Tolnamegyei Közlöny, 1897 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1897-01-31 / 5. szám

1897. január 31. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (5. az.) 3 nyéről, hogy ez a kör érintője irányában működik. Kalapom egy utczasarki sebes fordulásnál 180° alatt pocsolyában lelte sírját. Ért veszteségem okát boglyává nőtt hajpamatom- ban fedeztem fel, mely kalapom súlypontját emelve, veszélyeztette annak biztos állását. A bajt orvoslandó, officzinánkba siettem. Nagy veszteglés után végre nekem is kijutott a karos székből. „De most már rögtön pakkoljon parancsoló bang ütötte meg fülemet, s mert háttal ültem az ajtónak, a hang és a falra vetett árnyékból nyugalmazott kataszteri becslő biztost sejtettem az udvarias jöve­vényben. Csalódtam! hivatal szolga volt ez, ki e pillanat­ban az ajtót becsapta. „Ácsi!“ volt borbélyom rendre utasítása, ki fel­indulásától egész testén remegett. Be kemény szivü az oly házi ur, aki tél köze­pén teszi ki lakója szűrét <—• jegyeztem meg én. Bocsánat uram, bár nálamnál jobb módnak ör­vend, nem az; s fehér holló szerény hajlékombn. Csak kiváltságos alkalmakkor, leánynéző-, bál­kor tánczoltat meg maga körül. Állandó kenyéradóimat miatta el nem hanyagolhatom. Rúgja meg a bagoly! siessen!! nem jó magára zúdítani az idegesek neheztelését. Erre ő tüstént kizavarta segédjét. Gyorsan végzett velem. Kikibiczelt trabukosra gyújtva elindultam a világ hódítására. Papucs utczának is nevezik amaz utczát, mely felöl kocsirobogást hallottam s mely a nőnemű fejek­kel bővelkedő kirakatoktól ünnepi díszt öltött . . . nyiltak-záródtak ablakai. Ez utczát csak a lakodalmas nép és az orvos járja kocsin. Sokat ígérő hintó volt ez és tárgy az épen folyó kávétracshoz. Elém kerülve megelőzött; s uram fia ! rajta ült a borbély által lefestett türelmetlen kliens. Köszönésemet, — hogy gondosan összerakott frizuráján ne rontson — csak kézlegyintéssel fogadta. A hölgyközönség ezt zokon vette s hangsúlyozta is, hogy hiszen „Gletscher“-je havában az úgy is fagyos idő kárt nem tehetett. Hosszabb utamat, hogy finom szivarom —járá­som okozta légvonat martalékává ne essék — lassan folytattam. Öt perezre rá tulajdon ez a kocsi robogott ve­lem szemközt. A benne levő fényes czilindert az alkonyaiban lámpásnak néztem. Nagy. volt csalódásom ! A kócsag gondosan fésült bajuszu tiszteletes főt takart. Szervusz Feri! üdvözletemre felém hajolva, „kampes“ jelszavával elrobogott. Faképnél hagyatva, tűnődni kezdtem. Harangszót kivételesen épen ma nem hallottam, temetés nem lehet! Leánynézőbe csak nem mehet egyszerre a két Adonis, bár erős konkurrens világot élünk. Pár lépést előre téve, tulajdon oly alakot öltött az utcza, mint az imént. Jolán! kiáltás hallatszott az egyik ablakból. Parancsolj lelkem, visszhangzott a szemközt lévő s egy kerekded menyecske kíváncsian tekintgetett ki rajta. Az illető aligha nem — mondá az első — kérője a kócsagosnak. Te bohó, nagyon tévedsz, fáznak ezek ettől az ideától! . ; . Férjeink bizalmi szavazatait jár személyesen megköszönni a városi képviselő választás alkalmából: replikázott emez. „Szorits“-ot kiáltott torka szakadtából a járdán egy vásott inas gyerek. Fülsértő rakonczátlankodásáért kérdőre voná­somra pajzánul odavetette, hogy mesternője adóprés czimmel illette a kocsin ülők egyikét. A fiatalság nesztorát érthette bizton — gondol­tam magamban. * Alkonyat fátyla ereszkedett utczánkra .. . élénk­ségéből veszített. Most főterünk lett a szereplés színhelye. A robogó kocsi kiváncsi üldözői nem nyugod­tak s tovább fürkésztek. A prüszkölő lovak lábai egy leányos ház előtt gyökeret vertek, melynek egész leány skálájából csak a C. és H. Vilma és Ella várták türelmetlenül a megváltásukat. A többit időközben elkapkodta már a vérmesebb vősereg. Szívélyesen fogadtattak; kapu zárásával a sze­retetreméltó háziasszony karjai nyíltak neg számukra, beszélte egy szemtanú. Apjuk! Ugye jól következtettem vendégre a szarka csörgésből. őszintén mondva, javamra csalódtam uraim, midőn mások helyett önöket üdvözölhetem. Nagy horderővel bírhat e szokatlan megtisztel tetés nemde? kérdé a mama, miközben kezet szorí­tott a társelnökkel. Az utitárs, hogy világos keztyüit baleset ne érje, a kocsist ölelve lassan ereszkedett. Soha ily kíváncsiságot, türelmetlenséget! jegyezte meg az előczammogott házi ur. Engedjetek nekik lélegzet vételt! Az öregur karonfogva vezette be vendégeit. „Résen legyetek“ intéssel szolgált a szorgos mama a toillettet rendbe hozni visszavonult leányainak. El ne szalaszd a kanáridat, incselkedett Vilma. Osztozzunk meg rajtuk, vágott vissza a másik, de nem sorshúzás utján. Vilma! hallatszott az öreg ur hivó szava. Hozzál egy kis Szent János áldást a fal mel­lettiből. Jó ir lesz a száraz bárzsingra. A mai predikácziót ugyancsak kinyújtotta — mondá az öreg —- miközben pillantást vetett a czilinderét még mindég állva ölelgető vendégre; mig a másiknak a pamlag rugói már szárnyat kölcsönözni látszottak. Ne rabolja meg álmainkat kedves jegyző ur! szólalt meg Ella, gyöngéden intve a pamlag felé. Nagysád zöld oldalán óhajom letelepedni, szólt ez szokott udvariasságával, mert — a tükörre mutat — azzal nagy áldozat hozatalra kényszeriteném! már pedig : „a virágnak .........“ Gy önge pir futotta el Ella arczát, a ezélzást megértette. ínyemre való beszélő társalgás, gondolá most a mama és áldotta sorsot, hogy az apjuk idejekorán lehütötte lázas kíváncsiságát, mely szerinte zavarólag hathatott volna most a sokat Ígérő fejleményekre. Koczintva megeredt a szóár. Párosán elhelyezkedtek a venyige nedvet ölelő palaczkokkal tarkázott ebédlő asztal köré. A sóvárogva villogó szempárok, a nedv, és a pattogó kályha tüze, extásisba hozhatták még az anphibíakhoz tartozót is. A háziak türelmetlensége már-már tetőpontra hágott, mert a látogatás czélja még mindég lappangott. Ekkor a társelnök helyéről felemelhedve s te­nyerével glóbusán Éjszak-Amerikát Grönlandon át Szibériával áthidalva — mi által frizurája épségéről meggyőződött — a jegyzőnek, mint a szónoklattanban otthonosnak adta át a szót. „Fölötte boldogító érzés a tudat, hasznára lehetni a társadalomnak. Ez erény kell, hogy átlengje minden nemesen érző honpolgár szivét. Palástolhatatlan örömemre szolgál, hogy ezúttal virágkoszoruba fonottan érvényesíthetem a közjó iránt táplált érzelmeimet, hazafiui kötelmemet. Mennyivel magasztosabb a feladat, midőn a tisztelt hölgykoszoru — a v. k. egyletet értem — szivnemesitően a megszorultak könyeinek felszáritását tűzte ki czéljából. Rövid leszek és csak a hangya szorgalmú fia­talsághoz apellálok, kérve őt, hogy a tervezett tom­bolánkon értékesítendő kézi munkájával a szent ügy szolgálatába lépni ne késsen, azt felkarolni kegyes legyen.“ A mint a szónok beszédjébe melegedett és pirult, úgy sápadt mértani haladványban a hallgatóság. Csend váltotta fel a vig eszme cserét. A révedező tekintetek — csalódás okozta — fájdalmat tükrözték vissza. Az öreg ur, ki „fukar“ praedikatumot viselt, pipájából fullasztó bodor füstöket nyeletett a jobbján ülő elnökkel. Ella azóta kerüli szívből Paulát, mióta ez a hallottak után ujabbi álmát csipősen találta tudakolni. Kroner Ede. TÖVISEK. A hétről. »Öröködbe uram pogányok történek« mondja bizonynyal Tövis uram, e »czikköly« olvasásakor. Hja persze, ne hagyta volna parlagon az ur örökét e rovatot. Csak letett pennáját vettem fel, midőn a hét bolondságait, komoly eseményit summázva adom abban a rovatban, a mely annyi derült órát szerzett olvasóinak. A derültség gondolom ez után sem marad el, mert nevetni fognak, ha a krónikán nem, hát az íróján. (Eddig haladtam a krónika irás bevezetésében, midőn eszembe jutott megkérdeni Horváth Náczi barátomtól, hogy csakugyan elpártolt-e Tövis ur, vagy csak lustálkodik. Kitűnt, hogy még csak nem is lustálkodik, mert a múlt heti hunezotko- dása csak anyag halmaz miatt maradt ki. Hanem aztán úgy gondolkoztam, hogy minek pótoljam én a pótolhatlant, mikor ha mellette nyitok bótot, mind­ketten megélhetünk. A szép bevezetést pedig ha már lefirkantottam, mondok, ki nem törölöm még három tövisért sem.) Először is hálás themám akad: a farsangban utazom. Mindennemű és rangú meghívók hevernek asztalomon kezdve a casinó rendezőktől terhes impo­záns meghivójától le egészen a Pernitz báli értesítő­jéig, mely szerint bál lészen, ha sár nem lészen. De tréfán kívül, nagyon érdekel engem ez a 30-iki bál és pedig azért, mert ez húzta keresztül a casinó nagy küzdelemmel feltámasztott ügybuzgó igazgatójának, a fiatalság Lajos bácsijának a számí­tását. Lajos bácsi ugyanis a török uralom alatt el­aludt jó hirü casinó estélyeket akarta életre kelteni, „mert hát nem halt meg a leányzó, csak aluszik“. Ehhez azonban első sorban czigányra volt szükség, azt pedig Pernitz uram elcsizelte az orrunk elől De hát mire való a véletlen ? Jelentkezett is mindjárt egy sürgöny alakjában, melyben a tamási banda ajánlkozik arra, hogy bemutatkozik az estélyen — mit Lajos bátyánk szintén 30-ikára terveit — hogy aztán a 20-iki bálát is ők muzsikálhassák vé­gig. Irt is Lajos bácsi neki menten, de mégis el­késve | vissza jött a sürgöny, hogy a válasz későn érkezett. Mit volt mit tenni, meg kellett hajolni a vis major előtt: kitudakoltatott tehát Szántó Zsiga plébános úrtól, hogy kedden, febr. 2-án ünnep lé­szen, ennél fogva előtte való nap lehet mulatni bát­ran. Adatik tehát tudtára mindeneknek, a kiket illet, hogy az első fecske, azaz hogy az első casinó estély hétfőn lészen. Ami hogy practikus dolog, kitűnik ab­ból, hogy hétfőn elseje lészen, holott szombaton hó­nap vége lett volna. Soha annyi mulatság, mint az idei farsangon; pedig hiszen alig maradt leány pártában a nyáron, mindenikből menyecskét csinál a járványként fellépő házasulási kedv. Elérjük tehát egyszer, hogy nagyobb lesz a kereslet, mint a kínálat. A keresletről egyébként tanúságot tehetnek jó hirü pénzintézeteink is. Hanem ezeknél nem leányt, hanem báli költséget keres sok kesergő családapa. A terjedő fényűzés szertelen követeléseit nem is le­hetne kielégíteni — takarékpénztár nélkül. Mintha bizony a szép kis lányt, ha még jó tánezosné is, nem úgy megtánczoltatnánk egyszerű perkál ruhácskában . is, mint suhogó selyemben. A rossz tánezosnő és csúnya lány pedig, ha ugyan volna ilyen, ülve ma­rad crépe de chineben és ottomán selyemben is. Egy thea-estély előmunkálatairól is van tudo­másunk. Thee-dansant-nak csúfolja egy francziáskodó ösmerősöm, de azt már nem mondta meg, hogy a thea tánczol-e, vagy mi tánczolunk a theáért vagy körülötte ? Az ovoda szeretetre méltó elnöke áll élén, tehát biztos a siker. Az uj seprű jól seper, tartja a közmondás. A casinónak közfelkiáltással választott uj alelnöke is lám, hogy buzgolkodik a casinó »prestizsének eme­lésén«. A február 20-iki casinó-bál lesz a farsang legelőkelőbb mulatsága. A terem díszítéséért garantiát vállalt — Leopold Samu; hogy a tánezrendek csi­nosak lesznek, azért Schneider Gábor, hogy petre- zselem árulás nem lesz, arról a rendezőség 70 tagú phalanxa kezeskedik. A kik pedig véletlenül meghívót nem kapnának, Rácz Józsinak húzzák meg a fülét, mert az expeditió ő rá van bízva. A bálon fiatal asz- szonyok is szívesen láttatnak. Merkur fiai febr. 6-án tartják tánczestélyüket «Hic Rhodus, hic salta« jó magyarul: „itt a bál, itt ugrálj,“ lesz a jelmondatuk. Az idő a leghálásabb ’,thema, erről azonban majd akkor irok, ha fagy. Most csak annyit, hogy szeretnénk ugyan szerettünk volna eddig is korcso­lyázni. Dehát — még mindig nem lehet. Pedig né­melyikünk már a 3 frt tagdijat is lefizette. De hát mit ér az. Fizetett volna 10 kr. időbiztositási dijat Miskolczy tudósnak, ma már bognizhatnánk. By—Tang.

Next

/
Oldalképek
Tartalom