Tolnamegyei Közlöny, 1898 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1898-05-29 / 22. szám
1898. május 29. 5 nián megállapodva, a tanítói kar, az iskolás gyermekek,, a papság és hitközség szónokai üdvözölték lelkesen fez!, uj ..plébánost, a kinek mindén testülethez, nemkülönben a megjelent közönséghez intézett szives és meleg szavait zugó éljenzés és taraczklövés kisérte. Este 150 teritékü bankett fejezte be az ünnepélyt, a melyen számos szellemes felköszöntőt mondottak az ünnepeltre. Bár a hirtelen jött zápor miatt a plébánia' udvarán,^- szabadban--tervezett ünnepély hátralevő része a plébánia folyósója és termeiben folyt le, mindazon által ez az ünnep élénkségéből és mindvégig látogatottságából nem vont le semmit. Elismerés és köszönet a rendezőségnek, hogy kitartó buzgalmával az ünnepély lefolyását sikerültté tette. — A Garay-album. A Gr a r a y-album tegnap került ki a Franklin-társulat nyomdájából a most van fűzés és kötés alatt, e hét végére tehát okvetlenül megjelenik. Az érdeklődés mindinkább fokozódik a szoborleleplezés eme szép emléke iránt. Per ez el Dezső belügyminiszter maga is a legmelegebben érdeklődik a diszes kiadvány iránt s a Garay-szobor felállítása körül annak idején kifejtett lelkes buzgalmát kitérj észté erre a fényes kiállitásu diszmüre is. A szoborbizottsághoz napokban küldte vissza gyűjtő-ivét, a melyet a kövétkező illustris férfiak jegyeztek alá: báró Bánffy Dezső miniszterelnök, Per ez el Dezső belügyminiszter, Darányi Ignácz földmiv. miniszter, Wlassics Gyula közoktatásügyi miniszter, Dániel Ernő ke- resk. miniszter, Lukács László p; ü. miniszter, Erdélyi Sándor igazságügyi miniszter, Szmrecsányi Pál püspök, Láng Lajos képv. h. alelnök, Latkóczy Imre államtitkár, Dániel Márton képviselő. Fáik Miksa a Pester Lloyd főszerk., Bérzeviezy Albert képviselő h. alelnök, Klobosiczky János képviselő. A könyv ára 2 frt, diszkö- tésben 4 frt. Megrendelhető a szerkesztőnél Bodnár Istvánnál, vagy magánál a szobor- bizottságnál. , Papi korona. A szegzárdi kér. róm. kath. papság jövő kedden fogja tavaszi koronáját megtartani Bátán Pártos Zsigmond kér.’esperes-plébános elnöklete alatt. — Lemondott az állásáról. Dobrovits Sándor,, a tolnai uradalom számtartója, állásáról lemondott és elfogadta Rosmayer Ferencz nagybirtokos és nagykereskedő ajánlatát, a ki őt főtisztté nevezte ki. — Eljegyzés. Kemény János, a Szegzárd- bátai Duuavódgát-Társulat vizmestere, múlt szómba- to.n jegyezte el K’áImán Mariska csibráki tanítónőt, Kálmán Károly szegzárd-belvárosi tanitó kedves és szeretetreméltó leányát. — Jótékony plébános. Sr eich er József újonnan kinevezett paksi plébános, kit Német-Bolyban tüntető szeretettel és rokonszenvvel búcsúztattak el, távozása előtt 300 frtot adott a német-bólyi szegények számára. — BÚCSÚ járás. A róm. kath. híveknek már régi szokásuk, hogy nagyobb ünnepek alkalmából körmenetekben zarándokolnak gyalog a kegyhelyekre, a milyen több van az országban. A szegzárdi hívek rendszerint a Baranyában fekvő M á r i a-G y ü d r e és a Somogybán fekvő Andocsra zarándokolnak piros pünkösd napjára. A bucsusok múlt csütörtökön indulták útra és pedig a belvárosi templomból M á- ria-Gyüdre, az újvárosiból pedig Andocsra. — Sárköziek nemzeti viselete és táncza. A Garay ünnepségeket rendező-bizottság a városunkba érkező fővárosi íróknak és művészeknek be fogja mutatni a Sárköziek bizarr viseletét és tipikus tánczát. E czélból gondoskodott arról, hogy az ünnepség napján minél tömegesebben jelenjék meg Sárközből a fiatalság, a kiknek a főgimnázium melletti téren dél - után 2 órától estig fog játszani a szegzárdi tűzoltók zenekara. — Az iparos tanonezok munkakiállitása. A szegzárdi ipartestület kiállítást rendez az iparos tanonezok munkáiból a szegzárdi polg. isk. rajtermében, melyet pünkösd másnapján délelőtt 11 órakor nyitnak meg ünnepélyesen. A kiállítók között jutalmakat fognak kiosztani. — Utolsó májusi ájtatosság. Folyó hó 31-én, kedden este V26 órakor lesz az utolsó májusi ájtatosság. Ez alkalommal a szegzárdi róm. kath. olvasókörénekkara fog énekelni. — Nyári helyiség megnyitási A szegzárdi polgári olvasókör nyári helyiségeit, pünkösd másnapján tánczestélylyel nyitja még. — Az estélyen Garay Ferkó zenekara játszik. — Köri tagok és családtag- .jaik' személyenként 10 kr; nem tagok pedig személyenként 30 kr belépti dijat fizetnek. — A körnek a nyár folyamán tartandó többi tánczestélyén is ugyan- ily összegű belépti dijak szedetnek, — s az igy befolyandó összegből a zenészek dija fizettetik ki, s ezenfelül a zenészeknek minden estélyen egyszeri tá- nyérazás engedtetik. Ezen intézkedéssel megszűnik a régi állapot, hogy a zenészek gyakran jártak tányérozni a egyeseknek sokba került a zene addig, mig a másiknak talán semmibe. —, Az estélyek rendezésére bizottság választatott, — s a rendezők őrkődnek a fölött, hogy f az estélyeken óda nem illő egyének részt ne vehessenek. — A rendező bizottság tagjai: André -István, Csizmazia József, Debulay Imre, Ell- mann Béla, Erdődy Lajos, Fischhof Kálmán, Fránek János, Fusz Ferencz, Hájá Béla, Hauk Károly, Horváth József, Hradek Ferencz, Jilk László, ifjú König Antal, Laurentsics Gábor, Mihályffy Ferencz, Nicsner Pál, ifiu Öllé Ferencz, Öllé Lajos, Öllé Mihály, Schneider János, Székely József, ifjú Tóth Pál, Vá- czek László, Wilhelm Ede, ifjú Zsigmond Ferencz. — Örvendetes hir. A jól értesült „Vállalkozók Lapja“ f. hó 18-iki számában azt írja, hogy a baja-bátaszéki Dunahid végre a megoldás felé közeledik, a mennyiben a tervek már a kereskedelmi minisztérium kebelében jóvá vannak hagyva és az építés rövid idő múlva megkezdődhetik. . — A szőlőbirtokosok figyelmébe. A szegzárdi elöljáróság felhívja a szőlőbirtokosokat, hogy a fil- loxera vastatrix által megkárosított szőlőterületre nézve a kár bejelentéseket az adóelengedés elnyerése végett a nyilvántartói hivatalban 1898. junius hó 1-től kezdve junius hó végéig vasár- és ünnepnapok kivételével megtenni el ne mulaszszák. Bejelentendő : a) Vájjon a szőlő a filloxera által 2/3-adban vagy egészen megkárosiitatott, b) Kiirta- tott-e? és újból szőlővel beültetett, vagy pedig szántóföldre változtattatott-e át? c) Amerikai szőlővesz- szÖvel ültettetett-e be? d) A megkárosított szőlőterület szénkénegezés által tartatik-e fenn ? A kár bejelentés alkalmával az illető birtokos az adókönyvecskét okvetlen bemutatni tartozik. Figyelmeztetik a lakósság, hogy a múlt években történt bejelentések a folyó évre nem érvényesek, miért is a bejelentést minden évben mindenkinek meg kell tenni. Mindazok, kik Ocsényben, vagy más község határában megkárosult szőlővel bírnak, a bejelentést szintén fenti határidő alatt az illető község elöljáróságánál eszközöljék. — A szegzárdi izr. iskola f. hó 25:én szépen sikerült majálist tartott. Garay Ferkó zenekarától kisérve nagy zeneszóval vonultak a növendékek délután 2 órakor az árnyas ligetet képező Mutschenba- cher kertbe. Odaérve megkezdődött a tánez, mely lankadatlan kedvvel folyt a megéhezésig, illetve aiz uzsonna idejéig. A táncztól fáradtan aztán kitűnő ét- vágygyal költötték el nagymennyiségű vajas kenyeret, a mihez a legtöbbnek a jó friss sör is pompásan ízlett. Az időközben odagyült szülők sok ezukorsü- temény és egyéb nyalánkságokkal egészítették ki a lakmározást. A bőséges uzsonna után újra megkezdődött a vigalom és. ekkor már a felnőttek is belevegyültek a gyermekek vig mulatozásába, melynek a pompás idő is fölöttébb kedvezett. Csak a késő est vetett véget a táncznak. A zene és a közös uzsonna költségeit a tantestület részint a R e i c h 1 Elza, Seiner Ilona, R a i s z Lidiké, L i n h a r d t Melánia, Kohn Jolán és Klein Jolán iskolai növendékek által eszközölt gyűjtés, részint pedig a növendékek közvetlen hozzájárulásából fedezte. Az ily módon beszerzett költségfedezethez hozzájárultak: Dr. Pirnitzer Béláné 2 írttal, Raisz Józsefné 1 frt 50 krral, Goldbecger J. Mór, Hahn Albert, Hirschfeld Ignácz, Kelemen Mihály, Leicht Lajos, Reichl Sándorné, Salamon Árminná, Salamon Jakabné, Seiner Lipótné, Schmideg Mórné, Schloss Lajosné, Spitzer Sándor, Tauher Izidor és Winter Árminná 1—1 írttal; Hahn Adolfné 70 krral; Ausch Jakabné, Balog Zsigmond, Fischhof Károly, Fischhof Mór, Fleischer Ödön, Fürst Manó, Gottliéb Jakab, Günsz Sándor, Kiss Ignácz, Klein Lajos, Krammér Vilmos, dr. Leopold Kornélné, Lichtenberg Miksa, dr. MülTOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (22. sz.) ler Ferenczné, Pirnitzer Antal, dr. Spányi Leo, Sternfeld Mór, Spitzer Ede, Tausig Adolf, Wolf Henrikné és dr. Ungár Simon 50—50 krral; Friedmann Béláné, Hirschfeld Árminná és Kemény Adolfné 40—40 krral; Bachschitz Károly, Budai Mór, Fischl Lajosné, Frank Jakab, Friedmann Mór, Grünfeld Miksa, Hirschfeld Mór, Kron Sámuel, Klein J. H., Rubinstein Adolfné, Strasser Béla és Szántó Bernát 30 krral; Fülöpp Lajos, Kohn Samu és Wohl- Józsefné 20—20 krral; Inselt Gyuláné 10 krral. Közvetlenül a növendékektől beszedetett 2 frt 62 kr. — Köszönetnyilvánítás. Bachschitz Károly, a tűzoltó-egyletnek 1 frtot adományozott, ezen nemes- szivü adományért ez, utón is köszönetét mond az egylet nevében Ni ki tits Imre egyl. pénztárnok. — A varasdi önsegélyző szövetkezet folyó hó 30-án tartja meg évi rendes közgyűlését. — Névmagyarosítások. Kurcz József paksi illetőségű, budapesti lakos vezetéknevét „K a 10 n á“-ra, Kölesek Román m. á. v. mozdonyvezető, ó-dombo- vári lakos, úgy kiskorú Román, Sándor, Zsuzsanna, Erzsébet és Katalin gyermekei „K0- rányi“-ra, Vavricska György, dombóvári mozdony-felvigyázó, valamint kiskorú gyermekei Ilona, és Györgyike vezetéknevét „Vas“-ra, Paur László dombóvári géplakatos valamint kiskorú gyermekei Lenke és Kálmán vezetéknevét „Bá- nyaira“ változtatták belügyminiszteri engedélylyel. — Fogyasztási szövetkezet Bátaszéken. Széles alapra fektetett keresztény fogyasztási szövetkezetei létesitettek Bátaszéken. A szövetkezet igazgató-elnöke Frey János segédlelkész. — Jóváhagyott alapszabályok. A paksi protestáns iljusági-egylet alapszabályait a belügyminiszter a jóváhagyási záradékkal ellátta. — A nőegylet közgyűlése. Az „Egyesült szeg- zárd-tolnamegyei nőegylet“ ez évi tisztújító közgyűlését junius hó 11-én d. u. 5 órakor tartja meg a r. k. ovoda nagytermében. — Tejszövetkezet Bátán. Múlt vasárnap 89 állattulajdonos gazda tej szövetkezetei alakított Bátán. Elnökké Sörös Gyula II. jegyző lett megválasztva. Az alapszabályok a napokban lesznek felterjesztve jóváhagyás végett a minisztériumhoz. — Eljegyzés. Gáspár Gyula, bátai r. k. tanitó, eljegyezte özv. Dillmann József kántortanitóné kedves és szép leányát, Emma kisasszonyt Bozsokról. — Halálozás. E<jy munkás élet szűnt meg V1 a s i t s Mihály mözsi póstamester halálával. A megboldogult mindenki által tisztelt férfiú volt, a kit fél évvel ezelőtt kínos betegség támodott meg, mely halálát okozta. Utolsó reménye az volt, hogy operácziónak veti alá magát.- Ez azonban nem segített rajta, sőt éppen az operáczió következtében halt meg. Haláláról a megszomorodott özvegy a következő gyászjelentést adta ki: Özvegy Vlasits Mihályné szül. Poós Anna úgy a maga, valamint az összes rokonok nevében fájdalomtól megtört szívvel jelenti forrón szeretett, felejthetlen férjének Vlasits Mihály magy. kir. postamesternek hosszas szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után Budapesten 1898. év május hó 25-én délután 1 órakor, életének 58-ik és boldog házasságának 28-ik évében történt gyászos elhunytét. A boldogult földi maradványai 1898. évi május hó 28-án délután 5 órakor fognak a róm. kath. egyház szertartásai szerint Mözsön örök nyugalomra tétetni. — Az engesztelő szentmise-áldozat pedig május hó 28-án délelőtt 8 órakor fog a mözsi róm. kath. egyházban az egek Urának bemutattatni. Áldás és béke felejthetlen hamvaira! — Magánvizsgálat. A szegzárdi polg. fiúiskolában folyó évi junius hó 11., 12., 15. és 23-án tarják meg a magánvizsgálatokat. — Jegyzői állás. Az elhalálozás következtében megüresedett, g e r j e n i jegyzői állásra kiírták a pályázatot folyó évi junius hó 8-ig terjedő határidővel. Javadalmazás: 354 frt készpénz fizetés, 24 hold 1320 □iöt szántó- és 2400 | |-öl közös legelőföld haszonélvezete, továbbá a fogyasztási adó kezelési járulék fele része. A választás junius hó 11-én Gerjenben tartatik meg a községházban. A pályázati kérvények Rassovszky Julián főszolgabíróhoz nyújtandók be Paksra. .— Köszönet nyilvánítás. Pártos Zsigmond, mözsi esp. plébános, kerületi tanfelügyelő ur az öcsényi róm. kath. népiskolának 2 frtot adományozott. Ezen kegyes adómányért a hitközség nevében hálás köszönetét mond: Kiss Béla István tanitó. , — Nagy szélvihar. Óriási szélvihar tört ki múlt szerdán esteli 7 órakor Szegzárdon és vidékén, mely sok kárt okozott. így Bátáról is azt írja tudósítónk, hogy ott oly hagy volt a szélvész, hogy a szivattyú-telep alig égy éves tetőzetét felszakgatta s a Sárvízbe vetette.