkát, s más eféle *disznóság«-okat, melyeket majd lukullusi élvezettel fogunk elfogyasztani. A pin- ezémben levő ürmös, muskotály, badacsonyi mind rendelkezésedre állanak. De azt hiszem bevezetésül ennyi elég, a mi majd ezután következik, azt tettel fogjuk bebizonyítani. Ezzel karonfogta Lakyt kifelé ballagtak az I állomás előtti köröndre, a hol már egy csinos kis homokfutó várt két fehér ponnyval. Aztán felszöktek a kocsira, azaz hogy csak Laky, mivel Horgossy Muki hatalmas testi súlyánál fogva még csak gondolni sem mert az ugrásra, hanem lassan, méltóságteljesen felmászott az ülésre; a könnyű kis kocsi félre billent a nehéz teher alatt. A Pollux kutya pedig, mintegy parancsszóra a hátsó ülésben levő czifra libériás kocsis mellé ugrott fel, kivel csakhamar bensőbb baráti viszonyt kötött. Aztán Horgossy Muki kezébe kapván a gyeplőt, ostorával egyet csettentett és szél sebességgel repültek be a faluba. II. Förtelmes dolgok a Horgossy-vi Mában. A homokfutó egyforma sebességgel berregett végig a hosszú, nyárfasorós országúton, fullasztó port verve fel maga ulán. Az utszélen vidám nótával hazatérő mezei munkások ballagtak, kik fogatuk megpillantására nótázásukat abban hagyva, tisztességtudóan emelték le kalapjaikat. Tiz perez alatt bent voltak a faluban, a falut rendezett viszonyok közt élő földművesnép lakja. Ősi szokáshoz híven az utcza-ajtó mellett őszbecsavarodott hajú öreg parasztok guggoltak, szájaikba szorítva viharedzett makrapipáikat, nagy, bodor füstöket eregetve azokból. Néhol a konyhaajtóban egy-egy pórmenyecske bámult ki, karján tartogatva piszkos porontyát. Az utcza közepén pongyolán öltözött paraszt-kölykek éktelen lármával ugrándozva vertek port, s a közeledő urasági fogat zajára ijedve rebbentek szét. Éppen félhat óra volt délután, mikor a Horgossy villa parkjába begördült a kis homokfutó. Festői Szépséggel gondozott, mintaszerű gazdaság. Hja! Nem csoda a bömbös (igy hívták Horgossy Mukit hatalmas alakja és kövér voltánál fogva a sió-horgosi kaszinóban) már az öreg apjától nagy vagyont örökölt. Hát még a mit az asszonnyal kapott!? A homokfutó a veranda (népszerűén: rév renda) előtt állott meg. Szalon ruhás inas futó. ki az érkezők elé, s a podgyászokat leszedve, Lakyt kijelelt szobájába vezoté, hol a vendég a portól magát lemosva, átöltözött.1 Azután kiültek a drappfiiggönyös, zöld rep- kénnyel befuttatott verandára, hol már az ozsoná- hoz ez idő alatt Gáspár — chikkes inas —- fel- terített. Az ozsonát bevezetésül mindjárt egy két literes majolikakorsó fehér borral kezdte meg Horgossy Muki, a melyet csakhamar eltemettek. Ozsona után kisétáltak a parkba, onnan a nagy virágos kertbe, majd a konyhakertbe, végül megtekintették a gazdaságot is. Valódi szakértelemmel mutogatta Horgossy Muki kitünően idomított, de még jobban etetett lovait, a melyeknek szemlélésén egész vacsoráig elszórakoztak. A nagy magiár megtekintésénél találkoztak az ispánnal: exczentrikus alak a maga nemében, a régi Tojás Dánielek typusa, aki nem könyvekből tanulta a gazdasági szakismereteit. Széle-hossza egyforma, kövérségben a bömbös Horgossy dupla kiadása. Jó beszélő képességű úri ember volt, s vörös orrának viruló borvirága után ítélve, — úgy látszott, — nem állt hadi lábon a szeszes (saját szavai szerint: szeszélyes) italok élvezetével. Egyebekben úgy nézett ki, mint egy sakkfigura. Horgossy Muki másnap beinvitálta vacsorára. Vacsorához közeledvén az idő, haza felé indultak; az ispán a park ajtóig kíséretet adott nekik, hol mély hajlongások között vált meg tőlük, azonban még vagy tízszer visszakiáltotta, hogy holnap este okvetlen ott lesz. Esti kilencz órakor a két legény-gentry vacsorához ült. Pompás hat fogásból álló menüt fogyasztottak, s a majolika korsó tartalmát egy néhányszor megrepetálva, átélt napi fáradalmaik után pihenőre tértek. Másnap a fölkelő nap már ébren találta a Horgossy-villa lakóit. A napot azzal kezdték agyoncsépelni, hogy kilovagoltak a külső gazdaságba. Az erdő szélén lovaikat két bregócs-gyerekre*) bízva, begyalogoltak az úgynevezett Horgossy sűrűbe, a hol közfáradsággal és dicsérettel egy szarvasbikát puffantottak le, s a. melyet Horgossy Muki azonnal haza is szállíttatott. A rekkenő melegtől bőrig átizzadva értek haza, s kitűnő étvágygyal fogyasztották el a rájuk várakozó felséges ebédet. A délutánt azután azzal töltötték el, hogy átmentek a kaszinóba tarokkozni. Ott volt már a falu intelligencziájának szine-java: az őszbecsavarodott hajú Zarándy — a lirtli mágnás —, az öreg körorvos, a plébános, a luthránus' pap, valamint az utbiztos, a falu nótáriusa és még számos helyi úriember, mindmegannyi törzslakója a horgossi kaszinónak. Ez a délután a legkellemesebben telt el a kaszinóban, melyből folyólag Horgossy Muki az egész társaságot meghívta magához egy kis barátságos vacsorára. Hogy Horgossy Mukinál a barátságos vacsora fogalom mit jelent, azt majd elbeszélésem alábbi részeiben élénk színekkel fogom ecsetelni a nyájas olvasónak. A kompánia együtt indult el a kaszinóból. Falusias, idyllikus lombsátorszerü aléban ballagtak haza felé. Ez az álé a falut egész hosszában átmetszette. A kompánia, — mennél tovább haladt, annál jobban fogyott, — mivel a haute-volai az álé melletti házakban lakott, s minden egyes alkalommal, ha valaki éléi te portáját, barátságos kézszoritások között vált el az esteli viszontlátásig. Az elválásnál utolsó volt Horgossy Muki, Laky barátjával. A mint ők is haza értek, egyenesen a kertbe mentek „ le. A tikkasztó hőség ustává tévén okét, lehevertek a fűbe egy almafa alá. A nagy, terebélyes fa kellemesen hűs árnyékot adott; egy ideig halkan beszélgettek egymással, majd később abban hagyva a beszélgetést, kalandozó gondolataiknak szabad utat engedtek. A bömbös Horgossy elaludt, Laky pedig zsebköny vecskéjet vette elő, melyből egy kis rózsaszínű, helyotrop levélke esett ki. A levelet Laky felvette és óvatosan kabátja zsebjébe rejté, aztán a zsebkönyvecskében kezdett lapozgatni. Édes, titkos dol- p at olvashatott ki könyvecskéjéből, melynek az ajkáról elszállt néhány sóhaj volt. PJ* k bele lopva abba a kis zsebkönyvbe, ssuk át Laky gondolat menetér, s aztán árhuzamot érzelmeink és akaraterőnk (Folytatása köv.) á nélküli béres-suharu i
