Tolnamegyei Közlöny, 1903 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1903-07-09 / 28. szám
leges bölcsészeti fakultás évi kiadásainak */s-ad részét, a kiadas többi részére pedig a fedezetet ^ az országos gyűjtések »katholikus* egyetemre (eddig ' közel egy millió korona, maga a Bonnaz-alap 1903. januar 1-en 325.739 kor. 47 fillér volt), továbbá Pécs város és a Cisterci rend hozzájárulása és a további gyűjtések és adományok nyújthatják. A bölcsészeti fakultásnak eieinte nem is kellene külön \ épületet emelni, mert a püspöki lyceum épületében van még elég hely szamára; de viszont uj épület emelését, Pécs város hozzájárulásával úgy lehetne eszközölni, hogy egyúttal a főgimnázium épületének kibővítésé s ezzel kapcsolatosan vegre megoldassák. A magyar kathohkus egyetem felállításának pénzügyi oldala és Pécsnek e tekintetben való elsősége (V. fejezet) tagadhatatlanul a döntő pont a tanulmányban, mert ennek mérlegelése és reálitá- sáról való meggyőződés után az egész ország katholikusai föltétlenül Pécs mellé fognak állani és megszűnik az eddigi ingadozás a felállítandó kath. egyetem helyének megválasztása körül. A tanulmánynak egyébként hat fejezete van és terjedelmes bevezetése és befejezése. A fejezetek címei ezek : I. Fejezet: Egyetemekre szükség van, II. Fejezet: Kath. egyetemekre is szükség van. III. Fejezet: Kath. egyetem felállításának egyházjogi oldala. IV. Fejezet: Kath. egyetem felállításának magyar közjogi oldala. V. Fejezet: Kath. egyetem felállításának pénzügyi oldala. VI. Fejezet: Kath.. egyetem és különösen a pécsi katholikus egyetem ! életképessége. A befejezés maga is egy önálló feje- | zet, amint alcíme is mutatja : A legközelebbi teendők ' a pécsi kath. egyetem felállítása céljából. Az első négy fejezet úgy van megírva, hogy bárhol is állitattik tel valaha a kath. egyetem, felhasználható az itt összeállított anyag, mert az I. fejezetben az egyetemeknek jelentőségéről és céljáról általában és a magyar egyetemekről különösen j is van szó, a II. fejezetben a kath. egyetemek cél- I járói és az eddig tényleg , fennálló ilyen egyetemek- ről értekezik a szerző, a III. és IV. fejezetben jog- történeti és tételes jogi alapon foglalkozik az egyetemi jelleg elnyerésének jogi oldalával. Dunántúlnak - és Pécs városnak f ölényét a magyar kath. egyetem helyének megválasztásánál az V. és VI. fejezetben igazolja be a szerző, de olyan keretben, hogy esetleg másutt állítandó egyetem előmunkálatainál is fel lesznek használhatók az általa csoportosított adatok (a külföldi kath. egyetemekről, salzburgi gyűjtésről, Eger, Gyula- j fehérvár, Kassa, Pozsony, Szeged versenyéről.) Az egész tanulmányt a vonatkozó szakiroda- lom átkutatása után irta meg a szerző és a jegyzetekben lapról-lapra idézi is forrásait. Az egyetemekről általában szóló résznél legújabb szerzők: Paulsen, Kaufman és Demfle munkái (az egyetemekről) voltak forrásai. A szépen megirt jeles munka megszerzését melegen ajánljuk. Megrendelhető 3 koronáért a szerzőnél: Pécs, Szeminárium. 1903. julius 9. IRODALMI CSARNOK. A príma gentryk. — Elbeszélés a falusi életből. — Irta: STUBENWOHL GYULA. 1. I. Utazás egy dáridóra. Augusztus közepe felé járt az idő, kellemes szép volt az időjárás. A jó öreg nap illemtudóan lövelte le aranyszínű sugarait a természet ékítette földre: éppen alkalmas idény arra, hogy a szórakozni vágyó falusi gentry-ember szabad idejét vadászat, fürdés, kirándulás, vagy más eféle szórakozással tölthesse el. Az olvasót egy regényes fekvésű kis falusi vasúti állomásra vezetem, hol a repkénynyel befutott tiszti lak egyik szobájában Laky Vincze vasúti tiszttel találkozunk, ki reggeli toilettjének rendezésével van elfoglalva. Az éjjeli szekrényen álló ébresztő-óra éppen félkilenczet mutat, a kere- veten egy nagy sárga uti-bőrönd fekszik kinyitva, továbbá a széken ruhák s egyéb úti szükségletek hevernek. Laky önelégült mosolylyal igazitotta meg csokornyakkendőjét s azután egy czigarettára gyújtva az ablakhoz állott, nagy bodor füstöket eregetve ki a félig nyitott ablakredőnyökön. Gondolatban kéjesen foglalkozott megkezdendő szabadságának eltöltésével | tervezgette, ábráudokat szőtt, hogy minél édesebbé, mulattatóbbá tegye magának azon négy heti szabadsági időt, melynek engedélyezését igazoló okmánya éjjeli szekrényében feküdt. Kezébe véve még egyszer, újból meg újból olvasni kezdé. Egyszerre csak az előszoba villamos csengetyüje élesen csilingelni kezdett. A pamlag mellett heverő vadász eb, Laky kedvencz Pollux kutyája nyugtalanul ugrott fel fekhelyéről s nemtetszését hangos csahitolásban fejezte ki. Ezt azonban csak akkor tette, ha előérzete volt, hogy oly jövevény áll az ajtóban, aki igen ritkán, vagy pedig még sohasem járt náluk. Legényemberes k-omóczióval ment Líaky ajtót nyitni, melynek megtörténte után a levélhordó lépett be, kezében egy ajánlott levelet tartva, arról a következő czimet olvasta le: perlaki Laky Vincze urnák, vasúti tiszt Hidasd. — Én vagyok — felelte Laky. S ezzel átvéve a levelet, miután a levélhordót bizonyos anyagi formákban felvidámitotta, az mély hajlongások között távozott, kisérve Pollux kutya barátságtalan hanggyakorlatától. Aztán mohó kíváncsisággal bontotta fel a levelet. A levél tarlalma igy szólt: «Kedves Czunczim ! Amennyiben legutóbbi találkozásunk alkalmával tervbe vett szabadságodat már kieszközölted volna; otthoni dolgaid rendezése után szívesen látlak nálunk szabadságod ideje alatt. A programmot majd itt állapítjuk meg; puskádat okvetlen magaddal hozd, mivel szép kilátás van néhány alkalmas vadászati kirándulásra. Ölel Sió-Horgason, 19** augusztus 10-én barátod• Horgassy Muki.» A levelet szépen összehajtotta a Czunczi gyerek, — mivel bizalmas társaságokban Vince nevéről Czuncinak „keresztelték. el —s a tőle megszokott flegmával zsebre dugta. Aztán, mikor az öltözködésével elkészült, egy urasági inasból átvedlett vasúti szolgával becsomagoltatta úti szükségleteit. Maga pedig elbúcsúzandó, átszaladt a forgalmi irodába, a hol már az öreg állomásfőnök az uj helyettessel beszélgetett, ki Lakyt távollétében helyettesíteni fogja. Rövid idei társalgás után az állomásfőnökné reggelihez invitálta őket, melyhez a kerti lugasban volt felteritve. A reggelizés alatt közömbös dolgokról beszélgettek, néha-néha a már nem éppen fiatal, de még csintalan természetű, szép főnökné pajzán megjegyzései keltettek derült hangulatot. E közben a nap már jól előre haladott az égen ; perzselő sugarai erőszakosan furakodtak be 1 a repkénnyel befutott lugas oldalain. A közeli me- j zőről a kaszások vidám nótája hallatszott be, az j állomási épület eresze alatt néhány éhes veréb sipákolt a szokott szemtelenkedésükkel. Egyszerre csak megkondult a jelző harang, a közeledő személyvonat érkezését jelezve. Ekkor a kis társaság felkelt a reggelizéstől. Liky megköszönve a szives látást, nyájas szavakkal vált el főnökéktől, s aztán lakására menve utazó ruhába bujt, fegyverét és podgyászait az állomásra vitette, ő maga pedig lesétált az állomásra, kisérve az ő elmaradhatlan Pollux kutyája által. Épen a váróterem ajtójáig ért, mikor a vonat a védjelzőnél sípolt, s nagy fekete füstgomolyokat fújva ki piszkos kéményéből robogott be a pályaudvarra; aztán a társaságtól néhány üdvözlő kéz- szoritással búcsút véve a beszálláshoz készült. A szokásos P ................egy perez ! kiáltás ut án .Leky egy komótos fülke után nézett. A kalauz szalutálva, bizalmas mosollyal üdvözölte, s udvariasan nyitott neki ajtót. ,Laky felhasználva a kedvező alkalmat, gyorsan felszökött a szakaszba, melynek egyik fülkéjébe telepedett le. A vonat aztán egy éles füttyentéssel kirobogott az állomásról; a deresedő hajú állomási főnök huszáros in kikent bajusza alul mosolyogva, ujjával fenyegetett utána, mig a kacér főnökné patyolat zsebkendőjével integetett a távozó vonat felé — a férjé háti TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 28. sz. mögül. Laki viszont zsebkendő lengetéssel viszonozta a búcsú bizalmas kifejezését, mig végre a vonat egy hatalmas kanyarulatnál eltűnt. Aztán Laky letelepedett helyére és figyelemmel kezdé vizsgálni az utasokat. Az egész szakaszban négyen voltak. Künn a szakasz folyosóján egy szerelmespár suttogott rgymásnak szerelemről, boldogságról. Valószínűleg uj házasok lehettek. Laky- val szemben egy koczkás ruhás angol ült. A hidegvérű angol mintegy húsz perczig farkas szemet nézett a Laky mellett meglapuló Pollux kutyával, s aztán orra alatt valamit morogva, czinikus mosolylyal végig nyújtózott a pamlagon. Laky — ugy- látszik — megirigyelte a leleményes angol e ko- móczióját, lekergette a pamlagról, — nem az angolt, hanem kutyáját s ő is hasonlóképpen végig nyújtózott. E kellemes poziturában Laky érzelmei messze kalandoztak, révedező tekintete a szerelmes párra esett, amint azok egymást átölelve, titkon egy-egy édes csókot váltottak. Látszott, hogy szivükből az igaz szerelem édes boldog érzése tükröződik vissza. Laky lelkében is felujultak az iijabb kor éveinek boldog emlékei, édes emlékek azok, melyeket, ha visszavarázsolunk lelki szemeink elé, a múlt bűvös-bájos alakjai jutnak eszünkbe; képzeletben lefestjük magunknak azokat a lényeket, kiknek társaságában annyi boldog, annyi kedves órát eltöltöttünk s ilyenkor gondolatmenetünkben előállt egy babaarczu gyermekleány kék szemekkel, szűz tiszta vonásokkal, vagy egy szőke-fürtös asz- szonyka kaczér mosolylyal, hamis pillantásokkal; majd pedig egy parázsszemü, sugár termetű barna lány, kiben a szépség a büszkeséggel vetekedik. Eféle gondolatokkal volt Laky eltelve, miközben az angol néhányszor kanosaiul feléje pillantott, azután mosolyogva tovább szivta regá- litását. Laky, hogy ábrándjainak tovább szövésében ne zavartassa magát, felkelt és a szakasz ablak párkányára könyökölve kibámult a nagy minden- ségbe. Kívül sürü egymásutánban tűntek el az ut- széli fák, a pálya mentén álló táviró oszlopok szédítő gyorsasággal szöktek hátra. A távoli hegyek iramodva suhantak vissza, mintha a prüszkölő vasszörnyeteg dühétől vitóznának. A völgyben egy kis kék vizű tóból ijedve röppent fel egy sereg vadkacsa s V betű alakban nagy ivet alkotva tűntek el a látóhatárról. A tóban mezítelen falusi paraszt- kölykek lubiczkoltak, kik* a gyorsan robogó vonat láttára fületsértő örömrivalgásban törtek ki. A jó öreg nap is mindig magasabbra emlkedett az égen, forró sugarait kéjelegve szórta a száguldó vonatra. Most a kalauz lépett be. Kérte a jegyeket melyeket átadva a szokásos átlyukasztás után távozott. Pollux kutya morogva húzódott meg az egyik sarokban, mire az angol megint csak mosolygott. Az angolnak eme cinikus magaviseleté nem kevésbé boszantotta Lakyt, s igyekezett megtudni a folytonos mosolygásnak az okát. Azon tudatban tehát, hogy ismeretlen utitársaknak a megszólítás nemcsak hogy szokás dolog, hanem némileg illembeli kötelesség is, s elvégre, hogy az időt is ne oly nagy mérvű unalmasságban töltse el, az angolt megszólította németül: — Sprechen Sie deutsch mein Herr? — Nix deutsch, — volt a lokonikus válasz, aztán ismét csak mosolygott. — Parlez vous frangais monsieur? Az angol tagadólag rázta a fejét. — Angolul pedig ő nem tudott, s most már azon gondolkodott, hogy hát milyen nyelven értethetné meg magát ezzel a cerberussal. — Intelligit aliquid latiné ? szólt most latinul. — Non 1 Válaszolt az angol. Laky nevetett is, boszankodott is a sors eme ironikus játéka felett, már-már faképnél akarta hagyni excentrikus utitársát, midőn hirtelen egy újabb eszméje támadt. Elkezdett vele némajelekkel értekezni. Ez — úgy látszott — hatott, mivel az anglius mindjárt felült és hasonló taglejtésekkel igyekezett magát megértetni. Így társalogtak, vagy jobban mondva szórakoztak huzamosb időig. (Folyt, köv.) ______________________________5.
