Tolnamegyei Közlöny, 1896 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1896-06-21 / 25. szám
XXIV. évfolyam. 25. szám. Szegzárd, 1896. junius 21. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanítóegyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre . . . . 6 frt — kr. Félévre . ...» 3 „ —t „ Negyedévre .... I „ 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. Szerkesztőség: Bezerédj István-ut'cza 6-ik szám alatt, hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kiadóhivatal: Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová az előfizetések, hirdetések és a felszólamlások küldendők! M e gj elen: Hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig . . . 1 frt 87 kr. 100—200 „ . . . 2 „ 87 „ 200—300 r ... 3 „ 87 „ minden további 100 szó 1 írttal több Nemzeti eszme, magyar nyelv. Ünnepi árban úszik az ország s a lelkesült magyar szív a maga őszinte érzelmeivel s böcsületes, hü, haza iránti lelkesedésével karolja körül a messze földről hozzánk vándorolt újságírói tábort, hogy azoknak világot- járó tolla is szolgálatára álljon annak az eszmének, mely az állandóság, a marandóság minden biztosítékával immár utat tört magának a trónig s hü apostolokra talál a legfelsőbb hivatalos körökben éppen úgy, mint a falusi kunyhó nádtörmelékes eresze alatt tanyázó, mindég igaz magyar érzelmektől áthatott polgárosztály soraiban. Nemzeti eszme! Ebben a két szóban ősz- pontosul most Magyarország összes számottevő tényezőinek törekvése, vágya, reményje! Ez a két szó vezeti be a magyarságot állami létének második ezred évébe, hogy hü kísérője legyen késő századokon keresztül s mindég nemzedékről, nemzedékre szálva, sohase hagyja nyugodni a magyart, míg czélját el nem érte. A sok lélekemelő ezredévi ünnepség között kétségkívül ezen eszmének érvényre jutása a legnagyobb vívmány, legfőképpen a^ért, mert oly időben létesült, midőn Magyar- ország nem nyögi az elnyomatás keserű panaszát. Mert haj! nagy, összetartó és ellántálló- képes volt mindég a magyar, ha nyomták; ha nyelvét, nemzetiségét, alkotmányját támadták meg; de az első mézesmadzag, mely száját érinté, mindég kiforgatta a maga valóságából. Jó bánásmód mellett letette ősei díszes viseletét s felhúzta a lábára a strimflit, fejére a parókát s törte a franezia és német nyelvet, a magyart. meg elfelejtette. Most azonban hála a kiszámithatlan utu, örök gondviselésnek akkor is magyar ruhában jár/ akkor is magyarul beszél, midőn szabadság szeretetének magasztos voltát a trónról hirdetik. Bármily lélekemelő, örvendetes jelenség is ez; bármily biztos zálogát képezi is az egy szebb jövőüek; azért még az örömmámorban is feli kell, hogy tűnjék a sok akadály, mely a nemzeti egység megvalósulásának útjába uton-utfélen gördül. Nem szólunk ezúttal a hazának milliókra rugó, idegen ajkú lakosságáról, kik féltékenyen őrizve magukkal hozott anyanyelvűket, az államnyelv számára csak körültekintő, szívós és századokra kiterjedő tevékenységgel és munkával nyerhetők meg, de elmélkedésünk tárgyává azt a hazai osztályt teszszük, mely itt született, velünk érez, bírja nyelvünket s még is mindég, ha csak tehéti, azt a kultur- nyelvet használja társadalmi .érintkezéseiben, melytől nekünk annyiszor csak óriási küzdelmek, szenvedések árán sikerült menekülnünk, mely édesen hangzó hazai nyelvünket annyiszor elnyomással fenyegette. Értjük ezen hazai osztály alatt: a zsidóságot és kulturnyelv alatt: a németet. Szegzárd tiszta magyar város, itt mindenki magyarul beszél s ha az ember romlott német jargont hall beszélni, bizton ráfoghatja, hogy a beszélő a zsidóság kötelékébe tartozik. El kell hogy ismerjük, hogy a szegzárdi zsidó előkelőség e tekintetben kivételt képez, mert az már nem hódol e rossz szokásnak; de a zöm, az most sem változott; ez éppen úgy töri a német-nyelvet, mint a Bach-rend- szer alatt tette;,.ez pedig már az uj nemzedék, mely az alkotmányos korszak égise alatt nőtt fel. Hiába mondják nekünk, hogy a kereskedelmi nyelv német s azért a zsidóságnak használni kell; ám tudjon németül, én is tudok, de csak akkor használom, ha szükségem van reá s egy ilyen magyar városban, mint Szegzárd, nem rontom vele a levegőt. Azt is mondják, hogy a most nevekedő nemzedék már alig bírja a német nyelvet; lehet, de a mint visszakerül a családi körbe, éppen úgy követi az idősebbek példáját, mint tették azok, kik magyarul tanultak az iskolában, de most, németül gajdolnak. Magyarország nemhogy lekötelezettjeivé tegye a zsidóságot, de mert egy nagy eszmének: a jogegyenlőségnek, ősi hagyományait követve, kívánt eleget tenni, kimondta az emanczipácziót; most már a zsidóságnak kötelesséffé hódolni annak az eszmének és ettől kifolyólag annak a nyelvnek, melyen a jövő Magyarországnak fel kell épülni. Legyen azért a hazai zsidóságnak is jelszava az, a mi a koronás királyé és az egész magyar nemzeté: Nemzeti eszme, magyar nyelv! b. Aratás telött. Ebben a kritikus időszakban, midőn sóvár szemekkel nézi a gazda a zsendülő buzakalász táblákat, bol a reménység duzzad, mégis aggódó szemekkel néz az ég kárpitjára, konnét majd a napnak intenzív melege, majd a ködös párák gomolygása rettegtett. TÁRCZA. ISöppeiELŐToexa« Ki ürült a fészek, ' Elszállott a fecske, Idegen hazába, Tőlünk távol, messze! Idegen hazában Otthonára lelt már Szegény kis bujdosó, Epekedő madár. Epekedem én is Uj otthonba innen, — Várjunk türelemmel Átsegít az Isten. Halász Dezső. rózsárólA „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. A földön legszebbek a nők és a rózsák. A rózsáról a görög mythos azt állítja, hogy a tengerből kiemelkedő Vénussal egyszerre bukkant elő az oczeán hullámaiból. Egy török rege Mohamed véréből, a kereszténység a paradicsomból származtatja azt. A régi mesék úgy emlegetik, mint a virágok királynéját. A görög irók és költők pedig úgy tüntetik fel, majd mint az Istennek lehelletét, majd mind a halandók gyönyörűségét. Érdekes tudni, hogy a magyaroknál a rózsa mindenkor a szerelem jelképe volt; még ma is annak tekintik. A piros rózsa szerencsés, a fehér rózsa j reménytelen, a sárga pedig féltékeny szerelmet jelent. A magyar nők háború idején csatába indulás előtt rózsabimbókat adtak át a harczfiaknak, melyek állítólag megóvták őket az ellenség nyilaitól. A magyar leány felfutó rózsát nyújtott át kedvesénnk annak jeléül, hogy hajlandó gyöngéden simulni hozzá, ha támaszt és erőt nyújt neki- Rózsából készítette a bájitalt is, melyet szerelmi varázsszer gyánánt használt. A (vény) recipe kedvező volt. Hordozz magadnál három rózsát, egy pirosat, egy fehéret és egy sárga rózsát, három nap, három éjjel, három óráig. Aztán tedd azokat egy palaczk horbó, hadd maradjon benne három nap, három éjjel, három óráig. Azután itasd meg a bort kedveseddel a nélkül, hogy tudná, mi van benne. Ha megitta, szeretni fog ellenállhatlanul, teljes szívből, teljes leikéből és minden erejéből. A régi magyarok azt tartották, hogy a házasságok csak akkor boldogok és áldásosak, ha a patakba dobott rózsák szirmai, levelei nem válnak széjjel. Egy másik közmondásuk pedig óvatosságra int: jól vigyázz, úgymond, ha elérted vágyaidat. Nem látod-e, hogy a tövisek ép akkor szúrják meg üjjaidat, mikor a rózsát leszakítottad ? A rózsának megvan a maga komoly jelentősége is. Már tövisei is arra emlékeztetnek, hogy az élet változandó és arra intenek, hogy az élvezetekben bölcsen mérsékeljük magunkat. Mária Antoniette franezia királyné mindenek- felett szerette és nevelte a rózsát. Mikor Nancyban bevonult, mint boldog és ünnepelt menyasszony, a lotharingeniek rózsákkal hintették be kerevetét s ő szelíden álmodott rajtuk, mintha csak a menyország- ban lett volna. Tizenhét évvel később azonban végig kellett mennie azon a tövises utón, mely a vérpadra vezette ötét! A rózsa már az ó-korban is nevezetes virág volt! Bachus a boristen, szintén jelvény gyanánt hordja a rózsát. Egy rági rege mondja, hogy Macedóniában Midas királynak pompás kertje volt, melyben rendkívül illatos és hatalmas szirmos rózsák virítottak. A Bachus és Vénus tiszteletére zengett dithy- rambusban a győztes rózsakoszorut kapott. Mivel pedig az ó-korban az ünnepélyek és vendégeskedések mindenütt Bachus védelme alatt állottak, azért lcoszoruzták fel magukat a régiek rózsákkal és
