Tolnamegyei Közlöny, 1897 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1897-04-04 / 14. szám

1897. április 4. 5 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (14. sz.) Gazoknak börtön sincs elée: O / Pedig börtönbe készül vágyik Nagy részben ma a nemzedék! Mert ott kosztolnak és ruháznak Mindenkit; — s nem kell küzdeni; Nem kénytelen senki a lelkét A más világra küldeni Mint öngyilkos; — adót se kérnek A börtönében; — óh! nem ott . . . Jó melegben henyélve élni Mily szép és milyen jó dolog ?! Az országos panorámában Sebünk rongyunk takarva lett, Konstántinápoly tarkasága Gyönyörködtetett sok szemet, Mig a szultán szégyelte otthon, Ez idétlen paródiát ... Mert ott náluk — nem oly rajongó Nem oly romlott még a világ Mint itt nálunk ős Hunniában, Hol még a bűn is millenáris . . . Panoráma dobját püfölni Tudja ma már még a szamár is! * Aranykor ez! óh! az valóban Ezt elvitatni nem lehet; Ha ifjak össze kapnak lányon Lövik egymást le — mint ebet! Lovagias tett az egész csak! . . . Mást nem tehet egy gentleman . . . Mint stiklirozza hogy lelőjje Azokat kikre pikkje' van. Fut azután Amerikába, S árulgat ott sóspereczet . . . Hogy elkerülje hőshöz illőn Itthon azt a vasketreczet, Melyben az ily „vadállomány“ van . . . Ragadozókkal egy tanyán, Úgy tetszik mintha nyögésüket Minden órában hallanám ? Társadalom sóhaja ám ez . . . Melyből a hit kiveszett már is, Egymást rugdosni agyba főbe, Ez aranykorban jó világban : Képes még csak a vad szamár is! . ... . * Ovidius hogy ha ma élne! E korról még szebben regélne! Böjti prédikáczió. A csörgetég szomorú tűzhaláláról lapunk 12-ik számában érdekesen folytatni Ígért 3-ik közleményt ezennel beszüntetem, épp úgy, mint a B. Bánffy D. és Gr. Andrássy Géza közötti »összeférhetetlenségi« párbaj — hála Isten! — beszünt, mert ők utóbb összefértek! . . . En pedig beszüntetem a nekrológ 3-ik folytatását azért, mert tudomásomra jutott, hogy Etil Pepi barátom, leégett fürdőjéről Írott — gyász pennával írott — szomorú czikkeimet még csak el­olvasásra sem méltatja. Tehát itt is egy összeférhe­tetlenségi« eset forog fenn, mely párbajt provokál, olyformán, hogy a nekrológ Írást mondom, ezennel beszüntetem. írok helyette egy rövid, tehát hihetőleg nem unalmas böjti prédikácziót. * Sok szomorúsága esett mostanában kér. és nem keresztény olvasó hiveim — vagy, ha úgy tetszik: hiv olvasóim! — az én szegény szivemnek. Ha va­lamennyit felsorolnám, félek tőle, hogy a ti jól ismert érzékeny szivetek repedne kejté, vagy szakadna da­rabokra, mint a Vaskapu óriás kősziklái a modern világ legnagyobb hatalma a dinamit által. Ezt az én szintén nagyon érzékeny szivem nem akarva, nem sorolom fel lelkem minden mostanában esett mély bubánatát, — nem kivánok sziv-repedést, sziv-szaka- dást, csak tavaszi jótékony harmatot, fájó könnyet akarok teremteni jóságos szemeitekben, elsiratni él­tem 53-ik tavaszának hervadt virágait! . . . * Nagyon fáj az nekem, kedves és hiv olvasóim, hogy a Márczius 15-dikének örökre emlékezetes nagy napját, mi szegzárdiak, daczára a sokszori, lelkes hírlapi felhívásoknak, még ma sem ünnepeljük meg úgy, a mint megérdemelné és a mint hozzánk illenék. E tekintetben, mint megyei székváros, helyesebben vezér-falu, nem megyünk elől jól példával a ránk figyelő megyei kisebb községek előtt. Hazaiiságunk, nemzeti kegyeletes érzelmünk méltó jelvénye a török »fél-hold«, melynek látása Allah hajdan büszke fiait a folyton emelkedő nemzeti nagyság és dicsőség hiú réményével tölté el, — de a melyről kimondta már a világ, hogy e holdnak »fogyta« lesz Jiamar, »tölte« sohasem. így vagyunk mi is. Fogy nálunk a Márcz. 15-ét ünneplő magyar lelkesedés fél-holdja s mahol­nap teljes sötétség áll be, ha csak a jövő évi 50-ik emléknap tavaszi meleg sugára szokatlanul uj lángra nem gyújtja honfi kebleinkéit. Adja Isten, hogy a vezetett községek mindig impozánsabb ilyenkori ma­gyar nemzeti ünneplése, le ne főzze több& a vezér­falut! ... * Ebbéli reményünk jogosultságát szentesítette Boda Vilmos, orsz, képviselőnk, a Kaszinó halva­csoráján mondott ama fényes felköszöntőjében mely általános tetszést aratva, kimondta, hogy: »ime már a Casino is ünnepli Márcz. 15-dikét, igaz, hogy most még — tekintettel a görög hadviselésre — csakis a görög naptár szerint, vagyis Í4 nap múlva (Márcz. 29.); de bizonyára eljön az idő, talán már éppen a jövő 50-ik évben, hogy ünnep lesz ez a nap a Casinónak is Már­czius 15-én !-------« # De m ás szomorúsága is vagyon az én szegény szivemnek. P. o. fáj neki, hogy a lefolyt Márcz. hó­napban a tiszteletreméltó Sándorok és Józsefek nem tartották meg a nevüknapját, rangjukhoz illő fényes czéczóval. Még a dalárdista Józsefek is sztrájkoltak, mint hajdan a Jákob fia, az egyiptomi József, — s inkább ott hagyták köpönyegjüket a Pótifárné lábai előtt, semhogy eleget tegyenek a névnapi gratulánsok szokott kívánságainak, mik: pörkölt hús, túrós csusza, olasz bor! Tiszteletre méltó jeles kivételt képez e tekin­tetben Horváth József ur, ki — mint tiszteletbeli dalárdista — a hajnalba belenyúló szép és zajos név­napi murit insczenált a nagy szállóban, hol kicsiny­ségem is nagyban élvezé a röpke perczek örök élveit! Hálából kívánom neki, hogy koporsó-deszkáért ne ssoruljunk rája legalább 50 évig, mi a kik ott voltunk! —| — — # Márczius elmúlt. Eltűnt a kedves ibolyák nyá­jas tavaszi hónapja. Vége a meg nem tartott Sándor és József napoknak, vége a megtartott halvacsorák­nak. — Csak a görög-török viszálynak, a krétai ber­zenkedésnek, a nagy hatalmak drága konczertjének nincsen vége! . . . . Mi lesz ennek a vége ? — — Az, hogy az idejött színtársulat anyagilag és szo­kás szerint megbukik; no igen, mert a »görög- tüzet« betiltották a nagyhatalmak ad hoc még a srinpadokon is, már pedig, hogy nálunk a nagy kö­zönség nagy része ezt és az ilyeneket jobban szereti, mint a valódi műélvezetet, mutatja az, hogy magas művészi nivón álló dalárdánk kél konczertjét nem igen tartotta érdemesnek meghallgatni, — mert nem volt jelezve görög-tüz (csak magyar láng-lelkesedés a dalok előadásában); nem volt jelezve élő képcso­port, gyermek-mutatvány, diorámái szemfényvesztés — stb — Pedig hát, tisztelet a kivételeknek, a mi közönségünk legnagyobb részének ez kell 1 . . . * No de kicsoda is törődnék országosan első hir- nevü dalárdánk még oly szabatos dalestélyével is, mikor a nagy hatalmak konczertje iránt is oly kevés az érdeklődés, egész Európaszerte !?!... Pedig ott Szilágyi lágy tenoiját a görög vizeken suttogó ta­vaszi szellővel párosuló puskaropogás helyettesíti; Futler basszusát a gyorsttizü és vontcsövű gyilkos ágyuk tenger-morajt szégyenitő hatalmas menydörgése csinálja; Boda Vilmos szerelmesen — szép trouba­dour szekundóját a krétai görög fölkelők bájos nejei és leányai zengik syreni hangokon; és a barytont — Borzsák Endre helyett — a szabadság angyala fújja elbájoló mennyei tárogatóján a függetlenné lenni váSyó honfiúi magas lelkesedésnek! — — — * Azért hát kedves olvasó hívem s hiv olvasóim! — nyugodjunk meg a megváltoztathatatlanon. — Sirassuk el az ibolyás márcziust, üdvözöljük a sze­les áprilist, — ki tudja: melyik lesz jobb? — — A csalogány tegnap megszólalt kertemben, ez nekem többet ér, mint a márczius összes ibolyája, jáczintja és nárczisa. Én most kezdek boldog lenni, mert a virágok szép színét már alig látom, de a csalogány dalát teljes pompájában élvezem. Itt még nincs nálam semmi defektus, semmi hiány, — fül- pápaszemre még nem szorultam! — — — Palást. EGYLETEK, TÁRSULATOK. A „Szegzárd-Tolnamegyei Rabsegélyző-Egylet“ múlt vasárnap tartotta meg 1 e 1 c z József törvény- széki elnök elnöklése mellett évi tisztújító közgyűlé­sét. Az elnöki jelentss szerint az egyesület a lefolyt évben is a legnagyobb tevékenységgel igyekezett jj czéljának megfelelni, habár az emelkedő közönynyel kellett küzdenie és habár a közöny következteben tagjainak száma tetemesen megapadt is, — ez az egyleti tevékenységre csak annyiban hatott bénitólag, hogy megfelelő segélyezést nem fejthetett ki | igj szükebb körre volt szorítva. A rabsegélyző-egylet haszna és fontossága sajnos — még 8-ik évi fennállása után sem találko­zik azzal a méltánylással és támogatással, melyre méltán számot tárthatna. A társadalom még most sem pártolja eléggé az egyletet, sőt bizalmatlansággal te­kinti emberbaráti működését s nem nyújt segédkezet a társadalom e szerencsétleneinek a becsületes mun­kás életre való visszavezetéséhez. Eme közönyt mindenesetre nagyban okozza a vidékünket látogató elemi csapások nagy száma, mely évről-évre ismétlődve a vagyonosabb osztályt is ér­zékenyen sújtja; ennek tudható be azon körülmény is, hogy az egyletnek tagjai mindinkább fogynak s lesz­nek közönyössé a nagyobb pártolást érdemlő egy­let iránt. Azért nem csüggedve törekedtek kitűzött czél- juk felé, segítve ott, a hol szükséges anyagilag, s felkarolva különösen azokat, kik iskolai oktatásban nem részesültek, hogy az írást és olvasást megis­merve hasznos olvasmányok által lelkeiket nemesik vén, a bűn ösvényét kerüljék. Az egylet jövedelmének java részét a múlt év­ben is az a 300 forint képezte, melyet az igazság- ügyminister utalványozott, melyért az egylet hálás köszönetét fejezi ki mindazok nevében, kik e jótéte­mény részeseivé lettek. A tagok száma részben lemondás, elhalálozás és a megye területéről való elköltözés miatt kilencz- czel fogyott, s csak egy rendes taggal szaporodott. E humánus egyesület a rabok részére iskolát tart fenn, melynek föfeladata a rabok szellemi okta­tása, melynek minél sikeresebb keresztülvitelére min­den lehetőt megtettek. A rabiskola derék tanítója, Kálmán Károly fáradságot nem ismerő kitartással törekszik megismertetni az írás, olvasás és négy szám­tani művelet alap elemeivel mindazokat, kiknek erre gyermekkorukban alkalmuk nem volt, vagy saját mu­lasztásaik miatt ezt nem tanulhatták meg. Feltűnően sok látogatója volt múlt évben a rab­iskolának ; ugyanis beiratkozott összesen 102 egyén, ezek közül a beiratáskor írni és olvasni jól tudott 1, tudott 81, keveset tudott 5, nem tudott 15. Ez utób­biak közül 14 egyén jól megtanult imi és olvasni, egynél pedig az idő rövidsége miatt sikert elérni nem lehetett. A folyó évi január 18-án megtartott vizsga ar* ról is tanúságot tett, hogy a kik már némi előisme­rettel kezdették meg az iskola látogatását, ismeret­körük tetemes bővítésével hagyják azt el. Az erkölcs nemesítése is főgondot képez. A letartóztatottak vallás-erkölcsi oktatását hit- felekezetbeli lelkészektől nyerik a rabok, melynek ellenőrzésére a kir. ügyészség van hivatva. Az anyagi segélyezést az egylet nem tagadja meg azoktól, kik e miatt hozzá fordulnak, azonban szem előtt tartja mindig a takarékosságot s csak a legszükségesebb úti költséggel látja el azokat, kik erre rászorulva vannak. Nagyobb összegű segélyezésért a lefolyt évben nem fordult az egylethez senki, kisebb segélyezések fejében 33 szabadult rabnak 67 frt 50 kr. utalvá­nyoztatok ki. Az egyletnek védnöke: gróf Széchenyi Sándor főispán, b. t. t. A tisztujitás eredménye a következő: Elnök: Selcz József kir. törvényszéki elnök; alelnök: Ágoston István kir. táblai biró és Wosinsky Mór esperes-plébános; titkár és pénztárnok: Moravek Gábor kir. ügyészségi Írnok. Választmányi tagok lettek: Abafiy Gyula, Abay Leó, Biróy Béla, Bodnár István, Goldberger J. Mór, Gottlieb Jakab, Dr. Hai- dekker Béla, Dr. Hangéi Ignácz, Háry Ede, Kálmán Károly, Dr. Kramolin Emil, Leopold Sándor, Dr. | Lévay Ignácz, Mehnverth Ferencz, őrffy Lajos, Schneider Gábor, Dr. Spányi Leó, Dr, Steiner Lajos, Steinsdörfer József, Dr. Szabó Gyula, Dr. Szigeth Gábor, Totth Ödön, Ujfalusy Lajos, Udvardy Sán­dor, Varasdy Lajos, Wattay Miklós. Számvizsgálók: Ágoston István, Bodnár István I és Mehrwerth Ferencz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom