Tolnamegyei Közlöny, 1898 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1898-01-02 / 1. szám
& XXVI. évfolyam. 1. szám. Szegzárd, 1898. január 2. TOLMMBGYEI közlöny KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS .KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanító- ________egykek, a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének és a szegzárdi ipartestületnek hivatalos értesítője. El őfizetési ár: Egész évre . . . . 6 írt — kr. Félévre . . . . ■'» 3 „ — „ Negyedévre ... I „ 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. Szerkesztőség * Bezeródj István-utcza 6-ik szám alatt, hová a lap széllemi részét illető közlemények intézendők. 1898. Kiadóhivatal: Széchényi utcza 176. az, alatt, hová az előfizetések, hirdetések és a fel- szólamlásuk küldendők. Megj elen: Hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig ... 1 t’rt 87 kr 100—200 | . . . I I 87 I 200—300 I ... 3 r 87 r minden további 100 szó l írttal több A tizenkilenczedik század utoiaerj' évének elseje immár beköszöntött hozzánk s puszta megjelenésével széles e világon sok száz hírlapírónak tollát hozza mozgásba, kik mindannyian elmélkedéseket állítanak össze s közölnek olvasóikkal azon mistikus tétel felett, hogy mit hoz a jövő? Azok, kik boldogságban élnek, bajoktól menten jólétnek örvendenek, aggódva gondolnak a lehető fordulatra, mely őket életük örömeitől megfoszthatja; a nyomor, a szegénység, a bánat, reménynyel tekint a jövőbe, várva az immár türhetlen helyzet megváltozását. Az öregek, meglehetős találóan: siralom völgyének nevezték el a földi életet, azért nincs itt állandó boldogság, nincs itt tiszta, zavartalan öröm, de egyszersmind nincs is örökös bu, örökös fájdalom. A természet örök rendje mindenki számára tartogat fent jóból, roszból egyaránt s igy mindenki biztosan számíthat a maga osztályrészére; legyen a bánat múló s az öröm lehetőleg állandó, ez a mi újévi kívánságunk! Áttérve most már annak fejtegetésére, hogy mit hoz a jövö? tekintsük legelsőbben is a nagy egyetem: édes hazánk helyzetét. Erre a kérdésre a mai helyzetből kifolyólag csak negativ feleletet adhatunk. Nem hozza meg az anynyira óhajtott közgazdasági függetlenséget, mert Bécsben nem akarják, hanem valószínűleg meghozza az uj kormányt, mely előreláthatólag a régi nyomon haladni lesz kénytelen ; pedig inkább óhajtanánk, hogy a jóból, roszból egyiránt kijusson, ha megfordítva következnék be: maradna meg a kormány s lenne hazánk gazdaságilag önálló és független. Mindenki, ki nem személyhar- czot folytat, hanem az elvet tekinti, azt hisz- szük igy gondolkozik. Szükebb hazánk: a vármegyét illetőleg, ha a szállongó híreknek hitelt lehet adni, a főbb tisztviselői állásokban tömeges változásoknak nézünk eléje. Alispán, főjegyző s több állás állítólag személyt cserél. Affelett, hogy az ily radikális változás, mely a vármegyében az uj személyekkel uj szellemet honosit meg, előnyére, vagy hátrányára lesz-e az önkormányzatnak, csak akkor mondhatunk véleményt, ha a még most sürü homály által övedzett tervezetek napfényre kerülnek. Addig várjunk s remény lük a jót. Szegzárdon, ha minden jel nem csal, a most beköszöntő évben csakugyan létesül a hosszú évtizedeken keresztül előkészített emlék-szobor: a Garay Jánosé. Itt van már köztünk érczbe öntött alakja, s alig várja, hogy a dunai lapályra tekintve, hirdethesse, hogy meg is van a magyar költő iránt elismerés, habár néha későn következik is be. S most egy nagy ugrással, a körülmények kényszerűsége folytán, foglalkozni vagyunk kénytelenek igénytelen lapunkkal a „Tolnamegyei Közlönyw-nyel is, hogy elmondjuk, hogy mit hoz számára az 1898-ik év s mi módon óhajtanánk mi ezt a vidéki hírlapirodalom életében ritkán bekövetkező örömnapot, megünnepelni. Lepünk a folyó év márczius 5-én tölti be viszontaffsáffos életének huszönötödik év- fordulóját. Minő más idők voltak azok, midőn lapunk : Tolnavármegye első sajtóközege, ezelőtt huszonöt évvel, kisded negyedrész alakban, napvilágot látott. Alig voltunk néhányan, kik a hírlapirodalom terén, küzdve a kezdet nehézségeivel, működni kívántunk; természetesen magunk is az ujoncsság hibáival telten. Ma már egy egész tábor az, mely hi- vatottsággal és képzettséggel foglalkozik a hirlapirással s rendélkezésére áll a felvilágosult közhangulat, mely a hirlapiróban szükséges közéleti tényezőt lát s azt ekként meg is böcsüli. Ezt a változást, a helyzetnek ezen átalakulását szeretnénk mi lapunk örömttnnepén a közönségnek bemutatni. Kiadjuk mellékletkép, a tolnamegyei közlöny ezelőtt huszonötévvel megjelent első számát s az évforduló napján óhajtanánk egy olyan számot megjelentetni, melyet az összes tolnavármegyei hírlapírók írnának s mi csak annak összeállítására vállalkoznánk. Azzal a tiszteletteljes kéréssel járulunk a hirlapirással foglalkozó összes társainkhoz, TARCZA. Újév. Siet az élet, az idő olyan, Mint sebesen elrohanó folyam, A melyben az év egy parányi csepp, Időnk most ennyivel lett kevesebb. Ám ez a csepp oly drága, sok nekünk, Mert ezzel is a sirlioz vitetünk, A hullámsirba, mely mindent befed, Csak egyet nem, téged nem, szeretet! Repül az élet, olyan az idő, Mint a fa, mely fogy, mégis egyre nő’, Szállnak az évek, e falevelek, S egyszer mi is csak lehullunk veled. Idő, te vén fa, kit ifjúivá Iái A születő év, mily szép, 'koronád! fiz öröklétbe, oda nyúlik az — Minket is ott vár egy uj, szebb tavasz. Tűnj el bár élet, mint folyón a hab, Fa levelénél hervadj hamarabb: Dicső hazánk int, oda evezünk: Hol el nem fonnyad rózsalevelünk. Sántha Károly. ufi. Ixexczegf. — A, „Tolnamegyei Ktizlöny“ eredeti tárczija. — ,— Harminczkilencz! — Kiáltott a lovarda kapusa, mikor két hölgy lépett a nagyterem küszöbére, fekete szilszkin gallérjaik által a fölismerhetetlenségig betakarva. Az egyik hölgy habozás nélkül a kocsiba tilt, társnője ellenben tétovázott a kocsi előtt s jobb lábát a kocsi lépcsőjén nyugtatta. A kocsis levigyor- gott a parányi lovagló csizmára: — Andrássy-ut ? Stefánia-ut ? . . , — kérdezte bi z almaskodva. A hölgy a fejét rázta. = Haza! — mondta s beugrott a kocsiba, az ajtót hevesen becsapva maga után ; a kocsis a lovak közé vágott. — Hazamegyünk ? Irén . . . — Igen. Berta. / t I —■ Es mit csinálunk otthon ? — Mit? Főzni fogunk . . . — Mi jutott az eszedbe, Irén ? — Semmi. Ezentúl nem is jövünk többé a lovardába. Azt hiszem, másutt is lehet lovagolni. — Nem értlek . . . egyáltalán nem értlek, — morgott fogai közt Berta s ajkait harapdálta, mintha mosolyt akart volna visszafojtani vagy boszankodását elrejteni. — Szótalan vagy, Irén . . . — Nincs kedvem beszélni. — Szerelmi csalódás ? . . . — Ne boszants. — A herczeg várni fog a második oktogonon ... — Hadd várjon . . .— Megfagy szegény . . . —* Csak fagyjon . . . £ Irén zokogni kezdett. Fölgytirte fátyolét a kalapra, hátravetette gallérját és zsebkendőjébe temette arczát. — Szerelmes vagy, — volt Berta egykedvű válasza. — Boldog herczeg! . . . — tette hozzá később csípősen. Irén azonban váratlanul nem hozta szinre a lelki harczok szokásos nyilvánulásait, hirtelen visszanyerte nyugalmát s hidegvérrel, bár reszkető haugon mondá: — Azt hitted, bánatomban sírtam? Nos hát, alaposan tévedtél. Csöppet se vagyok szerelmes, oh nem; dühömben sírtam. — Ej, ez furcsa, — felelte Berta, de modora kíváncsiság nélkül való volt. Szintén hátravetette gallérját; Irén felé fordult s nyugodtan kérdezte, mint a ki előre tudja, hogy mit fognak felelni: — Halljuk. — Elmondom ezt is, mint eddig a többit, de meg kell Ígérned, hogy nem mondod el senkinek. Nem olyan kunvencziónális ígéretet kérek, a mely csak biztatás a dolog továbbadására, érted? Ezt titokban kall tartani. — Akkor titokban fog maradni.-— Miért gondolod, hogy a herczeget szeretem ? — Mert nem tudtad elrejteni érzéseidet, noha nem tagadhatom, hogy ugyancsak rajta voltál Nem tesz semmit, mások is igy vannak vele. — Tehát igazán föltűnő volt? — Még pedig a legnagyobb mértékben. — Ez bosszant, — mondá s hangjától immár tökületesen eltűnt a sírásra való remegés. — Elhiszem. Az ilyesmi másokat is boszant.
