Tolnamegyei Közlöny, 1898 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1898-11-06 / 45. szám
günk tanügyének élén és kívánjuk, hogy működése sok jót és üdvöst eredményezzen nemcsak iskolánknak, nemcsak a hitközségnek, hanem az egész községnek. Isten éltesse sokáig! (Éljenzés.) E beszéd elhangzása után ismét Fekete Ágoston emelkedett szólásra: Tisztelt Uraim! Engedjék meg, hogy a most elhangzott beszédekre adandó válaszoktól eltekintsek és rövid ideig másfele kalandozzak. Tudjuk mindnyájan a Szentirás- ból, hogy midőn az Ur megteremtette az első embert, látta ennek lehangoltságából, hogy nem jó az embernek egyedül lenni. És alkotta a nőt. Félje mellé rendelte azért, hogy őt nehéz munkájában gyámolitsa, szomorúságában vigasztalja, örömében osztozzék. A nőknek e magasztos hivatásában boldogult elődöm példáját követni szándékozván tiszta szívből kívánom, bogy a jelenlevő hölgyek legyenek részesei az igazi boldogságnak, hogy igy másokat is boldogíthassanak. Az Isten Önöket hölgyeim! sokáig éltesse! (Viharos taps és éljenzés.) Rövid idő múlva ismét szólásra emelkedett Fekete Ágoston és ezeket mondotta: Tisztelt Uraim és Hölgyeim! Egy dologban követője óhajtok lenni boldog emlékű elődömnek, abban t. i. hogy minél több áldomást mondhassak a hölgyekre' és minél többször üríthessem poharamat az ő egészségükre. Sok dologban szeretnék én követője lenni, de egyben nem s ez az, hogy annyi toasztot nem akarok mondani, mint ő. Engedjék meg, hogy e kitérés után rátérhessek az előttem szólott t. igazgató tanító urnák üdvözletére és azon sürgönyre, melyet a tanitó-testületnek plébánossá történt kineveztetésem alkalmából válaszképpen küldöttem. E sürgönyben felemlítettem, hogy a tolnai tanító uraknak munkatársuk kívánok lenni. Nekem a tanítói karon kívül egyéb munkatársaim is lesznek s ezek között fel kell említenem a községi elöljáróságot, kik a törvény őrei és a kik a törvény végrehajtásában a nép boldogulását és javát czélozzák, mely nekem is főfeladatom. Munkatársaim nekem a hitközség tagjai is, mert vállvetve azon munkálkodunk, hogy hitközségünk minden polgára boldoguljon, iskoláink pedig virágozzanak. Munkatársaim nekem a paptársaimon kívül a t. tanitó-kar is, kik felváltván a szülők nemes hivatását, átvévén az anyai kebelről a gyermekeket, arra oktatják, hogy vallásos hívei legyenek az egyháznak és becsületes polgárai a hazának. Egybefoglalva összes munkatársaimat, kívánom mindnyájukra az Ég áldását és egyúttal tartsa meg az Isten önöket sokáig községünk és a haza javára! (Éij enzés.) Később ismét Aschenbrenner Gyula emelt poharat az uj plenánosnak édes anyjára, kinek anyai szive nagyot dobbant ma azon örömtől, mely őt egyetlen fiának kineveztetésével és mai ünnepelteté- sével legközelebbről érintette. A történelemből említ példákat annak bizonyítására, hogy jó fiuknak mindig nemeslelkű és szentéletü anyáik voltak. Hálával gondol a szóló azon rövid időre, mig ez az úrnő Zombán volt s mely idő alatt őt is oly figyelemben részesítette, hogy neki is édes anyja volt. Lelkes szavakkal éltette őt és kívánta, hogy az édes anya sokáig örülhessen fiának és a hálás fiú sokáig örülhessen édes anyjának. Végül még egyszer Garay Antal állott fel és megköszönte a zombaiaknak, hogy segítették az uj plébánost Tolnára hozni. Éltette a zómbai küldöttség jelenlevő tagjait. Bankett végesztével tánczra perdült nemcsak az ifjúság, hánem még a serdültebb fiatalság is és közel voltunk a hajnali harangszóhoz, mig végre mindnyájan a hazamenetelre gondoltunk. A rendezés körül különösen ki kell emelnem Wittinger Sándort, kinek fáradhatlan buzgalma lehetővé tette azt, a melynek látásán mindannyian gyönyörködtünk. Ünnepélyes beiktatás. Vasárnap délelőtt 10 órakor volt a fényes ünnepi instaliáczió, melyet Pártos Zsigmond kerületi esperes végzett. Az Evangelium olvasása után fellépett az oltárra s először magyar nyelven emlékezett meg az uj plébános boldogult elődjéről, ki éppen a dicső magyar szabadságharcz évében foglalta el a tolnai plébániát. Majd méltatta az ő érdemeit és különösen kiemelte, hogy az a szív, mely ötven évig a tolnaiak jóvoltáért dobogott, még ma is, ott a hideg sírban megköveteli a tolnaiak szeretetét. A beszéd telve volt szép gondolatokkal, kár — hogy 1898. november 6. annak minden szavát távolról meg nem érthettük. Majd német nyelvbe ment át és e beszéd alatt adta át a plebánosi beiktatás jelvényeit: a kulcsokat és könyveket. Később letette a hivatali estküt. Ennek végeztével az uj plébános tartott egy remek szónoklatot tiszta, csengő és messze hallható hangon, melyben ecsetelte az ő kötelességeit híveivel szemben, de elmondotta azt is, hogy ezek önzetlen teljesítése fejében mit vár híveitől. Kérte híveit, hogy bizalommal forduljanak hozzá bajaikban, szeretettel keressék fel szükségükben és tisztelettel viseltessenek önzetlen szándékú cselekedetei iránt, mert — mint mondá — hogy működésem áldásos gyümölcsöket teremhessen, nekem az önök bizalmára, tiszteletére és szeretetére szükségem van. A beszéd mély benyomást gyakorolt a hívekre és sokakban eloszlatta azon kételyt, mit mesterségesen szitottak egyesek megtévesztésére. ígéretet tett ezután, hogy letett esküjéhez hü fog maradni, hogy azon szeretetet, melynek sokak részéről ma már osztályosa, szivében mindenkor öregbíteni törekszik, a kiknek szeretetét pedig eddig meg nem nyerhette, azt nemes cselekedeteivel iparkodik kiérdemelni. Előlegül nem kér egyebet, csak bizalmat. A három papos szent mise alatt a templomi vegyes énekkar énekelte Müller Józsefnek ünnepi látin miséjét teljes sikerrel. A magánénekeket L. Bányik Matild, Gauzer Etelka és Parti Fe * rencz adták elő szabatosan és finom zenei ízléssel. Vasárnap délután volt a hivatal átadás, melynek megtörténte után meleg köszönetét mondott K o- p á r i Gyulának, ki püspöki megbízásból féléven keresztül vezette a plébáni nehéz ügyeit. Ezzel az aktussal teljesen befejeztetett a plébániai székfoglalás és ma már hárman: Fekete Ágoston plébános, Kop ár i Gyula és Liebbald Lajos segédlelkészek segítsége mellett vezeti az egyház ügyeit. A tisztelgésekről más helyen szólok. * He * Most még néhány szót a tisztelt ellenpárthoz: Az embérek társasága nem egyéb, mint egy nagy hadsereg, mely czélokért küzd. Mi is küzdünk a mindennapi kenyérért, de küzdünk egy jobb jövő elnyeréséért is, mely kettős küzdelemben a vezérséget egyik részről az elöljáróság, másik részről a papság képviseli. Ha vezéreinktől megvonjuk a szeretetet és magunk között gyülölséget, békétlenséget teremtünk, ugyan hogy számíthatunk arra, hogy Istennek méltó és tetsző dolgot cselekedhessünk, vagy hogyan gondolhatjuk, hogy községünk hírneve be ne szennyezhessék, a mely pedig kell, hogy minden polgár méltó büszkeségét képezze. Ha széthullunk, mint az oldott kéve, akkor életünk csak tengődés, melyben az erőszak kerül ki győztesen. Ha papunk iránt ok nélkül gyűlöletet táplálunk, hogyan lehessen az bennünket őszintén szerető és gyámolitó lelkiatyánk, kérdem hogyan egyengesse utainkat az örökké valóság felé, ha mi azt szándékosan bemocskoljuk ? Vagy hogyan számíthatunk hitközségünk tisztességes hírnevére, ha annak fejét — még mielőtt tetteit nem is ismeijük — a gyanúsítás fertőjébe dobjuk. Nem pirultunk még eleget más vallásu polgártársaink előtt ?! Uraim! Várjuk meg tényeit. Hisszük, hogy működése mindennél jobban meg fogja czáfolni azt, hogy ő nem lehetne nekünk jó papunk. Addig pedig keressük azt, ami összetart bennünket és ne keressük azt, a mi széthúz bennünket. Szeressük egymást, mint önnön magunkat és akkor a többi magától jön. Adja Isten, hogy igy legyen! Lengyel Ferencz. TÖVISEK. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (45. sz.) „Xjen.nl, nem lenni I“ Mikor tövises pályáját futva a földfia, ottan-ot- tan nyíló rózsára lel, — az ég oly kék, a barátság és szeretet oly édes, a nemes emberi kebel melege olyan jóleső, — bizony felkiált akárhányszor: »mégis csak szép az élet! . . .« De mikor a tövisek megbokrosodnak életpályánkon s nem nyílik számunkra az örömnek egy rózsája se, — beborul a szép kék ég felettünk, — a nemes emberi kebel áldott melege,, a barátság és szeretet édessége eltávoznak, — megint csak felkiállt az ember: »Óh be rut az életi . . .« Melyik jobb tehát: lenni-e, vagy nem lenni ? E hamleti töprengés nagy gondolata soha sem ejti rabul magának az emberi agyat és szivet, inkább, mint a halottak estéjén. Erről akarok most szólni. De — engedelmet kérek — a játszi humor tarka ruhájában, a mosolygó tövis tréfás beszédjével. * • Mikor a pazar fénnyel, kivilágított, felkoszoru- zott fővárosi sírok felett ilyenkor áttekintesz (melynek, valljuk meg, a mi kisvárosi »halottak-estéje« czimü gyász pompánk nem éppen törpe utánzása!) a szemkápráztató s drága fényűzés nem vakit-e el, hogy egy pillanatra tán igy szólj: »Boldog halottak!« Miért olyan nagyon boldogok? ... Jót állok érte, hogy ha Hamlet ur még egyszer méltóztat- nék élni (hogy meg ne sértsem rég nyugvó hamvait) azt mondaná: Dehogy! —- — dehogy! — —- A temető csak egyszer szép, — a halottak estéjén, a mikor a természetnek még megmaradt virág ékességeit pazarul rakja a kegyelet az elhunytak porárai Csak egyszer nagyon fényes és ragyogó viliágosságban úszó, — a halottak estéjén, a mikor az emberi szeretet fényes napja gyűl ki azokban a kicsiny gyertyákban, miknek lángja ilyenkor homályba borítja az ég csillagseregeit! .... De mily borzasztó sötét ország a temető az év egész más szakában !... Tessék megpróbálni, olyan ezudar sötét, olyan fagyasztó hideg van itt, hogy erős szemüvegen alig látunk parányi derengő fényt, hogy a jő tettek téli bundájába burkolózva is majd megfagyunk. — Szerencse, hogy lelkűnknek az örök világosság fénylik, melynek szent melege mellett elfeledjük azt, hogy az emberek mennyire feledik sírunkat, emlékünket.“ — így beszél Hamlet. * És én ellene szólok s azt mondom: Boldogok a halottak! (Kivált a kik az Urban haltak meg! — Biblia —I íme a divatos nagy önzés és még nagyobb szegénység miatt, mindjobban leszorul a térről a nóvnaptartás, — de a holtaknak van egy biztos, közös, pompás, ingyenes névnapjuk, illetve névestéjük, fényes kivilágítással. Hány ember van, kinek otthon egy falat kenyere, egy csöpp kőolaja sincs de pokolból is teremt ilyenkor annyi pénzecskét, hogy kedvese sirhalmát kivilágíthassa, felkoszoruzhassa a halottak estéjére. Nem köszönti ugyan a szegény holtakat Garai zenekara, de annál ünnepélyesebb a bekötött nyelvű harangok tompán-érczes gyászdala a tornyok magasából. (Itt megjegyzem, hogy a kis harang nyelvét nem szokták bekötni. Miért? — Mert a gyermeknek megtiltani, hogy fecsegjen, a virágnak, hogy kikeletkor nyiljék, épp úgy lehetetlen, mint engem tövisirásomban gátolni! — — Milyen nemű a harang? — kérdi egyik ember a másiktól. — »Semminemű --------köznemü — — nőnemű/« — Nem iga z, feleli a kérdező, mert a harang határozottan himnemü, mivelhogy a harang, épp úgy, mint a fiatal asszony, elmegy ugyan bizenyos időkben Rómába, de nyelvét bekötni nem engedné, ha nőnemű volna!) # Azt is érdekes megjegyezni, hogy a halottak estéjének drága pompája legtöbbe kerül a katholi- kusoknak, kevesebbe a protestánsoknak, legkevesebbe pedig az izraelitáknak- De az anyagi hasznot illetőleg, fordítva áll a dolog I én csekély mathematikai, statisztikai és empirikái tudományom alapján rég kiszámítottam, hogy e tekintetben izraelita atyánkfiái húzzák az oroszlán részt. Nem irigylem tőlük, mert az ő jelszavuk is a »Lenni, vagy nem lenni!« Palást. KÜLÖNFÉLÉK. — Czimadományozás. ő Felsége a király az igazságügyi miniszter előterjesztésére Trai- ber Yincze budapesti törvényszéki birónak, — ki Szegzárdon kezdette meg birói pályáját s itt már szép jövőt jósoltak neki — a tábla- birói czimet és jelleget adományozta. ' — Hivatali eskü. Vágnfer Andor, közigazgatási gyakornok, folyó hó 2-án tette le az alispán kezébe a hivatali esküt, s szolgálatra a központba osztatott be. — Ajándék a tolnamegyei muzeum részére. Biró Lajos tudós hazánkfia, ki Ausztráliában folytat a tudománynak hásznos kutatásokat, értékes és. nagybecsű ausztráliai tárgyakat küldött a tolnavármegyei muzeum . részére, melyeket W o s i n s k y Mór hírneves I régész rendezett el a muzeum termeiben. _____________________________3_
