Tolnamegyei Közlöny, 1898 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1898-08-14 / 33. szám
1898. augusztus 14. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (33. sz.) nek. Nem voltam többé nőgyülölő, sem pessimista, hanem egy — rajongó. Ki imád egy leányt, akihez azonban, daczára minden tisztességes szándéknak nem lehetett komoly kérőnek közeledni. Egyik oldalon azzal utasították el, hogy már elajándékozta szivét; más oldalon, hogy családi okok miatt még nem adják férjhez. Közhelyeken mint pl. o. I "bálterem, sem lehetett vele találkozni. Végre azt mondtam, nem bánom már, ha más menyasszonya I is, vagy ha sohasem adják férjhez, csak megismerkedni engedjenek. így végre sikerült az ismerkedés. Szabad látnom,' vele beszélnem: De vele szemben olyan elfogult vagyok mint tizenkétéves csecsemő koromban sem voltam, és nem merem megkérdezni, hogy —' szeret-e ? á. a. TÖVISEK.-A- sötét Nrölg'y'ben. »Szegény ember vízzel főz!«-------— Mig a gazdagok hírneves világfürdőkre mennek a forró nyárszakán, hogy üdülve élvezzenek s a kánikulai Nap sugárszóró pazarságát fölözzék, pazar szórásával azoknak az aranyaknak, miket talán a sikkasztások »sötét völgyében« harácsoltak össze álnok utakon; mig az úgy örökölt, vagy véletlen szerencse adott nagy vagyon ilyenkor áldozik leginkább a divatos hiúság; az önfitogtatás buta bálványának alacsony oltárán, ott fent a magas Tátra hűvös tetején: — addig a szó szoros értelmébén »földhöz ragadt« szegény, kinek nincs arany-szárnya, hogy a nóta szerint »gőzkocsinak sok kerekén« messze-messze elrepüljön; nincs saját úri fogata, — nincs még csak egy szürke szamara sem, mint az Orfy urfinak, — nincs még- csak egy' rozzant bicziklije sem, mint & . (<je pardon! — ennek nevét nem szabad kiírni biztos párbaj nélkül!) addig a szegény ember — mondom — beéri holmi aprólékos élvezetekkel s mohón harap fehér kalács helyett egy kis jó tanácsba felül képzeletének szárnyaira s igy megjár minden világfürdőt egy krajczár nélkül, —I megfürdik az aranyos napsugarak égi-özönében s azt mondja: boldog vagyok! . . . Nekem se jutott ki másnemű boldogság, mert se vasúti szabad-jegyem, se biczyklim, se szürke szamaram ! (Azaz, hogy önlelkem tükörében szemlélgetve magamat s múltat jelent összehasonlítva, mérlegelve, úgy látom, hogy én magam vagyok az!) Már pegazusom szárnyai sem tudnak oly »magasan repülni« mint a »daru« fogatom nincs, — ha csak a fé- lig-meddig fennhatóságom alatt álló Sz't.-Mihály-lovait nem tartom sajátságos tulajdonságomnak, meg a »Gönczöl-szekeret.« Ily gondolatok közt töprengve mentem ki — élvezni és üdülni! — a közeli napok egyikén a »sötét völgybe« de mint a költő mondja: »Nemcsak magam menék«, — elvittem az egész családomat, elhittem jó tanítómat, Szabót, ennek családját s életgbndimat. * A »sötét völgy« városunknak valódi felséges üdülő-helye, Abbáziája, mely közelsége és olcsóságánál fogva (kivált, ha igy gyalog tesszük meg az utat oda és vissza, mint mi!) bizony mondom többet ér nekünk, mint a fiumei tengeröböl fenségesen szép, de nagyon drága Abbáziája!------j-----Igaz, hogy tenge r nincs mellette, de van a környéken elég sok tengeri; igaz, hogy ez csak egy magyar er^ő, teljes vadsága és zordonságában, — amaz pedig egy milliók ráfordításával világhírű szépségűvé lett osztrák üdülő, hely; no de ez nem tesz semmit! Tessék elhinni — próbáltam! — épp oly tenger-sok a szúnyog és apró légy — stb. — a kies Abbáziában mint a kietlen sötét völgyben ! . . . És aztán ez az erdő az uradalomé, vagyis az államé, tehát a mienk 1— — Nem értem, hogy felfogja ezt télen a fa-tolvaj polgártárs és a vadorzó, mi pedig urak nem tudjuk nyáron át kizsákmányolni az erdő éltető levegőjét! . . . . * Hajdanában, mikor én Szegzárdra kerültem (Biz az régen volt; — 1869. junius, 5 ! Azóta sok szarvas és őz jubilálta már meg vad-házassága,.öreg apasága, szép és legszebb apasága öröm-ünnepét ott a zöld bokrok, magas fák és virágos mezőségek oltára mellett, a »Haramia« kutnál, fülmile ének zengése közben !....) Hajdanában —■ mondom — legalább majálisozó kedvencz helye volt lakosságunknak a »Sötét völgy«. Aztán kiszorította a »Vámházi erdő«, — a »Kutya-tanya«, -— a ■ »Csörgetég« — s a Mutschenbacher vasúti vendéglője. S miért ? — — »Mer >. aszongya, hogyhát, aszongya, hogy messze van!« ' Én édes istenem! Hát Abbázia nincs messze? Oda nagy költséggel, csaknem 24 óráig utazol, — ott aztán kapsz olasz tojást kisütve olajban, kapsz minden ételt olajban; — olajos és halzsirszagu a levegő is; e mellett, ha olaszul <és horvátul nem tudsz : még a. német nyelv tökéletes birása sem óv meg pinczérekkel való fennakadásoktól. A magyar nyelvvel hiába nyelvvelsz : nem érti senki sem. Ellenkezőleg' a sötét völgybe saját külöfr természetes biezik- lijén kisétálhat az ember (mint én tevém a múltkor) egy és fél óra alatt; ott maradhat akármeddig, nem kell szállásdijat fizetni! »Minden bokor szállást ád a — — —« becsületes embernek. S ha vihar zug és a zápor az erdőből nem ereszt ki: az erdőben barátsággal integet jó Zatureczky, mondva: »jöjjetek én hozzám, mind a kik megfáradtatok« s forró szivet, meleg tanyát — sőt túrós csuszát is adok! . . . Igazán, Uraim, keressük fel minél többször a »Sötét völgyet« — e kellemes üdülési helyünket, hol a kedves Zatureczky Géza erdész ur nyájas barátságának szent napja ragyog ránk a fák sürü lombjainak árnya közül s hol a még kedvesebb Za- lureczkynénak magyar barátságos vendégszeretete elhomályositja a félje napjának ragyogását, — s hol végre — van egy kis szende őzike, melyhez nincs köze semmiféle vadásznak, még a főispán upnak sem, a szép és kedves Zatureczky Irénke kisasszony, e vad-rózsa, az erdei tündér, mint a költő mondaná.' || Mint az irás mondja: »A halál árnyakának sötét völgyébe« mindnyájunk életútja bekanyarodik, — vagyis, a költő szerint: »engemet is ide s tova: elvisz a Szt.-Mihály lova /« Háládatlannak érezném magamat, ha — mielőtt véglegesen eltávoznám a »sötét völgybe1 — nem üdvözölném .e helyen is azt az urat, ki a sötét völgy ura, ergo nagy hatalom, az én kedves, minden szeretetne és tiszteletre méltó Hoffmann Sándor föerdész barátomat! Az ő érdeme, hogy az erdő kies, a levegő ambróziás, az erdész kedves, a neje kedvesebb, a kis lányuk legkedvesebb ott a vadonban. Uraim ! menjünk ki sokszor a sötét völgybe!.. | (Bolond beszéd! — Bismark.) Palást. KÜLÖN FELEK.-— Személyi hir. P e r c z e ! , Dezső belügyminiszter folyó hó 7-én Kardos Kálmán országgy. képviselő, P e r c z e 1 Béla bonyhádi főszolgabiró, és Romeisz Ferencz nádasdi plébános kíséretében meglátogatta Püspök- Szent-Lászlón üdülő püspökünket, kinek a látogatók hosszabb ideig vendégei is voltak, — Alakuló közgyűlés. A tolnavármegyei muzeum egyesület múlt pénteken délután a vármegyeház nagy termében tartotta alakuló közgyűlését, mely alkalommal .megvitották és elfogadták az egyesület alapszabályait. A közgyűlésen Széchenyi Sándor gróf főispán elnökölt. Az egyesületnek alapitó tagjai lettek 100 frtnyi tagdíjjal: gróf Széchenyi Sándor, Stam kovánsky János, Döry Jenő, Kovács S. Endre, Jeszenszky Andor, ifj. Eötvös Károly, Hanzély János, Simontsits Elemér és Wosinsky Mór. Rendes é^ dijas tagokuLeddig beléptek:. Döry Pál, Boda Vilmos, Steinekker Ferencz, Kurz Vilmos, dr. Hangéi Ignácz, dr. Haidekker Béla, dr. Leopold Kornél, Módly László, Molnár József, Razgha Lajos, Csernahorszky József, Késmárky Ödön, Schneiderbauer József (20 frt adománynyal), Székely Ferencz, Rill József, Pécsy János, Kovács Aladár, Végess Ferencz, Ferdinánd János, Hradek Ede, Szévald Oszkár, Fejős Károly, Bodnár István, Nits István, Tekus Vilmos, dr. Gerle Jakab, Sándor József, Fördős Vilmos, Tihanyi Domokos, Perczel Tivadar, dr. Fent Ferencz, dr. Pápé Dénes, Wigand János, Török Béla, Perszina Alfréd, Szondy István, dr. Lévay Ignácz, dr. Müller Ferencz, Goldberger J. Mór, Horváth Kálmán, Horváth Jenő; pent oldalt egy-egy pacsirta az agyonra száradt barázdák közül. Itt már korán fölszántottak és azótától meddőn sórvad a föld . . . Nyakigérő kukoriczáson is keresztül vezetett utunk. Nagyra dagadt csévék piroslottak ki itt-ott félig a kettéfoszlott csuhéj repedésén, sustorogva csókolóztak vagy talán veszekedtek a pillás levelek és az ut mellett meg a mesgyén nagy virágok ingatták lebicsaklott olajmagvas sárga fejüket a nap tányérja felé . . . Szegény Hektort rövid keresés után megtaláltuk. Egy trágyadomb tövén hevert égnek meresztett lábakkal. Aranyos zöld dongók lepték be a hasát . . . Sevér némán álldogált előtte és az ezüstfejes bambusz megrogyott, a hogy ránehézkedett testének a súlyával. János gödröt kezdett ásni, pedig egyikünk se; parancsolta. De úgy volt, hogy hármán többnyire megértettük egymást. Valami ötven lépésről vissza- füttyentett Sevér és köny csillant meg a szemében. Hektor nem futott gazdájához, Hektor halott volt. Hetort majd eltemeti az öreg mély gödörbe és Hektor világ végezetéig hallgatja a füvek növését . . . És Hektor bizonyosan odakölcsönzi nekik az életerőt, mit úgy is hiába tartogatna. Mióta a kukoriczást elhagytuk, Sevér a gombjaival babrált a kabátján. Csak úgy tépdeste, marta őket, azt hittem, > mindjárt lepattog. valamennyi. De nem pattogtak le. Lepittyedtek némikép’, a hogy az asszonyfélék ajka lepittyed, ha sirásra állnak inkább. Magosán állt már a nap. Elnéztem az erdő felé, a pogányoltár felé. Rozsdás foltok tarkították az erdő egyhangú zöldjét. Szinesebb volt minden, mint nyáj ron, — elején. Sápadt, beteg és érdekesebb. Igaz is, hogy a nyár az a próza, vaskos, kézzelfogható, —- az a költészet, a többi, de jobban az ősz, mint a tél meg a tavasz. Válás, Szakadás, S milyen jó anyag ez. Levél némelyik már lepergett, mások, a többi le fog perdülni. Minden reménye nélkül annak, hogy valamikor még összekerülnek, — fa a levéllel . . . Ez aztán nem is válás, — szakadás. Tele van ilyen szakadással az ősz. Tragikummal . . . Sevér vállon kapott. Megrettentem, mintha tetten értek volna. Vad elszántságot olvastam le arczárói, — igazán rettegve kutattam emlékeim közt, nem bántottam-e meg valamivel. Mert ha ez a monstrum ember nekem jön, nekem akkor végem van, még a kis barna lánykámtól se’ búcsúzhatom, ki most a Balatonban lubiczkol .... Szinte belépirultam, mikor Sevér gyengéden, könyörögve szólt hozzám : Andris, nem akartalak megijeszteni. Valamire kérni akartalak. Tudod párbajozom egymagámban. Az eszem párbajozik a megbántott lelkemmel, — érted ugy-e ? . . . . Amerikai párbajt vivatok a köl- kökkel, — egyik esik bizonyosan. Muszáj. Én ugyán semleges vagyok, nulla, de azért szeretném, ha az eszem huzna feketét. Eszemre haragszom, erre a haszontalan jószágra. Mondd, hogy te is a vesztét kívánod . . . .. Honnan kerítesz golyókat ? — kérdeztem közbe. Honnan. Igaz, honnan ? Hopp, már kerítettem, —- kell is ide golyó. Letépem ezeket a gombokat, mit lógnak itten ? ... : Mindkettő halált rejt magában. A kisebbik az eszemet — előnyt adok neki, nem akad oly könnyen kézbe . . . Gyere, siessünk a masinásokhoz, Rostás Annával majd kihuzatom. Kalapomból .... Az egész dologból édes-keveset értettem. De komolyságát azért nem vontam kétségbe. Abba már bele kellett nyugodnom, hogy Sevér alaposan átváltozott, régi nyugodt temperamentuma eloszlott, megsemmisült, mint a köd .... Bizar képek zsongtak agyában, melyek rajként szakadtak ki. Anarchikus eszmék, atheista gondolatok s efélék .... A tarlón keresztül ugrálva a Rostás lány szaladt felénk. Észrevettük és leülve szobám árnyékos küszöbére, vártunk rá. Sevér addig beledobta kalapjába a gombokat és nagyon elkomolyodott. Ha Munkácsy Siralomházát ilyen alakokkal festi meg, még őrülete- sebb a sikere. De igen. Oly mély szemöldökránczokat még nem is láttam, meg ily sötét arczot sem. Homlokerei kidagadtak és álla vaskemépységgel szegződött melle fölé ..... , ».rím Jó napot! Visszagyüttem! Az udvar elejéről káltott a parasztlány. Lihegett és kezében valamit lóbált. • ' Adjon Isten! Mi az ? — szóltam vissza Sevér helyeit. A Csínom Ferkótul vettem el, mikor vízért ment a lajttal. A szíj a kutya nyakától. Magának adom! — szólt Sevér felé nyújtogatva a szijat. A kutyát megtalálták? Kérdezte még utána.- Sevér bólintott és elvette a nyakravalót. Néze-' gette egy ideig, aztán bedobta a szobába. Arcza kissé megélénkült és megpirult ekkor. Mutatta nekem,
