Tolnamegyei Közlöny, 1896 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1896-03-01 / 9. szám
XXIV. évfolyam. O- szám. Szegzárd, 1896. márczius I. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitóegyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Megjelec: Bezerédj István-utcza 6-ik szám alatt, Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová Hetenkint egyszer, vasárnap. hová a lap szellemi részét illető közaz előfizetések, hirdetések és a felNyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. lemények intézendők. szólamlások küldendők. Hirdetések jutányosán számittatnak. Előfizetési ár: üt — 6 3 Egész évre Félévre .... Negyedévre .... I „ 50 Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. kr. Hiv. hirdetések: 100 szóig . . . 1 frt 87 kr. 100—200 p . . . 2 „ 87 „ 200—300 r . . . 3 „ 87 „ minden további 100 szó 1 frttal több T7\ Magyarország gazdasági életének kétségkívül egyik legjelentősebb mozzanatát a leg-- utóbbi évtizedekben az képezi, hogy az állam minden rendelkezésére álló eszközt felhasznál azon terv keresztülvitelére, miszerint a vasutakat, a gazdasági fejlődés és jólét ezen hatalmas eszközeit teljesen hatalmába kerítse. Nincs is ebben az országban senkinek az ellen kifogása, hogy az állam, habár néha súlyos áron, mint az osztrák-magyar vasút átvételénél történt, igyekszik a vasutak feletti korlátlan intézkedést megszerezni; azonban az óriási vasúti hálózatnak központosított igazgatása a legutóbbi időkben oly állapotokat teremtett meg országszerte, melyeket a hírlapirodalomnak éber figyelemmel kisérni s tüneteit elfogulatlanul feltárni, elsőrendű kötelessége. így a legújabb tapasztalat az, hogy a felejthetetlen Baross Gábor lángelméje által meghonosított s .vaskézzel fentartott példás rend teljesen bomlásnak indult s mindenütt a visszafejlődés kétségtelen jeleivel találkozunk. A ki a múltból tapasztalatokkal bir s igy visszahasonlitást képes tenni, kétségtelenül megállapíthatja, hogy a vasúti kocsik tisztasága és épsége sok esetben jogos panaszra adhat alkalmat. A legnagyobb része oly állapotban van, miszerint nem szükséges valakinek elkényeztetett ízléssel bírnia, hogy az undor egy nemével foglalja el csak helyét a zsíros, kopott bőr, vagy bársony üléseken s tegye lábát a darab rongyhoz hasonlítható szőnyegekre. Elnyűtt, romlásnak indult azon minden J * a világos jeleivel a túlságos kihasználásnak s a javítások kétségtelen elhanyagolásának. Azelőtt még a vasúti alsóbbrendű személyzet is feltűnt komoly, illedelmes magatartásával és néma tevékenységével, ma lármás kiabálás, a henczegő incselkedés, sőt a trágár szóváltás is napirenden van és pedig nem túlságos módon elszigetelten. A menetrend betartásával már |— úgy látszik — senkisem törődik. Hogy e tekintetben példákra hivatkozzunk, a pécsi személyvonatnak Budapestre 7 óra 15 perczkor kellene megérkezni s nincs rá eset, hogy azt betartaná, a nélkül, hogy valami természeti akadálylyal kellene megküzdeni, rendesen egy fél órai késéssel robog be a pályaudvarba. A mi csigavasutunkról nem is szólunk; ennél a menetrend csak azért van, hogy az utasok az indulás idejéről maguknak tájékozást szerezhessenek; | megérkezés idejéről még csak sejtelme, sem lehet senkinek, mert senkisem tudja, hogy a rozoga gép nem-e mondja fel a szolgálatot s nem-e tart a kirakás és tologatás egy kis félórával tovább, mint a menetrend megállapítja? S a mi legfeltűnőbb jelenség, hogy az ily rendellenességekkel senkisem törődik. Azelőtt elég volt egy kis ujságezikk s a vizsgálat rögtön megállapította a panasz mibenlétét s azt orvosolni iparkodott. Ma irhát laptársunk, a „Tolnavármegye“ hajmeresztő rendetlenségekről, sőt tehet felterjesztést Tolna- vármegye egyik legtekintélyesebb testületé: a közigazgatási bizottság, annak abszolút semmi következménye nincs, mintha nem is léteznék czim, melyhez az arra hivatott közeg panasza intézve van. Szóval a nagy áldozatokkal megszerzett magyar állami vasúthálózat kezelése nagy bajokban szenved s itt az ideje, hogy minden hivatott tényező egyesüljön csak orvoslására szolgáló eszközök erélyes alkalmazásában. Erre természetesen legalkalmasabb hely: az országgyűlés s nem kételkedünk benne, hogy vasutügytink visszafejlődése kellő megvilágításban fog részesülni. Azonban fontos szereppel bir e kérdés megoldásánál a vidék is, de csak úgy, ha kellő időben panaszát illetékes helyen kifejezésre juttatja. Néma gyermeknek az anyja sem érti szavát, azért minden vidéknek, mely a vasúti kezelés folytán sérelmeket szenved, feliratokkal kell úgy a minisztériumhoz, mint az országgyűléshez fordulni, hogy ott a helyzet tarthatlanságáról tájékozást nyerjenek. Ha. pedig ez sem használ, akkor Magyar- ország sok niilliőij melyekeí vasutvás ári ásókba fektetett, kidobott pénz, mert gondoljuk meg, hogy nem azért történtek ezek a vételek, hogy a vasutak a közönség érdekei ellen dolgoz- hassanak. b. ív. Közéletünk tükrei közt — mint a bevezetésben érintettem----nem utolsó, sőt na gyon is tekintélyes helyet foglalnak el a különféle tanintézetek és jótékonysági egyletek. Hála Istennek, ha ezekben nem mondhatjuk is bár magunkat oktalan és illetlen TARCZA Ottll-OELIrta: Vértesy Gyula. — A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. — Csalódik, aki azt hiszi, hogy a hazugságra való hajlandóság nincs az embernek a természetben. Nagyon is benne van. Annyira benne van, hogy ha másnak nem füllenthetünk, hát füllentünk magunknak. Valahányszor hazafelé készülődöm, mindig azzal a hazug gondolattal táplálom a lelkemet, hegy az én szegény jó anyámat akarom meglátogatni, annak akarok egypár vidám napot szerezni. S már napokkal hazautazásom előtt úgy bele élem magamat ebbe, a lelkemnek különben igen jól eső s engemet egészen büszkévé tevő hazugságba, hogy majdnem magam is elhiszem, hogy a dolog valóban úgy van, hogy én az ő kedvéért megyek haza. S önmagam számára a lehető leggaládabbul hizelkedő szellemben állitom ki a háladatossági bizonyitványt. Jó fiú vagy, jószivű, derék ficzkó, akinek egyetlen gyönyörűsége jó órákat szerezni az édes anyjának, annak a szegény öreg asszonynak, akit immáron az élet ezernyi csapása közepette az az egy gondolat vigasztal még igazán, hogy a fia, egyedüli támasza, egyedüli reménysége, igazán nagyon szereti. A fia, az a jó fia, aki azt az egypár napi szabadságidejét is, ami a mindennapi nehéz munka ki- nos esztendeje után, jutalomképen kijár neki, ott tölti el mellette, sütkérezve szerető szive melegében s közbe-közbe hallgatva végnélküli óriási nagy panaszait élete folyásának jelentéktelen, de neki túl nagy mértékben fájó zökögései fölött, amelyeket mind nekem kell végig hallgatnom, mert olyan szegény asszonynak, mint ő, akit az ág is húz, akit mindenki csak bánt egész éven át, egyedüli biztatójá, reménysége fia, aki majd hazajön meghallgatja a pananszaait és tesz minden bajáról Szegény, mintha csak naplót vezetett volna az esztendő minden napjáról, olyan pontosan sorolja el a rajta megesett sérelmeket. A világért sem feledne ki egyet is. Mindjárt az uj esztendő első napján gorombáskodott vele a levélhordó. Máskor mindig „nagyságának“ szólitotta, akkor pedig „ténsasszonyom“ beszélgetett vele. Persze, mert csak egy forint borravalót adtam neki, szegény apád ötöt is adott neki, de hát nem elég egy ilyen szegény özvegy asszony tói egy forint is, boldogult apád bizony többet adogatott neki. Kár volt. Igaz, hogy az apád legalább ur volt, ha el is költötte mindenét. Más is elkölti, oszt még nem is ur belőlé, egy minutáig sem. Ott van a Makrobusz Gábor, tudod fiacskám, hogy már nincs többje kétszáz holdacskánál. Épen ötven hold jut egy-egy leányra. Nem tudom, ki veszi el azt a négy csúf jószágot a szép szemükért. És még hogy henczegnek most is. A Giza, a minap, mikor meghallotta, hogy a húgodnak erősen udvarol a Bercsey Géza, (te fiacskám, mit gondolsz, a Géza gyerekből nem is lenne rossz férj, persze most még gyerek, huszonnégy esztendővel nem szabad házasodni, az apád harminczkettő volt, mikor hozzá mentem, én pedig tizenkilencz, mégis hozzávénültem, mikor meghalt is egészen legény volt, én meg vénasszony), hát azt pletykázta húgodról, hogy már két év előtt szerelmes volt egy vadásztisztbe, tudod, mikor Beszterczén laktunk, meg is mérgezte magát érte. No hát hallottál ilyet! Igaz úgy au, hogy én se maradtam adósa, mert mikor egyszer találkoztunk, hát úgy lehordtám, hogy egy garas ára szépség sem maradt rajta — hanem ez nem elég. Neked mint férfinek kell fellépni. Es mindenféle apró-cseprő dologban, a mit szegény anyám amúgy magyarosan már rég elintézett, nekem kell mint férfiúnak fellépni. De te nem is figyelsz ide! Oh jaj, hát már az sem törődik vele, az egyetlen támaszom ezen a világon, annak is hiába mondom el a bajomat. Persze, hogy akit az ember nem szeret, hát annak a panaszkodását nem szívesen hallja. Természetesen ezen fentebbiek kizárólag abból az okból mondatnak el, hogy a rossz fiú átö lelje apa
