Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-03-17 / 11. szám
iskolás gyermeket ruházott fel s 65 frt rendkívüli segélyt osztott szét az egyesület. Azonkívül 12 szegény gyermeket járatott díjmentesen a r. k. óvodába. Az egyesület választmánya a társas élet élénkítése, de még a jótékony czélokra fordítandó jövedelmének gyarapítása czéljából is két tánczmulatságot tartott; egyet élőképek rendezése mellett szept. 8-án I egyet febr. 8-án. Mindkettő úgy erkölcsileg — mint anyagilag sikerült s 135 frt 59 kr. tiszta jövedelmet hozott. Hivatalomból folyó kötelességemnek ismerem, hogy a rendezés körül buzgólkodott hölgyeknek az egyesület köszönetét tolmácsoljam. Egyesületi életünk vázolásánál fontos mozzanat gyanánt fölemlitendőnek tartom azon tényt, hogy a főispán ur ő nagyméltósága tiszteletére múlt év decz. 10-én rendezett jubileum alkalmával a választmány küldöttsége is a többi testületek sorában tisztelgett ő nagyméltóságánál, hogy őt üdvözölje s neki az egy. szerencsekivánatait tolmácsolja, ő nagyméltósága kegyesen fogadta a küldöttséget s elismeréssel nyilatkozván az egylet működése felől az egylet iránti köszönetének adott kifejezést. Amaz egyletünk nemcsak az örömben osztozott, de a gyászból is jutott osztályrésze. A múlt évben elhunyt nagy hazánkfia, Kossuth L. drága hamvainak hazaszállítása alkalmával, ugyancsak a hazai földön eltakarított neje, Kossuth La- josné és leánya, Luiza lelkiüdvéért a belvárosi templomban gyászistentiszteletet tartott, a melyen a testületek és társegyesületeken kívül az összes intézetek ifjúsága is részt vett. S most kénytelen vagyok még be nem hegedt sebeket feltépni és sajgó fájdalommal megemlékezni azon pótolhatlan veszteségről, mely a lefolyt évben egyletünket s vele városunk közönségét érte, a midőn a kérlelhetetlen halál kiragadta egyesületünk buzgó titkárát, a meleg emberbarátot, Mikő György plébánost az élők sorából. A csapás annál fájdalmasabban érintet mindnyájunkat, mivel orvul, váratlanul támadta meg az élte delén levő, élet- s munkakedvvel telt férfiút. A megboldogult 10 éven át viselte az egylet titkári tisztét s abban lelkiismeretes buzgalommal érvényesítette nagy tehetségét, tudását és élet-tapasztalatait. Az egylet részvétének s az elhunyt iránti kegyeletének olykép adott kifejezést, hogy koszorút helyezett ravatalára s testületileg részt vett a gyász- szertartáson. Az egylet önmagát tiszteli meg, ha a boldogult elévülhetetlen érdemeit jegyzőkönyvileg örökíti meg. Áldás legyen emlékén! Ismert igazság, hogy valamely egylet virágzása vagy hanyatlása főleg azon szellem kifolyása, a mely annak vezetőit áthatja s hogy az egylet egészséges fejlődését első sorban az élén állók ügybuzgalma s lelkesedése idézi elő. Azt hiszem, hogy nem sértem elnökünk szerénységét, midőn egyletünk virágzását, egyleti életünk föllendülését első sorban az ő személyével hozom kapcsolatba, midőn titkári jelentésem keretében utalok azon odaadó ténykedésére, lankadatlan buzgalmára s áldozatkészségére, a melylyel az egylet ügyeinek szenteli életét. Megvagyok győződve, hogy az igen tisztelt közgyűlés helyeslésével és hozzájárulásával találkozom, midőn elnökünk működéséről az elismerés hangján megemlékezni bátorkodom. Jelentésem záradékául fogadja a közgyűlés mélyen érzett hálámat a titkárrá történt megválasz- tatásomban nyilvánult bizalmát. Az anarkizmus Tolnamegyében. Számottevő politikai napilapjaink csaknem egyhangúlag nyilvánítják, hogy nálunk, Magyarországban nincs anarkizmus és hogy a magyar ember nem alkalmas talaj az anarkizmus befogadására. Eltekintve attól, hogy a mi szegényebb sorsú földmives népünk, bár már ő is nagyrészben levetette a ködment és a szürdolmányt, mégis mindig bizalmatlan a kaputos osztály, az intelligencziával szemben; vannak itt nálunk Magyarországban, közelebbről Tolnamegyében anarkisták. Ezek a mi anarkistáink napról-napra szaporodnak, tanaikat terjesztik. Különösen a mezei munkák szünetelése alatt járnak faluról-falura, gyűléseket tartanak ; gyülekezeteket szerveznek a nélkül, hogy anarkikus elveik hirdetésében legkevésbé megakadályoztatnának. Ezek a mi anarkistáink: a nazarénusok, vagy a mint magukat nevezik, „ hi vők.“ Igenis, ezek a nazarénusok valóságos anarkisták. Annyival veszedelmesebbek azoknál az anarkis4 táknál, kik dinamittal és gyilokkal akarják érvényre juttatni elveiket, mert azokat az államhatalom meggátolja, a mennyire lehet, lehetetlenné teszi; ezek a mi anarkistáink pedig a vallás köpenyege alatt szabadon tenyésznek és teijeszkednek. Van rá eset/ hogy az őket közelebbről nem ismerőknél álszenteskedésükért rokonszenvezve, nem példa nélküli támogatásra találnak. Pedig ezek a nazarénusok anarkikus elveket hirdetnek. A nazarénus előtt mindaz, a mit a czivilizált emberiség teremtett, a tudomány, a művészet terén, haszontalanság. Minden könyv az egy biblián és az ő egynéhány vallásos könyvükön kívül felesleges, nem érdemes az olvasásra. A társadalom minden intézményét, az összes jogrendet elvetik, feleslegesnek mondják. Következéskép a jogrendnek őrei: a bírák, a katonák, a fejedelmek, az igazgatók szerintük nélkülözhetők. A haza fogalmát nem ismerik, a hazáért már elvből nem lelkesülnek, a miért polgári jogaikat, sem a község, sem a megye, sem mint a haza polgárai egyáltalában nem gyakorolják. A társadalmi jogrend fenntartására szükségelt adózásokat csak kényszerűségből teljesitik; a hazának, a királynak fegyverrel való védelmeit pedig még kényszerítés után sem; fegyvert nem fognak még csak gyakorlatképen sem, nem katonáskodnak. És ezeket az elveket hirdetik, terjesztik, még pedig nem eredmény nélkül, mert a mi népünk, melynek nagy része a szabadságot a fejetlenséggel összetéveszti, szivesen hallgatja, elnézi, sok helyt befogadja ezeket az anarkikus eszméket. Felette téved, ki ezeket a nazarénusokat a mesék világában szerepeltetett és az emberi képzelet által teremtett, e földön soha meg nem valósítható, azon aranykorbeli anarkistáknak gondolják, kik már oly jók és tökéletesek, hogy rájok nézve a jogrend, a törvény és annak közegei már leélték magukat. Jóllehet, ők magokat olyan jóknak, tökéleteseknek hirdetik, holott minden emberi gyarlóság náluk is sziyes otthonra talál. Csakhogy ezt a gyarlóságot némileg eltakarja az a rajongás, mely minden kezdetleges felekezetnek elmaradhatlan kísérője. De ha tanulmányozzuk beszédeiket s cselekedeteiket, rájövünk arra, hogy a társadalmi rend felforgatói, rájövünk arra, hogy náluk a vallás csak útvesztő, mert beszédeik s cselekedeteik homlok-egye nest ellenkeznek a bibliával, melyről pedig azt állítják, hogy az képezi vallásuknak alapját. Ám lássuk : Összejöveteleik alkalmával legkedvesebb thémá- juk a nem nazarénusok kissebbitése, elitélése, pedig meg van irvá Máté VII. r. I. v. „Ne ítéljetek, hogy ti is ne Ítéltessetek.“ Pál apostol pedig a Eómabeliekhez irt levél XIV. 4. v. ezt mondja: '„Te kicsoda vagy, hogy másnak szolgáját kárhoztatod?“ Azt hirdetik: ők már tökéletesek, a czélt elérték, tiszták és jók, holott Pál apostol Filippi-beliek- hez irt levele III. r. 13. v. mondja: „Atyám fiai, nem állítom, hogy én a czéltmég elértem volna.“ Sőt Máté evangéliuma XIX. r. 17. versben annak, ki őt jó mesternek szólítja, ezt mondja maga Jézus: „Miért mondasz engem jónak? Nincsen senki jó több az egy Istennél.“ Ha tehát a Saulusból megtért Pál apostol kimondja, hogy ő még a czélt nem érte el; ha Jézus nem engedi magát jónak nevezni, nem ellenkezik-e a bibliával a nazarénusok azon állítása, hogy ők már elérték a czélt, hogy ők már jók és tiszták. Miként állíthatják magukról azt, hogy ők már az örök életet elnyerék, holott meg van Írva: „Csak az Isten tudja azt, kik legyenek az övéi. Az adakozást csak hitfeleikkel szemben gyakorolják, bár meg van irva: „mindenekkel jót tegyetek.“ Nem példa nélküli az sem, hogy másnak a javait eltulajdonítják, pedig meg van irva: „Ne lopj!“ Hazájukért nem lelkesülnek, annak sorsával nem törődnek, itt sem követik Jézust, a ki hazáját szerette annyira, hogy látván Sémuálemet, annak bekövetkező pusztítását: S i r a azon. Lukács arany. XIX. 41. vers. Az emberi művelődést, tudományt, művészetet, egy szóval a czivilizátiót semmibe sem veszik, annak előmozdításáért semmit nem tesznek, nem jut eszükbe Jézusnak ezen utasítása: „Legyetek tökéletesek!“ Máté V. r. 48. v. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (11. sz.) Szerintök minden hasonlatosság felesleges, nem akarják tudni, hogy Pál apostol azt az utasitást adja a Róma-beli gyülekezetnek XIII. r. 1. v.: „Minden lélek a felső hatalmasságnak engedelmes legyen, a hatalmasságok Istentől rendeltettek stb.“ Az adót csak kényszerűségből fizetik meg, a véradót pedig éppen nem, bár Jézus akként utasít, Máté evangéliuma XXII. r 21. v. „Adjátok meg azért, a mi a császáré, a császárnak.“ Annak pedig akkor is pénzzel, vérrel és tisztelettel tartoztak. Fegyvert nem viselnek, még ha katonákul be- soroztatnak sem, pedig Jézus tanítványai is viseltek fegyvert, ezt megtudhatjuk, ha elolvassuk Máté evangéliumának XXVI. r. 51. versét: „Es - ime egy azok közül, kik Jézussal valának, ki- voná szablyáját és a főpap szolgájának elvágá egyik fülét. János evang. XVIII. r. 11. v. Igaz, hogy azt mondta Jézus neki, mi az 52. versben irva van: „Tedd el a szadlyádat helyére!“ De nem azt mondva neki: dobd el a szab- lyádat, holott ha Jézus a fegyverrel való önvédelmet semmi körülmények között nem engedte volna meg, egyáltalában nem engedett volna tanítványainak fegyvert viselni és a szablyát eldobatta volna Péterrel. Az önhittség, elbizakodás, lelki kevélység, mely a nazarénusokat jellemzi; az alázatosságnak, a felebaráti szeretetnek hiánya náluk; kétségtelen bizonyságai annak, a fent elmondottakat is hozzávéve, hogy az ő hitük nem a bibliában gyökeredzik és hogy az ő beszédeik és cselekedeteik azzal homlokegyenest ellenkeznek. Ha pedig arra gondolunk, hogy ők nyíltan hirdetik, hogy a mostani jogrend felesleges, az emberiség művelődése a tudományokban, művészetekben semmitérő; a véradót a király és hazáért megtagadják, ezekből láthatjuk: a nazarénusok egyenlők az anarkistákkal. Csakhogy mig ezek dinamittal és gyilokkal, addig ők kerülő utakon, a vallás czége alatt akarják megvalósítani elveiket. Csodálatos, az államhatalom rég átlátta, hogy a nazarénusok államellenes tanokat hirdetnek és követnek, de azért ezeket a legveszedelmesebb izgátókat akna munkájokban meggátolni semmi intézkedést nem tett. Jó volna tán, mig nem késő, ezen f u t k á r o z ó hamis atyafiaknak izgatásait figyelemmel ki* sérni. Felső-Nyék, 1895. márczius hó. Varjas Gábor, ref. pap. „Országos magyar kölcsönös biztosító szövetkezet.“ A ki az országban fennálló biztositó intézeteket, még szervezetük mostani alakjában is csupán csak nyerészkedésre alakult vállalatoknak bélyegzi s megtagadja tőlük a hazai közgazdasági viszonyok javítására irányuló törekvést és tényleges eredményt s kicsinyli a humanitárius eszméknek általuk tett tagadhatatlanul fontos szolgálatokat, — végtelen nagy igazságtalanságot követ el. Annyi azonban áll, hogy biztositó intézeteink a mai legkedvezőbb díjtételeik, nyiltérileg sokszor megköszönt humánus eljárásuk s a nyújtott közgazdasági előnyök daczára is, nem felelnek meg teljesen a mai kor kívánalmainak s annak a voltaképeni élethivatásnak, a melyet czé- lozniok ^ellene. A nagy tőkével dolgozó intézetek zsíros dividendáit ugyanis leginkább a kis tőke fizeti meg. S a mai szocziális izgatásokkal telitett levegőben már ez az egy ok is elég. arra^ hogy a biztositó intézetek korszerű reformjára gondoljunk. Persze darázsfészekbe nyúl, ki ezeket a reformokat megkezdi s még nagyobbá, a ki keresztül viszi. A konczessziók és állami kedvezményekben duskálkodó hatalmas intézetek a képzelt jogi sérelmek egész lavináját zúdítják azok fejére, kik az ő czirkulusaikat háborítani merészelik s minden lehető eszközt felhasználnak arra, hogy a nekik ártalmas méregfogak egy- egy borsos igazgatói állás, vagy más áldozatok -^ráa idő előtt, mielőtt komolyabban árthatnának, kihulljanak. Attól e szerint, hogy a biztosítási ügyet, kötelező alapra fektetve, maga az állam vegye kezébe, nagyon is távol állunk; a kisebb tőkével dolgozó közönség jogos érdekeinek megóvására tehát nem marad más módozat, mint szövetkezeti alapon oly intézetet teremteni, mely nem nyereségre spekulál, de * főtekintettel van arra, hogy a biztositó fél mennél kevesbbot 1895. márczius 17.
