Tolnamegyei Közlöny, 1897 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1897-04-25 / 17. szám
XXV. évfolyam. 117. szám. Szegzárd, 1897. április 25. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó- egyletnek, a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének és a szegzárdi ipartestületnek hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Epész évre . . . . 6 frt — kr. Félévre . • . . . . 3 „ — „ Negyedévre .... I „ 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. Szerkesztőség: Bezerédj István-utcza 6-ik szám alatt, hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kiadóhivatal: Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová az előfizetések, hirdetések és a felszólamlásuk küldendők. Me gj elen: Hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig . . . 1 frt 87 kr. 100—200 „ 1 . . 2 , 87 , 200—300 | ... 3 r 87 „ minden további 100 szó t írttal több A szolok felújítása. Mint a telekkönyvi zálogjogi bekebelezések igazolják, a budapesti magyar Agrar és Járadékbank, az 1896-dik évi V. törvényczik alapján, szőlő felújítás czéljából, csupán a szegzárdi szőlőbirtokosok részére eddig ösz- szesen 57,3^7 forintnyi kölcsöntőkét utalványozott. Nem mondhatjuk tehát, hogy a magyar országgyűlés, midőn a kipusztult szőlők újra betelepítésének első és fő feltételéül: a nyugodt és olcsó tőkének egy újból felállítandó pénzintézet közvetítésével leendő engedélyezését tekintette, nem járt helyes utón, mert ime egyrészről a szőlőbirtokosok, belátva annak szükségességét és előnyeit, tömegesen folyamodnak az agrarbankhoz, másrészről a nevezett pénzintézet, habár kezdetben kissé késedelmesen járt is el, most már komolyan törekedik a törvény szelleméhez képest a folyamodókat a szükséges kölcsönöszszegek előnyeiben részesíteni. Ausztriában is hoztak nem régiben egy törvényt, melyben kimondatott, hogy a kipusztult szőlők tulajdonosai kamat nélküli állami segélyben részesitendők lettek volna, de a végrehajtó hatalom, megijedve a folyamodók sokaságától, oly tulszigoruan rostálta meg a kérvényeket, hogy nagyon kevés részesült az állami jótéteményben s igy az egész törvény és annak kihatása a papiroson maradt ; mig ime nálunk csupán egy hely, Szegzárd is ily rövid idő alatt ily tetemes módon részesittetett a törvény jótéteményeiben. A másik bajon, mely eddig abban nyilvánult, hogy a közönség mindennemű rósz és nem alkalmas amerikai szőlőveszszőkkel és rosszul kezelt ojtványokkal láttatott el s igy az rövidesen elpusztulván, a nagy költséggel és fáradtsággal lélesitett munka minden gyakorlati hasznot nélkülözött, szinte segítve lesz oly módon, hogy egyrészt az állam a nevezetesebb bortermelő helyeken, igy vármegyénkben Szegzárdon és Bonyhádon telepeket állít, honnét a telepitő a vadvesszőt fajtisztán és olcsó áron, ezrenként öt írtjával fogja, millió számra kapni; másrészt pedig az állam megengedi, hogy egyesek is ojtványokat nagy mennyiségben állítsanak elő s minden ilymódon előállított, kifogástalan ojtvány után az előállítónak, ki annak ezrét 7 5 forintért van kötelezve áruba bocsájtani, ezrenként 15 forintot az állampénztárból fizettet ki. Azonban a legfőbb baj még ma is egész nagyságában fentáll és annak orvoslása érdekében édes kevés történt. Az amerikai vessző tudvalevőleg nagyon válogatós és igy majdnem minden határban más vessző szükséges a betelepitésre; sőt magában egy szőlőben is több fajra szorul a telepitő, hogy munkája eredménynyel járjon. Az állam és hivatott közegei eddig úgy szólván semmit sem tettek, hogy a talaj minőségének megfelelő faj megállapittassék s ily módon a telepitő megszabaduljon attól a fáradságos munkától, hogy maga kénytelen hosszú évek kísérletei és tapasztalatai után megállapítani, hogy talaja minő fajokat kíván meg. Sulyosodik ez a baj még az által is, hogy maga az állam hivatott szakközegei sincsenek tisztában a fajokkal s majd minden évben más faj az, melyet, mint alkalmast tenyésztenek. Belátva ennek hátrányait a gyakorlati gazdaközönség, már egy évtizeddel ezelőtt tette meg indítványát a tolnamegyei fillok- szera bizottságban, hogy minden nevezetesebb bortei’melő helyen egy 200 JÚJ ölnyi kísérleti állomás szerveztessék, hogy ilymódon a tenyésztésre alkalmas faj megállapítható legyen; azonban, daczára, miszerint az indítvány egyhangúlag határozattá emeltetett, az papiroson maradt és soha végrehajtva nem lön. Most már itt van, a tizenkettedik óra; a telepítés nálunk Szegzárdon is nagyban megindult ; kell tehát a hivatott közegeknek aziránt tájékozást nyújtani, hogy melyik faj alkalmas a tenyésztésre s melyik használandó helyszerint. Vármegyénk azon szerencsés helyzetben van, hogy a szőlők betelepítése érdekében saját külön állami közeggel rendelkezik; ő van tehát hivatva, miszerint tapasztalatait, véleményét minél nagyobb nyilvánossággal közzétegye,' hogy ily módon a kevésbé tapasztalt közönség is tájékozva legyen. TARCZA. Nöegyleti estély. 1897. évi április 19-én. A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. Az „Egyesült Szegzárd-tolnamegyei Nőegylet,, husvét másnapján a Szegzárd Szálló dísztermében műkedvelői előadásokkal összekötött tánczestélyt rendezett. --- Ezt tisztelt olvasóim mindanyian tudták már, mielőtt én e sorokat napvilágra bocsátom; — s mégis akadt Önök közt, aki nem jelent meg az estélyen, s lássák kérem ezzel óriási hibát követtek el. Százszor, nem, ezerszer is elmondtam s már mások is elmondták, bogy aki igazi élvezetben akar részesülni, az sohse mulassza el a nűegylet estélyein való megjelenést, — de hiába a beszéd. Igaz ugyan, ba többen lettünk volna, mint voltunk, nagyon sokan lettünk volna, ■— igy pedig csak sokan voltunk, — a meg nem jelentek fogadják tehát köszönetemet, — nem tették zsúfolttá a termet, s ezért én, hogy az isteni élvezetekből legyen némi csekély részük, megpróbálom elmondani mit láttunk, mit halottunk s miket élvezett szivünk, lelkünk az estélyen. Ne liigyjék, hogy ezzel üres szalmacséplést végzek, — szükséges az elmondandókat mindenkinek tudni, átérezni s a legközelebbi jövőben megnézni. A vidéki bálrendező fiatal embereket pedig ezennel felhívom, hogy jöjjenek Szegzárdra, s tanuljanak a mi lelkes hölgyeinktől mulatságot rendezni. Nálunk bizony az a szokás, hogy nemes eszméktől áthatott női szivek állnak élére a bálrendezésnek, s mi fiatal emberek a készre megyünk s részünk lesz hetedhétországra szóló mulatságban ! Tartsa az Ég a nemes lelkeket eme jó szokásukban örökké s a buzgalom minél gyakrabban késztesse őket a cselekvés terére. A műsor „Jákob álma“ remek szép élőképpel kezdődött. A kép a bibliából vétetett. Ezsau testvérének É|g Jákobnak — egy tál lencséért eladta első- szülötti jogát, s Jákob kecskebőrbe bújva elnyerte az Ezsaunak szánt atyai áldást, s e miatt Ezsau halálra kérésé Jákobot; ez tehát elindult Lábán nevű bátyjához Hárán városába. Útközben ráesteledvén, egy kőre hajtá fejét, s elaludt. Álmában egy létrát látott, mely a földről egészen az égbe nyúlt, s melyen az angyalok föl s alá jártak, s felső végén az Ur volt látható, ki megáldá Jákobot. Ennyit mond a biblia, s ezt a képet mutatták meg nekünk az estélyen. Ott feküdt előttünk Jákob, álmodván a legszebb álmot s feje fölött a kis angyalok e tündén csoportja zengett mennyei éneket: Borsody Tériké, Cservényi Ilonka, Düry Natália, Düry Vera, Hai- dekker Katicza, Hoffmann Etelka, Halasy Melanie, László Vilma, Leopold Bözsike, Mehrwerth Irma, Mol- doványi Etelka, Moldoványi Jolánka, Mathis Bözsike, Orosz Emma, Stann Sárika, Salamon Margit, Steiner Ilonka, Szivér Ilonka, Urtika Amelie, Urtika Milla, Várkonyi Margit, Várkonyi Jolánka. Mondhatom, hogy e kép hatása alatt valamennyien Jákobok lettünk, álmodtunk menyországról, angyalokról, s még most is azt hiszem, hogy az egész látomás álom volt, ily lélekemelő szépet csak a földi gyarlóságok köréből az álom szárnyain repülő lélek képzelhet és láthat. Háromszor emelkedett fel a függöny, szivünk nem tudott eléggé betelni a fenséges látványnyal. A műsor második pontja a magyar táncz volt. Csinos magyar ruhákba öltözötten Malicsek Jolánka és Holub József adták elő. Ami szépet, Ízléseset táncz- ban kifejteni lehet, az mind együtt volt tánezukban. Malicsek Jolánkának' a tánezban való ügyességét, kecses szép tartását már akkor bámultam, mikor együtt jártunk táncziskolába — én ugyan mellette már akkor is vén legény voltam — de hogy rövid pár év alatt ily művészetet fejtsen ki a tánezban, erre nem gondoltam. Én már 15 év óta tánczolok s alig alig döczögök, s ő pár év alatt, mint egy tündér lejt. Ugyan szépen elmaradtam. Holub Józsefben méltó tánezos párra talált, ügyesen, könnyedén rakja a magyarost. Tapsból bőven kijutott nekik s épen ezt fájlalta a műsor harmadik pontjában szereplő kedves' kis leányka, félvén, hogy a tapsolásban kifáradunk, § neki nem jut ebből sok. E miatti aggodalmát eloszlattuk volna akkor is, ha színpadra lépte előtt oda nem fordul a fiatal emberekhez lelkűkre kötvén: aztán tapsoljanak ám! De hát művészetének biztos tudatában Schmidt Margitka jogosan követelheti az elismerést, s mi hajlandók vagyunk azt vele szemben mindenkor a legfényesebben nyilvánítani. Erre egyszer s mindenkorra az összes fiatal emberek nevében kötelezem magamat. Az elismerés, a falrengető taps biztosítása után nyugodtan ült a zongorához, s ügyességgel, szak- avatottsággal kisérte Varga Margit k. a. fülbemászó, kedves énekét, — mely az egész hallgatóságot meg- büvölte, lebilincselte. Hangja tiszta, lágyan csengő, szívhez szóló, s ha már régebben meg nem hóditott
