Tolnamegyei Közlöny, 1897 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1897-03-28 / 13. szám

1897. márczius 28.

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (13. sz.)

3

A dús gazdag es hatalmas nagy ur pompa S kényelem közt éli világát,

Meg sem lát téged, ki követ kőre hordva Felépitetted palotáját,

De azt mondják, nem mind arany a mi fénylik E papiros tőkés világban,

S vajmi gyakran hu, gond, aggályok kisérik Félve bukását vagyonában.

Mig te, ha munkádat elvégezted S megszerzéd mindennapi kenyered S őröd derülten mosolyog feléd,

Kezeidben bírod biztos tőkéd.

Es ha majdan — egykoron — eljutunk oda Honnan már vissza nem térhetünk,

Lessz-e a márvány emlékkel kárpótolva Porrá és hamuvá vált létünk ?

A sirban minden szeszélye az életnek Megszűnik szegény s gazdag között Békén, egymás mellett, egyképen pihennek;

Enyészet ül mindegyik fölött.

Viseld sorsod, mit a végzet rád mért,

S mi sírodtól idáig elkísért.

Nem tart soká — több-kevesebb idő —

S mindent kiegyenlít a temető.

Horváth Imre.

A megmentett hajótörött.

— Életrajz töredék.

Pióczának hívta atyám az örökös pénzzavarban szenvedett pumpolót. „Fiaménak szólitgatta anyám, a hórihorgas topolyfa növésű pápaszemes fiatal embert.

Ha Pauer bölcsészettana reális alapon nyugszik, akkor az én logikai következtetésem legalább is dicséretet érdemel; midőn az illetőben, a kiről most szólani akarok — öcsémre ismerek.

Jó tehetségei révén megnyerte szüleinek kegyét. Tehetségükhöz képest, bár anyagi megerőltetéssel iskoláztatták. Koszt és lakás dolgában kénytelen volt szegényes polgári házzal, itt-ott talán alumneummal is beérni.

Szavait idézem, midőn mondom, hogy gyomra nem fájt soha. Gyomrát e jó tulajdonáért nagyon szerette. Csábainak engedhetett, midőn szemináriumba csalta őt, ennek konyha szaga. Az egri érsek, akkori püspök szine jure successionis fogadta őt be aklába. Gyomra nem sokáig fért meg elveivel. Az ima-dogma és predikácziókat meg nem emészthette; mert ezeket állítása szerint meggyőződése ellen valóknak találta. Válét mondott az általa szellemi menazsériának nevezett szemináriumnak. Ott hagyta ductorát mint szt. Pál apostol az oláhokat.

Nemezis érte-e utói atheista nézeteiért nem tudom, de hánytatott sorsa erősít meg e föltevésemben.

A múlt deczenium nem tudom mely iskolai szünideje alkalmával — mert egykoron ilyenből magam is kivettem részemet — egy szép napon a

májú kalapodat és a földig érő subádat . . . hisz én is olyan magas és vállas vagyok, mint te; ugy-e megteszed a kedvemért aranyos Fedus —- esengett Milica!

■ — Jó, megteszem . . . mit ne tennék meg a te kedvedért . . . csak légy az enyém tubiczám — és gyorsam átkarolta a leányt megcsókolta az ajakát.. Milica kissé megrázkodott, kivonta magát a legény- kaijából és zavartan mondta:

— Most sietek haza és éjfél után várj a ház előtt ... de ne szólj ám senkinek, hogy édes anyám meg ne tudja — aztán izgatottan elfutott . . .

*

A hold bevilágított a kis ablakon, Milica oda- odanézett anyjára, ki nyugodtan aludt ágyában; a szobában ketyegő óra elütötte az éjfélt; Milica lelépett ágyáról, mely az ajtó mellett volt, óvatosan magára öltötte fehér ünneplő ruháját, felöltözvén halkan kinyitotta az ajtót és maga után betéve . . . hirtelen megállt. Úgy érezte, mintha húzná valaki vissza, a szobába szeretett volna visszamenni anyját megcsókolni, de felébredne ... tehát lehajolt, megcsókolta a küszöböt ... és sietve vonult ki; Fedus várt reá; a partra érkezve, magára terítette a leány a subát, melynek gallérját a fülére hajtotta, kibontott haját a kalap alá gyümöszölte, melyet a legény mosolyogva tett fejére, mondván:

•— No most már én is alig ismerlek föl . . . Milica hallgatagon, gépiesen végezte az átalakítást, aztán szoborszerüen állt a csónak mellett, alig felelve a legény szavaira.

szokottnál hangosabb eszmecsere rázkódtatta meg szobánk levegőjét. Atyám és öcsém közt folyt a párbeszéd; mert utóbbi oly eszmét pendített meg, mely a vallásos apában elkeseredést szült.

Jogi pályát nevezett meg, melyre szerinte hivatást érzett. A szükebb családi conferenczia határozata — bár nem fényes dotácziáju ígéretekkel — öcsém terve mellett szólt . . .

Befészkelte magát az ország szivébe. Boldog halandónak tartotta őt falunk sok határolt elméjű atyja, hogy kezdő jogász létére a kúrián sikerült alkalmaztatnia — dijnoki állást töltött be ott.

Sok viszontagságba botolhatott, mig élte sajkája e rögös földi pályán kiköthetett — révpartot ért. Jószivü és kedélyű gyerek volt mindég. De mert e tulajdonokon kívül másnak ritkán volt birtokában, nagyobbrészt nélkülözve tengette léteiét.

Első fővárosi szereplése reverendájának értéke- sittetése volt, melynek árával Thalia színi múzsának legott beszámolt.

Vacsorája rendszerint jó humorja volt. Theáját és reggelijét a vízvezetéki csapok szolgáltatták. Csak a dermesztő hidegek alkalmával fűtötte négyzetölnyi szobáját aquniói szt. Tamás szentek életét tárgyaló vaskos kötet könyveivel és a hazulról kapott liptai túró dobozok dongáival. Az előbbiek bácsijától szálltak reá és az antiquváriusnál sem voltak értékesíthetők. A Duna viz sehiogysem akart benne a vérrel amalgamalódni. Koplalás okozta vérszegénységtől melancholikussá lett öröklött sangvinicus véralkata. Csodája a természetnek, hogy nélkülözései mellett Eifel-torony magasságra fölcserepedhetett. Váltó adósága alig lehetett, mert részletfizetési határidőkről tudtommal soha feljegyzést nem vezetett. Thea-szürőt és czilinder kefét kivéve más megtakarítás nem jel lemzi.

Csínján bántunk mi többi testvérek — az apostolok számával dicsekvők — a világfival. Leereszkedés számba ment, midőn szünidejét velünk — falusiakkal — megosztotta. S mert a zongorához is konyitott, a színház és zengerájokban reá tapadt couplékkal és melodrámákkal tartott minket — elmaradt falusiakat. A leányszivek hódításában mester volt. Sokat küzdött platonikus érzelmeivel. Nemes gondolkodását, hogy csak a szegény nő szerethet igazán — mert az érdek kizárt — gyakran tulliczitálta önszeretete.

Fölserdült korában sokat morfondírozott . . . ábrándozott. Noé gyöngéjét osztotta, mert a borral nem állott hadilábon. Czigány hegedűjébe temetgette buját . . . csalódásai bánatát, e „Temetőben láttalak meg“ . . . dallamu nótával;

„Józanságra nagy bennem az akarat,

Mégis néha le-leiszom magamat;

A Duna is a Tisza is kiárad Engedjék el nékem ezen hibámat.“

Különczre vallottak szivének dobbanásai is. Érzelmei, maga fajta honleány szivében el nem férhettek . . . franczia vért szomjazott. Igazi Vénust látott

Kocsi robogás hallatszott . . . aztán karöltve "közeledett az uj pár . . .

— Jönnek ... én addig a bokorba rejtőzöm és megvárlak, mig visszatérsz Milica . . .

Fedus itt- vagy ? . . . csak gyorsan, hogy hamar otthon legyünk — mondta Fűzi odaérve és egymáshoz simulva elhelyezkedtek a csónakban, melyben Milica ügyesen forgatta az evezőt . . .

A fiatal pár halkan beszélt:

— Ugy-e mily regényes , . . mintha csak Ve- lencze lagúnáján volnánk ... és mindjárt otthon leszünk édes egyetlenem . . . suttogta Fűzi feleségéhez hajolva . . .

Az újdonsült asszonyka férje vállára hajtotta fejét . . . s Fűzi megcsókolta a nyakát és súgva mondott neki valamit.

Milica lelke hullámzott az érzelmek harczától, óh hogy szerette volna gyűlölni azt az embert, a ki annyit hitegette ... de nem tudta . . . csak azt érezte, hogy szakadoznak lelke húrjai, érezte, hogy összetörik ... az evező kiesett kezéből és ő hirtelen fölállott, ledobva magáról subát, kalapot; sötét haja vállaira omlott, a hold megvilágította arczát, mely a nagy lelki emocziotol átszellemült volt . . . . aztán nagyot csobbant a viz ... és a szép halászleány lángoló szive kihűlt a Tisza hideg hullámaiban.

A. Domsits Antonia.

választottjában a marokkói fekete kávéktól elgyengült látidege, ki e melleit tagadhatatlanul műveltség dolgában vőlegényével bátran fölvehette a keztyüt.

Borongós lett hősöm kedélye, midőn hozzátartozói elhamarkodását szemére vetették. Eszményéhez mindvégig csökönyösen ragaszkodott.

Végre is az igazság győzött.

Szivhez szóló tanácsomnak és minisztere kinevezésének köszönheti felocsudását, mely őt más vidékre szólította.

Borongós volt az idő is, midőn a feltűnést és vasúti állomásunkat kerülve, Fenyőházáig hintón elkísértem a szerelemitast. Távozását a menyország sem siratta — eső nem esett; de permetezett könnybe lábadt szeme, midőn nyakamba borulva elérzékenyül- ten igy sóhajtott fel: „magadra vállald tettem erkölcsi felelősségét . . . boldog avagy boldogtalanságomat.“

Siettem őt megnyugtatni:

Elet praxisom azon meggyőződést érlelte meg bennem, hogy a szerelem mellett a jólét alapja a boldogságnak. Vedd ezentúl komoly fontolóra szerelmi érzelmeidet. Ha szerencséről beszélhetsz majd az életben, ne feledd, hogy az érdemnek egy atómja engem is megillet. Ha viszontagságos időket élsz, vigasztalódj, hogy a reád várt boldogtalanságot közbevetésemmel csak elnapolni igyekeztem.

Érzékeny búcsú után a mozdony sípjával vetélkedő füttyöt hányt szülőhelyének.

Légváltozás után sóvárgott beteg szive is. Sebére ir csakhamar a gyógy tárban találkozott. A patika édes szirupját megizlelve, a hatás el nem maradt.

Bufelejtőnek csakhamar beleszeretett angyali szép, kedves, kis takaros sógornőmbe (a patikus leányába), ki reményiem ezúttal zokon nem veszi nyíltságomat. Tőled pedig öcsém most már elvárom a férfias nyilatkozatot, mennyiben volt hasznára, vagy ártalmára privát ügyednek merész beavatkozásom.

Kroner Ede.

EGYLETEK, TÁRSULATOK.

A szegzárdi rk. óvodát és gyermekmenhelyet fenntartó egyesület közgyűlése.

Múlt vasárnap tartotta meg a szegzárdi rk. óvodát és gyermekmenhelyet fenntartó egyesület évi rendes közgyűlését a városháza nagytermében, melyen Triebler Ilma alelnök elnökölt.

A közgyűlés megnyitása után felolvastatott a betegség miatt távol maradt elnöknek, D ö r y Pálné- nak következő évi jelentése :

T. Közgyűlés!

A szegzárdi rk. óvodát s gyermekmenhelyet fenntartó egyesület hetedik évi működéséről van szerencsém röviden a következőkben beszámolni:

Az 1896. évben egy rendes közgyűlés és 4 választmányi ülés tartatott, az egyletnek volt 154 tagja, tagdíj czimén befolyt 295 frt, az óvodában összesen 242 gyermek részesült oktatásban, ezek tandija kitesz 79 frt 20 kr., adományok czimén befolyt 155 frt 61 kr., vagyis összesen egyletünknek 1896. évi bevétele volt 1127 frt 16 kr., hozzáadva az 1895. évi maradvány 821 frt 75 kr., együtt összes bevétel 1948 frt 91 kr., ezzel szemben a kiadás volt 1738 frt 35 kr., maradvány 1897. évre 210 frt 56 kr.

Az óvoda s gyermekmenhely márczius hó 1-én kezdte meg működését s a felvett gyermekek nagyobb része mint vagyontalanok, díjmentesen részesültek oktatásban s részben élelmezésben. A rendes évi zárvizsga a folyó évben is az érdeklődő közönség jelenlétében teljes megelégedés mellett tartatott meg.

A nagylelkű közönség adományából a kisdedek karácsonyfájára és szegényebb sorsú gyermekek felruházására összesen befolyt 259 frt 47 kr., mely ke gyes adományért a nagylelkű közönség, a jóindulatú adakozók, valamint egyletünknek azon buzgó választmányi tagjai, kik ezen adományokat a legnagyobb készséggel egybegyüjteni szívesek voltak, fogadják e helyről az egylet nevében hálás köszönetemet.

Ezekben volt szerencsém egyletünk múlt évi működésének rövid vázlatát a t. közgyűlés elé terjeszteni, kérem egyletünk iránt tanúsított jóindulatukat és támogatásukat a jövőre nézve is ; fogadják tiszteletem kifejezését.

Az egylet egy évi működését hűen feltüntető jelentést közhelyesléssel fogadták ésWosinsky Mór indítványára a tisztikarnak önzetlen működéséért jegyzőkönyvileg fejezték; ki elismerő köszönetüket.

A tisztujitás eredménye a következő :

Elnök : D ö r y Pálné, alelnök ‘.Triebler Ilma, ügyész; dr. Haidekker Béla, jegyző: Káez Jó-