Tolnamegyei Közlöny, 1898 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1898-01-02 / 1. szám
1898. január 2. 5 vágták volna, elnémult . . . Kezéből kihullott a sapka — az ernyő , . . . Egy ideig hebegett . . . Láttam mily kinokat szenved szegény Fölemelte az elejtett tárgyakat, s ezer bocsána- tott kért, hogy ily kellemetlenséget okoz, de oly igen megviselte »a hideg, hogy kezei felmondták a szolgálatot .... . . . Pista ! — kiáltok szolgámnak adj — ennek a szegény embernek enni, s aztán a ti szobátokban elalhat az éjjel ... . Másnap reggel szolgám jelenti, hogy az az ur elment, de az ő pennájával irt valamit és azt mondta, hogy adjam át a nagyságos urnák .... Szétbontom a papirt, olvasom .... F • Éljenek boldogul . . . Giza pedig elmélkedjék afölött, hogy mit esküdött nékem, mikor utoljára láttam. Gondoljanak néha Balanyi Ákos volt jogászra. Halotti csend lett a kis szobában. A nyitott ajtón keresztül hallatszott a lélek harang bánatos csengése .... A hulló hópelyhek mintha lassabban, szömorubban szállingóznának .... A faluban gyórsan terjedt egy hir, hogy egy koldust találtak, akit senki sem ismer. Megfagyva feküdt a piacz téren .... Utánna jártam a dolognak .... Eltemettettük . . . magas kőoszlopot állíttattunk neki. A téli nap gyenge sugarai megcsuklanak az ’uj oszlop arany betűin. Messziről ellehet olvasni: Itt nyugszik Balanyi Ákos, a sors legmostohább gyermeke. TÖVISEK. Mstamaipliozis. Makame. Lejár az óra, — s könyörgő szóra — vissza hiába várod. — Láthatsz megtépett ágot, — melybe az élet visszaszállott, — de a lefolyt időnek — napjai vissza sohse jőnek; — beolvad a nagy végtelenbe, — szépséget, ifjúságot eltemetve, — s egyszerre — eljutsz a vének nagy sorába, — honnét a vágy immár hiába: — mely visszaszállna — a dalos ifjúságnak berkibe. — Még sénkise — jutott a XXX. után vissza ide. — Megvénülünk, s valamikor a kályha melett lesz helyünk — s velünk a feledés honábaszáll, — egy nem feledett csók, egy hervadt rózsaszál. S ha egy szere ifjúságod tovaszáll, — ne bolygasd összeomlott álmát, — mert vén nyugalmad megzavaiják, —r a nem feledett éden Éva-almái. * * * Clionak könyve egyre bővebb, — s velőmet — megrengeti az a gyötrő tudat, — hogy ember vagy, kirgiz, mulatt, — osztyák, avagy vogul, — legyen jelvényed kétfejű sas, Vagy turul: — nem vagy fia örök időknek. — „Lelkek kivesznek, országok dőlnek. „Mutamur,“ ez a jelszavunk — s idővel lassan változunk. Mi megtérünk,. — s helyünk a nagy Nirnána. Tudjátok emberek — mire születtetek ? — Bábok, — mit vetnek- hánynak, — vagytok a jó — és balsors kezibe, — miket, — miként beamter szokta, —raknák, ha a terminus lejár, adacta. „Tempora mutantur.“ — A nagyhatalmú ur — öröktölfogva az i d ő, — a nagy hideg, a hő — játszik velünk, — s mi átkozódunk, nevetünk. — Hajh, hány rózsás ajak' — duzzogott, hogy nem látott jeget, havat -— s párányi lába locsba, pocsba — a síkos jég helyett a sárt taposta. Bizony manapság bakfisch, asszony, — hogysem piszkitó sárt taposson, — szívesebben megy a jégre, — s ha úgy elvétve — néha elesik, — sz’ nem nagydolog, az megesik! A’m most ez egyszer mind úgy jártak, — hogy a szép tervek füstbe szálltak, — mert tetszik tudni volt eset, — hogy egy pár szép szemért, — vagy csábos mosolyért, «— a férfi nép is csapdába esett, — I mire a jégnek vége lett, — s a dér harmattá olvadótt, — a lánysziv régen megfagyott, — s a másik télre, — lett újra másik vőlegénye. Mert tetszik tudni a legénynek kevés pénze volt szegénynek. Tempora mutantur — a pénz, az ur. * * * Biz ez is másként van manapság, — szivet is pénzért veszik, adják. — A szerelemnek nincs ma tüze, —| s ha van, az erszényhez van fűzve. Tömött erszényre jobban — a szép szóra csak igy-ugy dóban ... (A rime: toppan) A toppanásban lett vón részünk, de arra sem volt (mir scheint) a tánczot utoljára, — pénzünk. A kaszinó, és kereskedők bálja — a hírneves (szegény) dalárda hagyta a katzenjammer az ő torkára — szállá. — S most ácsi! — az áldott Bandi bácsi — aranyos lelke szállt a dalba,— s hogy abba hagyta, — a tapsvihar kitört, szint rengett, — s a nóta újra szóllott csengett: —■ „Kon- dorosi csárda mellett.“ — És énekeltek a falaknak. Nincs foganatja már a dalnak: üres a szív, üres a kancsó — lankad a tűz és fogy a bankó. * * * De czudar is ez a világ!, -— a pénz fogy, mint a holdvilág — maholnap már kivesz egészen, — s mint Kánaánnak, csak a neve lészen. (Nekem már elfogyott egészen!) * $ í % Hanem a kalmár honatyák (magukmegadni nem akarják) a sok keveset össze rakták, — s valami mégis lett belőle: — Czélul kitűzték, hogy előre (inkább a pezsgő, mint a lőre.) Kitartással mind összesereglett, — s megalakult a kicsiny egylet: — a casino, kereskedelmi. — A hatásnak is meg kell lenni — kereskedőink, társalognak — emelkedik az ára lisztnek, czukornak. "Mert a mit elvisz caláber és tarokk, — fizessék meg, kik nem veszítenek, azok. * * * I z o r barátunk is megadta — a bicycli biz cserben hagyta — ő is veszitett, — csak egyensúlyt, — mert tarokk és calábertól fut. — A versenyt biz elveszítette — s a bicyclit sarokba tette, — s a bajnokszallag mást diszit — vele hős E11- mann ur feszit. — Volt a ki a versenyt, megadta, — a pályabért mégis megkapta. (Tüzesszemü agárdi lányok — a titkot el ne áruljátok!) Egy titkot én is — elmondok mégis — hogy Ellmann ur a város b a j n o k a, (bálrendezője stb. Szedő) — nem más oka — pardon ! sok rózsás szép ajak, — imádkozott biz érte azalatt, — mig ő futott. Node, hisz az még nem titok, — hogy daliás, szép termetén, — irigykedhetnék sok legény. — Hja lányok kegyében lenni jó, — itt is protekczió! S most még a nagy virág corsó, — aztán ennek is pont és porzó» * * * Hanem az még nagy szerencse, — hogy nem este — rendezték a virágcorsót, — mert hát ordót — Szegzárd város elöljárósága nem akaszthatna a nyakába, — lévén itt setét olyan, — hogy szerecsennek bátorán — mondhatna este bennünk bárki, — és felfedező útra járni — biz eljöhetne ide Stanley, — nem lévén — acetylén. Azt meg mindenki nagyon tudja, hogy vagyon — éjjel a fejben is setét, — s hogy még — setét utczában setétfejjel botorkáljon haza az ember, — biz nem csuda — ha reggel vetődik haza! — Asz- szony, nagy ura némely háznak, — haim a férjek haza későn járnak, — ne kisértsétek Golgothára, — sok veszedelem volt az ára, — a mig végre haza talála! ő nem bűnös szegény, — abczug petroleum, éljen acetylen! * * * „0 nem bűnös szegény!“ Küzdött az élet tengerén, — a mig hajója rést kapott, — és elnyelék a tajtékzó habok. — Közös sorsunk ez: — minden kivesz, csak egy fogalom felelt nemül az átkos hatalom, — mely gyilkos kezével nem vet, csak arat, — [és örök- hatalmu nagy ura marad — végnek s határnak: Halál! Elmúlás! Csak egyhatárkő, semmi más! Egyik a czélját már elérte, — az életet tövig leélte; s borostyánkoszoruzott fejjel, névvel, babérral érdemekkel — hódolt a dönthetlen törvénynek, — mit a teremtmények elérnek. A másik ifjú, — még nem is élve, — csak remélve, — félig czélnál — ott állott az örök oltárTOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (1. sz.) nál — hirdetve, osztva lelke titkait, — oktatva a nagy nép fiait. — S mig a tudományt fejtegette, — a felhő meggyülött felette, — a másnak léikét építette, — mig a magáét eltemette. Az járt a pusztulás uralmán, — rakásra hullott hősök halmán, — hol pusztított a „nagyszerű halál“: a áldott emlékű jó Dr. Diczenty Pál. Ez önnön javát elfeledte, — lelkét a kicsinyekbe átültette. — A fejlődéi, oltárára tette le áldozatát: — Simon Árpád. — Legyen az Ur nekik kegyelmes! * * * Ám volt halottunk még egy más halálán nem volt annyi siratás. —Halála hősi, pusztulás volt — s bár nem borult rá néma sírbolt, — gyilkos zsarátnok, — lepjen az átok — te akartad, hogy elég — vala a Csőr getég. Bocsánat Etl ur! — igaz, hogy kára önnek volt elég, — de mi bizony nem bánjuk, hogy elég — vala a Csörgetég. — Csak tisztitó tűz volt biz a — melyet ki kellett állnia, — mert lám, miként phőnix madár, — tisztulva újra itten áll. S hogy a korhadt deszkafalak — im porba omlottanak — elpusztult a salak, — s mi most kevesbbé félhetünk, — hogy elsülyed velünk, — mert akkor oszt menteni jöhet tatár, török, — fürdőnk lészen örök. * * * Ám halni most legkönnyebb nálunk, mert papot eleget találunk, — csak tölünk egy évben négyet kapott — a káptalan uj misés papot. — Mind istenfélő tiszta lelkek, — de hát nem papoknak születtek. Hogy mért?' — kérem azért, —mert keskeny rajtuk a kaput; aztán tarokkot egy se tud. — Pedig manapság az igazi pap — pagátot csip, huszonegyest fogat. Hja, ennek igy kell állnia! (Sok gondot ad az eklézsia.) * Biz gondunk nekünk is csak volt elég! — Végig hallgattunk szónoklatot és tereferét. — Kitűztünk ódára pályázatot — a jutalom is megszavaztatott. Meg volt a gomb, — s nagy lett a gond, — fel kéne várni, de hogy mire, nincs mi! Az ódában a tűz szint forr, — de nincs szobor! De hála Ég! — letelt sok év, — hogy eljutottunk addig! — S most már hallatszik, — hogy az uj év tavaszán, — az elkésett szóbor állni fog talán. * * * Ám a szobor helyett — emelkedett — Jehova, — s a tudományok temploma. — Ott imát küld a szív, — itt viv, — a vessző és a nebuló mig végre sikerül a coniugatió. * * * Bizony a tudományt és rendet, sok vesszővel tanulja csak meg. — Bizonyság rá a casinó, bár nem a coniugatio okozza ott, — hogy a vessző sújtott, — s a bűnös bukott. Hejh, nagy urám a Nemesis, — siratja azt ez is, az is. — ítélt a sors, — a bűn bukott, — és a jelöltség elúszott. . ............................Pedig manapság szavazatot sz edni — már könyebb vón’ Sárközbe menni, — mivelhogy máris — szalad pöfög a viczinális — s kinek mehetnékje van, föl is ut, alá is. * * * S most kedves olvasó, — a földgolyó — rohan, forog, — megrövidülnek, fogynak a napok, — s miként a gyertyaszál, „mely elhagyott, üres szobában áll,“ — elfogy a dal, — s a diadal, — mely ifjú föd bevonta, — naponta — veszti fényét; — s mikor nem hinnéd, — lassan, észrevétlen, — emlékbe olvad lágyai, szépen, — s bevonod reszkető dalodba — saz emléken elandalodva, — ügyfélig ébren, félálomba — szint’ észrevétlen, mint elsimuló tó hulláma, megsemmisülünk szótlan, szépen. Ton-Csy. IRODALOM. ZEfZ ö 11 e 32Q. é n 37-e leírta : Sántha Károly, sár-sz.-tlőrinczi ev. lelkész. Kiadta: Hornyánszky Viktor könyvnyomdája Budapesten. A karácsonyi könyvpiaczot régi szokás szerint évröl-évre tarka változatban lepik el a különféle tartalmú és áru uj könyvek, A kezdők szárnypróbálgatásának igen hizeleg a gondolat, hogy az irodalmi
