Tolnamegyei Közlöny, 1897 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1897-09-12 / 37. szám
1897. szeptember 12. 7 IRODALOM. — Előfizetési felhívás Kenézy Csatár Hangulatok czimü verses-könyvére. Nagyon szeretem az én fajom zsengő nyelvét, hazám irodalmát. Mivel szeretem, nagyra is becsülöm. Nagyrabecsülvén: zsenge ifíu korom óta mindig arra törekedtem, bogy én is azok között legyek, akik — szerény tehetséggel, de szivbeli igaz lobogással, — a magyar géniuszt szolgálják. Úgy cselekedtem, mint annyi sok társam: a névtelen, egyszerű napszámosok, többnyire csak egy kis körnek írtam, mely éppen otthonom vala és köveket hordottam a Múzsa templomához. Huszonöt éve már, hogy irói tollat fogtam kezembe. Elég nagy idő ; érzem is, hogy toliam fáradt egy kissé, pedig nem éltem vissza vele. Sokat és gyakran nem írtam, mert irigy, mostoha testvére: kenyérkereső pennám útjában állott. S ha az isteni nő, (Múzsám) lopva, titokban meglátogatott, ez a perez, ez az óra édes örömnek ünnepe volt. Könyvem kiadásával nem siettem, sőt igenis haboztam a fölött, hogy egyáltalán kiadjam-e irodalmi munkásságom eme termékeit. Haboztam pedig azért, mert e sivár erkölcsű, rohanó korban általánosan hirdetik, hogy a költészet ideje lejárt és komoly emberek verseket se nem írnak, se nem olvasnak. Ez állítás egyszerűen nem igaz. Mig virág ékíti a bokrokat, lombok között madár dalol, s a földön emberek élnek, akik imádkozni tudnak: mindig lesz a költészetnek kedvelője. E meggyőződés ösztönzött, évtizedek után, verses-könyvem kiadására. A „Hangulatok“ magába foglalja újabb és régi verses munkáimat; azokat is tehát, amelyek, (ugyan kevés példányban,) ezelőtt tizennégy évvel, „Költemények“ czim alatt, láttak napvilágot, de könyv-piarezra nem kerültek. Bizalommal fordulok a mélyen tisztelt olvasó közöséghez és kérem, hogy könyvemet pártfogásba venni, s arra előfizetni szíveskedjék. A kötet legaláb 12—14 ivre teljed; szép kiállításáról kezeskedem. Előfizetési ára: egy fűzött példánynak : 3 korona, díszes, kemény kötésben: 5 korona. Gyűjtőknek tiz példány után tisztelet példányt küldök. Az előfiizetési dijakat kegyeskedjék nevemre czimezve, legkésőbben f. é. október végéig beküldeni, vagy a gyűjtött aláírók névsorát velőm közölni, hogy a nyomtatandó példányok mennyisége iránt tájékozódhassam. Nyitrán, 1897. szeptember hóban. Hazafias tisztelettel: Kenézy Csatár. — A Magyar Jogi Lelxikon és a külföld. A magyar Jogi Lekxikon, amely hazánk legkiválóbb jogtudósainak közreműködésével Márkus Dezső dr. kir. törvényszéki biró szerkesztése alatt a „Pallas“ irodalmi és nyomdai részvénytársaság kiadásában fog a jövő év folyamán megjelenni, a külföld jogászköreiben is élénk, érdeklődést keltett. Márkus dr.-nak sikerült is a nyár folyamán számos elsőrangú külföldi jogász közreműködését biztosítani e nagyszabású és és rendkívüli fontosságú mü számára. Ez irók közt találkozunk Brusa (turin), Fiore (Nápoly), Garafalo (Róma), Gumpiowitcz (Grácz), van Hamel (Amsterdam), Laband (Stassburg), Lombroso (Turin), Meili (Zürich), Prins (Brüssel), Randa (Prága), Torres Campos (Granada), egyetemi tanárok és mások európai hirü neveivel, a kiktől a Magyar Jogi Lexikon kizárólag eredeti tanulmányokat fog közölni sajátké- peni szakmájuk köréből, első sorban amaz elméletekről, amelynek megalapítóiként ismeri őket az egész müveit világ jogtudománya. V asut i j&fr. menetreni 1 830 800 300 ind. érk y Budapest ^ k |45 755 820 I ||31 522 1101 451 ) érk. ' ind. iii *3 457 5161 1155 505 Sárbogárd ind. érk. io« 404 I0£í 6*6 221 631 Nagy-Dorogh 909 205 853 1 718 300 704 Kölesd -Tengelic z 8*7 128 831 738 330 724 Hidja-Apáthi 82* 1254 80S j 800 405 744 Tolna-Mözs 801 1216 M 818 424 803 érk. ind. Szegzárd 740 11*6 723 ! 830 439 813 ind. érk. 730 1 126 7°9 842 451 825 Ocsény 718 II1* 6£7 855 507 838 Decs 706 ||02 6« 911 526 854 Pilis-Berek 6*9 I0*1 628-925 5*0 9O8 Báttaszék 636 1025 6*5 ||22 — I0£i Bonyhád 524 — j 45i 1*0 — 1220 Dombóvár ▲ 3£5 ■ — 220 755 _ 820 f1 Budapest " 830 { — 800 érk. ind . N Y I L T T É R.*)_____ T7"át la,sz a „Magyarország“ „Garay János Párisban“ czimü czikkére. Nagyon tisztelt szerkesztő ur! A szegzárdi Garay szoborbizottság a „Magyar- ország“ f. év szeptember 7-iki számában megjelent „Garay János Párisban“ czimü czikknek s az ahhoz fűzött szerkesztői megjegyzésnek a bizottság eljáráH E rovat alatt közlőitekért nem vállal felelősséget a szerkesztő. sát kritizáló minden pontját nem szóval, de írott okmányokkal a legfényesebb eredménynyel czáfolhatná; de szét tudja választani az őt talán akaratlanul, de mégis teljesen méltatlanul ért megbántás keserűségét a közügyek iránt érzett szeretetétől s csak az utóbbi által vezetteti magát, a mikor a felhozott súlyos vádak fontosabbjaira válaszát az alábbiakban megadja: A Garay szobor-bizottság Szárnovszky művész úrral „abderitai kötözködést nem vitt véghez.“ De igen is ragaszkodik fennálló szerződéshez, a melyet a művész urnák 1894. év deczember hó 31-én benyújtott kérelméhez képest, mindenben az ő kívánsága szerint, vagyis a bajai Tóth Kálmán szoborszerződés mintájára kötött meg. Az ide csatolt szerződés másolatból két dolog tűnik ki. Az nevezetesen, hogy a bizottság kötelesség érzetéből kifolyólag a szobor művészi értékének is becsének emelésére minden lehetőt megtett és bár a közvagyon okszerű felhasználásánál mindenkor megkivántató óvatosság határai között maradt, a szerződő művész urnák mindenben megadta a módot és alkalmat arra, hogy az anyagi eszközök elégtelensége miatt fenn ne akadjon s teremteni vágyó lelkét a napi gondok minduntalan ne zavarják. A szobor-bizottság a szerződés minden ponlját kellő időben, minden huza-vona nélkül teljesítette. Szigorú kötelesség-érzetéből kifolyólag azonban megkívánta, hogy a kikötött feltételek a szerződő szobrász ur által is teljesittessenek. De aztán tovább is ment, ha méltányosnak tar lálta, nem egyszer az esedékesség előtt utalványozott nagyobb összegeket; így jelenleg is már 1500 írttal többet fizetett ki, mint a mennyit a szerződés szerint fizetni tartozott volna. Ha tehát vád érheti valamiért, az nem érheti másért, minthogy a 12 ezer forintba kerülő szobor árából eddigelé már 7000 frtot kifizetett anélkül, hogy az általa 1000 írttal lehozatott talapzat — köveken kívül a szobrász urnák bármily csekély művészi alkotását átvette, vagy azt még csak látta volna is. A késedelmezésnek tehát világért sem az az oka, amit Hock János ur jó lélekkel sejt s tudni vél, a melyről úgy informálták: hogy a művész ur a bizottság szükkeblüsége, huza-vonája, kicsinyes nehézségeket gördítő „rendszere“ mellett nagyobb befektetéseket nem tehetett, hanem az, hogy bár tehetett volna, de nem tett. Ily előzmények után úgy hisszük, nem fogja csodálni senkisem, ha a bizottság múlt hó 27-én értésére adta a művész urnák, hogy a kifizetésekkel már elment addig a határig, a melyen túl a nagy közönség iránt tartozó felelősségének és kötelességének tudatában tovább nem mehet, vagyis hogy a Szárnovszky ur által már felvett 7000 írton felül újabban kért 2500 frtot, a közönség ismert óhajához képest akként hajlandó kifizetni, hogy azt magának a bronz- öntőnek, Gruetnek küldi meg. Ez a mi oknélküli bizalmatlankodásunk, huzavonánk, ürügykeresésünk ? Egy magán embernél napi renden levő dolog, hogy ily tetemes összegről lévén szó, bárkitől — a legnagyobb úrtól is kellő biztosítékot követeljen s egy közpénzt —j 40 esztendő áldozatkészségének keservesen gyűlt filléreit kezelő bizottság ne él jen ama jogával, amely ő nála nem is jog, de kötelesség ? Követelheti valaki, hogy a mikor a bizottság fizetni egyáltalán nem köteles, sőt már előre fizetett, végkép letérjen a szerződés jogos alapjáról, érzelmi okok, személyi tekintetek s egyéni szimpátia kedvéért megfeledkezzék a közönséggel szemben elvállalt kötelességéről? s ujabbi előleg adásával az amúgy is aggodalmaskodó közvélemény neheztelését magára zúdítsa ? Azt hisszük ezt senkisem követelheti! Még két körülményre felelünk röviden. A Gruet ezéghez csakugyan intéztünk egy sürgönyt, de nem a szobor készités stádiumáról tudakozódtunk. T. szerkesztő ur, méltóztassék figyelmére méltatni a mellékelt szerződésnek 7. b) pontját. A szobrász urnák akkor járt csak a 6000 koronás második részlet, ha az öntő műhely a gipsz főalakot öntésre, kifogástalanul átvette. Szárnovszky urnák elhittük, hogy a szobrot átadta, de annak bizonyítására, hogy a szobor öntésre alkalmas, vagyis kifogástalan nem ő, hanem az öntő ezég volt illetékes. Ez az a nagy sérelem, hát megetti tudakozódás ? Lehet ezt túlságos óvatosságnak nevezni, hanem mi úgy vagyunk meggyőződve, hogy a „pontosság nem csupán fejedelmek erénye“, de a közügyeket szivén viselő minden becsületes emberTOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (37. sz.) nek egyenes kötelessége. Ilyen dologban nem elég hinni, de meggyőződni is — kell! A mi pedig a párisi öntőczéggel való összeköttetésünket, a vele szemben elkövetett mulasztásunkat, a magyar művészek iránt való bizalomnak a külföld előtt, általunk történt megrenditését illeti, erre is megfelelünk. A kérdés úgy, amint Hock János ur nagyon szépen s beismerjük a legjobb szándékkal megírja, a közérdek pompásan festő gúnyájába van öltöztetve, tehát nagyon tetszetős. Ha úgy állna a dolog, megérdemelnénk a legkeményebb megrovást, csakhogy ha a közérdeknek leplét egy kicsit fellebbentjük, megint csak a mi tiszta igazságunk kandikál elő. Mi a Gruet czéggel szerződést nem kötöttünk, fizetési kötelezettséget nem vállaltunk, fizetni tehát kötelesek nem vagyunk. Hogy a fizetési határidő aug. 15-én lejárt, azt meg éppen csak most tudjuk meg Hock János ur czikkéből. Szárnovszky ur, hogy neki fizetnie kell, annyit a múlt hó 25-én tudatott velünk, de hogy mikor, erről nem is értesített. Mi bár erre kötelesek nem voltunk, hajlandóknak nyilatkoztunk az öntési költségeket előlegezni, de ezt azon feltételhez kötöttük, hogy az előlegezett összeget az öntő ezéghez küldhessük. Ha tehát a dolog akkor már olyan sürgős volt, hogy a szobor sorsa, a magyar művészet becsülete függött attól, Szárnovszky urnák, ki ezt a dolgot tudta, nem most utólag, e hó 8-án, hanem már akkor el kellett volna fogadnia a mi feltételeinket. Különben a Gruet ezég sürgönyét csak e hó 3-án kaptuk. És hogy ínennyire nem szoktunk valakinek a háta megett eljárni, mutatja az, hogy a nevezett czéggel addig szóba sem álltunk, mig Szárnovszky úrtól táviratilag meg nem tudakoltuk, hogy a pénzt elküldhetjük-e ? Azóta az öntési költség felét, a menyihez Graet ez időszerint jogot formálhat, Szárnovszky ur felhatalmazása folytán kifizettük, illetőleg előlegeztük. Ezekből kitűnik^ hogy mi a lehető legkorrektebb lelkiismeretességgel jártunk el. Ha formát kerestünk, nem alakoskodásból tettük, de a lényeget, sőt magát a hazafias ügyet akartuk és akarjuk a vég eltespedéstől megmenteni. A tavaly májusra tervezett s az idei őszre halasztott leleplezési ünnepély se a mi hibánkból marad tehát el, sőt még csak nem is az előbb tárgyalt okokból, hanem azért, mert az Obsitos reliéf még most sincsen Párisba öntésre kiküldve, a talapzatra jövő genius pedig nem a hogy kőben ki volna faragva, hanem véglegesen megmintázva sincs, legalább úgy nincs, a mint a biráló bizottság kivánja. Hogy tehát a felemlitett ultimátum megküldése egyenes kötelességünk volt, tovább bizonyítgatnunk felesleges, egyszerűen hivatkozunk a szerződés 9. 10. pontjára. Ezekben előadtuk igazságunkat. Igyekeztünk higgadtak, tárgyilagosak, a menyire lehet, kíméletesek maradni. Előadásunkhoz még csak azt csatoljuk, hogy mi Szárnovszky urat, mint művészt tiszeljük és becsüljük, kiváló képességét elismerjük, jóhiszeműségét kétségbe soha sem vontuk, de annyit kérünk, sőt megkövetelünk mi is, hogy a mi jóhiszeműségünkben se kételkedjék senki. Reánk nem egy ember, nem csupán a sajtó, hanem a közvélemény ezer szeme vigyáz. Saját lelkiismeretességünk mellett ez a tudat vezetett bennünket a múltban s fog vezetni a jövőben is. Hű őrizői leszünk tehát továbbra is annak a bizalomnak, amelyet ez a mi kis, lelkesedni tudó társadalmunk mi belénk helyezett, az esetleges gáncs és gyanúsítás mérgét mind elfogja venni ama tudat, hogy köteleségünket, híven, jó akarattal, teljes ügy-buzgalommal és bessülettel teljesítettük. Bizva szerkesztő urnák ismert igazság szereteté- ben, kérjük fenti válaszunknak egész terjedelemben való kiadását. Mély tisztelettel, hazafias üdvözlettel vagyunk. Szegzárdon, 1897. szeptember 9. A szegzárdi Garay szobor bizottság nevében : Bodnár István, Fördös Vilmos, jegyző. elnök. Vargha Lajos, Máthis Kálmán, Dr. Pápé Dénes, Antal Ferencz, Holub János, Boda Vilmos, Fink Kálmán, Kramer János, Krcsmárik Pál, Őrffy Lajos, Schneider Gábor, Steinekker Ferencz, Dr. Steiner Lajos, Székéig Ferencz, Dr. Szigeth Gábor, Tihanyi Domokos, Totth Ödön, Török Béla, Ujfalusy Inre, Wosinsky Mór, Simontsits Elemér bizottsági tagok.
