Tolnamegyei Közlöny, 1898 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1898-12-11 / 50. szám
1 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (50. sz.) létesit a saját vagyonából. A szövetkezet tagja lesz minden inas, ki már egy évig volt a gazdájánál és kinek gazdája tanúsítja, hogy az illető jóviseletü volt. A tanonczszövetkezeti tagokat Thék látja el egyenruhával, zászlóval, dohhal. A szövetkezet tágjainak külön elmélet képző iskolája lesz. Minden szövetkezeti tag a felszabaduláskor bizonyítványt kap arról, hogy a szövetkezetnek tagja volt. Es mit akar Thék az intózménynyel 1 Szemmel látható előnyök nyújtásával a növendékeknek mesterségükhöz a kedvet élesíteni, becsvágyukat pályájuk iránt fokozni, a testületi szellemet kifejleszteni, az elméleti ismereteket lehető legjobban megadni. Szorgalom, tudás és testületi szellem, ez az iparos boldogulásának három tényezője; a testületi szellemben alakul ki a vállalkozási kedv a tanultság következtében a nemzetgazdasági érzék, Ízlést is nevelhet az iskola, de az ízlés ösztönét a legtöbb magával hozza. Aztán a testület szellemében fejük ki a jó modor, a mi szintén igen szükséges az iparosnak, hogy a közönségben bizalmat tudjon kelteni. Ha Théknek terve afféle parczialis helyi intézmény akarna lenni, nem vetünk rá ügyet, jóllehet még akkor is jó mástól tanulni és nálunk egy becsvágyó iparos-osztályt nevelni a jövő feladata, — ámde Thék tervét országossá akaija tenni, tehát az illetékes köröknek nálunk is foglalkoznia kell az eszmével. Nemes szívre vall, hogy ő az általa fölvetett eszmeért nem sajnál országos mozgalmat indítani, holott azt hisszük, tudja, hogy erőtlen társadalmunkban rendszerint annak kell a végrehajtás teendőivel is törődni, a ki az eszmét fölvetette. Ismerve az ő energikus fellépését — a melylyel a maga boldogulását is szolgálta — bízvást remélhetjük, hogy nem ijed meg a nagy nehézségek előtt. Ám az iparos tanonczszövetkezetek országos szervezése dolgában még az ő erélye is letörik, ha az ipartestületek — igy a mienk is — nem értik meg czél- zatait, a jövő iparos nemzedék érdekében való s fontos kezdeményezést. Minden gondolkozó ember csak örömmel fogadja a tervet, hiszen csak egy ipariskolai oktatási óra után az inasok duhaj hazavonulását kell nézni, minő rakonczátlan elemet toboroz össze a vetélkedés, a jóban való vetélkedés jelszavával ez az uj terv, — lehetetlen érette nem lelkesedni és tőle, — ha valósul — sokat nem várni. V. L. TÖVISEK. — — Végére jár ez az év is, miként a többiek évezredek óta, mert ütött a 12-ik óra mogorva nagy harangja, busán kongván az enyészet szelébe: — »menj te is óh vén év s hullj alá az öröklét tengerének mélységes fenekére!« — Es Deczember, az esztendőnek 12-ik hónapgyermeke csakugyan el fog bennünket hagyni nemsokára. Most még olykor-olykor kimosolyg a vastag ködök és felhőrétegek közül, de kevés időt vetek neki, hogy felölti ő szokásos fagy-övét, jég pánczé- lát, hó-bundáját s jól betakarózva fekszik el a letűnt évszázadok és ezredek rideg sírjába '— — — a többiek mellé. Csak már ott volna hát, csak már repülne hát ez a nehány nap, hogy mielőbb újabb, boldogabb évre virradnánk! . . . ¥f De mig itt lent a föld felett jár Zephyr enyhe lehelet, — ott fent pedig mosolyg az ég s deczember hó, i vén apó, oly szeliden néz le reánk, szinte kinyílik a virág: — oda fent á székes fővárosban 7— I mint a napi hírek hozzák, — ugyancsak beborult hazánk politikai ege s hűvös szél fuj, fuj dogál már nemcsak Becs városa felől, — hanem _ »Szilágy« megyéből is erős ellentétes politikai viharok áramlatait hozza nap-nap után a fürge táviró. Én nem politizálok (ha ez lett volna is kenyerem a mostani szomorú politikai viszonyok között azt mondanám »megettem a javát«). Hogy is ne | ! . . Mikor még oly hatalmas urat is, mint báró Bánffy Dezső miniszterelnök elsöp- préssel fenyeget e napokban a hunczut politika és raffinirt diplomáczia deczemberi langyos fuvallata: minek politizáltam vala én valaha, a múltban, — s mit avassam magam az ország dolgába | . . . Azt mondják, hogy báró Bánffy Dezső ilyenformán már féügmeddig aláhulló félben levő tündöklő meteor és alighanem elesett — a hírlapok híresztelése szerinti — biztosan vett ragyogó grófi koronától. Gróf Thun — hir szerint — majdnem herczeggé lett már, együtt Bánffyval. Sőt Iíhuen-Héderváry horvátországi bán chanceai is emelkedőben vannak, — olyanformán, hogy Khuen-Héderváry igy szólt volna Bánffynak a szabadelvű klubban (Mözsön): „hallod-e hely te miniszterelnök, te csak Binffy vagy, én pedig valóságos bán.“ „E mellett az én grófi koronám már olyan biztos, hogy érte tennem, küzdenem nem kell. Tudod mit? .... Cseréljünk pipát.“ í# Szegény Bánffy! Úgy sajnálom zaklatott helysetében. (Nem arra nézek ám kérem alássan, hogy báró Bánffy Dezső ur „hitvallásilag“ részünkről való,) hanem a sokat zaklatott emberén esett meg a krisztusi szivem! óh bizony az év e tizenkettedik hónapja a miniszterelnök urra nézve alighanem ominózus leszen. Pedig a tizenkettes szám — egy tuczet — szerencsés numerus!...,. (Nem gyermekekre nézve értem, mert akkor megvernének a sárköziek), hanem egyáltalában véve, teszem azt, az egy nap 24 óráját éjjel nappali tizen- két-tizenkét órára osztották fel a tizedes rendszer tökélyes voltáról fogalommal sem birt régi őseink. Pedig milyen komótos dolog volna e helyett délután 10 órakor igy írni, igy beszélni: ez vagy amaz dolog történt a napnak 16-ik órájában?! .. . De nem lehet, mert nyögünk a közönséges törtek nyűgének régi lánczán, ipelyből szabadulni olyan bajos. ír ’ 1 i,Apikám! 12 óra tessék bejönni ebédelni.“ Mond egyik kis lányom. Erre én igy: ez a helyes beszéd, ez az igaz szók énnek van értelme. Éljen a régi magyaros háztartás szokása! Éljen az ebédet jelző 12! . Palást. ______K ti L Ö N F É L É K. — A bátaszéki alapítványi hely adományozása, ő Felsége a király a bécsi Theresianumban megüre. sedett Mária Terézia-féle bátaszéki magyar alapítványi helyet prileszi Prileszy Elimárnak ado- mányözta. . , — Kossuth Ferencz névünnepe. A hazafias . bölcskei 48-as olvasó kör, melynek Kosuth Ferencz a diszelnöke, folyó hó 3-án társasvacsorával egybekötött ünnepélylyel ülte meg szeretett diszelnökének névnapját. Kossuth Ferenczet Tigyi Sándor, a kör jegyzője, köszöntötte fel. A társasvacsorát hazafias dalok éneklésével fűszerezték, melyeknek végeztével tánczra kerekedtek s a lelkes fiaO talság reggelig járta a ropogós csárdást. — A tolnavármegyei muzeum egyesület folyó hó 15-én délután 4 órakor a vármegyeház dísztermében tartja meg első i*endes közgyűlését, melyre az egyesület tagjai tisztelettel meghivatnak. Tárgysorozat: 1. A minisztérium által jóváhagyott alapszabályok bemutatása. 2. A tisztikar és választmány megválasztása. 3. Jelentés a muzeum egyesület állapotáról. 4. Előterjesztés az 1898. évi tagdijak hováforditása ügyében. 5. Indítványok. Szegzárd, 1898. évi deczember hó 7-én. Gröf Széchenyi Séndor, id, elnök. Az ülés napján a muzeum gyűjteményei megtekinthetők. — 25 éves orvosi jubelium Dombóváron. Dr. Neimann Jónás dombóvári köztiszteletben álló körorvos — mint tudósitónk írja — e hó 4-én ünnepelte orvosi működésének 25 éves jübeliumát, mely alkalommal Dombóvár polgársága egy 100» teritékü bankettet rendezett a közkedvelt orvos tiszteletére a „Korona Szálloda“ nagytermében. A banketten Dombóvár polgárságának szine- java részt vett, azonkivül megjelentek: Döry Vilmos Leperdról, Döry Jenő és Döry Ödön Tüske pusztáról, dr. Szigethy közkórházi főorvos Kaposvárról, dr. Stein fő1898. deczember 11. TARCZA. Őszi borongás. Borongó lelkemmel elmerengve nézlek Hulldogáló levél, haldokló természet, . . . Virágnak, levélnek a végzését látom, Hoyy múlandó minden Lehetett-e örök az én boldogságom 9 Hogy örökké virul, balga — mégis hittem, S mily hamar csalódtam e ringató hitben . . . Nem pusztább a mező, fa elárvult ága, Mint megrablott lelkem, Összetörött szivem kietlen világa. Hogy volt örömem is, — csak rémlik, csak álom, Rövidebb, mint léte virágnak az ágon . . . Nem is hinném talán, ha ti nem volnátok Elárvult gyermekek — Oly rég ragyogott már az a nap reátokl Soh nem is fog többé — oh! ha volna kelte! Behorpadt a halom, elfódő, — elfedte. Érzéketlen porrá lett már a mi kincsünk Az anyai szív. — Oda van, nem leljük, bármerre tekintsünk t Dal a dicsőségről. Kopogtatának. Én szóltam: leheti És rá az ajtó halkan nyila meg, Úgy, mintha koldus kéregetni jő. Küszöbömön át vígan lép elő Egy pelyhedző bajuszu, vig fiú. Meglátszott rajt, hogy cseppet se hiú. A tiszta arczot és izmos nyakat Dióbarnára sütötte a nap S kezébe tartva sáros fütykösét Majdnem mint ismerős tekinte szét. A haja kusza, majdnem förtelem, A lába sáros, térdig meztelen. Szeme sötét, miként az éjszaka S konok lélekről szólt a homloka. S az ifjú mint ki vesékbe lát, Szólott: »Uracskám, nem tetszem tehát 9« Akartam szólni, ámde nem hagyott, Beszélt, hogy egyszer szóhoz juthatott, fyy folytató: Mióta a világ — Azóta vagyok én is igy, no ládd. Azóta járok véges-végtelen, Nekem nincs múlt, jövőm sem, csak jelen. Külömb vagyok e részbe' szó, a mi szó Minő Ahásvér, a bolygó zsidó. Hisz láttam én az isteni Hornért, És én tevém fejére a babért, Mivel vak volt ez agg énekelő, Én voltam nála koldusvezető. Tassá ujongott s nem leié helyét Midőn barátul ráztam meg kezét. Szegény fiú, bolond azt gondolám, De szavait meg nem szakithatáin. Hagytam. Beszélj szegény boldogtalan Majd elcsittulsz, ha enged a roham, S a mint arczán akadt tekintetem, Fényétől szinte káprázott a szemem Ragyogott, égett és szép volt nagyon De hogy milyen, azt meg nem mondhatom. Lelkes, gyönyörű, tiszta mint a hó — Le nem festhető, le nem irhatő! Én nem szóltam. Ő folytatá tovább: Én súgtam Byron minden szép dalát, Hugó nagy lett, midőn kézen fogúm, Az Írek bárdja: Moore, még büszkébb reám Petőfi, hogy csavargóit szerte szét Koldus vala és hű társa én valék. De ismeretlen vala Hegesipp’. S nem ismerém Shakespearenak szellemit, Midőn meghaltak, egy századra rá Akadtam reájok, hát elég soká. így holta előtt meg nem lelhetém A rabszolgát a szegény Camoeust. Hanem aztán nevével lett tele Hálátlan mostohája szelleme. Puskin szivét golyó ütötte át, Későn jövék. Én azt tettem tehát, Hogy megdicsőitém e nagy dallost. Nagy a világ s az mind siratja most.« Hogy én kétkedve ráztam a fejem, Kinevetett szívből, kedélyesen. Az én csavargóm olyat kaczagott, Hogy kedve már magával ragadott S nevettem véle szívből, jóizűn.
