Tolnamegyei Közlöny, 1898 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1898-03-13 / 11. szám
1898. márczius 13. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (11. sz.) 7 egy arva krajczar sem hiányzott, noha ö, szegény ember létére, ez idő alatt öcscsét is taníttatta, mihez tizenkét éven át alighanem pénz is kellett; pedig az a fatális persely mindig gondjaira volt bizva ép ugv, mint most, sőt nem egyszer kecsegtetőbb tartalommal is, mint a mennyi esetleg most,benne lehetett, j Kérdem most; miért tért volna le Kuhl Márton becsületes útjáról, midőn már az általam említett kiadások sem terhelik s ha a szükség úgy kívánja, igaz utón is juthat egy-két forinthoz 1! Hogy titkos kiadásai volnának, nem tehető fel róla; mert korcsmába nem jár, szeszes italt csak igen ritkán s kis mértékben iszik, szóval az egész község józan becsületes embernek ismeri, leszámítván azokat, kik kenyerét' irigy ük 1 kik szintén csak keresnek, de nem találnak ellene kifogást. 'Megbízhatóságáról tanúskodik az is, hogy már a harmadik plébánost szolgálja és mindegyik megelégedését, sőt mondhatnám becsülését ki tudta vívni magának. Ez esetben is plébánosa volt az, ki őt a vallatas esetleges kellemetlenségeitől is megmentette, kijelentvén, hogy hozzá még a lopásnak gyanúja sem férhet. Ezeket tartottam szükségesnek kijelenteni egy bár szegény, de önérzetes ember becsületének megvédésére. Tisztelettel vagyok tek. szerkesztő urnák alázatos szolgája Harcz, 1898. márczius hó 4-én Kuhl József, s. lelkész. A szegzárdi anyakönyvi hivatal értesítése. 1898. évi márczius hó 5—12-ig ; Született: o gyermek, 2 fiú és 3 leány. Meghalt: Káldi Rozália, Wascher Lőrincz, Tucsni Mária, özv. Cziráki Józsefné, szül. Molnár Katalin, Kokas Péter, Nemes Judit, Hahn Józefin Anna. liléit ingatlanra nézve hatálytalannak nyilvánitiatik és az újabb átverés azon ingatlanra elrendeltetik, közhírré tétetik, hogy a regölyi 607. sz íjkvben felvett a f 46'hrsz. 2 npsz. az utóajánlattevő által kötelezett 1980 frt kikiáltási árban 1898. április hó 6«ik napján d. e. 10 órakor Regöly községháza helyiségében megtartandó árverésen eladatni fog. Figyelmeztetnek venni szándékozók, hogy az árverés megkezdése előtt a fenti kikiáltási ár 10°/o-át bánatpénz fejében letenni és a vételárt három egyenlő részletben 6% kamatokkal együtt a szegzárii kir. adóhivatalnál, mint letéti pénztárnál lefizetni, kötelesek, végre hogy az árverési feltételek a hivatálos órák alatt alulírott tlkvi hatóságnál, úgy Regöly, Szxkály és Pinczehely községek házánál megtekinthető. í Kelt Tamásiban a kir.,járásbíróság mint telekkönyvi hatóságnál lö98. évi január ho 4-ik napján.' Jánossy» kir. aljbir. tk^~rü98 Árverési hirdetmény. Alulirt bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szegzárdi kir. járásbíróság 1898. évi 800. számú végzése következtében Hesser Gyula és dr. Müller Ferencz ügyvédek által képviselt Schwarcz Miksáné és társai javára Schwarcz Miksa ellen 800, 60,. 102 frt 14 kr. 104 frt 85 kr, 127 frt 85 kr. s jár. erejéig foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- I és felülfoglalt és 1Ó1H frt 80 krra értékelt boltiáruk és I szobabútorból álló ingóságok nyilvános árverésen eladatnak. ■ Mely árverésnek a szegzárdi kir. jbiróságnak 2295. 1898. számú végzése folytán fenti tőkekövetelés, ennek összes biróilag már megállapított költségek erejéig alperes lakásán és üzletében leendő eszközlésére 1898. márczius hó 23. napján d. e. 8 fél órája | határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az' érintett ingóságok;az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-a értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek becsáron alól is elfognak adatni. Kelt Szegzárdon, 1898. évi márczius hó 8-án. Tóth Ignáczj kir. bir. végrehajtó, ~ hirdetések! Pályázati hirdetmény. Udvari evang. egyházközség templomának renoválására f. évi márczius hő 15-ig pályázatot hirdet; — nevezetesen a tetőnek fazsindelylyel való befedésére és a kivül-belül szükséges kó'mives munkára. Bővebb felvilágosítással szolgál (53. 2^-2.) az egyházi elöljáróság.! cx::xxxxxxx:cxxxxx: i:xxx::xxxxx:m Becsky János n V A M kJ r i M ti * férfi-szabó S z eg z á r d o n. H H kJ r ^ M kJ * t M a I M W A M kJ M kJ rS H kJ f í M kJ t 'l M kJ kJ Nagy szövetraktár! Ajánlom a n. ó. helybeli és vidéki közönség becses figyelmébe dúsan fölszerelt angol és franczia, valamint kül- és belföldi nagyválasztéku ruhaszöveteimet a tavaszi évadra; a legkényesebb igényeknek is megfelelve, oda törekedem, bogy a vevő közön ség nemcsak finom szöveteket, hanem tartós ruhákat is szerezhet be nálam és egyúttal olcsóságuknál fogva bárkivel szemben kiáll hatom a versenyt. Lakásom és üzlethelyiségem van : Szegzárdon Széchenyi-utcza, Hradek-fele ház. Kiváló tisztelettel: BECSKY JÁNOS (125. 72—72 I férfi-szabó. Építkezők figyelmébe. § Van szerencsém a n. é. közönség | b. tudomására juttatni, hogy nálam I. * rendű és legjobb minőségű Bakony-Szentgáli fehérmész ■ valamint I. rendű Beocsini Portland- és Romíncement 5 jutányos ár- | számitás mellett kicsinyben és Ki nagyban kapható. Lakásom: BadaUateza 664. sz. j Tisztelettel (49. 2—6.) mm Hirsehfeld Ármin. ■ IStStSfIS Vasúti menetrend. ind. 1 érk. 830 800 300 1 j Budapest 1 145 755' 820 1 1 |S1 ||01 451 1 1 érk. ind. 11*3 457 516; Sárbogárd 1155 505 ind. érk. 10*0 404 102* 6*6 221 631 Nagy-Dorogh 909 205 853 ; 718 300 704 Kölesd -Tengelicz 8*T 128 83M 738 330 724 Hidja-Apáthi 824 125* 808 I ! 800 405 744 Tolna-Mözs 801 1216 745 8*8 424 803 740 11*6 723 Szegzárd 830 439 8*3 iéd. érk. 730 1 126 709 8*2 451 8£5 Ocsény 718 1 114 657 00 Ot 50 7 838 Decs 706 ||02 6*5 911 526 854 Pilis-Berek 6*9 lO** 6£8 925 5*0 ■gos Báttaszék 636 1025 6j5 1 |22 — 103* . Bonyhád 5£* — j 451 140 — 1220 Dombóvár * 3^5 — 220 1 755 ; 820 1 ' Budapest 830 — 800 I érk. ind. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. S. K. Sár-Szentlörincz. A miniszterelnökhöz. A kérvény támogatását szívesen megteszem. A. J. Dombovárott. Szívélyes gratuláczióját köszönjük. Dolgozatát legközelebb közölni fogjuk. H. K. Budapest. Költeményeit nem közölhetjük. Zs. Z. G. Budapest. A közlendők közé tettük. Felkérjük levelezőinket és lapunk barátait, hogy a márczius 15-iki ünnepségek lefolyásáról szíveskedjenek bennünket értesíteni. Tolna. Csak átdolgozás után adhatjuk ki. Kiadótulajdonos és felelős szerkesztő: BODA VILMOS. HIVATALOS HIRDETÉSEK. TkíiSVT Árverési hirdetményi kivonat. Téry .Emil és csati, tsának Varga János elleni végrehajtás ügyében a 472. tk. 97. szám alatt elrendelt Regöly község házánál 1897. évi szeptember hó 7. napján megtartott árverés id. Csornai Kovács Péter által szabályszerűen felszerelt és törvényes időben a regályi 607. sz. tjkvben felvett a f 46 hrsz. ingatlanra nézve benyújtott utóajánlata folytán, az utóajánlat elfogadása mellett az emlegjobb és legtisztább minős égben PÉ í m-,nden ■)°?.Van fiji (184. 12—20.)1 cxxx^ixxxxxxxx e ' m :xxxxxxxxx:rxxxxxxxai:xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx3 Vetés ideje: Augusztus és szép* f; tember. Ültetés távolsá 5—20 cm* Talaj minőség trágyázott. É Aussaatzeit: í tendier. Pflanzweite: Bodenbeschaffenheit: Gut gedüngt^ A Mauthner-féle birneves (33 6—8.) konyhakerti-*virágmagvak zárt és hatóságilag védett csomagokban, a törvényesen bejegyzett medve-védjegy gyei valamennyi nagyobb fűszer** és Vasket*eskedésben kapható. gC A Budapesten Andrássy-ut 23-ik szám alatt létező Mauthner Ödön ezég csakis olyan csomagoknál vállal teljes jótállást egészen friss és valódi magvakért, a mely csomagok ragasztva] a medveábrával és a Mauthner névvel jelölve, úgy a mint a mellékelt rajz is mutatja. xxxxxx: ccxxxxxxxxxuixxxxxxxxxxxxx: n