Tolnamegyei Közlöny, 1897 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1897-08-29 / 35. szám
XXV. évfolyam. 35. szám. Szegzárd, 1897. augusztus 29. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. f* Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó- egyletnek, a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének és a szegzárdi ipartestületnek hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre 6 fit •--' kr . Félévre .... 3 „ — » Negyedévre .... | „ 50 » Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. Szerkesztőség: Bezerédj István-utcza 6-ik szám alatt, hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kiadóhivatal: Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová az előfizetések, hirdetések és a felszólamlások küldendők. Megjelen: Hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig . . . 1 frt 87 kr. 100—200 i ... 2 „ 87 „ 200—300 , . . • 3 I 87 „ minden további 100 szó l írttal több A sárköz vasútja. Múlt hétfőn, reggeli 9 óra 10 perczkor, csupa szalonkocsikat vonva maga után, homlokán két vörös jelzőzászlóval, robogott be az első hivatalos „ördög masina“ az eddig kevésre méltatott, az utóbbi időkben azonban sokat emlegetett Sárközünk szűz határába. Abba a határba, melyet 1500 év óta, mikor is az e tájon tanyázott római légiók keresztül rajta köves utat építettek, nem érintett kapavágás oly czélból, hogy a Szegzárdra élelmet szállító kocsik közlekedése megkönyi- tessék, vagy télviz idején egyátalán lehetővé tétessék. Más szóval, hogy hivatalos nyelven közöljük a lefolyt nagy eseményt, a fentebb szabatosan meghatározott időben ért Ocsény község határába az első vonat, mely meghívott vendégeket s a hatóságok által kiküldötteket szállítva, a Szegzárd-báttaszéki helyi érdekű vasút mütanrendőri bejárását volt eszközlendő. Semmi sem bizonyltja jobban e vasúti vonal nagy közlekedési és közgazdasági fontosságát, mind azon körülmény felemlitése, hogy ez egy lánczszemét képezi azon az egész vármegyére nézve nagyhorderejű vasút kiépítésének, melyet általában Szegzárd-bara- nyavári vonalnak szoktunk mondani s melynek az lesz a feladata, hogy az ország fővárosát, az okkupáit tartományokkal hozza közvetlen és egyenes összeköttetésbe. Igaz, hogy ez. az összeköttetés tényleg már meg van, de nagy kerülő utón: Pécs felé, mely tudvalevőleg harmincz kilométerrel hosszabb, mint lenne a Szegzárdon keresztül vezetett egyenes vonal. Legújabban a hitelbank kapott a Szegzárd-bárány avári vonalra, előmunkálati engedélyt ; hisszük, hogy vállalkozása komoly, a kivitel nem sokáig fog magára váratni s ez alkalommal le fog győzetni Pécs és Báránya- vármegyének ellentállása, kik átmeneti forgalmukat féltve, nem tudnak e vasút eszméjével megbarátkozni. Végre is fontos hadászati szempontok is sürgetőleg követelik a baranyavári összeköttetés létesítését s igy nem kételkedünk benne, hogy végre is le fog győzetni ez ellentállás, mely annál kevésbé indokolt, mert Pécs szépen fejlődő város, legutóbb a hadapród iskola székhelyévé is lön s igy egyátalán nincs I oka egy előnyösebb vasúti összeköttetés következményeitől tartani. De csak maradjunk meg a hétfőn megnyitott vonal helyi fontosságánál s igyekezzünk azt kellően megvilágítani. Nincs semmi kétség benne, hogy a sárközi vasút első sorban magának a Sárköznek válik leginkább hasznára. Egyszerre megszűnik a példátlan helyzet, hogy négy nagy népes község hónapokon keresztül teljesen el legyen zárva a külvilágtól. Pedig ez gyakran megtörtént, mert októbertói—márcziusig, nedves, téli időjárás esetén, az utak járhatlansága folytán, még a postát is lovas ember volt kénytelen behozni Szegzárdra, más utón, módon, még gyalogszerrel is majdnem lehetetlenné vált a közlekedés. Megszenvedte ezen viszás helyzetnek kihatását maga a székhely Szegzárd is, mely tudvalevőleg a Sárköz által élelmeztetik s ha piaczárói a Sárköz elmaradni volt kénytelen, rögtön beállott a piaczi árak hallatlan emelkedése. Mily megváltozott helyzet fog a jövőre nézve bekövetkezni, midőn a sárközi gazda nem lesz többé kényszerítve arra, hogy eladott gabonáját, járhatatlan utakon, Szegzárdra szállítsa, hanem ott helyben, felrakja a vasúti kocsikra s az akadálytalanul megy rendeltetési helyére ; midőn a szegzárdi fogyasztó közönség nem lesz a kapzsi kofák rossz élelmi czikkeire utalva, hanem akár maga megy, hiszen 10 krajczárba és húsz perczbe kerül, a helyszínére bevásárlásait eszközölni. Szóval a most megnyílott vonal az egész vidékre nézve megmérhetetlen hasznú közlekedési és közgazdasági előnyöket biztosit s igy méltán örülhetett mindenki, hogy annak megnyitási ünnepét lefolyni látta. Igaz, hogy a Sárköz derék népe tetemes áldozatok árán jutott a vasúti összeköttetés előnyjeihez. Decs ‘ötvenezer, Ocsény húszezer forint áru törzsrészvények átvételére vállalkozott; tette ezt akkor, midőn az olcsó gaTARCZA. Nem az fáj . . . Nem az fáj, hogy árva vagyok, Elhagyatott, mint a madár; Hisz érzem, hogy nemsokára, A sirhalom magába zár. Nem az fáj, hogy feledni vágysz, Boldog az, ki tud feledni; Nem fájhat, hisz e világon Úgy sem szeret engem senki. Csak az fáj, hogy mégis szeretsz, Mert belátok a jövőbe . . . Hogy egyedül kisérsz ki csak Engemet a temetőbe. Mucsai Antal. Jairus leánya. Irta: Ábrahám Ernő. — A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. — Mig a Mester bejárta Jeruzsálem szűk utczáit, tanitva, intve a jámbor hívőket, — Gecsemané-kert árnyékos olajfái alatt egy iiju pár sétált. A fiatal ember villogó fekete szemeit epedve keresték a szőke leány ábrándos kék pupillái . . . Aztán, mintha megzavarodott volna a sötét szemek perzselő sugarától, letekintett a Vádi Sitti Mariam völgybe, — melyen a Kidron fodros hullámai rohannak keresztül. A völgyben köd gomolygott s a városból áthallatszott a kufár nép utálatos zajongása. Gabriella! — kezdé az ifjú — te nagyon megváltoztál. Mióta a Mester maga után csőditi a hiszékeny tömeget, mintha a te lelked, a te szived, a te gondolkodásod is változáson ment volna keresztül . . . — Ne mondj ilyeneket Asrin! ? — Nem, Gabriella, te nem vagy a régi. Te már nem tudsz engem annyira szeretni, mint szerettél. Sokszor megvigyáztalak, mikor azt hitted, hogy nincs körülötted senki sem. És mit tettél olyankor Gabriella? Mond mit tettél? — Oh, ne beszélj! — Nincs már erős lelked, mert láttam, hogy sírtál. Miért sírtál? Kit sirattál? Kihez sírtál? . . . / — Mond, miért sírtál ? . . . En tudom, miért sírtál ? Mert nincs senki, a ki betöltse a te epekedő lelkedet. Engem megtagadtál, mást még nem találtál. Én kevés vagyok a te sovárgó lelkednek, de nincs bátorságod, hogy oda borulj a szőke Mester elé, és megvallva minden bűnödet, bűnös szerelmedet én velem, — felajánljad néki magadat! Ugy-e Gabriella ehez nincs elég bátorságod, ugy-e ehhez kissé büszke vagy? ... — Kit sirattál ? . . . Mikor néha esti szürkületkor lepihensz a forrásnál a vén olajfa alatt és szemeid belebámulnak a remegő csillagtengerbe . . . Én láttalak sírni! Mond meg hát, kit sirattál ? Ejigem, Asrint, a te régi szerelmedet, vagy az ég ivén lefutó csillagot? . . . — Ne beszélj, Asrin ! — Kihez sirtál ? . . . Tudom, kihez sirtál ? Ugy-e a Mester kék szemeihez sirtál a te búzavirág szemeiddel? Ugy-e megtagadtad Jehovát, ugy-e megtagadtad Izraelnak, az „Istennel küzdődnek vallását? Miért tagadtad meg hitedet Gabriella? Ugy-e, mert nincs szived, mert nincs határozott gondolkodásod mert esztelen vagy í . .-—Ne beszélj ! Ne beszélj ! . . . Mert önző a lelked, önző a szived és az eszed. Mert önzésedben azt hiszed, hogy több örömöt fog neked okozni a Mester halavány arcza, égkék szeme es a selyem haja Izrael szigorú vallásánál, Jehova sujtoló karjánál. Ujjal fog rádmutatni a legkisebb utczagyerek, és füledbe sivitja ezeket a súlyosan vádló szókat: „íme a főpap leánya, ki megtagadta őseinek hitét!“ . . . Hahaha! Én pedig hangos kárörömmel fogom hirdetni, hogy azért tagadtál meg engemet, azért hagytad cserbe vallásodat, — mert szerelmes vagy a Mesterbe . . . Dördült az ég és zápor szakadt le az összetornyosult felhőkből. Messziről pedig ide csillogott a Silóé tavának fényes tükre. . . . Hirtelen besötétedett s a leány megrémülve társától a kanyargó ösvényen lefutott a völgybe, hol a Kidron piszkos folyása ijesztően zúgott és hatalmas sziklákat sodort magával . . . Gábriélla ép’ akkor ért át a rozoga hidon, mikor a hullámok azt lekapták pilléreiről. A zsidó ifjú átkönyürgött a leányhoz. De mikor az tovább sietett, ledobta magát a vizes sárba
