Tolnamegyei Közlöny, 1896 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1896-12-13 / 50. szám
■— Az a gyerek tisztára megbolondult. De mindegy, ezt nem lehet eltűrni, kihívom. A hadnagy ur azalatt becsöngette a Náczit, habár az veszettül csönget. A kapitány akkor újra fölveszi a kagylót — Halló.. — Halló. — Mi tetszik még ? '4 Kernelem, nem bújik ki alóla, hogy imént mondott szavaiért a fegyveres elégtételt megadja. — Eltalálta. Ezt akartam. Segédem itt áll mellettem, szíveskedjék vele tárgyalni. A hadnagy ur ekkor már csak Hámor Julia asszonysággal van összekötve. A kapitány beszél: — Kérem, hajlandó ön egy sürgős esetet fölvállalni ? Az asszonyság kezeit dörgöli és hajlongva felel a kagylóba. — Nagyon sürgős a dolog? Hihihi. — Nagyon sürgős. Olyannyira, hogy én személyesen tárgyalok önnel. Szedje össze a szükségeseket és két segédjével azonnal jöjjön hozzám. — Két segéddel? Könyörgöm? Nem volnék elég én magam? Tetszik tudni talán, hogy a sok izé között elvész a gyerek. — Mindegy. A szabályokat megtartani kell. Jöjjön csak, ahogy mondtam.-— Értem, hihihij súlyos eset. És hova menjünk könyörgöm .... — A kaszárnyába, Csákány huszárkapitány szobájába. — A kapitány ur szobájába, hihihi? . . . Értem. No de sebaj, mindjárt ott leszünk. —I Mire itt lesznek, én is szerzek segédeket. — Még egy pár segédet ? Hm, hm. No de hiszen jól' van. Jövök már. Félóra múlva Hámor Julia asszonyság a szükséges műszerekkel felszerelve megindult a kaszárnya felé, segédekül amint illik, élemedett korú tudós asz- szonyságokat választván. A silbak bevezette őket: — Kapitány ur jelentem alásan, ezek az asz- szonyszemélyek a kapitány urat keresték. Benedikty Béla. 1896. deczember 13. Egy elfogott levél. — íróját találják ki az olvasók. — Kedves Gizikém! Olyan szeszélyes kedvemben vagyok: hogy valakit okvetetlen meg kell bosszantani. Én édes Istenem ! Miért vannak az embernek barátnői. Megbosz- szantalak téged; irok neked egy négy oldalas, tizenhat malaczczal illusztrált levelet. (Sajnáljuk: a tinta ma- laczokat — a melyek igen kedvesek, mert egy bájos kisasszony, a kit városunkban mindenki ismer — tolláról cseppentek le — nem reprodukálhatom. A abból egyszerre tömlöczbe menni. Hanem az asszony által ide lökve, nincsen semmi elhallgatni valóm. A mi azt illeti, semmi eredeti nincs az egész esetben és bonyodalom meg éppen semmi. Alávaló irigységnek nevezhetném az egész okát. Úgy neveltek. Apám gyűlölködő, ember volt. Megtudta volna ölni Komáromy Andrást, mert annak szebb lova volt, mint az övé. El tudta volna vesziteni azt az embert, a ki kevesebbet dolgozott és többet evett. Egyszer a cselédet evés közben torkon ragadta e szavakkal: Nézd ezt a kutyát, milyen sokat eszik. Nem az ételt sajnálta tőle, csupa irigység volt. Nekem is jutott ebből az alávaló szenvedélyből. Megmondhatják az ismerőseim, hogy jóformán nem is ismertem Gyár Pepit. Miért gyűlöltem? Gyűlöltem minden igaz ok nélkül. Higyjék el biró ur, nem tudtam s ma sem tudom miért. Tán azért, mert ő hivatalnok volt, engem pedig iparos számba vettek. Vagy tán azért, mert sokszor láttam s előbbrevaló volt nálam. Mintha az utamban lett volna. Pedig nem volt ott. Tán észre sem vett. Mit kérdez a biró ur ! Szerelem ? Dehogy ! Nem udvaroltunk egy leánynak soha. Nem, ha mondom. Ne is szaporítsák a kérdést. Én nem tudom okát adni a tettemnek. Gyűlöltem. írják fel, hogy gyűlöltem, mert ő törvényes fiú volt, én pedig törvénytelen, mint a kis szedő.) Tudod-e Gizi min kezdem e levelet ? Egy sóhajtáson. Az a szélroham, mely a ti szélmalmotok vitorláit megmozgatja, szelíd zefir az én sóhajomhoz képest. Hogy min sóhajtozom ? Mért búvik virágkelyhébe az estike, ha a nap első sugarát ráküldi, vagy mért zug az éji bogár s neki megy a falnak, vagy mért lett iró Fene Tamás, megannyi probléma s tudnál e azokra felelni ? Semmi ellentmondás: nem tudnál. Én a sóhajomat mély bánatnak tudom be. Bánatom sötét, mély gyászt igényel, mert mély, mint a tenger: a lányságomat gyászolom, hogy miért kellett annak a tizenkilenczedik századra esni ? Hisz nincsenek többé fiatalemberek! Azt mondod vannak ? Ugyan ne affektálj, Gizi. Hát fiatalság az a pityoba, ideg-zsábás, csillár alatt csöszrődő, göthös, asz- és valtókóros herbatea szinü fiatalság ? Van nekem egy tantim (te még nem ismered, Gizi) szép ezüst haja van és oly fényeselokvencziája, hogy az isten is anyósnak teremtette. Nekem gyönyör hallgatni, mikor a fiatalságáról, a leányságáról beszél, mikor krinolint viselve, hogy is mondjam, ha egy kissé izés is volt, de boldog volt. Óh, ő még két napot tánczolt egyvégtibe. Micsoda ? Az én udvarlóm (istenem! udvarlóm ?) már az első terem-fordulónál hidegen meghajtja magát s megy Fodor Taszilló strupirtságával spriczczerezni. S Ágnes iszik vele, a szélhámos. Aztán politizál, kártyázik, mellesleg (de ez csak a mamák véleménye) miután jó nevelése van, óránkint megkérdezi: hogy mulatok ? Nem. ártalmas a táncz ? Meg hogy itt maradok-e hajnalig ? Óh te ókori czetthal, nézd Jónásnak ezt a századvégi spriczczer ivót s — nyeld el. De ne engedd napvilágra még a niniveiek leányai házi szükségletére se. Úgy se érnének semmit ezzel a — majommal. Haragszom ! Van baj édesem, rogyásig, sok. Mert nem veszed észre, hogy a kik előttem númeráltak és főleg (a mi fontosabb) a mama előtt ponderáltak, azokban fólfortyant a nemzeti öntudat és sietnek még e szűkre maradt milleniumos' évben megházasodni. Te a mi „becses lapunk “egymásra hozzá a hymenhireket. Bizonyosan úgy van nálatok is. (Csak a miénket nem hozzák, Gizi.) A ki maradt egy két három nyoma.. . (No, a népdalt akartam czitálni) az Politika ténsasz- szonynyal kaczérkodik. Pedig egy kreiczpolka többet ér Bismark minden furfangjánál. Mert Kossuth Fe- renczek és Polónyi Gézák lesznek mindenha, de egy jó kreiczpolka tánezost ma-holnap iszonyú sziv-elbo- rulásunkra, csak a múzeumokban fognak mutogatni. Hej, sok stréber honatya jelöltnek tudni kellene, hogy egy parlamenti szűz beszéd izgalmainál ér többet az az izgalom, a mit a mi szűzi — tekintetünk eredményez. Gizi! csináljunk mi is ligát. Ha a néppárt megakarja TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (50. sz.) fiam, a ki miatt a feleségem feladott. Egy ostoba leány elhozta a feleségemhez a kis fiamat, e miatt van az a szakadás. Félek, hogy az a megőrült asszony elpusztítja a kis fiamat. A mi a gyilkosságot illeti, az úgy történt, hogy én a folyó partján állottam alkonyat táján. Gyár Pepi pedig a hídon ment. Én lőttem. Gyár Pepi pedig lefordult a folyóba, lemerült, s én utána dobtam >a fegyveremet. Sikerült, mindenki öngyilkosnak tartotta. Ezt vallotta Szomor István. De a biró rákiáltott. — Hazudik maga. Nem én. Mind igaz. Felelt a rab. — Hazudott, ha mondom. Kihagyta az igazi okot: — Kiár Juditot kihagyta. A rab nem szólt semmit. A biró mondta még ezt: Mire való ez a nagylelkűség ? II. Nyolcz vagy tiz év után, már nem tudom az időt bizonyosan, megzörgették alkonyattájt Kiár Judit ajtaját. Judit bocsáss be. Az asszony megrázó kiáltására felébredt a beczézve*felnevelt gyerek. A kinyílott ajtón belépett egy szürkülő hajú, erős testalkatú férfiú. Az asszony lerogyott a lábához és átkulcsolta. A gyerek ijedten menekült a különös vendég feléje nyújtott karja elől. De az anya rákiáltott nevető zokogással: — Csókold meg az apádat! menteni a veszendő lelkeket, nem kevéssé nemes feladat az én vállalkozásom, megmenteni az ifjúság röpke éveit, a melynek gondtalan mulatozása — szégyen, gyalázat! — immár anachronismus. Gi _i, hallatlan, Gizi! Idáig hallottam lapos ásításodat ! Úgy látszik: az aualitikus okfejtés iránt nincs benned valami eleuk vágy. No, jó. Áttérek másra: írok neked a farsangi kilátásokról. Hát iszen, ha össze nem zsugorodik, lesz valami. Hallom, hogy e szezonban városunk fiataljai álarezos bálát óhajtanak rendezni, confetti dobolással. Confetti ? Mi a feki ? Noch nie da gevessen. ős budavárában rendezték ezt, hogy felkerültem. Ott ismertem meg Pichler képviselő urat. (Te, mit szólnál hozzá, ha Kossuth Ferencz helyett neked lenne a — titkárod? No tudod . . . De képviselő. Remélem értesz?) Azt mondják, andalgósan tánczolja a dreischrittet. Óh mily andalító! Gizi, Gizi, mi tagadás benne, én már szeretném a házas élet effektusos drámájában a — harmadik felvonását játszani. Te Gizi, be pompás lenne, ha Imrét, a képzeletbeli Imrét a — mama jövetelével ijeszthetném. Óh, minő fancsali képet vágna, már mint — Imre. Te, 5-én lesz a nevenapja. Hímzett papucsot csinálok neki, hímzett papucsot, keress kérlek a Magyar Bazárban számára valami jó mintát. Be bohó is vagyok! Hiszen nekem kellene keresnem először — Imrét. Ámde szigorúan megkövetelem a gondviseléstől, hogy hamarosan engedje őt megszületni. Még a fogaim' első blombirozása előtt óhajtanám a fejkötőt. Ez csak eléggé redukált kívánság, mit gondolsz ? De visszatérek tárgyamhoz. Lesz, képzeld m e- nyecskék bálja is! Hm! Ha én abban már rendező lehetnék. Mit gondolsz, nem jó lenne nekünk imádkozni a szoczializmus újra való kitörésén. Akkor szaporítanák nálunk a katonaságot s horogra . . . De nem folytatom. Nem szeretem a légvárakat. Pá, pá! Mil- leaniumi stylszerüséggel 1000-szer csókol, hived Miczi. Időjárás, családi öröm, közigazgatás. Ki tudná megmondani, melyik ingatagabb alapú : az időjárás-e, vagy a női hűség ? . . . Istenben elhunyt ősapáink tán most is élnének mind egy rakáson, ha e nehéz kérdés megoldásán nem törték volna jámbor fejüket, de hát törték |fc s igy történt, hogy a kemény dióba beletört a bicskájuk, va'gyis meghaltak. Mi ne törjük rajta a fejünkot, hogy éljünk! . .. Nyugodjunk meg a régi magyar nóta szavainak igazságán, melyet készségesen ellenjegyezne millió és millió ember, szegény és gazdág, koldus és király, csalódott szive vérébe mártott pennával, piros betűkkel, hogy hát —; — — »Szeretete nem állandó, Mint az idő változandó l* * Az András nap — táji fagylaló hideg már-már Andrásy-utczai szép sima egyenességet teremtett rögtelen utczáinkon; kiváltottuk — még kölcsönpénzzel is — a szegzárdi szab. m. kir. zálogházból a téli kabátjainkat; bevásároltuk a téli tüzelő fát és szenet, — ki készpénzzel, ki kontóra, ki az éj sötét leplének védelme alatt,----ki a fáskertből, ki a szenes boltból, ki az uradalmi erdőből — a hogy jött; —;— — és ime, mikor már büszke daczczal néztünk a mogorva tél-apó jég szikrázó szürke szemébe, — mikor már éppen felkötni készültem vadonat-uj aczél korcsolyámat, hogy végig hasítsam vele a szegzárdi városligeti tó kemény ezüst tükörét s mutogassam — mint ügyes jég-vezér — arany ifjúságom téli sport-művészetét: tel-apónak egyszerre ellágyul a szive, könybe labbad a szeme (bizonyosan en miattam!) s örömkönyeiből egy sártenger támad — szóval, a jég-sportnak vége! — A korcsolyázás vágya halvaszületett gyermek lett. Búsulhatnak a jég- kisasszonyok ! De én azt mondom: »Sohse busulj légy vig, — nem lesz ez mindég igy /« Az az Andrásnapi rövid ideig ‘ tartott zordon hideg csak olyan volt, mint az a kis frisselék-A'ds- toló, melyet a rokon és jó szomszéd szokott küldeni — szerencsés korai disznóölése alkalmából! jj az illetőknek. Majd jön még oly idő is, hogy magunk ____________________________________3_
