Tolnamegyei Közlöny, 1898 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1898-04-10 / 15. szám
6 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (15. sz.) 1898. április 10. szegzárdi asztaltársaságot, végül a felső városban alakult reform, daloskürt, melyek szintén tekintélyes számú tagok felett rendelkeznek és a régebbi jeles egyesületekkel egyetemben, vállvetve törekszenek kitűzött szép czéljaik megvalósítására. Az áll. selyemtenyésztési főfelügyelőség, nagy tiszti karával, szintén számot tevő tényező városunkban, mely gyári raktáraiban — a gubók kezelése körül — számos női munkást foglalkoztat folytonosan s az évenkint beváltott gubókért is sok pénzt juttat különösen a szegényebb osztályú nép kezéhez. Pénzintézeteink száma is emelkedett egygyel a múltban, az 1883-ban alakult tolnamegyei takarék- és hitelbankkal, mely szakszerű, kitűnő vezetés mellett szép virágzásnak indult és bizonyára szép jövőre számíthat. A szegzárdi izr. hitközség körében is nevezetes haladást jelez, hogy régi óhajának megfelelőleg a rabbiságot szervezte s ezáltal, mig egyrészt mint erkölcsi testület, helyesebb és szilárdabb alapokra helyezkedett — másrészt a hitélet fejlesztésének főfeltételét is biztosította magának. Végezetül felemlítjük a Sc hub ert-féle, tetemes költséggel újabban átalakított gőzfürdőt, valamint a szintén ujonan épített Etl-féle csörgetői szabad fürdőházat, melyek minthogy szintén közérdeket szolgálnak, a köztisztaság szempontjából is, kell, hogy folemlitést nyerjenek. Időszerűnek tartottuk most mindezeket fölemlíteni, hogy buzdulva a múltakon — a jövőt még nagyobb igyekezettel iparkodjunk szolgálni. Azonban én, ki szintén a rendezett tanács rendületlen hive vagyok, most utoljára sem mondhatok mást, minthogy „jöjjön el mihamarább a te országod! “ A további még kedvezőbb haladásnak nagyon sok bitositékát látnám én ezen tanácsi szervezés behozatalában I aztán végre is, az egyszer már komolyan be kell látnunk, hogy egy ily intelligens lakosságú I folytonos fejlődésben levő várost, sok mindenféle érdekei mellett, a mai előrehaladott korban, csakis kellő végzettséggel, s tanultsággal biró egyének vezethetnek kielégitőbb sikerrel. Ha az eddigi vezetők a múltban, a múlt kezdetleges és egyszerűbb viszonyai közt becsülettel mégis feleltek ebbeli szép megbízatásuknak, érdemeiket készséggel elismerjük és aláírjuk; azt azonban határozottan állítjuk, hogy a mai korban, midőn minden terén, minden irányban oly lázas tevékenység járja, többé nem elégséges a józan és természetes észjárás csupán, oda határozottan tudás, szakis1 meretek és minél magasabb fokú műveltség s ezekből folyólag helyes ítélkezési képesség, finomabb érzék — több kitartás és áldozatkészség kívántatik a közügyek terén szereplő vezérelemektől. Rendezett tanács mellett, mindjárt pezsgőbbé válna a közélet is, nagyobb és többoldalú tevékenység venné kezdetét; a város külső csinossodása tekintetében is többet lehetne remélni; mert hát az utczák szabályozása, kövezése, fásítása, rendezése, a város közelében ligetek létesítése, az utczáknak és tereknek újabb rendszerű világítása körül még bőven akadna végezni való. No de bizzunk az időben, mely bizonyára ezen kedvező eseményt is bár előbb vagy utóbb, de meg fogja számunkra hozni. Adja Isten, hogy a következő két évtizedben ezen vágyaink is beteljesüljenek és krónika Íróink csak a legörvende- tesebb dolgokat jegyezhessék fel Klió naplójába. Nem vagyunk türelmetlenek, készséggel elismerjük, hogy eddig is elég kedvezően haladtunk! Bati János. A tejszövetkezetekröl. Megyénk lakói túlnyomó részének főfoglalkozása: földművelés, bortermelés és — állattenyésztés. Hogy e három foglalkozás nem sok anyagi hasznot bajt már, talán fölösleges lesz hosszabban bizonyítani, mert a gabonanemüeknek oly alacsony áruk volt, hogy alig maradt meg az adó; tavaly ugyan szép ára volt a gabonának, akkor meg az volt a baj, hogy nem volt — gabona. Teljesen úgy van, mint a magyar közmondás tartja: „Ha volna kivel, akkor nincs mivel, és ha volna mivel, akkor meg nincs kivel“. Ez a szegényember sorsa. A bortermelés pedig abszolúte nem hoz hasznot, sőt ellenkezőleg, követel még tőke befektetést, mert j mióta a czifranevű kis rovar — a philloxera — megiszsza a bort, kénytelenek vagyunk mi ■— vizet inni és azért a szőlő után mégis adót fizetni. És az állattenyésztés? Ez még valahogy fizet. I Megyénk német községeiben — főleg a völgységi járásban — nagyban dívik a marhatenyésztés és az úgynevezett „ bony hádtáj vidéki“ fajú tehenek ország- hirüek és az azokkali való kereskedés úgyszólván egyedüli keresetforrását képezi a szegény földművesnek, a miből egy kicsit pénzelhet. Ámde ez tisztán az állat értékesítésére szorítkozik. Már a mi az állattól nyert tej értékesítését illeti, avval eddik nagyon szomorú állapotban voltunk. Mert ha volt is tejünk, nem tudtuk azt úgy kezelni és felhasználni, hogy azt jól értékesíthettük volna, még ha piaczunk is lett volna reá. Ezen állapotok is — hála Istennek — meg fognak szűnni, és szegény népünk ismét egy uj keresetforrást kap, mely eddig előtte el volt zárva. A mai modern technika lehetővé tette azt, hogy az édes tejből vajat lehet pródukálni és ezáltal persze a vaj minősége hasonlithatlanul jobb, mint a régi módszer által készített vajé, de meg azután rendkívüli sok tejanyag is takarittatik meg általa, mi az előtt úgyszólván teljesen hasznavehetlenül elveszett. Németországban régen vannak ilyen szövetkezetek, csakhogy a tagok kötelesek ott mindennap bizonyos számú és mennyiségű tejet szállítani a szövetkezetnek, a mi tekintve az ottani gazdasági viszonyokat, keresztül is lehet vinni, ám ez nálunk, a kis | gazdánál — teljesen lehetetlen. Belátva ezen körülményt, Nagy Yincze, országos tejgazdasági felügyelő, kombinált egy tervezetet, mely az egy tehénnel biró kis gazdának is lehetővé teszi t .hene után járó tejhasznát úgy értékesíteni, mint esetleg annak a nagy birtokosnak. És ezen tervet — a mely unikum Európában és a mely a tervezőnek igazán halhatatlanságot biztosit e térént — most rohamosan karolják fel és hajtják végre, mert mint a tavalyi kimutatásból látni lehet — a mely rendkívüli érdekes — 29 tej szövetkezet vett be a múlt évben 318,786 frtot, a miből egy tej szövetkezetre esik átlag 10,990 frt. E 29 tejszövetkezetbe be volt írva 5960 tehén. Esik egy tehén után körülbelül 54 frt, mit a tej után kapott a tulajdonosa. Hol van azonban a többi haszon még? .. De ne beszéljünk általánosságokban, hanem vegyünk egy konkrét esetet. Itt van pl. Apar. Ezen kis községnek — melynek összes lakossága körülbelül 810—820 közt váriál, volt tavaly 264 tehene, mely tehénszámmal megkezdte május 1-én működését és az év végéig bevett vaj, túró, tej stbért 16,000 mond: tizenhatezer forintot. Már most csak vegyük általában a dolgot. 16 ezer forint 800 lélek közt felosztva, jut egyre húsz forint. Tehát a csecsemő is keresett Aparon tavaly 20 frtot. Ha pedig a 16 ezeret a tehenek számával elosztjuk, kiderül, hogy egy tehén 66 forint és 66 krt hozott hasznot tejével, a mit eladtak. Hol van azután az a tej, a mit a házban felhasználtak ? Hol van a -borjú ára, a mit a tehén ellett és hol a trágya ára, a mit a gazdának épp úgy számítania kell, mint akármiféle más eszközt? Nem megyünk tovább az adatok taglalásába, mert ezen rövidke kis szemléből is könnyen átláthatjuk eme intézménynek rendkívüli hasznosságát —f- a szegény emberre nézve, azért kérve kérjük az egyes községek vezető elemeit, karolják fel eme eszmét és létesítsék a tejszövetkezeteket saját és a szegény emberek érdekében, mert bőven megjutalmazza a fáradságot és tökét, mit okoznak, és még haló porukat is áldani fogják, a mint áldani fogják Nagy Yincze urat, eme eszme megteremtőjét, a ki nem ismerve fáradságot keresztül is vitte már azt, és aki evvel többet tett a szocziálizmus ellen, mintha más 66 nagyszabású cziczerói beszédet mondott volna el az országházban. Többet tenni és kevesebbet beszélni, ez az igazság mindig áll és állni fog. A ki többet kíván tudni ezen szövetkezetekről, tegyen kérdést Nagy Vincze országos tejgazdasági felügyelő urnái a m. kir. földművelésügyi minisztériumban, és ő bizonyára ad szives felvilágosítást. A tekintetes szerkesztő ur engedelmével pedig még többször leszek bátor ezen szövetkezetekről egyet-mást elmondani. Addig is csak az a forró óhajtásunk, hogy megyénk területén, minél több ilyen szövetkezet létesülne. UgJ legyen ! Ki. Rz. IRODALMI CSARNOK. Husvét ünnepért. Üres Jézus koporsója, Elvétetett a kő róla És az angyal azt hirdeti, Hogy nincsen ott -— Föltámadott! Virág fakad, fii kizöldül, Vigad a föld szent örömtül És azt mondja a szép tavasz: Ha meghalunk, Föltámadunk! S lelkem, mintha volna szárnya, Mintha föl az égbe szállna, Visszazengi, szent örömmel : Ha meghalunk, Föltámadunk! Gyászos lélek, miért sírnál 9 Köss koszorút ott a sírnál, Koszorúját a reménynek: Ha meghalunk, Föltámadunk! Üres Jézus koporsója, Elvétetett a kő róla És az angyal azt hirdeti, Hogy nincsen ott, Föltámadott! Sántha Károly. A kis Dodi. Tisztafehér, lágy bölcsőben Mosolyg O, — a kis Dodi, Édes anyja nézi, nézi, Majd lehajol megcsókolni. Szeretettel megcsókolja; Gyöngédséggel simogatja, Nagy örömmel játszik vele. Csicsigütja, dajkálgatja. Majd kiveszi a bölcsőből Az anyai selyemölbe. Majd odamennek a falhoz, Belenéznek a tükörbe. A kis Dodi lelkendezik, Olyan szép a tükör képe : . ■. ■ Az anyának, jó szülőnek . Orömköny gyűl a szemébe. Azután meg beleülnek Hintaszékbe, karosszékbe. Beszélgetnek, a hogy tudnak, A kis Dodi gőgicsélve. Foly az idő, szinte repül, Alig veszik, alig, észre, Hogy az ajtón egy valaki: Az apika lassan lép be, Belép, leül közibéjiik, Ajka néma, de a szeme Nagy boldogság sugarával, Szent örömmel vagyon tele. A világi zajban megtört Gondos arcza most felvidul, Édes mosoly, áldott jóság Tündöklik le orczáirul. * * * Egyszer játszi, csalogató Lágy tavaszi napsugárban Kicsi Dodit édes anyja A szabadba vitte bátran. Aznap este a kis’Dodi Nyugtalan volt, lázban égé . . . Másnap reggel a doktor ur Szomorúan mondta: vége. Ssegény anya, szülő anya, Se éjjele, se nappala! Remegéssel, félve sejti: Közel a halál angyala. Kicsi Dodi egyre fullad, Sebzett galambként úgy piheg, Nagy a kínja, de nagyobb az, Édes anyja jó szivinek. Rózsabimbó fakadáskor, Gyöngyharmatos, szép reggelre, Mint a tiszta virágillat,’ Égbe szállott Dodi lelke ....
