Tolnamegyei közlöny, 1902 (30. évfolyam, 37-52. szám)
1902-10-23 / 43. szám
6. szőlőnek visszaadásáért, melyek azért újból árverés alá bocsájtattak. Az amerikai árverések nemcsak szép jövedelmet hoztak a szegény gyermekek felruházást alapjának, hanem a jelenvoltaknak jó mulatságot is szerzettek. Rittinger Antal jegyző, Öllé Mihály alelnök, az ünnepélyt rendező bizottság elnöke. Frei János Takler elnök. IRODALOM. — Tiz kötet könyv ingyen. Harminczhat esztendős pályafutása alátt az Egyetértés (főszerkesztő Fenyő Sándor. Főmunkaíárs: Eötvös Károly) vezérszerepre jutott a magyar hirlapirásban és a független politikában. Nincs lap, melyhez a közönség olyan erős bizalommal ragaszkvdnék, mint az Egyetértéshez, mely nemcsak a legrégibb, hanem a leghatalmasabb lapja is Magyarországnak. Előfizetőinek nagy seregét szaporítandó, most, mint értesülünk — igen nevezetes és értékes ajánlatot tesz a közönségnek. Az Egyetértés ugyanis november elsejétől kezdve mindenkinek, ki egy negyedéves uj előfizetőt szerez a lapnak, (öt frt rendes előfizetési díjjal) nagyon értékes könyvgyüjtemény- nyel kedveskedik. Mihelyest valaki az általa szerzett uj előfizető negyedéves előfizetési diját (5 irtot) elküldi az Egyetértés kiadóhivatalának (Vármegye utcza 11., saját ház), nyomban megkapja a következő pompás és teljesen uj tiz kötetet (melynek különben bolti ára tizenöt frt): 1. Zola Emil: A háború. Regény. 2. Beniczkyné Bajza Lenke : Az élet viharában. Regény. 3. Tolsztoj Leó gróf: A Kreutszer-szonáta. Regény, 4. Flammarion Kamill: Uránia. 5. Pékár Gyula: Dobó főhadnagy. Regény. 6. Heltai Jenő : Hét sovány esztendő. Regény. 7. D’Artagnan meséi, elbeszélések. 8. Dumas Sándor ifj.: Clemenceau. Regény. 9 Daudet Alfonz: Tarasconi Tartarin. Regény. 10. Makai Emil: Költemények. Az egyetértés e felettébb értékes ajánlatát nyilván igen sokan fogják igénybe venni — akik ingyenesen egész szép könyvtárra akarnak szert tenni. KÖZGAZDASÁG. , ' ( . ~ I Közlemények kertmivelés és mezőgazdaságról Mühle Vilmostól TVmesvárott. ■VII. Cham pignon-gomba piuczék, istállók, félszerekben stb. való tenyésztése. Miután minden élvezhető gomba igen finom, sok pedig egész delikát Ízzel bir, a jó gombák utáni kereslet mindig igen nagy, nevezetesen a gombák legjobbika, a Champignon után, melynek egyetlen jobb konyhában fém szabadna hiányzauia, . A Champignon-ágyak készítése és a tenyésztés nem nehéz, nem is költséges. A Champignon- ágyak azon nagy előnynyel is bírnak, hogy téli időben, mikor friss élzezhető gomba nem létezik, e gombák akkor is nyerhetők és azon nagy megnyugvás, hogy a Champignon-kgyakban sem mérges, sem pedig élvezhetlen gomba nem fordul elő. A saját tenyésztésű gombák ize is sokkal jobb, finomabb mint a vadon nőtt gombáké. A Champignon-ágyak a következő jónak bizonyult mód szerint készítendők : Legjobb igáslovaktól eredő sem nem nagyon apró, sem nem nagyon szalmás trágyát venni, mely hosszabb ideig hevert az Jstállóban; ezt a Siükséglet szerint körülbelül 17a méter magas, 2 méter széles és hoss u rakásra a szabadban, szépen és egyenletesen összehalmozzuk. Ha a trágya átmelegedik és nagyon meleg lesz, minden harmadik napon meg kell forgatni, hogy mindig a külső rész belül, a belső átmelegedett rész pedig kivül jöjjön, hogy a trágya ^egyenlően átmeleged- jék és egész egyenlő barna legyen: ezen eljárást TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 43. sz. 1902. óktóbef 231 6—8-szor kell ismételni, tehát 4—5 heti előkészület szükséges mig a trágya jó lesz a Champignon ágyak készítésére. Ha a trágya jily módon már jól át van dolgozAa, a telepet melegágy módjára t\ lehet készíteni; a legjobb az egyenlő meleg, áötéj hely pincéében, istállóban stb. A trágya 8Ö cm, magasan, jó tömötten rakandó : a szé'esség és hosszúság a hely után iga- zódik, de az ágy 3 méter hosszú és 1 méter szélesnél kisebb soha ne legyen, mivel a kicsiny ágyak hamarább kihűlnek még mielőtt a gombák mutatkoznának. Ha az ágy kész, azt deszkákkal Vagy szalmatakaróval stb. kell befedni. Néhány nap máivá, ha a trágya már nem nagyon forró, 15 cm.-nyí távolságban egy-egy maroknyi. Cham- pignon-csirát lehet a trágyába helyezni, azt megint egy kis trágyával betakarni és jól tmegnyomni mindaddig, mig az ágy csirákkal teljesen be nem lesz fedve, mikor is újra betedetik deszka vagy Szalmatakaróval. 14 egész 18 nap múlva, ha a csira megfogamzott, az egész ágy fehér fonalakkal át lesz fonva; ha ez nem történnék meg, akkor újból még egyszer egy kevés Champignoh csirát kell a trágyába tenni; de ha a fehér fonalak .láthatók, a deszka stb. takaró eltávolitandó és csak akkor kell a trágyaágyat közönségbs kertifödéllel körülbelül 6 cm. magassányira befedni. Ha a föld száraz lesz, meleg eső- vágy folyóvízzel meg kell öntözni és folyton egyenlő nedvesen tartani. Úgy nedvesség, mint szárazság árthat a Cham- pignon-ágyaknak. További 8—10 hét után a Champignonok gyakran nagy mennyiségben mutatkoznak és ilyen ágy 2, sokszor 3 hónapig is eltart ; az ágy lehordása után az egész trágyát el kell távolítani és csak a fehér fonalakkal átfont trágya dsrabokat hagyjuk meg, melyek ismét azt uj ágy készitésáre használhatók. Fenti módszer szerint eljárva, helyes kezelés mellett, biztos eredményt várhatunk. törvénykezés. miatt. \ szpgzárdi kir. Törvényszékiéi fótáfgyalásra kinizsiit biíniigyék. 1902. évi október hó 28-án. Tóth János és társa ellen, emberölés vétsége Baíaskó János ellen, súlyos testi sértés miatt; Geisz Lőrincz ellen, okirat hamisitas miatt. * Kolompár Sándor ellen, okirat hamisítás miatt. Raüsz Konrád ellen, vesztegetés miatt. Kis Elek István és társai ellen, súlyos, téstj sértés miatt. 1902. évi október hó 30-án. Kolonics István ellen, lopás miatt. Vadász Ferencz ellen, erőszakosság miatt. Pápa Mihályné ellen, súlyos testi sértés miatt. Szlávits Lukács ellen, súlyos testi sértés miatt. Akocsi János, ellen, okirat hamisítás miatt. Komáromi József ellen, súlyos testi sértés miatt. A szegzárdi anyakönyvi hivatal értesítése 1902. évi október 16-tól október 23-ig. Született: 11 gyermek, 4 fiú, 7 leány. Kihirdettetett: Kardos György — Tóth Mária, Makai László — Vidács Mária, Horváth János — Vigtaller Éva, Kardos István — Garai Mária, Benács György — Végh Erzsébet, Huber Ferencz — Kapuvári Sári. Meghaltak: Kovács Ferencz, Till Margit, Farkas Györgyné Kelecsényí Terézia, özv. - Balázs Jánosné Orbán Julia, Sternfeld Mórné Fleischer Laura, Horváth Mihály, özv. Balogh Istvánná Fejes Erzsébet, Tatai Erzsébet.