Tolnamegyei Közlöny, 1898 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1898-03-27 / 13. szám
1898. márczius 27. 3 József 6, Zvönitsek József 5, Imberl Ferencz 6, Kiss Ignácz 25, Főglein János 2, Boda József Nedók 3, Mutschenbacher Ödön 15, Czéh Ferencz 4, Németh József 2, Ferger István 2, Gyimóthi Ferencz 1, Nagy János Prantner 12, Ádám József Púk 2, Szegedi József Pikai 5, Kocza János Lukács 4, Biró Mihály 2, Falusi Ferencz 3, Német János 2, ifjú Balogh Pál 3, Nikitics Antal 10, Bálint István Fodor 3, Cserdi János 3, Biró Ferencz 2, Cillag József 5, Hauszknecht Ferencz 5, Spitzer Ede 11, Nemes János Csötönyi 3, Szabó Ferencz 3, Szabó István 5, Csötönyi Máté 2, Mészáros József Kovács 3, Morvái János Fehér 4, Simon Ferencz Misztina 1, Steiner András 2, Balogh János Jánosházi 2, Markvarth János 3, Nikitics Imre 10, Wilhelm Ede 41, Berényi László 15, Durgonits József 7, Szűcs Mihály 20, Nagy György 2, Sallai István 2, Hradek Vilmos 1, Frei János 3, Búzás József Takler 5, Morvay Ferencz Purger 3, Mehrwerth Ferencz 5, Mirth József 15, Tildi János 2, Taksonyi György 2, Lukács Sándor 2, Hausknecht József 5, Mizser Ferencz 3, Gusztus János 2, André István 10, Feller József 5, Hahn Ferencz 7, Jilk László 23. Összesen tehát 95 szövetkezeti tag 1634 betéttel. Az igazgató választmány elnöke Boda Vilmos elfoglald az elnöki széket; jegyző dr. Pirnitzer Béla szövetkezeti ügyész. Elnök üdvözölvén a jelenlevő szövetkezeti tagokat, örömének ad kifejezést, hogy ily nagy számban jelentek meg, bizonyítékául azon érdeklődésnek, melylyel az intézet sorsa iránt viseltetnek. Hogy méltó is ezen áldásos intézmény a támogatásra, ezt 26 évi jótékony működése bizonyítja, melyet most a mintegy közczélnak szentelt ház felépítésével megkoronázott. Azon remények és azon előirányzat, melyekkel ezen ház építését elhatároztuk, megvalósultak ; mert jóllehet, az erkély beépítési és az emeleti ablakoknak tokos fatáblákkal ellátása tervbe véve nem volt és ez 800 frt költségbe került: mégis az előirányzott 30,000 frtot a ház előállítása meg nem haladta, a mint erről az intézet irodájában betekinthető részletes számodásból bárki meggyőződhet. Miután pedig a szerződésszerű és a szövetkezet üzlethelyiségének házbére 1795 frtot, a ház árának 5°/o kamatai pedig 1500 frtot tesznek: enélfogva a befektetett tőke még az adómentességi idő lejártával is illően kamatoz, a betéteknek 6 évenként fizetendő 10 krajczárja pedig a tőkét fogja törleszteni és ezen czélra már ez idén is 5000 uj betét után 500 frt folyt be. Ezek után tekintettel arra, hogy a szövetkezeti tagok számra és a betétek mennyiségére is határozatképes számban jelentek meg, az ülést megnyitódnak nyilvánítá és felkérte a közgyűlést, hogy a napirendre kitűzött tárgysorozatot tárgyalja le. 1. A közgyűlés jegyzőkönyvének hitelesítésére 3 szövetkezeti tag megválasztása. Megválasztattak: Szeghy Sándor, Imberl Ferencz és Nagy János Prantner. 2. A választmány és a felügyelő bizottság évi jelentései; az 1897. évi zárszámodások előterjesztése, megállapítása és ennek kapcsán a felmentés mega- gása A választmány évi jelentése: „ Tisztelt közgyűlés! Szövetkezetünk ime betöltötte fennálásának XXVI. évét és ha tekintjük azon súlyos gazdasági válságot, mely a kis gazdára, a nagybirtokosra, az iparosra és a kereskedőre egyaránt nehezedik, ha tekintjük azon sivár képet, mely bortermésre rendelt hosszú henylánczunkon most már több év óta végig vonul és ha tekintjük azon nagy pénzveszteségeket: melyeket magánosok és pénzintézetek sok adósuk vagyoni pusztulása által szenvednek: akkor teljes megelégedéssel tekinthetünk intézetünk múlt évi működésének eredményére, melyet zárszámodásunkban bemutattunk. 1Ö695 betétünk vagyona 725,038 frt 80 krra szaporodott föl és ebből 563^251 frt személy hitelre, 40,930 frt pedig jelzáloghiteire volt gyümölcsözően elhelyezve szövetkezetünk tagjainál. E mellett szövetkezetünk tartalék alapja 1617 frt 65 krra emelkedett, tisztviselőink számára gyűjtött végkielégítési alap pedig 5331 frt 3 krra gyarapodott. Igaz ugyan, hogy tetemes hátralékok is kimutatva vannak zárszámodásainkban; de tekintettel arra, hogy a kényszer behajtás és a perek száma ezen nehéz gazdasági viszonyok között szükségképen fokozódik: mindenütt, a hol az adós jóakaratát és fizetőképességét látjuk, ott a lehető legmeszebb menő elnézéssel és kímélettel vagyunk, hogy költség fokozás és kényszer eladás által ne sulyósitsuk intézetünk betéteseinek helyzetét. A hátralékos kamatok nagy összege jó részben fedezetét találja a felszámoló YI. évtársulat osztalékában és alapos reményünk van, hogy e részben nem fogunk károsodni. A lefolyt évben intézetünk sem volt megkímélve ■ -veszteségektől és különösen a VI. évtársulat egy adósánál és kezeseinél szokatlan nagy összeg, . 1900 frt mutatkozik behajthatlannak, de ez távolról sem ok a csüggedésre, hanem inkább fokozott elővigyázatra. Már a kölcsönök megszavazásánál az eddiginél még nagyobb szigort alkalmozott a választmány, az igazgató pedig idejekorán figyelmezteti a késedelmeseket intésekkel. Mégis az ez évben alakult 12. évtársulattal oly sok — közel 5000 — betéttel gyarapodott szöTOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (13. sz.) vetkezetünk, hogy a sok apró betétes tetemes munkaszaporulatot hozott ügykezelésünkbe és intézetünk valamennyi tisztviselője és | napi-biztosok csak fokozott munkaerő kifejtésével voltuk képesek az ügymenetet rendes haladásában követni. Ez indította a választmányt azon igazságos és méltányos határozatra, hogy a közgyűlés elé indítványt terjesszen a tisztviselők megjutalmazására, mely az elért és illetve elérendő évi tiszta nyeremény két százalékát tenné. A felügyelő bizottság is, tisztviselőink működésének ezen leghivatottabb és legbuzgóbb ellenőrzője, minden alkalommal elismeréssel nyilatkozott intézetünk ügykezeléséről és az ez idei mérleg megvizsgálása és helyben hagyásakor kiérdemeltnek találta tisztviselőink megjutalmazását. De nemcsak munkakörében, nemcsak betéteseink számában, hanem külső nyilvánulásában is örvendetes haladást mutat szövetkezetünk az intézet számára emelt díszes hajlékban. Tartoztunk ezzel szövetkezetünknek és városunknak egyaránt és midőn- már csak hetek választanak el bennünket azon örvendetes naptól, melyen 25 évi fáradozás után tulajdon házunkban találunk otthont: megelégedéssel töltheti el szövetkezetünk minden egyes tagját azon tény, hogy a ház szerzés és felépítése a múlt évi közgyűlés által megszavazott előirányzatot túl nem haladták. Ezen épülettel lesz megörökitve mindazok neve, a kik önzetlenül fáradoztak intézetünk megalapításán és kik évtizedeken keresztül önzetlenül vezették intézetünk ügyeit. Ezzel és a közkézre bocsájtott zárszámodásaink- kal arra törekedtünk, hogy működésünket és az elért eredményt szövetkezetünk tagjaival megismertessük; és miután azon három év, melynek tartamára a vá- asztmányi tagságot reánk ruházni szívesek voltak, lejárt: köszönettel kezeikbe visszahelyezzük mandátumunkat. Szegzárdon, 1898. február hó 28. Boda Vilmos sk. mint az igazgató választmány elnöke.“ Ezen jelentést a közgyűlés helyesléssel vette tudomásul. A felügyelő bizottság évi jelentése: „ Tisztelt közgyűlés! Az 1897. évre vonatkozó felügyelő bizottsági jelentésünket a következőkben van szerencsénk tisztelettel előterjeszteni: A kereskedelmi törvényben előirt kötelességünket a múlt évben is pontosan teljesítettük. Az év folyamán többször tartottunk pénztárvizsgálatot és a pénztárt minden egyes alkalommal rendben találtuk. Megvizsgáltuk az üzleti könyveket, a melyek egészen szabályszerűen vezettetnek, valamint a letétbe mes talapzatára a Mária-szobornak, — az édes asz- szonyi hang közelebbről, erősebben bizsergette meg ereiben a vért és szinte belekábult a zűrzavaros hangulatba, minek alaptónusát az asszonyhang adta meg, czirádáit pediglen az erdei dalosok ritkmikus zenéje, Galimbertusz' igy ért a Csobogó tóhoz, — elkábulva. A szobor fejét dicsfényben fürösztötte a fölkelő nap, áldásra emelt karján pedig pipacsból és búzavirágból összerótt köszönik csüngtek, —. a térdeplő, a hogy eddig is mindig, v^;' le vala törülgetve. Lágy szellő simította végig fejükön ä bokrokat, valamint a ringó koszorúkat, meg korom szákállát ‘Galimbertusznak, ki leroskadván a harmatos anyaföldre, erőszakosan verte mellét és csak néha emelte föl lebarnult férfiasán szép arczát ■— a makulátlanhoz .... De nem tudott sokáig imádkozni. Előtte állt a mozdulatlan -kőszobor, mögötte vibrált az erdő mozgalmas élete, — az égen bárányfelhők ringottak és teli volt a levegő, szerelemmel, virágillattal és dallal. Es megcsendültek újból a harangok, ijedten emelkedett föl Galimbertusz, hogy szabaduljon innen, hol minden régi emlék eszébe jut és testet ölt magára, — ime itt fodorodik a kékvizü tó, ott a mogyoróbokor alján szőnyegbe fut a kék harangvirág a sárga pipitérrel, emitt pedig a rejtett ösvény és rajta siet találkozóra - ő, igen, igén — ő, ő . . . a világ legszebb lánya . . . Galimbertusz ■ zajongó vére arczába szaladt. De sőt egészen átváltozott. Bégen elhunyt ifjúságának czigányvére bizsergett ereiben, szeme ki- gyult, homlokán két vörös folt csattant ki, fejét büszkén, kihívóan fölcsapta az égfelé, — nekiegyenesedett, pillanat alatt megnőtt egy koponyával magasabbra .... És á mint most széttekintett maga körül, nagyon megbámulta a Mária-szobrot; ismeretlen volt előtte és csaknem nevetséges a mereven kinyújtott karjával, festett szemeivel, a rézglóriával feje körül, melyet befutott a rozsda . . . Milyen ostobák is az emberek! . . . Csend volt most. A harangok elnémultak, elült a szellő és megállt a virághullás is, idején, mert úgy tele volt már a pázsit fehér szirommal, mintha1 fiatal asszonyra akarna boiátani szemfödőt. Az erdő zenéje is félbeszakadt, talán mert a vezető, az asz- szony elhallgatott . . . De miért is hallgat? Csak a nap emelkedett pályályán magasabbra-magasabbra, csendesen, nesztelenül, mintha utolsó ulját tenné, j— mintha félne attól a pillanattól, mikor a föld leüti majd véres fejét es bedobja a Oczeánba . . . De azért csak haladt előre és szerteszórta sugárkönnyét, virágra, virágos bokorra, a félvilágra, és mikor áthágott a bükkfák égbelombosodó koronáján, megcsillant Máriánk rozsdás glóriája . . . Csend továbbra is. Galimbertusz szeméhez kapott, büszke feje lekonyult, — és sokáig állt igy egy helyben; — mintha kiszitta volna vérét a nap, viaszsárga volt a keze, melylyel arczát befödte. Szobornak hitte volna akárki. Máriánk pedig élt, mozgott, — nem a rézglóriás Mária, hanem a húsból és vérből való Mária, ki előbb lépett ki nesztelenül a rejtett ösvény fölé hajló virágos bokrok alól . . . Testét szellős ruha takarta, nehéz szőke haja kontyra volt tűzve, — pipacs meg búzavirág az ékesség, a mire rászorult . . . Nem igaz, nem szorult rá, mert volt gyémántja a szeme, corallja az ajka, igaz-gyöngye a foga, a teste pedig alabastrom vala, de élő, vérrel táplált, bársonyos alabostrom, izgató, igéző, Máriás . . . Kíváncsian került Galimbertusz elé Mária, és mivel meg se’ moczczant, odaállt egészen, háttal a szobornak, szemben a irányaival. És nézte, nézte, — sokáig elnézte, hogyan küzködik magával, ez ember, a melle zihál, hörög, könnye perdül, teste rendül, szemtől-szembe láthatta, vagy csak sejthette, hogy ez a szerencsétlen most ifjúságának emlékezetét temet- geti, —- kínnal, kínnal, — kinnal ... És a mint sokáig nézte, arcza megmagasztosult, szeme könnybe borult, karját pedig áldásra hajlította, — olyan volt e pillanatban, mint az igazi szobor, a rézglóriás Mária, csakhogy szebb, magasztosabb, istenibb . . . És áldásra hajlított karja megmozdult Máriának és ráesett Galimbertusz vállára . . ! A krónikás nem írja le bővebben az ezután történteket, igy fejezvén be rövid szavakkal „eseményét“ : „Látja vala ezt a dombról P. Begomér az olva- sós, és elszörnyüködik vala a peregrinus isten tel enségén. “ Mi pedig hozzáteszszük, hogy mikor az asszony megérintette vállát Galimbertusznak, ez ijedten kapta le kezét a szeméről, és látván, — nem gondolhatott mást, hogy a rézglóriás szállt le hozzá, gyarló emberhez, férgéhez a pornak, — térdre ésett és vervén a mellét, erőszakosan csókolta lábát az asszonynak ... Mária pedig bámult és megrémült eleinte, mert a frányái igen furcsa volt ijedt arczával és jobb sorsa érdemes buzgóságával. De amint kissé mágához tért és latta a mosolygó eget, a fodros tavaf, szelíd szobor-képét a szűz-anyának, és hallotta hangicsálását tanítványainak a madaraknak, epedő bugását az erdőnek, — higyjük el, hogy Mária visszafojtott, kedélye kaczajba buggyant, mely édes kaczagásról csak azért nem emlékezik meg a krónikás, mert az „istenkáromló virágénekek“ ilyen és e fajta kaczagásból fakadtak / . . . "■ 1
