Tolnamegyei Közlöny, 1896 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1896-05-17 / 20. szám
Szegzárd, 1896. május 17. XXIV. évfolyam. 20. szám. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitóegyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre . . . . 6 frt — kr. Félévre ....................3 „ — „ Negyed évre .... I „ 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. Szerkesztőség: Bezerédj István-utcza 6-ik szám alatt, hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kiadóhivatal: Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová az előfizetések, hirdetések és a felszólamlások küldendők.. Megjelen: Hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számittatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig | . . 1 frt 87 kr. 100—200 I ... 2 „ 87 „ 200—300 lg ... 3 „ 87 „ minden további 100 szó 1 írttal több A mi ünnepségünk. Lapunk alábbi rovatában egész terjedelmében olvasható az ünnepségek azon sorozata, mely holnap Tolnavármegye székhelyén Szegzárdon fog lezajlani, hogy ország.-világ előtt hirdesse, miszerint vármegyénk egész lakossága nemzetiségi vallás és pártkülönbség ( nélkül hive ennek a sokat szenvedett országnak, annak ezeréves állami léte feletti örömében őszinte szívvel osztozik s ennek az imádott földnek minden porszemét életével, vérével védelmezni kész. Egyetlen szerencsétlenségünk, mely már annyiszor szegte magasröptű törekvéseinek szárnyalását, hogy az állam fenntartó magyar faj százados véres harczok közepette számban és erőben megfogyott annyira, hogy annak megritkult sorait idegen ajkú betelepedőkkel kellett kiegészíteni, kik azután németajkú honfitársaink kivételével a legtöbbször ádáz ellenségeinkkel szövetkezve, ellenünk fordultak, hogy bennünket gyöngítsenek; egyetlen hibánk, hogy ha ellenségeink külső nyomása, I mely összetartásra késztet, megszűnik, ma-' gunk közt üti fel fejét az átkos pártoskodás szelleme, hogy ellenségeink bomlasztó törek- véseit megkönnvitse. Ö t/ Hála a gondviselésnek Tolnavármegye lakossága, habár nagy számmal laknak is idegen ajkú honfitársaink benne, tökéletesen egy a magyar állameszme feltétlen tiszteletében [ habár a haza ügyének intézésére egymástól eltérő politikai nézeteket táplálnak is, az a küzdelem sohasem tévedt a pártoskodás, a nyilt ellenségeskedés hálátlan mezéjére, hanem marad a különböző meggyőződések lojális küzdelme. De azért nem titkolhatjuk el, hogy a mi hazafias tevékenységünknek is Tolnavármegye területén elég nagy köre ajánlkozik. Hiú ábránd az Magyarország jövő nagyságáról regélni, mig ebben az országban többségben vannak azok, kik az imádott hazai nyelvet nem értik, nem beszélik. Senkinek sem jut eszébe, hogy azokat, kik a magyar nyelvet nem birják, külön anyanyelvétől megfossza, vagy nemzeti szó- kásáiból és sajátságaiból kiforgassa. Mi idegen ajkú honfitársainktól, kik velünk jó és balsorsban annyi időn át osztoztak, kiket ez a közös anyaföld táplál, csak azt kivánjuk, hogy saját jól felfogott érdekükben sajátítsák el az állam hivatalos nyel- I vét a magyart... ^ . . * . Ám 'használják családi körükbén a nyelvet, melyet magukkal hoztak a hazába, szokásaikban, sajátságaikban ne térjenek attól, mely nekik kedves, de tanúsítsanak e nemzet iránt, melv őket keblére fogadta, annyi hálát, hogy nyelvét elsajátítsák. Hisz a közmondás szerint mindenki annyi embert ér egy magában a hány nyelvet beszél; ártana-e az németajkú honfitársainknak, ha a magyar nyelvet, melyre a közéletben annyi szükségük van, megtanulnák ? Akármi dolguk akad akár a hatósági közegekkel, akár társadalmi érintkezéseikben, ma már Magyarországon anélkül senkisem boldogulhat, ha az állam nyelvét nem birja. Mily szép, hazafias és hálát tanusitó nemes dolog lenne az, ha || vármegyénkben nagy tömegekben lakó német ajkú lakosság maga elhatározná, hogy a magyar nyelv elsajátítását immár maga óhajtja; minden ez irányban szükséges intézkedést maga megtesz s a mások által foganatositandó elhatározásokat gyámolitani kész. Sok szép magas tornyu épület emelkedett az ország szivében azon czélból, hogy a magyar nemzet 1000 éves állami létének di- csó'ségét hirdesse; egy ilyen általános, Tolnavármegye egész németségét magában foglaló határozathozatal eltörpitené azokat hatásukban. Hozzák meg e határozatot németajkú honfitársaink s ■nevük örök' 'bötükkel lesz megörökítve Magyarország jövő ezredéves történetének halhatatlan lapjain! b. Ezredéves ünnepélyeink. Mindenütt szerte e hazában örömünnepet ül min den igaz. magyar, hogy megérhettük annyi balsze rencse és viszály után szép hazánk ezredéves fenn állását. TARCZA. Minden gondolatom ... Minden gondolatom Csak Te vagy én nekem, Nélküled olyan bus Az egész életem. Rád gondolok nappal, Rád gondolok este Mig egy tündér álom Rá borul szememre, 1 látom kedves arczod, Szelid tekinteted, Csókra termett ajkad, Nevető s?ép szemed, I hallom kedves hangod: Azt ez édes hangot, A mitől én olyan Nagyon boldog vagyok. Szeretném ha soká Tartana szép álmám Hogy örökszép arczod Még sokáig lássam, Mert ha fölébredek Mint egy tüpő ködkép Foszlik édes álmom Legottan szerte szét S bánat jő helyette, Holló sötét bánat, A mitől szivembe Szomorúság támad, Minek sulylya alatt Meghajtom fejemet S kezembe temetve Sírok mint egy gyermek . . . Dr. Vargha I. Irta: Vértesy Gyula. Vörös Zoltán aljárásbiró ur szörnyen megörült, mikor a hivatalos lapban olvasta, hogy a szihalmi járásbiróságnál megürült egy albirói állás. Rögtön pályázott és mindent elkövetett, hogy áthelyezzék. Nagy érdeke volt, hogy Szihalmára jusson, mert ott lakott egy valaki, akihez valaha, nem is olyan nagyon régen gyöngéd kapcsok fűzték. Egy asszony, aki leánykorában őt szerette s aki azóta férjhez ment egy öreges bácsihoz, és mint hallotta, szerfölött vigan éli a világát. Igen, a szép Várossynénak a hire eljött a régi udvarlója fülébe is és ugyan csak sarkalta, hogy ő is beállhasson az udvarlók közé és kiüssön a sorból mindenkit a régi jusson. Biztosra vette, hogy neki nem lesz nehéz diadalmaskodni. Az asszony — mint beszélik — kaczér és a kaczér asszonyokkal könnyű elbánni, még ha uj ismerősök is. Az igaz ugyan, hogy biztos adatokat senki sem tud róla, és azt nem is merik róla állitani, hogy ezzel vagy azzal viszonya lett volna, — csak azt beszélik, hogy mindenkit bolondit. Egygyel több ok, amely Zoltán urat ingerli a küzdelemre. Majd megmutatja ő, hogy ő vele is játszik-e? Meg kell neki magát adni életre, halálra. S azután | Nos hát azután majd csak elhelyez- teti magát onnan. Az egész egy kedves kis kaland lesz! így gondolta el Zoltán ur mindezeket, mikor nagy örömére megkapta az áthelyezését és jó előre étvágyat csinált magának a finom csemegéhez, elkép- zelgetve Margit kívánatos alakját, mely bizonyára még szebb lett, mióta asszony lett a leányból. Hogy a hódítása biztos lesz, abban egy perczig sem kételkedett. A sok ifjúkori emlékből pompás hálót lehet szőni az asszonyka szive elfogására. És bizonyára jobb lesz, gondolta a léha legény, ha az asszonyka igy lesz az övé, mintha elkellett volna vennie. Nem volt ugyan valami nagyon tisztességes dolog akkoriban a leányt otthagyni — azt kegyeskedik maga is elismerni, — de hát elvégre nem tehetett másképen. Ha az ember aljegyző, hát nem vehet el olyan leányt, aki még staffirungot se kap. Jobb volt ez igy. Legalább nem ábrándultak ki egymásból. Holott a közösélet mindennapi nyomorúsága azóta rég kiábrándította volna őket. Jobb volt ez igy, hogy nem akarta Margitot magával rántani a szegénységbe. Ez a frázis tetszik neki s mentséget is talál benne a lánynyal szemben elkövetett léha eljárásra. Mikor először találkoztak, ki is rukkolt vele: — Nem akartam szerencsétlenné tenni, inkább lemondtam magáról, bárhogy vérzik is a szivem azóta. — No persze — kaczagott fel vidáman az asszonyka — hiszen maguk férfiak olyan nagylel- küek! De ne beszéljünk erről. Elmúlt, vége van. Nagyon okos volt, hogy letudott mondani. Jobb dolgunk van igy. Nekem is, magának is.
