Tolnamegyei Közlöny, 1896 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1896-09-27 / 39. szám
tok: addig a sajtó-hibák ártatlan, parányi férgei, sokszor veszedelmes »szarvas«-okká nőnek. így p. o. mikor az utazó fiatal férj — mindennap pontosan tudósítván szerető, bájos, fiatal nejét utazása egyes fázisairól — azt sürgönyözte haza, hogy: »Megháltam Reszegen« (Reszegh községben) és ezt igy telegrafál- ták meg neki: »Meghaltam részegen!« —: ez egy óriási sajtó-kukacz, ez egy borzasztó »szarvas« hiba volt a telegramm-nyomdától, mely a szegény szerető nőnek csaknem életébe került. De esik ilyen sajtó-hiba gyakran, a hírlapi czikkek napi termékeiben is. P. o. mikor a Jókai regényeit szenvedélylyel olvasó szedő, ezt a kifejezést: »Jóakaróimnak!« igy szedte ki: »Jókai Mórnak«; vagy mikor egy másik ezt a kifejezést, »a magyar nemzet nem feledheti Árpádot, Lehelt«, — igy szedte ki: »a nagyúri német nem feledheti, hogy árpát lehelt!« ezek már valóságos »szarvas«, sajtóhibák, nyomda-festéken meghízott óriási sajtó-kuka- czok !. . . S van ilyen ezer és ezer! Az az, hogy csak volt: Mert — pláne a mi lapunknál \— »nincs többé sajtó-hiba!« Eddig is kevés volt, de ezután meg, biztosítom a t. olvasókat, lapunkban s különösen ennek Tövis rovatában, nem fognak találni egyetlenegy kukaczot, vagyis sajtó-hibát! . . . Látom a nyíló ajkakon lebegő kérdését a jogosult kíváncsiságnak : »miért 9« Megmondom egy hordó sör áráért! — — — Az az, hogy — jobban meggondolva a dolgot — megmondom én azt Önöknek, . t. olvasóim, azért a becses türelemért is, melynek fonalszála egy negyed-század alatt is még einem szakadt, — melylyel Töviseimet — ezek sok gyarlósága daczára — olykor-olykor elolvasni szíveskednek! — Nohát a dolog nyitja abban áll, hogy én a szept. 20-diki polg. olvasóköri jubiláris nagy mulatság alkalmával megvesztegettem az összes Báter-féle nyomdaszemélyzetet egy hordó sörrel! Ez ne legyen kisebbítés az illetőkre, mert ők nem kívánták; de ne legyen dicsekvés magamra nézve sem, mert én nem akartam, hanem hát megsajnáltam szegény Mojzes Sándort, hogy kevés lesz a geseftje — mivel már akkor tornyosultak a szép mulatságot megrontó viharos, fekete fellegek — hát gondoltam: »Egy hordó sör.jiem a világ, Hat forintért a Sándor ád Hadd mulasson rögtön, nyomba A disz gárda, Báter-nyomda!« És igy lön. — A sör, gondolom, elfogyott; a kedv, hiszem, megnőtt s ez által, úgy vélem, leraktam örök alapját a sajtó hibát lanságnak!. . . Most már »nincs többé sajtó-hiba!« Ez által több lesz a szives olvasó, nagyobb lesz az előfizetők száma, olcsóbb lehet a lap, mégis jobban fizetheti a szerkesztő a hírlap Írókat, ezek — ennélfogva —jobb czikkeket írnak, — ezáltal megint több lesz az olvasó és igy tovább a végtelenségig ! . . . íme, kicsiny dolgok hogy szülnek igen gyakran nagy eredményeket! Tessék csak az én ezután írandó czikkeimet akár távcsővön vizsgálni, — nem lesz azokban annyi ° ' B r I hiba sem, mint a körmöm feketéje! Es tessek ezt a jó szokást minden czikkirónak utánozni (ekkor minden hétre esik a t. szedő uraknak egy hordó sör!) Fogadok rá, hogy szeplőtlen szűziességben, egyetlen makula nélkül való tökéletes állapotban jelenik meg az egész »Közlöny« s oly minta-világlap leszen, melynek páiját nem látja Európa! — — Adjon Isten az én gyarló czikkeim derék szedőinek és nyomóinak igen sok hordósörös Meczenast, hogy jobb kedvvel végezhessék terhes munkájokat — mert »a betű megöl!« (Biblia) — »lélek az, mely megelevenít !« Igaz, hogy több lélek van a jó tüzes magyar .borban, de ha ezt a filloxera megette: ott sumákot a sárga sör megette, — ebben is van annyi lélek — s ez a fő! — hogy jó kedvvel, hiba nélkül, munkálkodjék a szedő!. ... Palást. 1896. szeptember 27. 3SZrónI3£aBudapest, 189fi. szept. A kiállítási élet most kezd csak igazán mozgalmas lenni. Nyakig vagyunk a kongresszusokban és a bankettekben. Ha hinni lehet a rossz nyelveknek, nem a bankettet tartják a kongreszusok kedvéért, hanem a kongresszust a bankett kedvéért. Tekintettel az üzleti szellemre, mely egész kiállításunkat átlengi, suttogni kezdenek holmi szerződésről, melyet a kiállítás igazgatósága a karlsbadi fürdő igazgatóságával kötött volna. Akár igaz az, akár nem, annyi bizonyos, hogy sohasem volt annyi magyar ember KarlsTOLNAMEGYEl KÖZLÖNY (39. sz.) 5 badban, mint a jövő nyáron lesz, kik majd millennáris emlékekkel gazdagon, vígan fogják a sprudelt szürcsölgetni. * A nemzet színjátszói is összegyülekeztek, hogy ügyes bajos dolgaikat megbeszéljék | ezen a gyengéd megbeszélésen oly annyira megerőltette hangszálait mikép menten beteget jelentenének, ha a kir. opera tagjai volnának. így azonban csak a bankett alkal- mával „gyógyitgatták, csititgatták“ torkukat. A bohém népség, eme legbohémabb része még veszekedni sem tud komolyan. Csak jól játsza szerepét és az összeránczolt homlok, a dühös hang, mind mind csak alakitó képességét dokumentálja. S mintha csak a nézőtéren volnánk, olyan hangulat fogott el bennünket, láttunk ökölbe tett kezet, hallottunk fenyegető kiáltásokat, de tudtuk, hogy az csak komédia, a színpadon is ölnek, gyilkolnak s a függöny legördültével a közönség tapsaira a meghalt hősszerelmes is hajlongva köszönni a tapsot. * Az orvosok is tanácskoztak az elmúlt héten, s búsultak honunk, az az saját állapotjukon. Szinte látni véljük a komoly munka embereit, mindmegannyi a hagyományos pápaszemmel, amint monoton, higgadt hangon saját sorsuk felett tanácskoznak. Konzíliumot tartottak egy nagy betegség felett, mely betegség, mint az emésztő kór mindig nagyobb sulylyal nehezedik az orvosok megélhetési viszonyaira. A szabad orvosválasztás jogának kérdése volt, eme nagy beteg, de, a mely kérdésnek megvalósulásában ők maguk sem hisznek komolyan. De mikor oly jó ábrándozni, pedig tudvalevő, hogy ábrándozás az élet megrontója. De megjöttek im a békebarátok is, hogy kivegyék kongresszusi részüket a millennáris ünnepségekből. A hangulat elég harczias volt, de Türr, az öreg generális, tudta fegyelmezni a békebarátokat is. A legharcziasabbak a nők voltak, mindmegannyi félelmes amazon, kik elveikért készek volnának akár — harczolni is, ha nem is karddal, legalább tiz körmükkel. A történeti hűség kedvéért konstatálom, hogy eme kongresszus vége szintén bankett volt, melyen nagyokat ittak a medve bőrére, akarom mondani a békére. * Prókátor nemzet vagyunk ezt hallottuk az ügyvédek gyűlésén, hol vagy ezer ügyvéd tanácskozott. El-el tűnődöm ! Ezer prókátor egy csomóban! Mindmegannyi olyan ember, kit félve tisztel a magyar, ha nevét kiejti, keresztet vett magára a jámbor asszonynépség. De megközelítem a valóságot, ha azt mondom, hogy társadalmi életünkben vezérszerepet vis& az ügyvédi kar. % De mindeme kongresszusok közül a legfontosabb a gazdáké. Ez az, mely minket táplál, mely nekünk erőt ad, a föld az ! mely néha-néha mostohán viseli ugyan magát, de meg nem csal soh’sem. A kenyéf az, melyért küzdünk a léttel, s e nagy küzdelemben csak az ad erőt, hogy tudjuk, mikép a föld, melyet megmunkáltunk, fáradságunkért gyümölcsöt fog hozni. Szívből kiáltok tehát Isten hozottat a gazdák fenséges gyülekezetének, oly jól esik látni hazánk előkelő gazdáit, idegen nemzetek fiait, kiket egy táborba hajt a fekete, drága életet, mindent adó föld . .. * 1 De mi az? Valami zsivajt hallok a határon. A brassói szászok azok, kik öltőgetik reánk nyelvüket. A Czenk tetejére állítandó Árpádszobor az, a mely alkalmat adott az úgynevezett „zöld“ szászoknak, hogy egy kissé felzuduljanak ellenünk s megrakad- ják az alkalmat, hogy a leggyalázatosabb hangon dis- kuráljanak. De hát az azt hiszem, nem aggaszt minket, s ha nem is vesznek részt — mint ők nevezik — eme történelmi hazugság „leleplezés“-énéi; azért az a szobor ott fog állni s hirdetni fogja az idők végtelenségéig a magyar nemzet őserejét. $ De megcsappant immár az érdeklődés minden iránt, eltörpül minden esemény s csak egy kérdés foglalkoztatja egész Magyarországot s ez: a t. Ház feloszlatása. Azek a honatyák, kiknek szénájuk nincs rendben, aggódva néznek egymásra, vájjon mint nagyságos urak fogják e egymást viszontlátni, s megindul a hajsza, vájjon hol foghatnának egy eleven minisztert, hogy megtudhassák, mit határozott, sorsuk felöl Bánffy? De a miniszterek nem láthatók, s a Lyoyd épületben kétségbeesve néznek a egymásra hívek, s várják megadással sorsukat. De a választások vigasztalan mezejéről, vidámabb területre viszlek nyájas olvasó! A Korzó ez a vidám telep. Most már mikor kezdenek hazaszállingózni a fürdő vendégek, napról-napra szebb, népesebb, előkelőbb. Mint a 16 éves leány, ki most kapta csak az első hosszú ruhát, melylyel együtt tudatában lesz nemcsak kiváltságában, úgy a korzó is mindinkább tudatára ébred annak, hogy ez egy oly terület, hol megszűnik minden földi baj, elnémul a pártpolitika s csak egy hitvallásunk van, gyönyörködni eme isteni látványban, eme földi paradicsomban. Ha a föld Isten kalapja, és ha hazánk bokréta rajta, úgy eme bokrétának legszebb viraga te vagy ! — korzó. Leborulok a te szépséged előtt; s ifjú szivem lángoló lelkesedésével üdvözlöm azt az eszmét, mely meg akarja örökiteni a korzót. Gyanítom, hogy ez az idea csak egy sok leánnyal megáldott apa agyában születhetett meg, kinek volt alkalma tapasztalatokat szerezni arról, hogy a korzó mily alkalmas terrénum, hogy az úgynevezett vőanyagot beszolgáltassa. De bár mennyire szeretlek is korzó, még is gyűlöllek. Hisz elraboltad szivem nyugalmát. Pókainé ama bizonyos napon, mikor „emelkedett a nap a hegyek fölé“ csak két fia között volt kénytelen választani, mig én 1000 szebbnél-szebb leány között, hogy válaszszák? De ha tudnak titkot tartani, úgy megsúgom, hogy már választottam. Egy barna kis lányt, ki üde mint a liliom, szép mint egy angyal, naiv mint egy -1— cserebogár s egy emeletes ház ötödrészének szép reményű tulajdonosnője. Meglátni, a telekkönyvet megnézni s megszeretni egy volt. Szeretem, úgy mint egy ötödrész háztulajdonosnőt szeretni lehet. Fájdalom, ő mást szeret. Mikor egy csendes nyári estén, a katona banda ritmikus zenéje mellett megvallottam égő szerelmemet, lázas, sürgető kérdésemre csak annyit válaszolt „menjen maga kis hamis“. És én egy ötödrész ház ürességével szivemben távoztam. Most szabad vagyok s szomorú. Ha valaki Hymen rabigáival meg akar bilincselni s még — szomorúbbá tenni, úgy írjon „Ötödrész“ czim alatt poste restante s én indiskre- cziót biztosítva, válaszolni csakis névtelen levelekre fogok. Herczeg. KÜLÖNFÉLÉK. — Plébánosi kinevezés. Az elhalálozás folytán megüresedett bicsérdi plébániára Beck Lajos pécsi székesegyházi karkáplán és sekrestye-igazgató neveztetett ki. — Nyugdíjazott esperes-plébános. A pécsi egyházmegyei hatóság 897. évi január 1-től számítva évi 600 forinttal nyugdíjazta Pintér József, kiér- demült esperest, bonyhádi plébánost, Az érdemekben gazdag esperes-plébános megrongált egészségére való tekintetből kérte nyugdíjaztatását. — Elkészült a Garay szobor mintázata. Végre elkészítette Szarnovszky Ferencz szobormüvész G a- ray János szobor mintázatát és azt a budapesti képzőművészeti csarnokban állította ki. A szobormintázat megbirálására ma utaznak föl Budapestre a kiküldött biráló-bizottsági tagok. — Eljegyzés. Weiczner József, pécsi könyvvezető, eljegyezte Bonyhádról Klein József kölcsönző segély egylet vezértitkárának bájos és szellemes leányát, J ó z s a kisasszonyt. — Adomány. Bubics Zsigmond, kassai püspök, mint a dombóvári Esterházy-féle uradalom zárgondnoka, 100 frtot küldött a baranyamegyei mezőgazdasági alap javára. — A főispán arczképe. Franék János, a jeles krétarajzoló, igen sikerültén lerajzolta gróf Széchenyi Sándor főispánunkat diszmagyarban. Ezt a szép mé- ternagyságu képet a napokban Nagy István, a dombóvári járás főszolgabirája, vette meg a hivatal számára. — Eljegyzés Dr. Búzás László, mohácsi járási szolgabiró f. hó. 26 án jegyet váltott özv. S chmidt Józsefné unokájával Barbacsy Blankicza kisasszonynyal Tamásiban. — Ellenőrzési szemle. Szegzárd nagyközség te rületén tartózkodó honvéd hadseregbeli szabadságolt és tartalékos legénység szemléje folyó évi október hó 12-én tartatik meg Szegzárdon, a városháza nagytermében. — Pályázat. Értény nagyközségben harmadosztályú postamesteri állás van üresedésben. Pályázati kérvények 3 hét alatt adandók be a pécsi posta- igazgatósághoz. '
