Tolnamegyei Közlöny, 1897 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1897-11-14 / 46. szám
XXV. évfolyam.-ásG. szám. Szegzárd, 1897. november 14. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanító- egyletnek, a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének és a szegzárdi ipartestületnek hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre 6 fit PH! kr. Félévre . . 3 „ V Negyedévre ..... « » 50 1) V gr vés szám a kiad** 'hivatalban 12 kr. Szerkesztőség: Bezeródj István-utcza 6-ik szám alatt, hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kiadóhivatal: Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová az előfizetések, hirdetések és a felszólamlások küldendők. Megj elen: Hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig' ... 1 firt 87 kr 100—200 | - I . Iü „ 87 „ 200—300 . ... 3 r 87 . minden további 100 szó 1 írttal tö’ 1) A kölesdi Kossuth-szobor. Midőn e sorok napvilágot látnak, akkor már a hazafias kölesdi magyar nép szinrdl- szinre fogja látni érczalakját annak a nagy férfiúnak, ki mig hazája sorsára befolyhatott, azt lángoló szellemével ujjáalakitá, mikor pe-. dig a körülmények változása folytán megszűnt cselekvő' szerepet vinni, a száműzetésben halt inkább meg, semhogy azon elvek feladására szánta volna el magát, melyeket Magyarország jövője nézve biztosítéknak tekintett. Nemzete az övétől lényegileg eltérő útra tért s még annak a pártnak is, mely nevét viselé, elkeseredve kénytelen volt szemébe mondani, hogy az „ketté szelte őt!“ Noki volt-e igaza ? vagy azoknak, kik a régi kapocs keretében vélték feltalálni a magyar állam kedvező fejlődésének feltételeit, meg fogja mutatni a jövő; megállapitandja a történelem. A kölesdi Kossuth-szobrot Pichler Győző országgyűlési képviselő ajándékozta kerületének s leleplezése mai napon fog megtörténni Kossuth Ferencz több oöszággyü- lési képviselő s pártkülönbség nélkül a Kossuth név tisztelői jelenlétében. Mi őszintén örülünk neki, hogy a vár- megyénk területén felállítandó emlékszobrok elseje a nagy névnek szóll, mely leginkább alkalmas arra, hogy a sorozatot megnyissa. Követni fogja a jövő évben a szegzárdi Garay-szobor felállítása, amely sok vajúdás után már készen, fabódéban fekszik a kaszinó udvarán. Ott vannak azután a jövő szobrai: B e- zerédj Istváné, mely még a kezdet legelején, alig bir létesítési alappal, de lehetséges, hogy egy jobb anyagi körülményekkel rendelkező nemzedék, mely mellesleg legyen mondva, tán nagyobb lelkesedéssel is jesz megáldva, létesíteni fogja úgy a jövő század közepén. Végre már pár évtizeddel ezelőtt elhangzott Mányoky Tamás 48-as honvéd iudit- ványja, hogy az ozorai fennsikon, a szabad- ságharcz alatt bekövetkezett fegyvertény is emlékoszloppal jeleltessék meg. Ez az életrevaló indítvány úgy elhangzott a pusztában, hogy csak a vármegye krónikásai emlékeznek reá. Na de bármi történik a többivel, Kossuth Lajos szobra immár áll s hirdetni fogja az utókornak, hogy ő volt az, ki a társadalmi osztályok közti válaszfalakat lerombolta, úgy, hogy ma már a magyar állam csak egyenjogú magyar állampolgárokat ismer. 0 volt az, ki a magyar népet tulajdonosává tette annak a földnek, melyet azelőtt a kiböcsülés veszedelmének folyton kitéve, csak mint zsellér birtokolt és használt. 0 volt az, ki a teljes sajtószabadságot behozta az országba s ez által a szabad eszmék korlátlan kultuszát lehetővé tette. U volt az, ki a parlamentáris kormányforma megállapításával Magyarországot a modern államok sorába emelte. Végre ő volt az, ki a 48-ki törvények megalkotásával azt az eszmét, melyért annyi vér folyt, melyért anynyi magyar vértanusá- got szenvedett Magyarország állami önállóságát és függetlenségét megvalósította. Áldva legyen a koronás király felkent személye, hogy lehetővé tette a magyarnak, miszerint nemzeti nagy alakjait ily módon nyíltan ünnepelhesse annélkül, hogy ebben bárki az illojálitás tényét láthatná! Midőn Kossuth Lajos emlékét ünnepeljük, eszünkbe jut a nemzet felszabadulásakor: 1861-ben egy vármegye feliratának következő részlete: „A természeti világban a nap lenyugtán senki sem nyugtalankodik, jól tudva, hogy az nyugaton leszáll, hogy keleten ismét feljöjjön. Ilyen körutat tesz a szellem világában a szabadság. El-el tűnik néha, hogy más világrészre terjessze alá fényét, de midőn keleten feljön, első sugarai ébren találják imádóit, a nemzeteket.“ Ilyen szabadság napunk volt nekünk magyaroknak, Kossuth Lajos. Midőn tőlünk távozott, messze eső világrészek szabadságát hirdette lángeszével idegen népeknek. De a magyar nép ébren várta ujjólagos megjelenését. Nem jött meg élve, de megjött halva. TARCZA. Esti csilla.gr ___ Es ti csillag felragyog az égen, Halvány fényét oly sokáig nézem. Esti csillag sápadt, Halavány sugára, Szállj le, szépen kérlek, Arra a kis Lázra! Szállj be ott a virágos, ablakon, Pihenj meg ott a patyolat ágyon. Súgd fülébe annak A barna kis lánynak, Gondolatim mindig, Most is hozzá szállnak. S hogyha kérdi, mi tudsz te felőlem, Ilyen késő mi birt viszesz tőlem, Mond meg akkor néki, Hogy csak azt üzenem: Mennyegzője napján Én is köszöntetem. Cs J. Kyrie eleison! Ita: Benedikty Béla. — A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. — A bölcs Kádi, végig hallgatván Abu-IIasszán eífendi hosszas hazudozásait, rövid ideig habozott az i télét kimondásában. A hallgatóság közt nehány tisztet látott, az okkupáló hadseregből valókat, arany gallérral, aranypaszomántos, noha porlepte atillában. De mihamar felülkerekedett benne a török büszkeség és a biró féltékeny hiúsága s kijelentette, hogy a dolog rendén történt: Abu-Hasszán effendit nincs miért megbüntetni. A tisztek fölkiáltottak: — Ez gyalázat! — Hát a tanukat ki se hallgatja? S az egész hallgatóság, mely tisztán keresztényekből állt, hangosan követelni kezdte a tanuk kihallgatását. Ekkor egy vén minorita barát, a ki lovagolva ült a biró szobáját kettéválasztó korláton, leugrott, be a Kádi felőli részbe s éktelenül rikácsolt a hallgatóság felé: — Ostobák, tökfejiiek; csak nem akarnátok az effendit megbüntetni ? — Ah, ez hallatlan! — sziszegték a tisztek és nem tudtak hová lenni a csodálkozástól. A Kádi kevesett törődött mind e rendetlenséggel, nagy nyugodtan vállát vonogatta: — Hagyjuk a dolgot! A rájának sokat jár a szája, de ha kifáradt, békességben hallgat. Csakhogy ezúttal soká nem hallgattak el; hiába tépte nagy bajuszát a dühös barát, hiába simogatta borotvált állát, hiába lármázott. Folytonosan hallatszott : — A tanukat! A tanukat! Az eífendi bűnös! Es csak néha, elvétve hangzott, szerény óhaj gyanánt: — Igazságot akarunk ! Vádlóként szerepelt ugyan az egész hallgatóság, de a tulajdonképeni panaszos egy fiatal keresztény leány volt, a ki ott ült a szőnyegen, a Kádi közelében s arczát eltakarva, keservesen sirt. Nagyon keveset látott és hallott körűié történőkkel. Egyszerre rívó, panaszos hangok ütötték meg fülünket. A jajveszékeles a levegőből jött és túlszárnyalt minden egyéb lármát. A Kádi erre példátlan gyorsasággal fölemelkedett a gyékényről, a honnan az igazságot osztogatta és kiment. Vele együtt távozott az eífendi is. A keresztények szitkozódtak s csak a tisztek rábeszélésére maradtak a teremben, hogy bevárják a Kádi visszatérését. Az a jajgatás tudniillik nem volt egyéb, mint a müezzin éneke, mely- lyel minaret erkélyéről imára szólitotta Allah hivőit. Az egyik őrnagy, Mucldó Szvetozár, régi jó üsmerősöm volt, s mikor megkérdeztem tőle, mi történt itt, a következőket beszélte: — Ma reggel is, mint minden vasárnap, a mióta bevonultunk Boszniába, misét akartunk hallgatni a táborban. Lelkészünk még jóformán bele se fogott, mikor valahonnan a magas kukoriczából előtörve, a legénység sorai közt egész az oltárig szaladt egy nőszemély. Nevetség volt látni, hogyan bukdácsolt magas sarkú faczipőjében. Úgy bele volt gün- gyölgetve fekete csuhájába, fején nagy fehér kendő, arczán vastag, sürti fátyol, hogy az ember igazán nem tudta, hol van a íuhában a nő. Az oltár elett lehányta magáról a fejkendőt, fátyolt és a csuhát s egy gyönyörű szőke asszony borult hárem ruhájában lelkészünk lábai elé. Szótlanul hevert, nem tudott beszélni, annyira lihegett. Piros bugyogója, keblén ki- I vágott aranyhimes inge, de leginkább könyörgő szép I kék szeme meghatották a mi derék lelkészünket. El-
