Tolnamegyei Közlöny, 1897 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1897-11-07 / 45. szám
TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (44. sz.) 1897. október 31. az eddigi 2 krajczár helyett 5 fillér a külföldre menő levelekért 10 krajczár helyett 25 fillér s az ajánlás dija 10 krajczár helyett szintén 25 fillér lesz. Viszont a postai szállítás egyéb nemeinél; például az áruminták szállításánál, díjmérséklés van tervbe véve. A kereskedelmi miniszter a jövő évi költségvetésben részletesen meg fogja okolni a postai portó,módosításait. — Tüzesetek a vidéken. Madocsán a napokban S o ó s Mihály háza ismeretlen módon kigyuladt és nemcsak ez, hanem takarmánya, gabonája és gazdasági eszközei is elégtek. Á kár 1500 frt. Múlt hó 29-én pedig Bonyhádon Weinhard János szalma kazala lett a lángok martalékává. A tüzet a gyufával játszó gyermekek okozták. Mó r á gy községben L in k Jakab lakháza égett le a benne levő élelmi szerekkel és gazdasági eszközökkel együtt. A kár 903 frtra van becsülve. Döme András decsi lakos présháza szintén a lángok által pusztittatott el. KÖZÖNSÉG KÖBÉBŐL. Tekintetes Szerkesztő Ur! A „Tolnamegyei Közlöny“ utolsó előtti számában P. aláirással jónak látta valaki szóvá tenni a városunkban most felállítandó gazdasági ismétlő iskola ügyét és felpanaszolni, hogy a tanítók alkalmazásánál követett eljárás sérelmes a tanítókra nézve, a mennyiben aránytalanul igen keveset akarnak nekik fizetni; a minek igazolására megemlíti a polgári iskolai tanároknak az ipariskolai oktatásért élvezett díjazását is. Ezt elég oknak tartja Győrfy József, helybeli polgári iskolai tanár ur arra, hogy a Közlöny legutóbbi számában neki rontson P.-nek, kire ráfogja, hogy tanító, de egyúttal- szörnyű pöffeszkedő modorban és egyes nagy hangzású üres állításokkal sértegeti az összes paksi tanitókat. Ugyanezért kényszerítve látjuk magunkat Gy. ur közleményének kellő megvilágítása, valamint na- gyotmondó állításainak valódi értékükre való leszállítása czéljából, a tek. Szerkesztő ur becses engedel- mével, a következő megjegyzéseket tenni: Gy. ur azon állítással igyekszik fellépését indokolni, miszerint P. czikke személyében sérti meg őt; azonban a ki csak áttekinti a P. aláirással megjelent közleményt, láthatja, hogy ott csak általánosságban van szó úgy az elemi tanítókról, mint a polgári is- kolaiakról és abban személy egyáltalában nincs említve. Ebből valamint Gy. ur soraiból azonnal kitűnik, hogy teljesen indokolatlan felszólalására csupán sértett hiúság és feltűnési viszketeg késztette őt. Ha pedig ama közleményben egy harmadik által mégis sértve érzi magát, mi jogczimen támad akkor ránk s az összes paksi tanítókra? De ezen kérdésre is hamar megtaláljuk épen Gy. ur soraiban a választ; egész czikkét azon világos szándékkal irta, hogy mellét verve bebizonyítja, miszerint „egy polgári iskolai tanár“ — és első sorban természetesen ő, maga — mennyivel egészen más, mennyivel különb, mennyivel magasabban áll, mennyivel tudósabb, okosabb és épen mindezeknél fogva, mennyivel nagyobb díjazást is érdemel, ha mindjárt egy is a munkájuk, mint „egy szegény lenézett tanító!“ Hogy pedig ezt annál kézzelfoghatóbban bebizonyítsa, jónak látja elmondani, hogy ő hány évig tanult, hogy ő most is oda van tanulni, — (igaz, közleményéből ítélve, ez csakugyan rá is fér) — elmondja, hogy ő mennyit utazott, mennyit tapasztalt és hogy ő oly okos, hogy „szerzett tapasztalatait egyes szaklapok szerkesztői a nyomdafestékre is érdemesítették.“ Lám, lám! ez mind igen szép és dicséretre méltó dolog és mi az utolsó betűig mind el is hisz- szük, de mégis szebbnek látnánk, ha nem maga kürtölné mindezeket önmagáról, mert hát: eszünkbe jutott itt az a bizonyos, az öndicséretről szóló közmondás, a melyről Gy. ur — úgy látszik — nagy tudományja mellett sem hallott még. Hogy azonban öndicsérő nagymondásait kellő világításba helyezzük, lássunk egy-kettőt közelebbről: Gy. ur azt mondja, bogy a polgári „tanárok“ ■— és első sorban ismét természetesen ő maga, — 3 évig tanulta a mezőgazdaságot és ennélfogva követeli, hogy mindenki elismeije, miszerint ő többet tud belőle, azon „tanító“-nál, a ki csak a most rendezett 4 heti tanfolyamot hallgatta. Ezzel szemben az a véleményünk, hogy senkinek sincs a tudományja a homlokára írva, hogyan tudhatja tehát Gy. ur, hogy mennyi és mily fokú tudománynyal rendelkezik bárki más, ha mindjárt csak „tanító“ is az illető, a mikor nem volt alkalma arról tájékoztatást szerezhetni magának ? De különben is, ha ön 3 évig tanulta a mezei gazdaságot, tény az, hogy a tanítók közül az idősebbek is 3, a fiatalok pedig 4 évig tanulták. Ha tehát a tanulás időtartama lehetne itt a mérvadó, úgy a tanitók e tekintetben sem állanának hátrább, sőt a fiatalok még előtte volnának a polgári iskolai „tanárok“-nak és igy önnek is» Azonban mi ismét azt tartjuk, hogy nem mindig az tud többet valamely tárgyból, a ki azt tovább tanulta, — különben a bukott osztályt ismétlő deákok volnának a legtudósabbak, — de tovább menve, még az sem mindig a legtudósabb, a kinek erről Ja legjobb bizonyitványa van, valamint 6 az sem, a ki kiállva a „Platz“-ra tele torokkal dicsekedik vele, mint ez alkalommal ön teszi; hanem a tudás foka mindenkor az illető egyén képességétől, komoly igyekezetétől és szorgalmától függ. Hogyan tudott tehát oly badarságot állítani, miszerint, Ön, mivel szerinte a szóban levő tárgyat hosszabb ideig tanulta, többet tud másnál. De különben is itt egy egész uj, gyakorlati irányú intézmény, a gazdasági ismétlő iskola életbeléptetéséről van szó és ennek különleges kívánalmait szem előtt tartva nyerték az illető egy havi tanfolyamot végzett tanitók kiképeztetésüket, ennélfogva ez bizonyára mást, épen az uj intézménynek megfelelőbbet, s igy többet nyújtott, mint a különféle iskolákban eddig szokásban volt általános oktatás; mert ha nem, úgy fölösleges, idő és pénzpazarlás volna az egész tanfolyam. Hát azonkívül a gyakorlat semmi? Abbeli dicsekvésére vonatkozólag pedig, hogy nagy mezőgazdasági tudományja és tapasztalatai már egyes szaklapokban is megjelentek, — miután nem volt alkalmunk azokat láthatni, nem is nyilatkozhatunk ; a mit azonkan az e fajtájú szellemi produc- tióiból a „Néptanítók Lapjában“ tettek közzé az ön neve aláírásával, arra megjegyzésünk a következő: oly dolgoknak lapokban való közlése kivonatolva, vagy esetleg némileg bővítve, a melyek minden szak-, vagy vezérkönyvben, régebbiben vagy újabban megtalálhatók vagy a melyeket az illető csak az imént hallott valamely szaktanártól, még nem árul el egetverő tudományosságot, tőt az utóbbi esetben és kivált ha gyakorlati tárgyról van szó, mindenkor az idétlenség bélyegét viseli magán. Ha tehát ön az ily fajtájú czikkek írásának szükségét érzi irálygyakorlat, vagy más szempontból, nincs kifogásunk, arról azonban meg vagyunk győződve és biztosíthatjuk, hogy a „Néptanítók Lapja“ olvasóinak legnagyobb része nem kér belőle.- Mit szóljunk azonban ahhoz, midőn Gy. ur a tényeket elferdítve, az olvasót félrevezetni iparkodik, csak azért, hogy a polg. isk. tanárokat, azaz önmagát bizonyos dicsfénynyel övezhesse, ha mindjárt a tanitók rovására is ? Azt állítja ugyanis, hogy városunk a polgári iskolai tanárokra akarja bizni a gazdasági ismétlő iskolában való oktatást, hogy a ta- noncz iskolai oktatásra is a város kérte fel őket és ha most a gazdasági ismétlő iskolai tanításra is felkérik őket, ennek visszautasítására sincs okuk. Hogy pedig annál szembetűnőbben kimutassa, miszerint a város mindezeket azért bizza a polgári isk. tanárokra és nem a tanítókra, mivel ők sokkal különb emberek és különb munkát végeznek, mint a tanitók és ennélfogva nagyobb a bizalom irántuk: oly példát hoz fel a kömlődi és a paksi „schuszter“-ról, a mely- lyel gyarló gondolkodás módját ^és egész valóját rideg meztelenségében elárulja. Épen ezért fölösleges ez eljárását közelebbről jellemeznünk, hisz minden ember azon térről szokta példáit venni, a melyen legotthonosabb. Ezért legkevésbé sem csodálkozunk Gy. ur e példáján sem, valamint azon sem, hogy leczkéztetési nagy buzgalmában talán csak épen ó nem veszi észre, a mi különben minden olvasónak azonnal szemébe tűnik, hogy mily szánalomra méltó s egy valódi, kapaszkodó „Streber“-hez illő módon teszi magát nevetségessé az említett ékes s hozzá méltó példa által, valamint azzal, hogy midőn „a szegény, lenézett tanító“ kifejezésével szemben a melylyel .minket tanitókat igyekszik kisebbíteni, önmagát oly önelégülten — no, természetesen csupán „komoly pedagógus “-hoz illő szerénységből — következetesen a „tanár“ czimzéssel illeti és oly modorban magyarázza a „tanító“ és a polgári isk. „tanár“ közötti nagy távolságot, mint az adomabeli huszár a „huszár“ és a „baka“ köztit. Mintha nem tudná azt mindenki, hogy a polgári iskola csak épen olyan népoktatási tanintézet, mint a népiskola és hogy a polgári iskolai „tanár“ tulajdonképen nem is „tanár“, hanem csak „tanitó“, ennek czimezi a hivatalos „Néptanítók Lapja“ is mindenkor, ha róluk szól. Midőn tehát Gy. ur oly nagy kedvteléssel használja e czimet, csakhogy többnek lássék, mint a mennyi, bitorlója annak. Vagy önt talán „ta- n á r“-nak képesítették ? Nem nevetséges e tehát, ha olyannal kérkedik, a mi nem az övé, a mi őt nem illeti ? — Hiába, csak szép az a pávatoll! Azonban menjünk tovább és a t. olvasóközönségnek a fennt említettekre vonatkozó tájékoztatása czéljából lássuk itt is a tényállást: Az ipariskolai oktatást azért bízták annak idején a polg. isk. tanárokra, mivel arra miniszteri rendelet van, hogy a hol polg. iskola van, ott ennek tanítói oktassák a szakképzettséget igénylő tárgyakat, a többieket pedig az elemi tanitók. — Es mégis lám, mily szépen tünteti fel Gy. ur e körülményt úgy, mintha ez tán az ő érdemük volna a tanítókkal szemben. Hogy pedig azután nekik több fizetést adtak, mint előbb a tanítóknak, ez sem azért történt, mintha az ő munkájukat többre értékelték volna — mint Gy. ur iparkodik feltüntetni a dolgot, — hanem azért, mivel a város épen az említett rendelet alapján kényszerítve volt az ipariskolát nekik átadni, tehát igy módjukban állt a saját javukra „steigerolni“, vagy hát nagyobb dijazást elnyerhetni. Az pedig szintén nem áll, hogy a gazdasági ismétlő iskola vezetésére a polgári iskolai tanárokat szólították fel, Gy. ur is elismeri, hogy vele ez ügyben senki sem tárgyalt, hanem felszólították a tanitókat, és pedig azért, mivel azt hitték, ezek olcsóbban vállalják el; mert — mi tagadásbenne — ez dönt a legtöbbször nálunk, ha a népoktatás ügyéről van szó. Ezt mutatja a most szervezendő gazdasági ismétlő iskolára vonatkozó azon határozat is, hogy a tanitók egy évi fáradozását 50, sőt 25 írttal szándékoznak díjazni. . Ezen tényekből, — ngy véljük — elég világosan kitűnik, hogy egészen más szempontok voltak a döntők, mint azt Gy. ur a saját javára iparkodik feltüntetni. Végül még csak egyet. Ön nagy szánakozással „szegény, lenézett tanítókat“ említ; ugyan mi okból? talán azért, mivel ön igyekszik minket lenézni? pedig hidje el, ha ön, és az önhöz hasonló emberek lenéznek bennünket, tanitókat, e miatt épen nem tartjuk magunkat „szegényeinek“. Vagy azt hiszi, nincs Pakson ember, a ki önt is lenézi? No lám! Mi pedig erre vonatkozólag azt tartjuk: ha valaki mást, legyen az tanitó, vagy az ön „suszter“-ja, vagy az utolsó napszámos, avagy bárki, a ki hasznos munkát teljesít és igy a társadalom hasznos tagja, lenéz, úgy az bizonyára üres fejüséget, vagy a józan gondolkodási képesség hiányát árulja el, kivált ha tanférfiu, a kinek kötelessége az ifjúságot arra oktatni és nevelni, hogy ne látszólagos külsőségek, hanem valódi, belső értékük szerint becsülje az embereket. E felfogásunkból kifolyólag mi a polg. isk. tanárt és állását is más, nem olyan szempontból mérlegeljük mint Gy. ur. Ki azt csak egy lépcsőnek tekinti, a melyen feljebb kapaszkodhatott, ha csak egy csekély fokkal is, mit ő persze — óriási magaslatnak tart. De azon itt szintén a tanítói állás leala- csonyitása czéljából felhozott állítása is, miszeriut „ma a szegény, lenézett tanitó minden pályától el van zárva, még a legutolsó faluba jegyzőnek sem mehet el, csak ez az egy útja van t. i. a polgár-iskolái tanárság, a hol mégis emelkedhet“ stb. — a mily ma- liciosus, ép oly alaptalan. Mert hát a mit itt Gy. ur oly mély sajnálattal a tanítóról mond, az minden -más pályáról is áll. Vagy hát a pap, az orvos, a mérnök vagy a tudományok oly széditő magaslatán levő Gy. ur, mint polg. isk. tanár elmehet e a legutolsó faluba jegyzőnek ? bizonyára nem. De ha megszerzi a megkivántató képességet, akkor ezek közül bármelyik, de a néptanító is lehet jegyző, sőt lehet belőle tanfelügyelő és van példa rá, hogy nagy szorgalommal biró kiváló tehetségüek még miniszteri ta nácsosokká is lettek. A törekvő és a hozzá való hajlammal, képességgel biró tanitó előtt is bizony nyitva áll az ut, annyira, hogy az egyetem sincs előle elzárva; csakhogy nem mindenkinek kenyere ám a minden áron való kapaszkodás, és egészséges viszonyok közt ez nem lehet czél, hanem az, hogy mindenki azon állásban, melyre bajlamai vezérelték, maradjon meg és tőle telhetőleg igyekezzék azt becsülettel betölteni; és ha ezt teszi, úgy bárki előtt is felemelt homlokkal megállhat, még akkor is, ha mindjárt csak tanitó is az illettő, kit Gy. ur oly igen magasról lenéz. Ezeket kivántuk ez alkalommal Gy. ur közleményére megjegyezni, kik maradtunk a tek. Szerkesztő urnák Paks, 1897. október 27. alázatos szolgái _______ Több paksi tanitó. Tek intetes Szerkesztő Ur! A múlt számban Győrffy József aláirással megjelent czikket, melyben a 42-ik számban megjelent és P. által írott közleményre felel, szó nélkül nem hagyhatom; kérem tek. Szerkesztő ur, az arra vonatkozó megjegyzéseimnek szíveskedjék helyt adni becses lapjában. A czikkből úgy véltem kivenni, mintha kedves ur tanár volna, de sajnálattal ki kell jelentenem, hogy nem ismerek ily nevű tanár urat sem Pakson, sem pedig a vidéken. Hallásból tudom ugyan, hogy Pakson a polgáriskolánál alkalmazva van Győrffy József ur, polgári iskolai tanitó, kiről mint tanítóról nem tételezem fel azt, hogy a P. által írott czikk értelmét fel nem fogta volna, azt magára venné, vagy félre magyarázná. Ha azonban mégis ő volna azon ismeretlen tanár ? ur, akkor megbocsájtok néki, mivel ő t. i. a tanár ? ur mathematikus, s igy megmagyarázható azon körülmény, hogy a P. által kiadott czikk értelmét magára vette, sőt a polgáriiskolai tanitó urakra is vonatkoztatja. Ezzel szemben kinyilatkoztatom, hogy Győrffy tanár ? ur által félre magyarázott czikkben megbán - tás nincs, hogy sem őt, sem pedig a polgáriskolai tanitó urakat sérteni nem akartam, s a jelenben sem czélom az. Győrffy tanár ? urnák pedig megmagyarázom, hogy a mennyiben az általa félre magyarázott czikkben a polgáriskolai tanitók érintve vannak, azt a czikk lényege megkívánta, mely összhasonlitás kellő világlatba helyezi az intéző körök tapintatlan eljárását. Csak nem kívánja Győrffy ur, hogy egy nem igaz, vagy pedig egy csizmadia legényhez méltó hasonlattal éljek ? Az azonban elvitathatlan, hogy Győrffy tanár ? ur szaglási érzéke tökélyig kifejlődött, még pedig, mint azt a suszteros czikkéből látom, a csiriztől. Megszagolja, hogy az a P. egy néptanító, tehát teljesen felesleges, hogy P. most is aláírja nevét. A suszteros hasonlat pedig, melyet Győrffy ur felhozott, eltekintve attól, hogy az egészen méltó Győrffy tanár? úrhoz, czéltévesztett. A paksi tanitók ugyanis nem rendeltek önnél czipőt, s ön mégis
