Tolnamegyei Közlöny, 1897 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1897-04-04 / 14. szám
2 ________________________________________TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (14. sz.) az erre szánt pénzt elnyelné a közösügyek moloclija. Azért örömmel üdvözöljük Tolnavármegye törvényhatósági bizottságának múlt kedden egyhangúlag hozott azon határozatát? hogy a közös költségekhez való hozzájárulás felemelése ellen kimondta tiltakozó szavát s elfogadván Hevesmegye átiratában foglalt felhivást, feliratot intéz a magyar törvényhozó testülethez, kijelentve egyúttal, hogy a legutóbbi országgyűlés kvótabizottságának azon álláspontját, hogy Magyarország a közös költségek fedezése tekintetébó'l az eddiginél nagyobb terhet nem vehet magára, teljesen magáévá teszi. Bár egy pillanatig sem kételkedtünk benne, hogy törvényhatóságunk a múltban anynyi alkalommal tanúsított, hazafias magatartásához hiven a lefolyt idó'k hagyományait ezúttal is érvényre fogja emelni, azért mégis jól esik látnunk, hogy vármegyénk, habár néha megszállja is az ernyedés látszata, ha válságos viszonyok hazafias érzelmeinek fellendülését sürgetői eg követelik, mégis csak megmarad a régi vármegyének! b. A vármegye közgyűlése. Tolnavármegye törvényhatósági bizottsága múlt kedden tartotta meg gróf Széchenyi Sándor főispán elnöklése alatt rendes tavaszi közgyűlését. A vármegyeház nagytermében elég szép számmal gyűltek össze a törvényhatósági bizottság tagjai, mert érdekes vitát vártak a kvóta kérdés fölött, a mi azonban elmaradt, mivel az állandó választmány hazafias határozatát a közgyűlés egyhangúlag elfogadta, mely határozat szerint, Tolnavármegye törvényhatósági bizottsága feliratilag támogatja Heves vármegye ismert körlevelét a kvóta emelés ellen. Gróf Széchenyi Sándor főispán pontban 10 órakor lépett a terembe, kit éljenzéssel fogadtak. Elfoglalva az elnöki széket, melegen üdvözölte a megjelenteket és bejelentette, hogy Baranyavármegye meghívása folytán egy bizottsággal képviselve megjelent Baranyavármegye uj főispánjának, Fejérvári Imre bárónak márczius hó 29-én Pécsett végbement installáczióján, mely bizottságnak tagjai voltak a főispánon kivül: Sz tanko v ánczky János, Vizsoly Ákos, Wosinsky Mór, Perczel József, Perczel Béla, Dőry Jenő és Péchy József megye bizottsági tagok; majd a közgyűlés tudomására hozta, hogy dr. Müller János bonyhádi ügyvédet vármegyei tiszti ügyészszé, Kézsmárky Dezsőt pedig közigazgatási gyakornokká nevezte ki. A kinevezettek a közgyűlés végén tették le a hivatali esküt. A tárgysorozat első pontját a belügyminiszter rendeletének felolvasása képezte a vármegye 1897. évi költségvetésére vonatkozólag s ennek kapcsán a rendes kiadások fedez- ketése czéljából igénybe veendő l°/o-os pótadó kivetés felett a főispán elrendelte a törvény értelmében a névszerinti szavazást, melynek az lett az eredménye, hogy 90 szóval 21 ellenében megszavazták az l°/0-os vármegyei pótadót. Simontsits Elemér főjegyző felolvasta József főherczeg válaszát, melyet a vármegye közönségének Mária Dorottya főherczegnő eljegyzése alkalmából hozzá intézett üdvözlő feliratára küldött. Ő fenségének válaszát a közgyűlés éljenzéssel vette tudomásul. Az alispán időszaki jelentését, melyet nyomtatásban osztottak szét a bizottsági tagok között, tudomásul vették. A közigazgatási bizottság éves jelentése, a számonkérő székről felvett jegyzőkönyv, valamint az időszaki pénztári vizsgálatokról felvett jegyzőkönyvek is tudomásul vétettek. Az egyes bizottságokban megüresedett helyek betöltése következett. Az igazoló-választmányba P e r- czel József, az állandó választmányba Bernrieder János, a jegyző nyugdij-választmányba Kurcz Vilmos és Török Béla, a fillokszera-bizottságba Korbo- n i ts Dezső, a lótenyésztési bizottságba pedig Hanzéli János és Simontsits Elemér választattak be. Ekkor az elnöklő főispán elrendelte a központi választmányban megüresedett két helynek a betöltését titkos szavazással és a gyűlést ez időre felfüggesztette. A szavazás két bizottság előtt történt s igy csakhamar kihirdette a főispán az eredményt, mely szerint őrffy Lajos 90, dr. Leopold Kornél pedig 48 szavazattal megválasztatott a központi választmányba. A miniszteri rendeletek felolvasásával a közgyűlést tovább folytatták gyors tempóban, mert felszólalás egyetlen rendeletnél sem történt. A belügyminiszter jóváhagyta a vármegyei tiszti-, segéd-,kezelő- és szolgaszemélyzet által a millennáris évben eltöltött szolgálati időnek a nyugdij-jogosultság szempontjából háromszorosan történendő beszámítását. Fontos rendelet a földmivelésügyi miniszteré a Szegzárdon és Bonyhádon létesítendő uj állami szőlővessző telepre vonatkozólag. A miniszter ugyanis az emlitett két helyen 8 — 8 holdnyi területen állami vesszőtermelő telepet fog létesíteni, melyeknek berendezését 1898. év tavaszán eszközük. A közgyűlés legérdekesebb pontját kétségtelenül Heves vármegye hazafias körlevele képezte, melylyel az Ausztriával kötendő kiegyezés kérdésében az országgyűlés képviselőházához intézett feliratának támogatását kéri. Ezt a kérdést, mint már fennebb említettük, Tolnavármegye dicséretes hazafisággal oldotta meg. A közgyűlés ugyanis az állandó választmány javaslatára egyhangúlag elhatározta, hogy támogatni fogja Dicső Tomory Athanász, a ki nagykőrösi tanár voltál, a ki minekutána nagy örökséghez jutottál tiz évig Mecénása voltál a magyar irodalomnak, — egyszerűen le vagy pipálva. Csornák Nepomuk János túl tesz Tomorin. Ez 300 forint tanítói fizetésből mece- náskodik. Engedje meg kollega ur, hogy gratuláljak a gyomrának. De sokszor kelletett lemondania a vacsoráról, hogy meglegyen e lucullusi, szellemi vacsorája. A kollega sóhajtott. Ez a sóhaj bizonynyal azt jelentette: igaz ! Jó fiú volt a kollega, mert én lettem az ő szellemi parazitája. Én vagdostam föl a lapjait, én szedegettem be mohón a Chimay herczegné botrányait. És szidtam a kollegát, mint a bokrot. Az ördögbe is ! Annyi tenger kincset kiadni újságra s egyik sem teljes, egyikből ez a szám hiányzott, a másikból amaz. Aztán a politikai lapokban nagyon állhatatlan volt. Mikor a Pesti Hírlapról letellett a tizennégy nap, jött a „Budapesti Hírlap“, a radikális „Egyetértés“ után a klerikális „Alkotmány.“ így történt aztán az meg velem, hogy mig a Majláth ügy elején (az Egyetértés suggesztiója alatt) azon erősködtem, hogy de bizony utódlási jog nélkül nevezték ki a grófot, a vége felé (az Alkotmány hatása alatt) de bizony isteneztem (talán nem is illik egy ilyen jámbor lap olvasójához) — hogy cum jure sukces- siónis. A tanügyi lapokkal voltam csak visszásán: ne adj isten, hogy a kollega reklamált volna meg csak egyetlen számot is. Végre is magam fordultam a Nyomorvidéki Tani tói Közérdek kiadóhivatalába, szerényen esedezve némely elmaradt példányokért, a mire a következő ar- czátlan válasz érkezett: „Hallja maga potyafráter, önnél egész közép- európában nincs nagyobb lap filoxera. Nem küldünk potyán egy számot se. Tessék előfizetni és aztán reklamálni“. Hm ! Ez szeget ütött a fejembe. Egy kissé körültekintek a politikai lapokon, hát mindegyiken olvasom: mutatványszámot tizennégy napig ingyen küld a kiadóhivatal. Gondoltam: megtréfálom a kollegát, 30 levelezőlapot eresztettem meg és szűz nevem a kiadóhivatalokban biztosan megteremtette a kiadó reményhorgony mutatványszámait. Még a „Timest“ és a „Narodne Novinit“ bekértem mutatványképpen. Akkor aztán meglepetésül meghívtam a kollegát A ficzkó elsápadt s azonnal átlátta, hogy menthetetlenül le van leplezve. Valóságos akasztófa humorral ütött a vállamra. Helyes kollega ur, pártoljuk az irodalmat. A (legközelebbi tanitógyülésen a királyi tanfelügyelő ur mint példára hivatkozott ránk, a kik a szerény fizetésünk daczára megmutatjuk, hogy igen is tudjuk pártolni az irodalmat. Heves vármegye ismert körlevelét és felirnak a képviselőházhoz, hogy a múlt országgyűlés kvóta-bizottságának javaslata értelmében oldják meg a kvóta-kérdést. Ezt a mindenkép hazafias határozatot éljenzéssel fogadták. A többi körleveleket részint tudomásul vették, részint pedig feliratilag pártolják. A közegészségügyi bizottság előterjesztése alapján elutasították a Decsen felállítandó uj gyógyszer- tárra vonatkozó kérelmet, úgy szintén a Szegzárdon felállítandó harmadik gyógytár engedélyezését is elvetették. Egy bizottságot küldöttek ki a nyugdij-alapra felügyelő választmány előterjesztésére a nyugdij szabály- rendelet módosítása tárgyában. A nyugdijválasztmány propozicziójára a közgyűlés özv. Forrai Mihályné részére évi 80 frtot, öt kiskorú gyermeke részére pedig egyenként 16—16 frtot szavazott meg. Hern er József volt vármegyei kapus 180 írttal nyugdijaztatott, K ö v e s d i József volt tiszti legény nyugdija 48 írtban állapíttatott meg, néhai Illés Péter vm. hivatalszolga özvegye pedig végkielégítés czimen 198 frtot nyert. Ezután letárgyalták minden vita nélkül az alis- páni előterjesztéseket, jóváhagyták a vármegyei közalapokról 1896. évben vezetett számadásokat, úgy szintén az árvaszéki előterjesztéseket, a tiszti ügyészi véleményeket, majd a megkereslek és beadványok kerültek a közgyűlés elé, végül a póttárgysorozatba felvett ügyeket is csakhamar bereferálták a gyorsszavu jegyzők, mire a közgyűlést a főispán befejezettnek nyilvánította. —th. A szoczializmus egy ellenszere. A magyar népnevelésnek ismét nehezedik feladata. Nehezedett pedig erkölcsi szempontból az által, hogy részt kell vennie a maga humánus szellemi eszközeivel azon küzdelemben, melyet a társadalomnak arra hivatott tényezői folytatnak egy veszedelmes ellenféllel, a szoczializmussal szemben, mely immár a magyar társadalmat is fenyegeti. A közműveltség emelkedésével együtt szoktuk gondolni a jólét emelkedését is. Ez azonban majd nem csupán szép theoria; a gyakorlati élet — habár talán csak átmenetileg, — ellenkező tüneteket mutat. Ez onnan magyarázható, hogy a közműveltség emelkedése egyszersmind nagy anyagi hullámzást is idéz elő, melynek hatása alatt egész osztályok életviszonyai másként kényszerülnek alakulni; másrészt szé- lesbitvén a szellemi látókört, addig nem ismert igényeket támaszt a társadalom különböző rétegzeteiben, a melyek a legtöbb esetben kielégithetlenek, tehát osztálybajok csirájává lehetnek, ha ellensúlyozásukról gondoskodva nem leszen. Ilyen természetű társadalmi baj a modern szoczializmus is. Az ellene való küzdelem nehéz, mert a szoczializmus — a modern kor e babonája, — nem a müveletlenség szüleménye, hiszen a modern nép- müveltség fészkéből nyugatról jő hozzánk, ott van bölcsője s ott serdült fel, hanem szüleménye a mindinkább terjedő pauperizmusnak és a műveltség elfajulásának. Az alsó néposztályoknál hódit, de korántse gondoljuk, hogy egy jól szervezett népnevelésügy elegendő már magában véve a baj ellensúlyozására. A dolog nem ily egyszerű; a társadalom számtalan apparátusának kell közreműködnie a terjedő kór megszüntetésére, de két dolog mindenesetre dominál e téren; hogy magának az államhatalomnak kell azt a humánus szempontból jogos alappal biró munkáskérdés medrébe terelni és orvosolni, másrészt a népnevelés ügyét oda kell emelni — nagyobb áldozatok árán is, — hogy a maga hathatós erejével necsak az iskola szűk határai között, hanem azonkívül a társadalmi téren is sikerrel hathasson a szoczializmus egyik főforrása a műveltség elfajulása ellen. Sikeres küzdelem csakis a tágabb értelemben vett népneveléstől várható. Hogy mily irányúnak kell e küzdelemnek lennie, az a szoczializmus természetének közelebbi vizsgálatából tűnik ki. A szoczializmusnak — mely fogalmat épen ne tévesszük össze a munkás osztály jogos törekvéseivel a munkáskérdéssel, — a tulajdonjog tagadásán kivül két szembeötlő vonása van a haza és vallás negátiója í pedig mindakettő oly fontos mozgató eleme az emberiségnek, hogy a szó szebb értelmében vett társadalom nélkülük fenn nem állhat. Nem, mert e két fogalom lehet egyedüli forrása a mindennél erősebb magasztos idealizmusnak, mely minden rázkó1897. április 4.
