Tolnamegyei Közlöny, 1897 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1897-04-18 / 16. szám
XXV. évfolyam. 1.0. szám. Szegzárd, 1897. április 18. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó- _______egyletnek, a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének és a szegzárdi ipartestületnek hivatalos értesítője. El őfizetési ár: Egész évre . . . 6 frt — kr. Félévre.....................3 „ — „ Negyedévre . . - . . I „ 50 „ Eeyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. Szerkesztőség: Bezerédj István-utcza 6-ik szám alatt, hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kiadóhivatal: Széchényi utcza 176. sz. alatt,' hová az előfizetések, hirdetések és a felszólamlásuk küldendők. Megjeleni , Hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttérben 8 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jntányosan számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig . . . 1 frt 87 kr. 100—200 „ ... 2 „ 87 * 200—300 r . . • 3 I 87 „ minden további 100 szó 1 írttal több Husvét ünnepén. Nyíló virágokat csókoló tavaszi enyhe napsugarak, — lombos erdő, —• bűvös dalu kedves csalogány; — húsvéti szent zsolozsmákat éneklők seregével zsúfolásig megtelt templomok — — együtt üdvözöllek benneteket! ! . . Mert mi a tavasz ? — — A vén Föld meg-megujuló ifjúsága. Micsoda a tavaszi virágzás? — — A természet gyönyörű szép költészete. Mi a vallás? — — A szív, az istenben éló' por-ember magasabb dolgokért lüktető' szivének szent költészete, melynek tavasza összeesik nálunk a természeti tavasz- szal, minthogy a hit virágai is legszebben nyilnak Husvét ünnepén a kér. ember szivében. Próbáljátok meg, — ki a vallásról, a hitről, egyéb alkalommal nem szokott, vagy bem szeret beszélni: husvétkor örömmel áll szóba veletek értekezni „hitünknek szent titka“ felett; ki máskor tetszeleg magának a Tamás-féle kételkedés, hitetlenség jogosult szkepticzizmusával: husvétkor felgyulad a vallásosság bizonyos bágyadt lángjára, mely nem bir ugyan az eró's hit boldogitó erejével — de azért a szív e bágyadt fénye, e homályos sejtelem is tavaszi áldott rügyezés, mely után szép virágzást, sőt — fokozatosan — az erős hit illatos tavaszi virágaiból kifejlődő drága gyümölcsöket, szép tetteket vár a gyarló ember és a tökéletes Isten! . . . Úgy van biz az, hiába tagadnók, hogy égető szüksége van az embernek arra, hogy lelke szárnyait, — melyek oly sokszor, oly alacsonyan repültek s fölszedték magukra a bűnös föld porát, sarát, — néha napján magasabbra emelje, jobban kitárja, egy fényesebb világ aranyos napsugár-özönében fü- rössze! — Ilyen alkalom: a húsvéti szent ünnep. Ezért üdvözlöm melegen a hit, a feltámadás magasztos ünnepét, a vallásos szív szent költészetének e remek kikeleti napját, együtt a természet tavaszi költészetének sok ezer elbűvölő szépségével! — — Mert mit akar a Föld tavaszi virágko- szoruja? — — Széppé tenni — legalább egy évszakra — a földet. Mit akar a vallásos szív égi származású hit-virága? — Széppé tenni, az ember számára örökre a földet. Edent varázsolni Szahara helyére? mennyet dobni oda a bűn miatt kietlenné vált szív szomorú pusztaságába. Boldogságot teremteni idő szer int e földön, üdvöt odafent örökre! — — — Szép a természet, — szebb a hit tavasza; ragyogó költészete van az illatos, bár hervatag virágnak, míg a vallásos szív reményvirágainak költészetét boldogitó valósággá teszi azok örök hervadhatatlanságának fölemelő gondolata! . . . A tavasz virága lehull, de a természeti nap őszig többé-kevésbé tökéletes gyümölcsöket érlel meleg sugarával; ám a hit fényes napja is létre hozza a nemes tettek szent gyümölcseit e földön, de e mellett, a szív vallásos költészetének illatos virágai is megmaradnak hervadatlanul, hogy tovább nyíljanak az örök élet kertjében, — s megteremjék a boldogitó üdv édes valóságát, mint legdrágább gyümölcsöt! . . . Melyik tavasz hát a szebb: a földé-e, hervatag virágával, vagy a szívé, mely a töredelmes bünbánat könnyeinek ragyogó harmatával ékes hit-virágokat termi, — mikből földi boldogság s égi üdvösség, tökéletes gyümölcse áll elő ?! . . . Ápoljuk a hit szent virágait, óvjuk meg a vallásos lélek boldogitó fényes költészetét! Üdvözöljük újra, igaz örömmel s lelkesedéssel a szív tavaszának szép napjait, a húsvéti szent ünnepeket, — vajha e napok a vallásos érzelmek annyi sok illatos rózsáját nyitnák az emberi keblekben, mint a mily gazdag most a föld a kikelet sok millió nyíló virágával! Ezt a belső, lelki tavaszt, vallásos megújulást, vagyis a legboldogabb húsvéti ünneplést szivemből kívánom kedves olvasóimnak! Borzsák Endre. Husvét! Mialatt a hatalmi érdekek versenykőrébe jutott népek szabadságukat kivivandók, fegyverrel küzdenek a czivilizatió nevében történt elnyomatásuk ellen, mialatt a népek millióiból alkotott nemzetek messzevágyó érdekeik biztosítása végett újabb és újabb szövetségeket akarnak létrehozni, hatalmuk gyarapításán versengenek s a végsőkig fokozzák haderejük barczképességét: e TARCZA. A husvét ünnepén. Csókodtól enyhe fuvalom, Mozdul a hideg sirhalom, S virágokat növeszt. Az égből angyal száll alá, És mintha súgva mondaná: Ma győzött a kereszt! Győztél kereszt a Golgotán, Yan élet a halál után, Ott, hol a csillagok. Bús. temetőben sirgöröngy, Rajtad mint fénylő drága gyöngy, A könny ma úgy ragyog. Derüljön vándor, homlokod, Dicső életre nyújt jogot A felsőbb eredet. A por jut hervadásra, lásd De soha sem lát hervadást Lényünk : a szeretet! Oh kedvesek ti, szent porok, A kikre annyit gondolok: Békén pihenjetek ! Nem mindenestül haltatok: Tüzet rejt fagyos hamvatok, S e tűz a szeretet. A nagyrahivott lélek él, Főnikszmadárként szárnyra kél, r Es útja föl vezet; S mig áldja szivünk e vigaszt, A sírnál édesen virraszt A bü emlékezet! Sántha Károly. Alleluja! Ünnep van, a feltámadás nagy ünnepe, Az egyház ünnepli e napot, Mert a halál felett diadalt hirdetve, Az Isten ember feltámadott És ünnepel az egész élő természet. Legyőzve a tél ridegsége, A fakadó bimbókból mosolyg az élet, Felvirul a jövő reménye Hittel reménynyel — múltban — jövőben És egyesülve a szeretetben Zengi százezerek hálás hangja: Feltámadott Krisztus, Allaluja. Még iskolába járó kis gyermek voltam, S husvétkor kivittek falura, Úgy hiszem, hogy végtelen boldogságomban Királylyal sem cseréltem volna. Az ünnep napja még be sem köszöntött, S már is minden oly ünnepélyes. (Sok vihar vonult azóta fejem fölött S ez emlék még ma is oly édes.) Az emberek itt mind jól ismerik Egymást, s barátságosan köszöntik, Nem lótnak-futnak, mint a városban, Hanem járnak, nyugodtan, komolyan. Jáija az ünnep hetében faluszerte Sikárlás, meszelés, tapasztás. A ház eleje gondosan elseperve, Szóval, mindenütt tisztogatás. Házban, konyhában nem kevesebb a dolog Tűzhely, sütőkemencze előtt Anya, lánya, vetélkedve sürög, forog Előszednek lábast, serpenyőt. A gazda kedélyesen pipázva Vendégeit tárt kapuval várja : Vejét, fészkéből kirepült lányát S lánya gyermekét: kis unokáját. Végre eljött a nagy nap. Beharangoznak S csak is a harangszóra várva Férfi, asszony, legény, lány, külön járulnak Csoportokban, Isten házába. Tisztes komolyság uralja az arczokat, S ha beszélnek is — csak suttogva, Nehogy a szent, istenes gondolatokat A világi zaj megzavaija. Nem csintalan ma a legény sereg, A lányok szendék és szemérmesek Kézben a szentelendő barka ág S egy-egy bimbózó tavaszi virág.
