Tolnamegyei Közlöny, 1898 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1898-10-02 / 40. szám
TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (40. sz.) 5 1898. október 2. teltetett. Beszentelés után S p i e s z János kanonok mondott, ismert ékesszólásával, majdnem egy óráig tartó gyönyörű szónoklatot, melyet a jelenlevők egész végig a legfeszültebb figyelemmel hallgattak. Szavait az Isten, Haza és gyászbaborult királyunk éltetésével fejezte be. Ezután a dalárda énekelte el a Szózatot, melynek hangjai után Ozsváth János polg. isk. tanár szavalta el R o s t y Kálmán ismert egyházi költő gyönyörű «Zászló-dalff-át oly szép előadással, mely a legmagasabb igényeket is kielégíthette. Érzéssel és _ megkapó szabatossággal előadott szavalásáért tapsban nyilvánította a közönség elismerését. Most K i e n 1 e József s. lelkész, egyleti titkár, tette meg jelentését a kör eddigi állásáról, mely szerint eddig van rendes tagja 184, pártoló tagja 30 és kültagja 3, mi — tekintve a kör zsenge korát -— elég szép eredmény. Továbbá jelentette, hogy a püspök ur ő méltósága kegyes volt a kör védnökségét elfogadni, a mit a tagok éljenzéssel vettek tudomásul; tudomására adta a közgyűlésnek, hogy a kör czéljaira adományoztak Streicher József plébános 500 frtot, Spiesz János kanonok 100 frtot, melyért egyszersmind köszönetét mond. Majd Streicher József plébános, egyleti alelnök tartotta meg záróbeszédjét, melyben a kör czéljáról és annak jövőben való működéséről beszélt; szavait azzal végzé, hogy az Isten a kör minden jótevőjét és tagjait éltesse! Végül a dalárda énekelte el a „Hymnuszt“, a melylyel a megnyitó ünnepély befejeztetett. A tárgysorozatban fel volt véve dr. Gyürky Ödönnek, a budapesti kath. kör titkáijának értekezése is, de a titkár rendkívüli elfoglaltsága miatt meg nem jelenhetvén, az elmaradt. A tervezve volt nagyobb ünnepségek’ tekintettel az országos mély gyászra, elhalasztattak. — Az ügyvédi kamarából. A pécsi ügyvédi kamara választmánya közhírré teszi, hogy Kim Gáspár, volt pécsi ügyvédet Baranyamegye árvaszéki elnökévé történt megválasztása folytán a saját kérelmére törölte az ügyvédi lajstromból. Kim Gáspár ügyvédi iratait Dr. Nemes Vilmos pécsi ügyvédnek adta át. — Dr. Günsberger Samu pécsi ügyvéd, kit a kamara az elhunyt Dr. Repich Gyula ügyvéd irodájára gondnokul rendelt ki, erről a tisztéről lemondván, a kamara helyette Seregély Ferencz pécsi ügyvédet rendelte ki irodagondnokul. — Távozó orvos. Dr. Fonyó Ignácz szegzárdi gyakorló orvost és fogspecziálistát Veiszlő székhely- lyel körorvossá választották meg. A megválasztott orvos legközelebb eltávozik Szegzárdról, hogy uj állását elfoglalhassa. — Rablótámadás. Regöly község és az ottani vasúti állomás között levő utón egyedül haladt P u c h e r József teveli lakos. Útközben egyszerre három ember támadta meg, a kik lehúzták róla harminczhárom forintos téli kabátját, kivették zsebéből nyolcz forint értékű óráját és azután ott hagyták kifosztva. A megtámadott ember panasza következtében megindult nyomozás a tetteseket kipuhatolta Tischler Ferencz, Szabó József és Szarvas József rejgölyi lakosok szegélyében, a kiknél az elrabolt órát meg is találták s azt bűnjel gyanánt, valamint a tettesek is a I tamásii kir. járásbíróságnak átadattak. — A püspök Bátán. Hetyey Sámuel pécsi püspök, az előre megállapított programm ellenére, Szalczer Sándor bátai plébános meghívására még pénteken m. hó 23-án délután 4 órakor ért Bátára. A lakosság, mikor megtudta, hogy jön a püspök, a hatóságok tilalma daczára mindent elkövetett, hogy méltó diszszel fogadja főpásztorát. Hogy azonban a nemzet s az uralkodóház gyászát se sértse, sőt ezt ez alkalommal is kifejezze, minden disz nélküli bandériumot küldött a határ szélére a püspök élé s az utcza átellenes házainak tetőzetére számtalan helyen köteleket vontak s e köteleket nagy, fekete kendőkkel agatták tele. Csak elvétve akadt e kendők közt egy-egy pirossal díszített fekete is. Bámulatos, hogy mily hamar történt az igaz örömnek s a mérhetlen gyásznak ily meglepő egyesítése! A püspök érkezése előtt fél órával a csendőrök és rendőrök végig járva az utczát, mindenféle díszítést betiltottak s mégis, mire a püspök megjött, már minden megvolt. A templom-téren az, önkéntes tűzoltók s a fehérruhás leánykák sorfala közt a közs. elöljáróság, a r. k. tanitó-testtilet, a r. k. egyház iskolai-tanács s az iskolásgyermekek serege fogadták a püspököt a plébánoson kívül. Másnap, szombaton, reggeli 8 órakor gyönyörű beszéddel üdvözölte a főpásztor a híveket a szószékről, majd kis misét mondott s ennek végeztével 476 bérmálandót részesített a bérmálás szentségében. Bérmálás után a küldöttségeket fogadta. Testületileg tisztelgett: a közs. elöljáróság, a r. k. egyház iskolai-tanács, a r. k. tanító-testület, az önkéntes tüzoltó-testület s a r. k. olvasókör, akiket kivétel nélkül a legszivélyesebb fogadtatásban részesített a püspök, nem egyszer hangoztatva, hogy Bátára örömmel jött mint püspök, de nagy örömmel jött mint főpásztor is, mert Bátán jó katholikusok s igaz magyarok vannak. A r. k. olvasókor védnökségét elfogadva, a kör czéljaira 20 irtot adományozott. Az önkéntes tűzoltókat is 10 írt jutalomban részesítette. 11 órakor megreggelizett s kedves emléket hagyva maga után, kíséretével együtt a mohácsi birtokára hajtatott. — Jóváhagyott alapszabályok. A hivatalos lap közlése szerint a szakcsi katholikus olvasókör alapszabályait a belügyminiszter a bemutatási záradékkal ellátta. — A szegzárdi szüret. A fillokszera pusztítása a szegzárdi szőlőbirtokosokat már néhány évvel előbb megfosztotta legfőbb jövedelmi forrásuktól s ennek nyomait közéletünk minden ágában nagyon megérez- tük. Ez a nyomasztó közgazdasági helyzet most már lassan oszladozni kezd, mert a kipusztult szőlők nagy részét újra betelepítette fáradsággal és tetemes költséggel, hogy vissszanyeijék elvesztett jövedelmük forrását. A felújított szőlők az idén már több helyen szép termést hoztak és van remény, hogy pár óv múlva újra a régi szüretelő nóta fog hangzani a hegyekben. Az idei termés mennyiségileg kielégítő| minőségileg azonban igen jónak mondható. A szőlőbirtokosok többnyire siller bort szűrtek, mert a hajdan oly hires szegzárdi bikavérnek nincs kereslete a beözönlött olasz és dalmát borók miatt. Feltűnő jelenség, hogy a helybeli borkereskedők nem a leszűrt uj bort, hanem az összecsomiszolt szőlőt veszik meg métermázsánkint 8, 10, 12 írtjával. Erre a borkereskedőknek az olasz és dalmát émelygős borok manipulácziójához van szükségök. Ez a módja a borkeverésnek nincs ugyan törvényesen eltiltva, de semmikép sem fogják ily utón a kereskedők a szegzárdi borok jóhirét növelni. — Újságírók sorsjátéka. Tudvalevő, hogy a 1 Budapesti Újságírók Egyesülete saját segítő alapjának gyarapítására nagyszabású tárgysorsjátékot rendez. A sorsjegyeket a napokban bocsátották a forgalomba és máris óriási mennyiségben keltek el. A díszes kiállítású sorsjegyek minden bankházban, pénzintézetnél, pályaudvaron, hajóállomáson, dohánytőzsdében, és nagyobb hivatalban kaphatók és pedig darabonként egy koronáért. A sorsjátéknak hat húzása lesz és minden sorsjegy mindegyik húzásra érvényes. Az első húzás 1899 január 4-én, az utolsó 1899 február 21-én lesz. A főnyeremény 100,000 korona érték. Összesen 2475 uyereményt sorsolnak ki 250.000 korona értékben. A főnyereményen kivüj öt 20,000 korpnás melléknyeremény van. A nyeremény tárgyakat a sorsjáték kezelősége kívánatra 20°/o levonással készpénzben visszavásárolja. Mondanunk sem kell, hogy ilyen kedvező feltételek mellett Magyarországon még alig rendeztek sorsjátékot és kétségtelen, hogy a közönség a sorsjegyeket már jóval az első húzás előtt elkapkodja. Ép ezért nagyon is ajánlatos, hogy mihamarább vásárolja meg mindenki a maga sorsjegyét. A húzások feltétlenül azokon a napokon fognak megtartatni, a melyek a húzásra meg lettek állapítva. Ez szintén egy okkal több arra, hogy a közönséget vá sárlásra serkentsük, hogy esetleg meg nem történhessék, hogy az, a ki sozsjegyet akar venni már elkésett és sorsjegyet sehol sem kaphat. A sorsjáték kezelősége gondoskodott arról, hogy az ország legkisebb községeiben is kaphatók legyenek a sorsjegyek, ha azonban mégis megtörtént volna, hogy valamely helységbe nem jutottak el a sorsjegyek, ez esetben forduljon bárki akár szóval, akár írásban a sorsjáték kezelőségéhez (Budapest IV., Kossuth Lajos-utcza 1. szám.) — Szökött katona. Nem ez az első eset, högy a Tolnán állomásozó 12-ik dzsidás ezredtől szöknek a katonák. Popadics Sztankó közlegény is, mint már több társa, megunva a császár kenyerét és a sok puczolást, egy napon búcsú nélkül odahagyta a ka szárnyát. Sokáig bujdosott s csavargóit, mig nem most a csendőrség elfogta és katonai állomására kisérte. A szökevényre most még szomorúbb sors vár, mert bizonyára súlyos büntetést szabnak rá szökéséért. „Ejnye, lám!“ — próbálta a leány tréfával elütni a dolgot. — Hanem most az egyszer nagyon nehezen ment, — fájt neki, a mit ez a szép legény a szemébe mondott. Azt gondolta ő, hogy ez a Sándor úgy is az ő bolondja, akárhogy bánik vele; s aztán csak most vette észre, hogy ugyancsak elvadította magától. — Szinte jól esett neki, hogy haza értek, a libák már behullároztak az udvarba, ő is befordult utánok. — De aztán csak megállt, szeretett volna még valamit mondani annak a legénynek, de mikor úgy elvolt szorulva a szive. Mégis jó kedvet mutatott a köszönéshez: „No/hát jó éjszakát Sándor bácsi,“ — aztán hozzá tette alig hallhatóan, — „hát engem elhi-e az esküvőjére ?“ „Elhívni, elhívnálak lelkem, hanem attól félek, hogy még el se jösz.“ Es elváltak egymástól, s a legény ballagott haza felé magánosán . . . Erzsikének bizony rossz éjszakája volt. Édes anyja ott virrasztóit mellette, de nem tudta, hogy mi baja van. Talán a hideg leli, hiszen reszket, fázik, alig győzi takargatni a pelyhes dunyhával. — Aztán meg a forróság veri ki, hogy szinte lobog az arcza. Hajnal felé szűnt egy kissé gyötrődése, aztán az álom fogta körül, de még akkor is erőt vett rajta csendes zokogása, nagy rémületére jó édes anyjának. — Csak arra nem gondolt a jó asszony, hogy az ő leányának nem a teste beteg, hanem a szive fáj ... . Lantos András ugyan hiába törte az eszét, sehogy se talált kibúvót a bajból. Pedig a napok egyre- másra múltak egymás után, s innen-onnan letelik a terminus, akkor aztán Isten tudja, mi történik. — Azután mintha nem volna már eddig is elég a baj, ez a leány is egészen oda van. Mintha nem is ő volna, naphosszat szavát se lehet venni, csak jár-kel, mint az árnyék. így töpreng András gazda ott a tiszta szobában, a mint nyílik az üvegajtó, s belép Marosi Sándor. Alighanem valami nagy dologban jár, mert egészen ünneplősen van öltözve. — Az arcza is egészen komoly, de még talán a hangja is reszket, a mint csendesen köszön: „Áldás, békesség a hajlékban!“ „Hozott Isten fiam! — Bizony megkeresztelhetnélek, a milyen ritka vendég vagy. — Kerülj elebb és telepedjél le nálunk.“ „Sokféle bajom volt eddig, az tartott vissza. — Hanem most már, ha Isten segít, rendbe hozom, azért is jöttem egyikért, hogy apám uram segítséget is kérjem.“ — „Hát ha tudok rajtad segíteni fiam, miért ne, szívesen. Csak állj elő vele, hogy miben legyek segítségedre.“ — Magában azonban olyan formát gondolt András gazda, hogy ugyan teremtőm, tudnék én még máson segíteni, mikor magamon sem tudok. „Majd azt is előhozom,“ — mondá Sándor elgondolkozva, meglátszott rajta, hogy félve kezd a dologhoz. De aztán csak neki vágott: „Hanem hát elsőbb mondja csak apám uram, hogy is van azzal a Mózsival ?“ „Honnan tudod te ezt, kitől hallottad?“ — kérdé megdöbbenve Lantos András és megfogta Sándor kezét, talán csak azért, hogy legyen miben kapaszkodnia, mert érzi, hogy reszkedő lábai másként lerogynának. — „Végem van, — szégyenünk bejárja a falut, s mindenki nevetni fog a tönkrejutott Lantos Andráson.“ „Csendesedjék le apám uram, még eddig semmi baj sincs. Ne keresse, hogy honnan tudom. A városban voltam, egy kis dolgom volt a fiskárussal a miatt az „Árkosi dűlő“ miatt, a mit a minapában vettem, — hát az mondta úgy titokban, hogy megvehetném a Lantos birtokot, mert alighanem kótya-vetyére kerül. — Eddig még más nem tudja, én meg sietve haza jöttem beszélni apám urammal.“ „Beszélhetsz már fiam, nem Begit én rajtam többé semmiféle szép beszéd.“ „Hátha mégis segít,“ — mondja Sándor felkelve az asztal mellől, s oda állott Lantos András elé; — most már ő fogta meg annak mindkét kezét. — „Lássa apam uram, mikor az én édes szülémék elhaltak, s én árván maradtam, kigyelmed engem gondjaiba fogadott és felnevelt, mintha édes apám lett volna. A vagyonkámat is rendben tartotta és tisztán adta a kezemhez, mikor a magam gazdája lettem, sőt még meg is szerezte. Aztán ezért a nagy jóságért én még azt se igen mondtam, hogy áldja meg az Isten. No hát ezt akarom most helyre hozni. Tudja apám uram, hogy van egy kis megtakargatott pénzecském, kihoztam a bankból, ha elfogadja, itt van, át adom. Fizesse ki a Mózsit belőle, vagy ha még fenn maradna valami az adósságból, azt is előteremtjük valahonnan. Több jót is tett kigyelmed én velem árvaságom óta. Áldja meg az Isten még a haló porában is.“
