Tolnamegyei Közlöny, 1898 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1898-07-31 / 31. szám
Az „ön“ megszólításra külön kifejezés nincs; mégis ez esetben ä Vi szót nagybetűvel iijuk, p. vi skribis, írtál; Vi skribis, Ön irt. A kérdést „cu“ (vájjon), a tagadást „ne“ (nem) fejezi ki, pl. cu vi ricevis la librojn ? Mi ne ricevis ilin, megkaptad a könyveket ? Nem kaptam meg őket. Az Esperanto nyelv épületének főbástyáját mégis a szóképzéstan képezi. A képzők segélyével egy-egy szóból gyakran 15—20 szót képezhetünk, melyekre más nyelvekben külön-külön szó van. íme néhány képző: —ar, bizonyos tárgyak gyűjteménye, p. safo, birka, safaro, nyáj ; arbo, fa, arbaro, erdő. —eg nagyítást, —et kicsinyítést jelent, p. domo, ház, domego, palota, dometo, kunyhó; infano, gyermek, infanego, kamasz, infaneto, csecsemő; scii, tudni, sciegi, meggyőződni, scieti, sejteni; varma, meleg, varmega, forró, varmeta, langyos. —ej, helyet jelent, például kuiri, főzni, kuirejo, konyha; lerni, tanulni, lernejo, iskola; soldato, katona; soldatejo, kaszárnya. —ek, pillanatnyi, kezdődő cselekvés, pld. iri, menni; ekiri, indulni; fúrni, dohányozni, füstölni, ekfumi, rágyújtani. —ig, valamivé tenni; ig, valamivé lenni, pld. sana, egészséges; sanigi, gyógyítani; sanigi, gyógyulni. —il, eszköz, p. tondi, nyírni; tondilo, olló; pafi, lőni; pafilo, fegyver, puska; tranci, vágni, tran- cilo, kés. —in, nőt jelent, p. patro, atya; patrino, anya, koko, kakas; kokino, tyuk. mai—, ellentét, p. sana, egészséges : malsana, beteg; longa, hosszú; mallonga, rövid; helpi, segíteni; malhelpi, akadályozni; fermi, zárni; malfermi, nyitni. Egy szóhoz több képző is járulhat, p. sana, egészséges; malsana, beteg; malsanejo, kórház, mal- saneti, gyengélkedni; arbo, fa; arbaro, erdő; arba- reto, liget, arbeto, csemete, arbetaro, faiskola. A szóösszetétel is egyszerű, p. vaporo, gőz; fajfi, sípolni; fajfilo, sip; vaporfajfilo, gőz-sip; sub, alatt, oficiro, katonatiszt; suboficiro, altiszt; pri, ról- ről, felől, paroli,, beszélni; priparolo, tárgyalás. Végül még a nyelv szép hangzásának bemutatására közlöm a „Lingvo Internacia“ szerkesztőjének, N y 1 é n Pál uppsalai tanár urnák .egy hozzám intézett levelét. Uppsala, 4-an de Aprilo 1898. Estimata Sinjoro! Jam antaü kelkaj tagoj mi ricevis vian post- karton kaj la verkon de sinjoro Barabás, de Vi kompleze senditan al mi. Mi koré dankas pro via bonvola sendo! ..........Tiu. ői verko estas vera orna mo por la Esperanta literature kaj honoro por gia autoro. Mi skribos pri gi en la aprila numero de T gazeto. Vi povas kompreni, ke mi ek^ojis, sciigante pri la grandeca agado de sinjoro Barabás en Hungarujo, la malproksima lan do, — al ni, la filoj de F Nordo, envoi vita en mir a fabela minden ajkon, kédkedő mosolyt, tréfálódzást, gunyoros megjegyzéseket keltvén fel..............mit csinálhat eg y becsületes nő Eldorádóban ? .... Jó tréfa . ! . Ben csaló, vagy csalatott. Gúnyolódtak felette. Ritkaság volt akkor nő San-Francziskóban, becsületes nő még ritkább. Midőn egy esetleg elhaladt az utczán, mindenki levette fővegét. De Eldorádóban ? Az ajtó megnyillott. ő a művésznőknek fentar- tott szobába ment. A belépés abba meg volt tiltva. Ben és nehány embere kivételével, nagy játékosok vagy gazdag tözsérek voltak, a kiket koronként oda bebocsátott, oly estéken mikor az Eldórádó a nagy közönség előtt bezárta kapuit. Sokat beszeltek finom vacsorákról, osztrigákról, 1000 frankos pezsgőről, a miket Ben szolgált fel vendégeinek, kiknem száma korlátozott volt. Ott voltak Ch. Dániel, a rettenthetlen játékos, merész verekedő, vad politikus, a kit féltek és rettegtek azon rétegben, a hol nem félték sem Istent sem ördögöt; a vastag Winter, a város egy negyedrészének tulajdonosa, a joviális Brewer, a nagy szállító ; a mindenki között legszerencsésebb bányász John Smith, a merészen számitó Meigs, aki egy óriási tőzsde tönköt várt; Don Joakim fiatal, szép, pazar és páratlan lovag, merész játékos, a ki mindig kész tartani bár mily magas tételt. Mindenki az ajtóra szegezett szemekkel várakozott. Miss Léllia megjelent. Halaványan, fekete selyem ruhájában lassan haladt előre, biztos nézéssel hordozván végig tekintetét az akaratlanul is meghajtó fejenubaro, la lando, pri kiu la granda poeto Petőfi entuziasme kantis : Tied vagyok, tied, hazám, B szív, e lélek! Kit szeretnék, ha tégedet Nem szeretnélek ?.... En la tago, post kiain alvenis via sendita libro, mi ricevis por la gazeto la sairian libron de T aütoro mem kun letérő pri la stato de 1’ Esperanta afero én Via lando. — Tiu ői letero estis tre bonvéninta, őar gi provizas al mi la faktojn por artikolo .-priskribonta la laüdindan laböradon de T energia sinjoro B. La marian numeron (kiel siatempe la aliajn) ni sendos, kiam gi estos preta. Tiu ői numero estis iom malfruígita pro tio precipe, ke en la lasta momento, kiam gi estis jam arangita en pügojn, mi ricevis gravan artikolon, kiu devas nép re esti'en- metita en tiu ői numero. Akceptu, kara Sinjoro, mian plej korán salu- ton kaj dankon ! — Via P. Ny lén. * Ezen példák bemutatása után az Esperanto nyelv nem szorul dicséretre. Bizonyos, hogy nagy jövője van, s ámbár most még a kezdet nehézségeivel, előítéletekkel küzd, mégis bizton remélhető, hogy egy évtized múlva már az egész müveit világ közkincsévé fog válni, s az emberiség egy lépéssel közelebb fog jutni azon krisztusi jövendölés beteljesedéséhez, hogy „egy akol, egy pásztor.“ Lengyel Pál TÖVISEK. T e m e 4t é s. A #Hajnal« sugaraiból— nem Petőfi »Őrült«- jének haragosságával, csak tréfás mókázással, mint Borzsák szokott — »ostort fontam« a múlt alkalommal, — nem, hogy »megkorbácsoljam vele a világot« —, csak, hogy mulattassak, szórakoztassak, mint aprószentek napján a korbácscsal házaló gye- ek, hogy a megvert egyén »keléses ne legyen Majd a kovászos uborkáról tartottam egy rövid, de érdekes, — savanyu, de hasznos hirlapi elmélkedést. Aztán egy merész ugrással — mint balpárti tigris — átugrottam az uborkalevelekről á kórházi zsindelyekre s tehetségem, zsebem és kedélyem állapota szerint (mert ezek hatalmas faktorai a tréfás enyelgés lehetőségének! . . .) humorosan tárgyaltaim a fennforgó kórházi sorokat, illetőleg beszéltem a beteg és szerelmes világ jövő képéről, a jelen tüköré nyomán. Ennyi volt múltkori tartalmatlan czikkem rövid tartalma. »Hajnal. — Uborka. —Kórház. — Temetés.« hogy illik ez össze? — kérdi egy logikátlan barátom. Nevetség! mondék, hisz a világon létező ezernyi ken, a melyek fenséges szépségének alázatosan hidóltak. Háta megett Ben, bíbor szinü arczczal, járását az övéhez alkalmazva apró Hypototamus lépéssel tipegett, — de ki foglalkoznék e pillanatban Bennel ? Nem láttak mást csak a fiatal hölgyet. Bámulták előkelő termetét, mély és sugárzó szemeit, gazdag tekercsbe font haját, mely diadém gyanánt ékesítette finom fejét. Felső ruhája elárulta gyönyörű keblének összhangzó .körvonalait. Szép karjai bájos kezekben végződtek melyeknek fehérsége ruhája ében feketesége mellett még inkább kiemelkedett. Sem habozás sem félelem tekintetében. Nem tehetett abban mást olvasni, mint magasabb közönyt mint bizonyos megvetését a környezetnek, a hova lépett. Lassan felment az emelvény lépcsőzetén, leült és biztos kézzel szóllaltatta meg a zongora billentyűit. Az első akkordokra a láz egy neme futott végig a hallgatókon. Mindnyájan ismerték ezen, Angolországban és az Egyesült-Államokban népszerű dallamot a „Home swet home“ egyszerű dallamát, a mely elringatta gyermekségüket, elbájolta ifjúságukat s melyet gyakran anya, nővér, szeretett nő hangja dúdolt inkább mint énekelt mellettük és értök. Énekelt. Hajlékony, ünnepélyesen komoly hangja erőltetés nélkül rezgeti a mély csendben, megindítván a sziveket, előidézvén a múlt emlékeit, felkeltvén ezen távoli tájon a messze haza s az elhagyott; emberek visszhangját. Elhallgatott; mindnyájan hallgattak nehány pillanatig, azután a megindulástól űzött nyers tenyerek lelkes, frenetikus taps vihara tört ki. (Folyt, köv.) ' 1898. julius 31. külön dolgok, tárgyak, személyek, eszmék és események között, nincs meg az az erős ok és okozati kapocs, az az erős logikai láncz, mely őket oly szorosan összetartsa, mint épp e négy között! . . . Avagy nézzük: —- A hajnali napsugár létrehozza az uborkát; az uborka szüli a betegségeket; a be: eg. ségek (kivált e szegény világban!) kórházba kergetik a túlságos uborkaevés savanyu martyrját; a kórházban pedig — daczára a lelkiismeretes orvosok egészség-magvetésének: oly gyakori a halotti ének, oly sürü.a zord halál rémitő aratásai . . Ezt akartam bebizonyítani. No most már szóljunk valamit múltkori Tövisem utolsó cziméről, a »Temetés«rröl. * A közelmúltban egy tisztességes, becsületes úri asszonyt temettek a reformátusok. A halottas menet kivonult a temetőbe a fő-ut czán, minden akadály nélkül. De bezzeg a felvonulás a két temető közötti utón, már nem volt ilyen könnyű! Az a keskeny és még nyáron is majdnem járhatlan, télben pedig egyáltalán botrányosan használhatatlan, mélyen sáros, nagyon gödrös és. a szomszédos lakók szemét dombját képező szomorú sikátor: régi szégyenfoltja büszke Szegzárd városának ! . . . Gyalog csak fel lehet rajta menni valahogy hosszuszáru bagaria csizmákban, 3 hónapi szárazság után, kánikulában, — de próbálkozzék ott fiákkeres, vagy bh cziklista, tudom istenem, hogy megirigyli a halott sorsát, a kit visznek f (s ezt ne tessék venni viczcz- nek /) igy szólván: »Mily boldog vagy te már, ki e rögös, sáros, bűzös pálya kellemetlenségeit nem érezedj« . Az említettem temetés alkalmával is alig tudtunk felhatolni a teljesen elhanyagolt, pedig oly rövid utón. Ezer szerencse, hogy bagaria és parfüm volt velünk, .-— továbbá, hogy négy városi derék rendőr támogatta a minden pillanatban eldőlni kész gyászkocsit, — no meg ott volt az ügyes fiákkeres Grósz József is, ki a végveszélyben hatalmasan dirigált. Szegény kántorom, ki igen müveit, de kissé félénk ember, mikor rá kellett volna kezdenie a szokásos halotti éneket ott a torkolatnál, már majdnem rákezdte, hogy: »Árok van itt ugorni kell!« de én hamar visszarántottam a szellemi zablát s igy folytattuk a halotti éneket: »Siess a boldog városba /« vagyis, e boldogtalan városból ki, hol az élet rögös útja után még a temető útja is ily életveszélyes! . . . A halottra nézve már nem ! — Megtörtént ezen az utón párszor, hogy a koporsó legurult a halottas, kocsiról, próba-feltámadást rendezve a rögös és sáros komisz ut: hátha tetszhalott az illető nagy alvó, ki bizonyosan felébred oly erős zökkenés után. Nem ébredt fel egy se. Szerencséjére, mert guta-ütést kap a szörnyű boszuságtól ha látja, hogy megyei fő- és székvárosban ilyen elhanyagolt a menyország útja! Én ezt a szomorú dolgot már többször bejelentettem 30 év alatt a különféle biró uraknak, de sérelmünk nem lett orvosolva soha. Most ismét szóvá tegzem az ügyet, — és pedig a nyilvánosság terén s felhívom e temetői közútra, melyet 2000 reform, lakos használ szomorú eseteinél — Zsigmond Fe- rencz városi biró ur becses figyelmét. A biblia azt mondja: »A ki téged kővel hajit, hajítsd vissza kenyérrel /« (Jézus) Mi nem kenyeret, csak nehány marok követ kérünk, holmi törmeléket, mely a luxus kövezések után visszamarad: és ez a temetői rövid feljáró-ut oly jó karba lesz helyezve, hogy kedves halottaink szinte mennyei élvezettel fognak felróbogni a város disz-gyász-fogatain a földi nyugalom paradicsom kertjébe. Ellenkezőleg, ha ezen feljáró úttal tovább se történik semmi, akkor — kivált sáros időben -— marad a régi szégyenletes szokás, hogy a pap, kántor és a nagy közönség szépen felmennek — nagy bagariákban — a két temető közötti utón, vagy a róm. kath. temetőn át, — a gyász koporsó szomorú halottja pedig kénytelen egy kis séta-utat, halotti nászutat tenni 's megkerülni a várost,' úgy jönni vissza a temetőbe! — Holott az élet elfáradt vándorának nem nász-ut, hanem a sir ölének a közös föld-anya keblének mielőbbi édes nyugalma kell! * Úgy hallottam, hogy Dr. Hirling főjegyző barátom megnősült és szintén nászutra ment szép menyasszonyával. Másképp: — most éli legszebb világát, így van ez! — — Az emberiség ős-atyját, az első Adámot Éva miatt kiűzte Isten a »Paradicsom«: ból, — Dr. Hirling Ádám barátomat pedig, a szép
