Tolnamegyei Közlöny, 1896 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1896-02-09 / 6. szám

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (6. sz.)

1896. február 9.

(Mező-Tur), Galgóczy- Gaál Vilma, Günsberger Irma és Hermin (Terébezd-puszta), Hahn Riza, Hőnig Eugenia (Ozora), Hőnig Irma és Szidike (Tornád- puszta), Hofmann Janka (Nográd-Bánk), Kadelbergei Irén (F.-Iregh), Király Flóra, Kiss Ilona és Elvira, Madarász Margit, Mányoky Irén, Sárika és Mata, Mautner Mariska, Morvái Irén (Darány-p.-ta), Schwartz Katinka (F.-Iregh) és Szévald Elvira.

A bál jövedelméből a nőegylet pénztárának 120 frt körül jut, melyhez íölülfizetéssel járultak : Goldschmied Arnold, dr. Krausz Győző, Lőwensohn Gáspár egyenként 3 írt 50 kr, Hirsch Ignácz, dr. Gottlieb Salamon 3—3 írttal, Berger Sándor, Rechnitz Béla, Hőnig Jakab, Strasser Jónás, Elsner Ignáczné 2 2

írttal, Strasser Arnold 2 frt 50 krral, Merbl Mór, dr. Franki Illés, Strasser Vilmos, Morvái Jenő, Günsberger Samu 1'50—1'50 krral, Strausz Antal, Fischof Károlyné, Wurm Ignácz, Pollatsek László, Hónig Mórné, Mandl Mór, Kiss Adolf, Fröhlich Miksa, Szévald Móricz, Kunosi Ármin, Schwartz Ignáczné _

1—1 írttal, Hochstälter Lajos, Kohn Gyula, Stein- back Gyula, Donner Kálmán, Schossberger N., Hahn Béla, Kemény N., Lorschy Béla, Hesz Pál, Weiss Mór, Borsitzky Dezső, Asztaller Károly, dr. Varjas Mór, dr. Fehér Soma, dr. Piringer József, Gruber Iván és Günsberger Jenő 50—50 krral; jegyeik megváltása által pedig Steiner Bernát 5, Parragh Béla, Weltmann Simon 4—4, Mayer Gyula, Freund Lajos, Abelesz Adolf, Heimann Ignácz, Schwartz Dávid 3—3, Bandi Manó, Pollák Samu, Schmidt Sámuel, dr. Bemstein Jakab 2—2 írttal, Fischer Mór, Wälder Mihály, Frank Albert, Grätzer Fülöp, Steiner Dezső, dr. Frühwirth Jenő, Lakner Lajos, Kelemen László és Fischhof Béla egyenként 1 frt 50 krral szapoiitották a jövedelmet.

Azért, hogy a mulatság ennyire is sikerült első sorban dr. Gottlieb Salamonná őnagyságát, az izr. nőegyletnek Lőwenschon Gáspárné ő nagysága helyébe megválasztott uj elnökasszonyát illeti az érdem, aki az ő természetes szeretetreméltóságával azon fáradozott hogy a bálon mindenki jól érezze magát, — másodsorban pedig az ő adjutánsát (a férje urát) kell fol- j;~aűrnp,m. ki meg azon buzgólkodott, hogy a tánelőnyére épen nem váló kiemelje, önmaga jó és elismeréssel kell vcgu. —0 Kálmán rendező úrról,

ki nemcsak a bálterem plafonajanak és falainak Ízléses földiszitésén fáradozott napokon át, hanem a táncz- terem „parkett“-jén is túltett valamennyi rendezőn.

És ha már t. Szerkesztő ur helyet adni szíveskedik tudósításomnak, illőnek tartom, hogy b. lapjának kedves olvasói a bálon történteket lehetőleg teljes valóságukban megtudják. Nem akarom tehát elhallgatni, hogy ott a tánczoló ifjúság nehány tagja mar az entrfee-csárdás alatt olyan hangosan adott kifejezést akkor kétségkívül még szimulált jó kedvének, hogy elite-bálon azt a hangot kényesebb ízlésű és kevésbbé edzett dobhártyáju egyén még a souper-csárdás idején is tulmagasnak találná. S ez bizonyára nem történt volna igy, sem egyéb modortalanságok nem történnének, ha a jó ízlést ép úgy mint valami hitbizo- mányt, birkanyájakat, a taták által szerzett ezres bankókat, vagy akár azokat a merészen iveit orrokat örökölni lehetne

Azoknak a mamáknak pedig, kik az ő leányaikkal nem „kivilágos kivirradtig“ maradtak a bálban egy, I bál óta hallott s axiómaként elfogadható tételt akarok meg mondani, talán hasznukra fordíthatják.

Pár ev óta Tamásiban tartózkodik egy igen rokonszenves, fölülmulhatlan kedvességü, német származású lányka, ki a bál eredményéről folytatott beszélgetés közben az ő tört magyarságával ezt a jellemző megjegyzést tette: „Ha az ember-lánya tamási-i bálon jól akar mulatni, akkor vigyen magával és mutassa meg az övé Spaarcassa-Büchlit. “

Reporter.

MEGYEI IRODALMI CSARNOK. Levél Laurához.

Fehér világ varrott kinn. Hull a hó Csillagpihékből sürü csipkefátyol Szövődik az ég és a föld közé,

Befödve mintegy a való göröngyét S tükrét az álmok mélységes tavának,

Hogy a gondolkozás szemét behunyja S csupán sejtések szárnyán lengjen az Andalgó lélek öntudatlanul.

Szivembe bűvös hangulat suhan

_4

_____________________________________

Úg

y érzem, mintha szállnom kellene A szürke élet e mindennapi köréből Álmok tündér szigetére,

Hol rózsa nyilik, kék derű nevet rám Örök tavasz verőfényében és Dalok zenéje ringat illatos Erdő fuvalmán, mig hűs lomb alatt Szellő legyezget és a végtelen meny Fejemre harmat áldást permetez Pedig te itt vagy, édes, a közelben, Hallom szavadnak zengő dallamát És szinte rám süt a szomszéd szobából Két büszke napja izzó szemeidnek, Boldogságomból semmi sem hiányzik,

Az élet minden vágyamat betölté:

A kis szobában két angyal piheg Bölcsőben s pelyhes ágyon két virág Szépséged s jóságod jelképezői,

Kiket szerelmünk üdve ültetett E földi létbe égi ékességül;

Jobbról te jársz ihletve föl s alá,

Lelked kohóján olvasod remek Formába költők eszményképeit S csodálatos csengésű tiszta hangod Dalával ábrándokba andalítod Még a kifáradt életuntat is;

Mig én középen, diadalaid Győzelmi emlék-kincstárában álló Nagy íróasztalom fölé hajolva Tűnődöm, tépelődöm, lángolok,

És lelkemet, mely véle összefort Lelked sugallásától megfogant Eszmék s érzelmek millió finom És Iáhatatlan szálával kötöm Az alkotásnak percznyi mámorában,

Az örökkévalóság gyönyöréhez.

Minden betölt hát, a mit álmodám: Imádlak édes, mint bálványomat,

Te is szeretsz, forróbban és hivebben,

Mint földi nő szerethet földi embert.

Én rabszolgád és zsarnokod vagyok,

Erős urad és térdelő rajongód,

Viszont testvérem, nemtőm és királyném, Múzsám, szeretőm, gyermekeim anyja, Szentháromságom, mindenem te vagy;

S szerelmi üdvöm Illés-szekerén Te általad, te véled égbe jutva,

Belőled ömlik át belém az ihlet,

Midőn a pillanat kőszikla keblét Érintem csókjadtól ittasult Képzeletemnek varázsvesszejével,

S a múlandóság meddő méhiből Az örökélet forrását fakasztom,

Nincs mit kívánnom, a mióta Szivemmel szerelemben egyesült S lelkem lelked trónjának zsámolyán Mint hegedűs epedve zengheti A te dicsőséged himnuszát!

Mégis szivemnek egyre millió Meg millió uj vágya kel s e vágyak Mint szárnyaikra vesznek s elrepülnek A boldogság kis fészkéből velem, Álomvilágok tündérmezejére,

A végtelenség tűz rózsáiból Zengődalok bokrétáit kötözni,

Mert a legédesebb valóban is Legszebb az, a mit hozzá álmodunk;

S az üdvöt teljessé épp az teszi,

Hogy képzelminket megtermékenyiti Az elveszett gyönyör, s uj vágyakat szül. Óh, meg ne ítélj hát, s ne vedd zokon Ha néha lelkem elkalandozik,

Ki tudja mere és ki tudja mért,

Nem mint a kis méh mézet gyűjteni,

De mint az alkonyfényben reszkető felleg Ha szélcsend van, bizonytalan Távolba úszni csak szeszély szerint.

Nem hűtlenség ez; sőt inkább szerelmed Hatalmának legbiztosabb jele!

Hisz aki nem sóvárg elérhetetlen Csodáért, annak az elért való Nem olyan édes, mint az álmodozónak, Kiben mindig megújul a gyönyör, Akárhányszor elszállt sóhajok nyomán És visszatér az áldott meglevőhöz. Emlékszel a bájos gyermekmesére ?

A gyöngyvirágról szól a szép rege.

Kis árva lány bolygott a rengetegben S a mere ment, szeméből egyre hullt A köny. S midőn lehullt a puszta földre, Minden csepp gyöngyvirággá változott,

S a gyöngyvirág nyomán később a lány Visszafelé az útját megtalálta.

A mi szerelmünk sorsa ép ilyen:

Csókolj, ölelj, csókollak ölellek;

A mere járunk, szórjuk el vigan Nevetve, pajzánkodva, száz apró jelét,

A szerelemnek drágagyöngyeit,

Hogy egykor a szép emlékek nyomán Majd visszaálmodhassuk mind az átélt Gyönyört, mely épp úgy tisztább, ragyogóbb a Távol ködén át, mint a csillagok.

A boldogságban a megfogkató Elvész nyom nélkül; mig a felhevült Szív álma mint szép emlék megmarad S fölékesiti a kopár valót A képzelet bus virágaival.

Hagyj álmodozni hát behunyt szemekkel,

Hadd élem át veled mégegyszer újra Az édes tegnapot, kéjét a múltnak; Varázstavában lelkünk megfürödvén,

Megifjodik! Repülhet az idő,

Nem vesszük észre, mig emlékeink Hulláma ringat, mindég junius Hajnali álma lesz mohó szerelmünk,

Szivünk ábrándos, fiatal marad S mi elfe1 ejtve kort, embert, világot,

Csókok tüzében együtt suhanunk,

Mint örök életű szerelmesek,

A halhatatlan istenek közé.

Rudnyánszky Gyula.

Az ibolya meséje.

Az ibolyák összedugták fejecskéjüket s lassan suttogtak. Mi lehet az, a mit még a szerény kis ibolyák is suttogva mondanak el egymásnak ? lm halljuk ! Egy idősebb ibölya feláll s elkezdé élettörténetét mesélni. Oktatja a többieket, hogy tanuljanak az ő sorsán.

Egyszer volt, hol nem volt, de talán igaz is volt, volt egyszer egy igen szép leány, kinek nagy kedve volt a virágok ápolásához. Ez a szép leánv vett magának egy kertet, melyet csupán virágokkal ültetett be. Én is ott voltam, engem is ű ápolgatott, nevelt, tanitgatott társaimmal. Ezen igen szép leány elhatározta, hogy nem megy sohasem férjhez csupán azért, hogy kedvencz virágainak élhessen továbbra is. Ámde később meggondolta ezen tettét s elhatá rozta, hogyha már akad valaki, aki feleségül veszi, úgy olyanhoz megy, kinek már van olyan kertje, mint neki, vagy legalább ért a virágok ápolásához és neveléséhez.

Nem is kellett neki soká várakoznia, mert akadt is egy ilyen, akinek nem volt ugyan kertje, hanem nagyon jól tudta a virágokat ápolni. No, már most ketten voltak. Azt pedig tudjátok, hogy több kéz, többet tesz; tehát ketten sokkal több virágocskát tudtak produkálni, mint egy magukban véve. Ámde vigyázzatok csak egy kissé! A férjnek, (mert ' már most az,) volt egy másik kertje is, s ő ebben működött, mint kitűnő kertész, no meg az övékben is.

De csoda történt! A gondos és finom bánásmód, no meg a rendszeres gazdálkodás miatt, a virágok annnyira elszaporodtak, hogy ketten már nem győzték a munkát. A férjnek gondoskodni kellett egy kertészről, aki majd segíteni fog a kertben. Jah ! de nagyon nehéz volt ám találni. Nagyon meg kellett válogatni a férjnek, hogy az asszony tetszését megnyerje, mert ez szörnyű kényes volt virágaira. No de a sok rossz ember között akad elég sok jó is. így kaptak is kertész legényt, aki azután a munkába állott.

Hanem csodák csodája! Mind a két kertet neki egymagának kellett ápolni és gondozni. Szegény kertész legény! Fiatal volt, 1 könnyű volt orránál vezetni. De hogy ne vegye észre a sok munkát, hát adtak mellé segítséget. De köszönöm az olyan segítséget. Az éppen olyan volt, hogy arra számítani soha sem lehetett. De azért ez nem volt baj. A fiatal kértészlegény bízott erejében, ember volt a gáton, megállta a sarat. Csak egy baj volt, hogy t. i. tapasztalatlan volt. Éppen ilyen kellett ide s azért volt nehéz az asszony kedvére keresni kertészt.

Hanem még ilyent nem láttam soha életemben- mint a milyent most mondok, folytatá tovább a vén ibolya.

Azért a sok gondozás és ápolásért, mi hűségesen fizettünk pompás színeinkkel és illatunkkal. De ez még nem volt elég. Mert következett egy rettenetesen nagy ünnep, még pedig a családban. Nem tudom biztosan névnap-e, vagy születésnap. Ekkor