Tolnamegyei Közlöny, 1897 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1897-06-06 / 23. szám
XXV. évfolyam. 23. szám. Szegzárd, 1897. junius 6. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó- egyletnek, a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének és a szegzárdi ipartestületnek hivatalos értesítője. kr. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Megjelen: Bezerédj István-uteza 6-ik szám alatt, Széchényi utcza 176. sz.. alatt, hová Hetenkint egyszer, vasárnap. n hová a lap szellemi részét illető közaz előfizetések, hirdetések és a felNyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. kr. lemények intézendők. szólamlásuk küldendők. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Előfizetési ár Egész évre Félévre Negyedévre 6 frt — 3 I - I * 50 Hiv. hirdetések: 100 szóig . . . 1 frt 87 kr. 100—200 „ ... 2 n 87 B 200—300 r ... 3 r 87 B minden további 100 szó 1 frttal több Pünkösd ünnepén. A különféle gondolatoknak egész raja lepi el lelkemet e sz. ünnepnapon. E gondolatokról óhajtok beszámolni jelen rövid czikk- ben. Minden intézmények között legnagyobb, legdrágább, legboldogitóbb (s épp azért iidv- intézménynek neveztetik) a kér. egyház. Ennek a ma már oly terebélyes élőfának, mely ama parányi mustármagból kelt ki, születési emléknapja, keresztelési ünnepe van ma! . . . Tehát egy csaknem 2000 éves csecsemő' áll előttünk, fiatal rózsás-arczczal, e nagy világkeresztelőn. Milyen vén már! ... És mégis milyen ifjú! . . . Hiszen az ő idejének nincsenek korlátái, mert az ő sorsa: örökélet! . . . »Rajta a pokol kapui sem vehetnek diadalmat!« A kér. egyház világboldogitó magasztos hivatását józan eszü ember nem tagadhatja, mert a világtörténelem 2000 éves tanúságai a kéznél levő mindennapost tapasztalástok erre ujjal mutatnak, — s mi fő: lelkűnkben érezzük e vallás fölemelő, boldogitó hatását, érzelmeink, gondolataink és tetteinkre. S szent csudálkozás fogja el az embert e bámulatos eredmény láttára! . . . Kivált, ha meggondolja, hogy e világboldogitó üdvintézmény, mily parányi forrásból eredt!'. . . Egy szegény, mezitlábos, rongyos ruháju apostol — Péter — feláll prédikálni egy nagy tömeg előtt s szavára azonnal 3000-en térnek meg s állnak a Jézus kibontott zászlója alá! Miért? —• — Mert a szent igazság beszéde hangzott az egyszerű apostol ajkairól; mert a valódi lelkesedés mennyei lángja gyulladt ki arczán, szemében, szivében! . . . Ez a mennyei láng szülte az első pünkösdi boldogitó csodát, ez az igazságérzet volt az a világhódító hatalom, mely ellenálhatlan erővel vonzotta Krisztus zászlója alá a népek ezreit. Sok csudáról beszélünk; de én azt mondom, hogy leg felségesebb csoda volt a kér. egyház megalapittatása; Soha szebb, gyuj- tóbb beszéd nem hangzott el emberi ajkakról, mint a Péter apostol első pünkösdi pré- dikácziója! . . . Miért nem lehet ma ily fényes eredményt elérni az igazság szavával, — a láng szónoklattal? . . . Mert az igazság, melyért küzdünk, csak félig tulajdona szivünknek s nem tudunk egész lelkesedéssel, igazi pünkösdi szent tűzzel szóllani fél-igazunkért! . . . Mindennapos a kifejezés, hogy a mai világ a hideg közöny karjaiba sülyedt, — aluszsza a rút önzés Iethargikus álmát. Ez az álom: való! — — — Ez az oka, hogy az az első pünkösdi csoda 2000 év alatt nem tudta megszülni ezernyi csudáit a kér. világnak, ez az oka annak, hogy ez a boldogitó üdvintézmény, a kér. egyház, még ma is mint mosolygó gyermek kénytelen harczolni — elveinek szentségével — egy szebb, jobb és boldogabb jövőért, holott eszméinek üdvözítő igazságai már régen az érett férfikor állapotába helyezhették volna őt az emberiség közjavára! Lelkesedés, lángolás ma is van. Erre mutat korunknak sok ezer jótékony intézete, miket — úgy szoktuk mondani — a Krisztus keze létesít, a szent tűz tart fenn ! Én pedig — ne legyek tűzoltója a pünkösdi lángnak! — ki merem mondani nyil- tan, hogy a mai jótékonyság kutforrása legtöbb embernél, igen sok esetben: a divatos önzés, a csillogni vágyás, a szép tettekkel hírnévre szerttenni akarás olcsó dicsősége, egy mesés nagy vagyon hulló morzsalékjaiból! Avvagy van-e bennünk igazi Krisztusi lélek, Péter-apostoli lelkesedés, pünkösdi láng ? Se ez, se az! ... A rút szélsőségek közt hányattatunk! . . ^ Van bigottság és isten- telenség, pedig a józan középút az arányút, mely üdvre vezet! . . . Hogy lehetne boldog a társadalom, mikor egyfelől a saját hitét monopolizáló bármelyik felekezet szigorúan elitéli a máskép gondolkodhat; másfelől pedig a vallást gunyo- lók istentelen nagy serege, a szocziál-demo- krata had csörteti fegyverét, elszánt harczra készen a 2000 év eszme-virágaiból kifejlett boldogitó gyümölcsöket védelmezők ellen ?! A szélsőségek uralma sohasem üdvös! Ezért óhajtanám nagyon, sőt erre törekszem is, hogy ez a két szélsőség egykor fuzionáljon, olyanformán, hogy vesse el sötét álar- czát (hisz elég ideig viselte!) a vallási elfogult bigottság; rakja le fegyverét a vallástalan és istentelen irány dicstelen tábora s egyesüljünk mindnyájan a szeretet lobogója alatt, melyet 1897 évvel ezelőtt Péter apostol bontott ki s melynek még máig sem homályos arany feliratát ő adta meg eme KriszTÁRSZ A. SzerelezccL. Irta: Rudnyánszky Gyula. I. Szei’etek egy leányt Titokban imádom; Közelében járok S kerül az álom. Kisujja begyét Érinthessem egyszer, S nyomorult élet Ragyogónak tetszel! Nézem epedve Édes piros ajkát r Es szivemben izzó Láng tüze sajg át. Hidegen néz reám De azért nem üz el; Szeretni nem tud, Csak játszik a tűzzel. Szeretni nem tud, Szive még sincs ébren; Az édes^ gyötrelmet Egymagám érzem. Neki csak játék Szép hajnali álom; S nékem e játék Életem halálom. II. Mi történt én velem? Tudja a jó Isten Ott veszett a szivem Szép nagy szemeidben Egész nap álmodom, Álmodozom rólad, Mégis panaszkodom A Mindenhatónak. Régóta vártalak, Üdvösségem kelyhe! És hogy megtaláltalak, De megvagyok verve. Üdvömet átkozom S megfogan az átok Érzem, elkárhozom, Mig a menybe látok! A zsurnaliszta. — p „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. — Trattner Leopold tulajdonképpen orvosnövendék volt és nevelősködött a Lipótváros egyik előkelő ga bonakereskedőjének fia- mellett. Valami nézet eltérés keletkezett közte és a gabonakereskedő ur között, melynek folyománya lön Trattner Leopoldnak azonnal való elbocsájtása. Nehány forint volt a zsebében, mikor a faluja felé menő vonatra ült. Egy nagyobb állomáson leszállt vacsorázni s mig az étteremben szép lassan mártogatta föl a rostélyosa zsiiját, a vonat nélküle elment. Besétált a városba. Még sohasem volt Pesten s méglepte az esteli korzó élénksége és a gázlámpák világánál csodálkozva nézte végig a kirakatok gyönyörű portékáit. Kifáradtan a járkálástól, egy elegáns kávéházba lépett és végig olvasta a lapokat. Éjfél után járt az idő, mikor lelkében megha- sonlva kilépett az utczára. Mihez fog kezdeni otthon. I Az apja sem tud megélni. Az álláskeresést gyűlölte és most ismét ott volt megint ennél az állapotnál. Egy kivilágított pinczeablaknál haladt el. Kíváncsian tekintett be. Odalenn egy napilap nyomdája volt A lap készen. Az expeditorlány piros blusa mintha hívogatta volna le. A nyitott kis kapun bement az udvarra. A folyósón égő lámpára piros betűkkel volt irva: Szerkesztőség. Bement. Az asztalnál egy öreg ősz ember ült. Bemutatkozott | a szerkesztő kérdésére zavarodva felelt* 1 — Bocsánat uram — itt sétáltam. Lekéstem a vonatról. Lapot óhajtanék s egy tizkrajczárost tett le az asztalra. A szerkesztő végignézte a különös látogatót és egy vizes példányt adott a kezébe. — Hány órakor megy? — kérdezte.
