Tolnamegyei Közlöny, 1898 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1898-01-23 / 4. szám
Berlingbe akkor — még ha meg lesz Több lokomotív berobog. Mert az uj Koch bespriczczelése Talpra állít halottakat; Baczillusokról miasmákról Nem mesélget bolondokat. Hanem fábrikál uj tüdőket Uj gyomrot, uj vért egyiránt . . > Es örök ifjúságban tartja Az ifjút és a szép leányt. Daczol, paczkázik ő az Éggel S leront minden theóriát, Ha ugyakarja intésére Megperzselődik a világ . . . A levegőt meggyujtja s a föld Találmányától összeég . . . Semmivé lesz minden mi csak van És sok okos bolond beszél Egy óriás jajszóba el hal . . . S alá gördül a kordina S e nevetséges porvilágban Véget ér a komédia! S a szétrombolt világnak szélén Luczifer ott áll hahotázva . . . Örök tagadás szellemével Csillagok között kaparászva. * * * Társadalom! — te vagy beteg test Minő sok is a te sebed ?! . . . Fekélyeidet lápiszolni Csak is egy uj Kochnak lehet! Morál s dogma hitvány kenőcsök . . . Nevet ezekre a világ; Gomba penészt a beteg testből Peneczilus az —j mi kivág. Bölcsészet sem javít korunkon Annyit sem mint egy tü foka . . . Bedig ez azt kutatja mindig: Ki e világnak az oka ? Mi az ember e nagyvilágban ? Mi a dolgoknak lényege? . . . S a szellemnek folytatva — lesz-e Túl a világon élete ? Avagy csak „anyagfolytonosság“ Az — mi örök éltet szerez ? E körül vizsgálódtak egyre Kánt, Hégel s Aristóteles. És a mig ezeket kutatják, Lelkűk, elméjük összeég . . . S rá jönnek minden e világon: Csak hitvány szappan buborék ! Dicső Hahneman kása szemje Gyógy tárakban hires „chinin“ E kóroknál hatást kekintve, .Miként látjuk, nagyon kicsiny. A „csillagokba elmerülő“ Tháles — hires bölcs szikra itt . . . Tantétele Pythágorásnak Társadalmon mit sem javít! Plátó ideális szerelme Ma anyagivá aljasul . . . Rationalismus korunkban. Gázol keresztül és kasul Vandal módon egész világon .... Es dominál csak is az Esz . . . Mely a „sinus“, „cosinus“ szárnyán Csillagokhoz szállni, merész S ott fenn biztos mérő zsinórral Megméri a távolt hamar, Majd elrejtett dús kincseiért Viharzó tengert felkavar . . . Pyramist emel porszemekből Általa Mémnon szobra áll . . . Fogyatkozását napnak, holdnak Oly biztosan jelzi ma már; Villámmal földgöbjét befutja Fest napsugárral képeket . . . Mindenhatóságod előtt — „Ész“ Leborulok én is neked, Sarumat előtted megoldom, S elfog előtted hit s alázat . . . Ha te: absolut állagodban Teremtesz csak egy kis hajszálat! * * * Csak buborék vagy! — pocsolyában! Positivitást nem lehet; Absolut maga csak az Isten A ki ural földet s eget! . . . Buborék a leány szerelme. Ábránd vágy olyan illanó, 1898. január 23. Pedig szeretni ábrándozni Mi éltető I —I és óh! mi jé ? Mi szép leánynak gödrös álla ? Mi szép tüzet szóró szeme ? Ifjúi hévvel, szerelemmel Örökké élni kellene! Hogy élne meg akkor az orvos ? Ki prescribál czukros vizet; A pap — kinek a „funerator“ Annyi sok jó stólát fizet?! . . . S az asztalos — a ki koporsót Dalolva drágán fábrikál ? ! Az állam, — a mely hagyatékból Milliókat perczipiál ; S a közjegyző, falusi jegyző ? ! . . . Hogy élnének a kántorok? Oly szép, midőn halálesetnél Néhány hatos földre csurog . . . Kapkodunk utánnok örömei, Az örökség oly jól esik ; Nagy bácsikák guta ütését Oly nehezen várják, lesik Sokan — e „praktikus“ világban Hol minden csak buborék Örökségünk, ha elpotyázzuk: „Marad mi volt, a puszta lég“ ! . . . * * * Marad mi volt egy buborék csak Érthetőbben szólva: „nihil“ . . . Definitiót az „elég“-nek Emberi ész soha nem ir. Elásztikus fogalom ez ma, ' Rövid s hosszúra nyújtható . . . Némelyik tisztelt honfitársnak Egy vármegye is adható Kevésnek tartja elpotyázni Kevés vón’ neki Szerbia, Pár ezer forint fizetésnek; Mily bagatell. óh! hát mi a ? El! — ez okból Amerikába . . . Tengerre magyar ! ... tót, zsidó! . . . Dollárokat gyütni hallomra Gyárat venni mi szép ? mi jó ? Van ott pénz! kincs, arany özönnel A vagyon rád, csak úgy tapad . . . Sörtől és kövér pecsenyéktől Vastagra hízik a nyakad. Szabad hazában szabad minden, Nincs ott „spiczli“, nincs ott trafik. Végrehajtótól és fináncztól Mindenki nyugtán alhatik. Nein csillog ott a Henczi szobra, Bécsből nem jön a párancsolat . . . A „független“ miniszterekhez „Violaszin pecsét alatt“ Hanem ott mindenki egyenlő. Egy személyben pór és király Leborul hálás tisztelettel A nagy Linkoln*) hamvainál Kit a dicső szabad hazában Leszúrt „felséges nép“ keze Mely esetre vén Európa Borzadva össze rezzene! El tehát! el Amerikába Tengerre el jó hazafiak Csak az hazánk aki minekünk Minél nagyobb jólétet ad. Húsos fazék mellé szívódjunk Sovány a krumpli s zabkenyér Krumplit kapálni egész nyáron, Itthon, — feltörik a tenyér. Bolond ki nem lop és gyilkol Mikor svindleré a világ . . . Oltalma alatt a törvénynek : Diszlik ma annyi „mákvirág“ ! . . . Fel árboczokra a vitorlát! Szeljük hajóval a habot . . . El! — a kincses Amerikába! Nem kell fizetni ott papot; Trienti házasságra lépve Mindenütt virág rózsa hull rád . . . Manna hull alá szádba égből, „Audaces Fortuna juvat“ ! * * * Vizitkártyáján Enyészetnek Ez áll: „czupász“, s nem ez : „b. u. é. k.“ Czupászt ha mondunk e világnak: Eloszlunk mint a buborék. — Jármi. — *) Köztársasági elnök volt. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (4. sz.) ______________3 TÖV ISEK.-A- jégről. A közel múltban egy : tisztességes és becsületes úriember járt nálam s olyan okosan beszélt, olyan szépen tudott kérni, hogy most ismét (— rövid életemben már ezeregyedszer! —) megengedtem pum- polni jómagámat nagy kegyesen, s amugyis sovány, vérszegénységben szenvedő erszényemen eret engedtem vágni 8 koronáig, — daczára, hogy a folyó évi bevételeim szomorú jegyzékének éppen nem rózsás ábrázatáról eddig még szemüvegen sem olvashatok le egyetlenegy biztató reménysugarat, egy hajnalfényt, egy piczi darab szivárványt. Node — mondék — hátha másképp lesz később s az Ur megsegít ?! Tehát segitse meg Palást ur — szegénységét elpalástolva — ezt a másik urat, ki szegénységét nem palástolva, nyíltan lépett az őszinte kérés szomorú mezejére. Úgy tettem. — Azután gomolygó szivarfüst közt, pohár mellett, neki bátorodtam megkérdeni: „Uram! mi okozta e szomorú helyzetét?“ — Erre aztán ő elbeszélve egész élettörténetét, elmondta, hogy volt ő egyszer, sőt több ízben, igen elégedett, anyagilag igen "szerencsés ember is. Jó helyzetben, jövedelmező hivatalban. — „Hát miért nem maradt meg azokban a szerencsés poziturákban ?“ -— kérdém akaratlanul is. Felelete ez volt: »Tetszik tudni, a fiatal csacsi akkor megy a jégre tánczolni, mikor legjobb dolga van, mig lába el nem törik! . . .« így jártam én H Most kérem, tessék sajnálkozni e vén szamáron! . . . Megsajnáltam 8 koronáig. * * £ Ez volt a bevezetés. — Gondolom, ha nem szellemes is, de kívánatos rövid. — Ezt is csak azért írtam, hogy megokoljam azon indolencziámat, miszerint én — daczára majdnem 30 éves szegzárdi lakosságomnak — még sohasem voltam a helybeli jégpályán s csak homályos fogalmam van a hírneves »Krinolin-kert« hollétéről. Jégre menni sohasem szerettem (de sokszor rávittek az emberek — gyakran jó barátaim — forró nyáron is!) ezután, persze, még kevésbé fogok járni öreg lábakkal e fiatal sport sikamlós pályáján. Tehát mikor a jégről irok: ezt nem a jégről, a jégpályáról irom, hanem meleg szobámban megjegeczesedett gondolataimat rögzítem sima papíron. (Uj magyar irodalmi styl!) * * * Mi a jég ?--------Czigányul: egy! Magyarul: eg y darab fagyos viz, melyet — ha nagy csákánnyal aprítanak használható részletekre. Hogy a lázas beteget gyógyíthassuk, hogy nyáron jó friss sört ihassunk, hogy a hús meg ne büszhödjék, hogy fagylaltot készíthessünk — stb., — bizony nagy szükségünk van a jégre (s az idén ugyancsak iparkodnak is — a kiknek dukál — lázas sietséggel beszerezni a szükséges jégmennyiséget, hogy hoppon ne maradjanak, mint tavaly), — de a jégsportot, mint fárasztót, költségest, sokszor veszélyest, már én bizony csak per- horreszkálom, ha kinevetnek is, ha megharagusznak is érte rám némelyek. Én azt tanultam gyermekkoromban az arany A. B. C.-ből: »Nagy vízbe ne menj fürödni, Télben ne menj sikárkodni, De siess az iskolába, Mint tudomány vásárjába!« Nos, ez arany-regula mellett meg is maradok koporsóm bezártáig, nehogy úgy járjak, mint a föntebb említett pumpoló ember! . . . Nézni szeretném fütött bódéból, mint a kedves mamák bájos leányaikat; de hozzám nagyon messze van a „Krinolinu ■— fogatom pedig nincs. Ha úgy forró kánikulában befagyna a »Csőrgetég« s Etli Pepi rózsalugos árnyat varázsolna föléje, — azután fogatom is volna, mely oda kivinne, no meg, ha folvolna találva az a korcsolya, melylyen az elesés esélyei kizárvák: talán még én is megkedvelném e sportot s jégre mennék (igy jobban csúsznék a jégbehütött bor is ! — — Igaz, mondja legkisebb lányom Boris / . . .) De mivel, hogy ez még nincsen kitalálva s hideg jégmezőn kell lótni-futni állva, — s Pepi barátunk is — bár uj fészke Zsolna — nem oly bölcs, hogy árnyas lúgost varázsolna, forró nyár idején Csörgetég vizére: (tőle kérdem) egy koronás vízi vájjon többet ér-e ? . . . (Többet!--------Igazolom Etl József s. k.) * * *
