Tolnamegyei Közlöny, 1898 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1898-12-25 / 52. szám
daitól és önzésétől és minden egyes karácsony eddigelé is, ha kévés időre is, — a béke, a hit, a bizva-bizás mala szíj át hintette el. Soha még nagyobb szüksége nem volt nemzetünknek ezekre a malasztokra mint most. A jobbak epekedése azért oly reménykedő most irántad karácsony ünnepe, mert mindenki égi segélyt vár valami rendkívüli alkalmat, hogy kivezessen bennünket, haragvó, gyűlölködő embereket a mai sivár helyzetből. Mindenki már többé nem is az emberek tevékenységét, jó munkáját várja, mert oly nagyon össze van kuszáivá a nemzeti és emberisógi érdekeknek egész sora, hogy emberi jóakarat — mikor az szinte nem is akar egységesen megnyilatkozni, nem segíthet. Jövel tehát te szép örömet hozó karácsony, nyíljanak meg a szivek a békesség befogadására, és álljanak össze a jóakaratu emberek, hogy megmenthessük koczkán lévő nemzeti érdekeinket. Bízó hittel, áhitva vártunk tégedet. Ihles meg, öntsd belénk a szeretetnek azt a • hatalmát, mely a gyűlölet, viszály és pártul ördögeit szétűzi. Boldog, szép karácsonyt, a jóakaratu embereknek. A kis Jézus született! A szeretet istene jött a földre, hogy az egész emberiséget keblére ölelje, hol örömet, gyönyört találjon, minőt szem nem látott, fűi nem hallott s milyenek az emberi szívbe még nem hatottak, az született. Széttörte a bilincseket, melyek megkötve tartották az emberiség megdermedt, tagjait, a jászoly lett a zászló. Majd tizenkilenczszáz éve annak, midőn a királyok és a pásztorok Betlehembe mentek [üdvözölni az uj királyt, ki maga irta fel a jelszót: „Szeretet.“ Ha vissza tekintünk az elmúlt századok törté-- netére, azt látjuk, hogy a nemzetek a szerint emelkedtek, vagy sülyedtek, amint hívek maradtak a zászlóhoz, vagy elhagyták azt anyagi érdekekért, vagy téves eszmékért. A szeretet képezi az ember lényegét, mert a nélkül el nem lehet. Szeretni kell valamit. Ha nem ragaszkodik Istenéhez, a természet karjaiba veti magát; ha gyűlöli embertársát, ideákat alkot és eszményképet épit, szereti saját énjét, önérdekeit; ha nem szereti a hazát, szereti annak földjét, melyet megzsarol s minél jobban gyűlöli az egyiket, annál jobban szereti ellentétét. Innen van a folytonos gyűlölet, mely az embereket, nemzeteket, mint ellenfeleket s nem mint szerető testvéreket tünteti fel. Ha korunk társadalmára tekintünk, látva az önérdek hajhászatát, a silány küzdelmeket, melyekben ember ember ellen harczol a létért; látva a magasztos eszmék; család, haza emberiség kéjvadászatát, fájdalommal kérdezzük hol.itt a szeretet, mejy feláldoz mindent ? Hol van, mely melegével, áthatja 1898. deczember 25. A feleség, a gyermekek, az első napokban nem fognak nyugtalankodni, mert hiszen megmondtam, hogy a bácsi halálos ágyához utazom s a pénztár lezárása után már haza sem jövök. A mig ők s főnököm megtudják a valót, addig ott hintázom a tengerem s ha majd az uj világban otthont alapitok, magamhoz veszem családomat, s keserűségeket bőven kárpótlandom. Előre! Szerencsétlen ember ! Hátat fordított a kedves családi fészeknek. Hiába sivitott utána a deczem- beri szél: „Te hálátlan rossz apa, rossz férj . . . tolvaj!“ 0 rohant előre, követte a gonoszság nyomait, ki egészen a vasútig, hol jegyet váltott: Milyen csodálatos képek vették körül! Ott elöl állott gyermekeivel egy anya, ki vágyó szemekkel várakozott az apára, akit hivatása távol tartott s a kinek ma, a karácsony szent ünnepére haza kell jönnie, amott két összetöpörödött öreg szülő várja gyermekét; itt a boldogság mosolyával tekint- get ki a pályára egy ilju, ki atyját várja . . . s ezek mind oda rohannak az érkező vonat elé. Örömujjongással ölelik magukhoz szeretetteiket. És Sebestyén ? . . . Látta azokat is, hallotta ezeket is . . . de gazdag akart lenni s igy nem térhetett vissza. Uj év napján vizsgálják a pénztárt, akkor már biztos helyen kell lennie. — Még visszatérhetsz a becsület útjára, a szerető karokba! — sugá az igazság lelke. — Veled utazik a szégyen, a becstelenség! a gyermekeiddel marad a gyalázat, a nyomor! . . . a család tagjait, a haza polgárait 1 minden embert, mely az igaz boldogságot és valódi jólétet alapítja | meg? Nincs sehol. Nem is csoda! Az emberi ész elveti magától a hit világát, nem akarja megtalálni Istent sem a tenger mélyében, sem a bérezek magaslatán, önmagában keres mindent. Midőn ennek melege nem hatja át a társadalom minden rétegét, sötétség borul rá és vak éjbe merül, mert elhagyja a remény. így oszlik fel a család, igy lesz hazánk szent földje önző érdekek harczainak színhelye, az emberek eszménye palásttá, melyek mindent eltakarnak. A nő odadobja magát a gyűlölt férfiú kaijai közé, hogy magának kényelmet biztosítson; nem törődik azzal, hogy a maga és mások boldogságát megsemmisíti; életét megmérgezi, lelkét megöli. A férfiú nem arra törekszik, hogy méltóságát érvényesítse, emberi és férfi kötelességét betöltse, hivatásának éljen, hanem hajszolja az elveket; mig a nő szenved. A családi élet boldogsága és szilárdsága alapja a haza jólétének és fenmaradásának. A családi jó életnek pedig a szeretet. Ez kapcsolja össze teljes életen át és alkotja meg azt a talajt, mely a haza javára van, s ez a napfény, mely nélkül a gyermek a haza igaz önzetlen polgárává nem fejlődhetik, mert ez fejleszti ki lelkében az erkölcs emberi és polgári erények azon összességét, mely nélkül önzetlen haza- szeretet nem létezik. Mert ez hiányzik; azért nincs korunknak nagy eszméje, mely gyújtson, lelkesítsen magával ragadjon. Nekünk magyaroknak van szükségünk nagy eszmékre és nagy férfiakra. Eljön az az idő, midőn a hazaszeretet óriásai nőnek ki közülünk ? Midőn szent lesz a magán, családi és nemzeti becsület? Midőn a nő valódi nő, anya és honleány lesz és a férj nem karddal és pisztolylyal, hanem erényével áll Őrt családi becsülete felett; a gyermek és ifjú valóban a haza reménye lesz. Hagyjuk a kétkedés e szomorú képeit és reméljünk Az éjt követi a nap, a borút a fény. Ha az emberek igy fogják szeretni egymást, mint a kis Jézus, holt társadalmunk újra fog születni midőn majd a családi élet felett őrködik a szeretet, törhetetlen hűség, női gyengédség és férfiúi becsület. A haza jóléte felett virraszt a honszeretet, mely nem kér, nem követel, hanem mindent áldoz. Ez lesz a társadalom újjászületése. A divatról. Budapest. 1899. decz. 25. Jaj — jaj — ép most jöttem, akarom mondani futottam ide a vasúttól. Kérem az állomáson egy csomó finánezot láttam. Jólehet volt nálam egy csomó szűzdohány, de én csaty (?) azért szaladtam, mert a fináncz zöld. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (52. sz.) — Tessék beszállani! — szólt a kalauz. — A pénz minden! — mondá a gonoszság. — Nincs idő habozásra! A valódi férfi semmit sem tesz félig! Sebestyén beugrott a kocsiba. Otthon, abban az első emeleti lakásban, épen a vonat indulásakor, egy csinos kis asszonyka mosolyáévá hintázta 3 éves fiacskáját, mig egy szőke fürtü 5 éves leányka csevegve simult hozzá. Ah! Mi az ? A csengetyü megszólalt s ime ott áll ragyogó pompájában fényesen, gazdag ajándékokkal a karácsonyfa. ' Ünnepélyes komolysággal bámulják a kicsinyek, azután ujongva tapsolnak s az örömnek nincs ha- társa! Boldogan áll gyermekei háta mögött az anya, a meghatottság könnyeivel szemében. A kis leány arra figyelmezteti öcscsét, hogy „mindent meg kell köszönni, hát az angyalfiát hogyne kellene;“ azután letérdel mindkettő, összeteszik kezecskéiket, mintha imátkoznának, pedig csak nézik, bámulják a szép karácsonyfát. Ez a legszebb imádságok egyike! Az anya áhítattal telve térdel gyermekei közé s forrón öleli őket keblére. — Oh, ha a papa itt volna! — sóhajija a leányka. — Mennyire örülne ő is! — A papa még most utón van a nagybácsi felé. Imádkozzunk kedveseim, hogy. szerencsésen vissza térhessen hozzánk. És a kis család újra imádkozott! 3 Igen kérem zöld. Legújabb divatu. Nos! — ki meri a finánezot azzal csúfolni, hogy spenót baktér? Hiszen itt, akaróin mondani,- ott lenn Budapesten csupa zöldség üldözi az embert. Zöld a kalap, ruha, keztyü, fátyol, ékszer sőt a czipő is, no meg — de hát azt úgyis ismerik — a vak koldus szemellenzője. Bizony, kérem alássan. Korunk, hogy erkölcsi tulérettségét (!) valamiképp palástolja, vagy hazudtolja hát a ruhában, s a külsőkben egyáltalán az éretlenséget a zöldséget vette méltó társul. No de kérem vigasztalódjunk, mert e zöldség csak az utczán hódol, mig a jó ízlésnek sikerült a bálteremből kiszorítani. Ha eltekintünk a szép fehér, s króm ruháktól, látjuk, hogy a rózsaszín hódit. S ez érthető is. Kelbe szebb valamit képzelni, mint azokat a piruló rózsás arczocskákat, azokat a szép isteni bodros fejecskéket, mikor parázs szemecskéik, rózsa ajkuk, piruló ai’czuk oly szép harmóniába olvad a fehér habszövettel díszített rózsaszín ruhával.. Igen ! az idén ismét a rózsaszín hódit. Ami á ruha szabását illeti, az czipőtől a térdig testhez simuló, ezen alul pedig bő. Hát elvégre csinos, mert divatos, dehogy mi szép van rajta, azt nem tudom. Az angol harangaljak mindazonáltal fenntartják magokat, s ha tán valaki olyat rendel, mit sem vét a divat ellen. Érdekesek a kalapok. Formájok kerek. Felül — középen bársonyból — avagy plüschből. Oldalt, a pereme alatt csinált virágok, felálló tollak. A színek között zöld drappal, vagy vice verza dívik. Egy más fajtája a kalapoknak pedig a régi úgynevezett „gigerl“ kalapokra emlékeztető, de attól némileg eltérő egyszerű nemez kalapok léteznek. Fiatal leányoknak csak is ez ajánlható. A czipőket illetőleg érdekes, hogy a sárga még most sem szűnik, sőt — daczára a hideg évad. nak — egyre szaporodik. Egyebet most úgy sebtiben nem mondhatok divatúr őfelségéről. Szives viszontlátásig magamat ajánlom . —Zs — IRODALMI CSARNOK. ____ Elj egyzésedre. Szellő nem susogta Madárdal nem mondta, Aranyos napsugár Szerteszét nem hordta. A papa pedig elvakitva a pénz által, ott ül sötéten, mogorván a vasúti kocsiban. * A vonat, melyen Sebestyén szökött, már áthaladt a terjedelmes síkságon. A tolvaj pénztárnok észre sem vette a sürü hópelyheket, melyek régóta hullanak, melyekből hegyeket alkot az északi szél, s melyen már a vonat is alig képes áthaladni. Sebestyén ott látta magát, mint szegény árvát atyja koporsójánál, a ki egyedül-csak a nevét hagyta rá, de e név tiszta volt! Azután megelevenedett előtte az a jelenet, a midőn egy jó szivü ur magához vette s azt mondá: „Csak oly jó és becsületes légy, mint apád, én felnevelek s emberré teszlek.“ Az ur beváltotta szavát. Emberré tette. És ő ? . . . Ott látta magát az oltárnál, midőn egy közbe- csülésnek örvendő polgár leánykának esküdött örök hűséget, a ki őt boldog férjjé, boldog apává tette mindaddig, mig a pénz ördöge hatalmába nem kerítette s nemesebb érzelmeit megfojtva hálátlan gazemberré nem aljasitotta! — Brrr: milyen hideg ez a kupé! Jótevő anyát, ártatlan gyermekeket meglopni, megcsalni, elhagyni! . . . A bánat érzete marczangolja szivét. Homloka felé kap s keze ismét megérintó azt a dudos belsőzsebet. E perezben rendkívüli mozgásba jött a kocsi. A vonat sipolt, személyzete kiabált, végre az egész megállt. A hófúvás következtében lehetetlen volt tovább menni.
