Tolnamegyei Közlöny, 1896 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1896-06-21 / 25. szám
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (25. sz.) 1896. junius 2l, Az egyoldalú mezőgazdálkodással elő országnak van meg igy aratás táján az a koczkázatos helyzete : hogy vagy általános népjólét mutatkozik, egy jó termés folytán, vagy hatósági beavatkozást s enyhítést igénylő köznyomor, midőn a lakosság számára Ínséges kölcsönöket szedeget föl az államhatalom. És hogy mezőgazdaságunk 1863. óta, a midőn a nyári rettenetes szárazság ínséget zúdított az országra, — nem sokat fejlődött egy belterjes indusztria felé: abból tűnik ki, hogyha újra aszály mutatkoznék, éppen csak ott állanánk, a hol 1863-ban. Vagy még rosszabbul. A kulturális fejlődés és a kifejlesztett állami intézmények, e mellett mezőgazdasági bajok annyira igénylik az állam csonkitatlan bevételeit, hogy közintézményeink legfelsőbbjétől, a kulturális alkotásoknál a falusi iskelaházakig, az emberek köznyomorában és ínségében szenvednének. Most, hogy a gazda sóvár szeme néz szét az Isten áldotta földön, a melyen a magyarok jólétének forrása: sárga kalásztenger igér nagy termést; most bizonynyal minden gazda lelkében fel ébred az aggódó sejtelem, minő hazárdjátékot űz egy ország, mely az ő mezőgazdálkodásában a legósdibb egyoldalúságra van kárhoztatva; Szabad-e, hogy mezőgazdálkodásunk a kalászos termelésében merüljön ki, főleg miután milliard számra szabadult fel holdakban az amerikai szüztalaj s a mindjobban tökélesitett közlekedési eszközökkel a távolság merő anachronizmussá vált. Szabad-e az élet igényeinek ily őrült emelkedése mellett, csak ä gazdálkodásban konservativnek maradni, mikor minden téren az erő és anyag észszerű kihasználása teremt sikereket. És legfőképpen szabad-e nálunk kalászost termelni, a hol az árfluktuácziók mesterségesek s börze manőverekkel rontják a nyers termény értékét, a hol az ország tisztán erre az áldott földére támaszkodik, mint egyes észszerű gazdák mutatják teljesen rentábilis minden kereskedelmi növény termelésére. Hanem igy aratás idején egyedül a sopánko- dásnál maradjunk e ? A kik elfogadják tételünket, hogy a nemzet jólét érdeke követeli, miként ez a vabank játszás a sorssal megszűnjék, — azoknak velünk — együtt azt kell óhajtaniok, hogy ebben az agrikultur államban mindenkinek kezeügye előtt legyenek a gazdasági szakiskolák és minta gazdaságok. Lám Kállay Béni már Boszniában jól csinálja. Évek óta nagy sikerrel működnek azv állami gazdasági telepek, a hol a bosnyák kisgazda télen át elméleti képzést nyer, nyáron át Útmutatást s értékes tanácsokat kap. Az intézmény hamar népszerűvé lett. A ki Boszniába nem akar kiutazni, az országos kiállításon is láthatja, hogy az occupált tartomány mily rohamlépésekben halad a raczionalis kereset forások felé. A magyar gazda csökönyös ragaszkodását is meg lehet törni a sikerrel. Csak lásson egy hasznos kereset forrást, azonnal utána néz maga is, hogy eltanulja és alkalmazza. De nógatással nem sokra megyünk. Magunk évek óta hirdetjük, hogy a folyton szaporodó közazért rakták az ebédlő asztal közepét hosszában rózsákkal. A középkorban is használatban voltak a rózsák. Majd a czimerek díszítéséül használták azokat, majd a lovagok és leventék hordozták karvértjeik, sisakjuk és fegyverzetükre vésve, kifejezésül annak, hogy szerelem és szépség a bátorság jutalma. A bajvivások alkalmával a győztes a legszebb leány kezéből egy rózsát kapott jutalmul, melyet a mellén viselt ereklye gyanánt. Mellőzöm itt az angol történelemből a piros és fehér rózsaharczot, mely véres küzdelmek között nyolczvan évig tartott. Csak Rómáról és a rómaiak rózsakultuszáról akarok még röviden megemlékezni. A hírhedt tékozló császár Heliogabus összes halastavait rózsavízzel töltötte meg s vendégeit elárasztották rózsákkal, kik nem tudták magukról a virágot lerázni, szószoros értelemben belefulladtak az átható és kábító illatba. A rómaiak annyira szerették a rózsát, hogy közöttük az előkelőbbek rózsaágyon aludtak. Domitian császár idejében egy ember, a ki rájött, hogy lehet a rózsákat télen is virulásra bírni, mesés gazdagságra emelkedett. H. terheket a régi vivásu gazdálkodás ide-oda alig bírja meg, hogy legfőbb ideje a kereskedelmi és ipari növények termeléséhez fogni és a mezőgazdasági ipart megteremteni. Évek óta mondjuk, hogy ha a földnek fellendült és ma talán az értékén túlhajtott árait meg akaijuk tartani; akkor a kalászos termelést a minimumra kell szállítani. így aratás idején azt hisszük nem kiáltunk a pusztába, még most sem, midőn átlag erős reménykedés és jogosult várakozás egy jó gazdasági évvel kecsegtet. A bevált reménység tegyen előre látókká és nem elbizakodottá. Záró ünnepély. A szegzárdi államilag segélyezett polg. leányiskolában múlt vasárnap délelőtt tartották meg általános nagy érdeklődés mellett a szokásos záró ünnepélyt, melyen B o d a Vilmos iskolaszéki elnök, lapunk felelős szerkesztője elnökölt. A záró ünnepélyt megelőzőleg reggeli 8 órakor a tanulók ünnepi magyar diszben az igazgató és a tanítónők vezetése alatt a belvárosi róm. kath. templomba mentek Te Deumra, melyet Fájth Lajos segédlelkész, hitoktató végzett. Délelőtt 10 órakor kezdődött meg a virágokkal, nemzeti zászlócskákkal és lombfüzérekkel ízlésesen felékesitett tornateremben a záró ünnepély az iskolaszéki elnök, az iskolaszéki tagok, a tanügybarátok és az érdeklődő szülők jelenlétében. A lélekemelő ünnepély iránt oly nagy volt az érdeklődés, hogy sokan már nem is férhettek be a tágas tornacsarnokba. Ezen valóban ritka szég lefolyásy. iskolai ünnepnek fénypontját a magas műveltségű igazgatónak, K o- vácsné Nagy Lujzának beszéde képezte, melyet Z a r u b a y Gizella IV. osztályú növendéknek a tanítói karhoz intézett búcsú beszédére rögtönzött. A mély hatást keltett beszédet itt közöljük egész terjedelmében : Kedves kis leányaim! Kis társnőjük olyan szépen, oly meleg szavakban tolmácsolta a maguk érzelmeit, miszerint már ebben is némi biztosítékát látom annak, hogy a mi fáradozásunk nem volt hiába való, hogy tanításaink, intelmeink termékeny talajrp találtak lelkeikben, s hogy sikerült, elérnünk czélunkat, a mely abban ösz- pontosult, hogy magukból minden szép és jó iránt fogékony, nemesen érző, nemesen gondolkodó müveit lelkű leánykákat képezzünk. Legyenek meggyőződve édes kis lányaim, hogy én, és a tantestület minden egyes tagja, úgy tekintettük magukat, mintha mindnyájan édes gyermekeink lettek volna, s hogy intelmeink, tanácsaink mindenkor olyan igazi jóakaratból eredtek — és azt mindig olyan melegen érző szív sugalmazta, mint az édes anyáé. S ha a mi fáradozásunk s az irányukban tanúsított jóakaratunk némi hálát érdemel — mint azt kis társnőjük említette — azt a hálát az által fogják leróhatni, ha tanácsainkat, tanításainkat nem té- • vesztik soha szem előtt s későbbi életük folyamán tanúsított viselkedésük is mindenkor minden körülmények között olyan lesz, a milyen csak nemesen gondolkozó, müveit lelkű nőktől várható. r És most, mielőtt búcsút vennék maguktól, a kik most már végleg eltávoznak tőlünk: nem mulaszthatom el, hogy arra a nagy útra, a melyre most készülnek, az élet útjára, útra való gyanánt még egy két jó tanácsot ne adjak. Nem uj az, amit mondani akarok, csak újból való felelevenítése a már sokszor hallottaknak, egyszerű idézése azon jeles költőink szavainak, a kiktől mi oly sok szépet tanultunk. Legelőször a „Parainesis“ nagy költőjének (a kinek müvét most jutalomkönyv gyanánt kapták) szavaival adom az első tanácsot: „Imádd az Istenséget“. Édes kis lányaim, minden embernek, de különösen nekünk 'j gyönge nőknek véghetetlenül nagy szükségünk vaffl a vallásra. Sokszor nehezedik reánk az életben a sorinak egy-egy olyan csapása — bár kívánom, hogy n|pguk legyenek megkímélve tőle — hogy talán nem bítnók elviselni azt, összeroskadnánk terhe alatt, ha nem'-erősítene, nem vigasztalna bennünket az Istenség gondolata : a vallás. Ebből merítsenek erőt minden kezdethez, ebben találjanak vigaszt s enyhülést minden fájdalmukban. A második tanácsot ugyancsak Kölcsey szavaiból merítem: „Szeresd a hazát!“ A nagy költő szerint a haza házunk, oltárunk nekünk. Szeressék azt kis lányaim hűen, odaadóan s ne csak maguk szeressék, hanem gyújtsák meg a hazaszeretet szem ttizét a hozzájuk tartozók lelkében is, élesszék, szitsát azt a tüzet mindenkor gondosan, hogy a környezetiig minden egyes tagja, hazáját igazán szerető, hű ^ legyen. A harmadik tanácsot Petőfitől veszem, a kinek István öcscséhez irt versében maguk is mindnyájan tanulták és sokszor szavalták: »Anyánkat, azt az édes jó anyát, (Óh Pistikám,) szeresd, tiszteld, imádd ! Mi ő nekünk, azt el nem mondhatom, Mert nincs rá szó, nincs rá fogalom! “ Bizony édes kis lányaim, igaza van a nagy kök tőnek, hogy nincs szó annak kifejezésére; mi az az anya, kik azok a szülők. Szeressék, tiszteljék tehát őket kis lányaim éltük legvégső lehelletéig viseltessenek bizalommal és engedelmességgel irántuk- az életben soha egyetlen fontosabb lépést se tegyenek az ő beleegyezésük nélkül, hiszen ők gyermekeik boldogságát jobban szivükön viselük, mint a saját magukét, ha mindenben a jó szülők tanácsa szerint cselekesznek: bizonyosan szerencsések lesznek az életben. Alig pár perczczel előbb hangzottak el egyi) kis társnőjüknek ajakáról Szász Károlynak e szavai »Légy nő, kin az erény az ékszer«. Tartsák szem előtt édes kis lányaim mindenkor a költő ezen szavait s díszítsék föl magukat minél több ilyen ékszerrel, hogy Isten és emberek előtt egyaránt kedvesek, egyaránt tetszők legyenek. Végül utolsó „Isten hozzád“ gyanánt még hadd idézem emlékezetükbe Arany János e szavait: »Földi ember kevéssel beéri, vágyait ha kevesebbre méri!« A megelégedés kis lányaim a boldogságnak első feltétele. Legyenek megelégedve mindenkor azzal a körrel, a melybe a sors magukat helyezte, a melyben vannak, azon viszonyokkal, a melyek között élnek. Ne irigyeljék soha másnak — esetleg — jobb sorsát; ne óhajtozzanak soha elérhetetlen dolgok után, mérsékeljék mindig vágyaikat: akkor bizonyosan elégedettek — és ebből kifolyólag boldogok is lesznek. S hogy azok legyenek — azt mindnyájuknak összesen és minden egyesnek külön-külön igaz szivemből kívánom. — Isten velük! •* Az ünnepély műsora a következő volt: / 1. Hymnusz. Énekelték a növendékek. 2. „Távol a hazától.“ Szász Károlytól. Szavalta: Sternfeld Frida II, oszt. tanuló. 3. „Hunyady induló.“ Előadták zongorán: Ur- tika Emilia, Lőwy Erzsi II. oszt. tanulók és Mali- csek Jolán IV, oszt. tanuló. 4. „Nemzeti dal.“ Nagy J. Énekelték a növendékek, 5. „A kis Savoyard.“ Ábrányi Emiltől. Szavalta: Krón Mária IV. oszt. tanuló. 6. Esti dal. Énekelték a növendékek. 7. „A jó tündér.“ Szász Károlytól. Szavalta: Lunova Mária III. oszt. tanuló. 8. „Erdélyi visszhangok.“ Mihályitól. Zongorán előadta: Stann Anna IV. oszt. tanuló. 9. Induló. Énekelték a növendékek. 10. „ Akáczvirágok. “ Váradi Antal. Gál F. Szavalta : Selcz Juliska II. oszt. tan. Zongorán kisérte: Hilbert Jolán III. oszt. tanuló. 11. „Nyíregyházi emlék.“ Nagy Albert. Zongorán előadta: Urtíka Emilia II. oszt. tanuló. 12. „Pató Pál ur.“ Petőfi Sándortól. Szavalta: Lőwy Erzsi II. oszt. tanuló. 13. „Trovatore.“ Előadták hegedűn: Török Sarolta. Zongorán : Smidt Margit IV. oszt. tanuló. 14. „Zengje keblünk.“ Énekelték a növendékek. 15. Magyar dalok. Czimbalmon előadta : Schmid- deg Erzsi IV. oszt. tanuló. 16. „Fogoly lengyel.“ Csengey Gusztávtól. Szavalta: Wolf Sarolta IV. oszt. tanuló. 17. Magyar dalok. Énekelték a növendékek. 18. „Három a daru.“ Szavalta: Ellmann Erzsi IV. oszt. tanuló. 19. Radsodia. Zimaytól. Előadta zongorán: Smidt Margit IV. oszt. tanuló. 20. Szózat. Énekelték a növendékek. A minden részében tanulságos és megható ünnepet B o d a Vilmos iskolaszéki elnök zárta be azzal, hogy mély köszönetét mondott az iskolaszék és a szülők nevében az igazgatónak és a tantestület minden tagjának ügybuzgóságukért és önfeláldozó fáradozásukért, melyet a tanév alatt a reájuk bízott növendékek érdekében kifejtettek. —th.
