Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-02-17 / 7. szám
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (7. sz.) 1895. február 17. mint a bírósági határozatok a tőzsdén kívül álló emberekre is kiterjesztetnek s törvény erejével végrehajtatnak, megszűnnek jogosak lenni, még ha a választott bíróságok meg- egyezésszerü kompetencziája meg is állapíttatott. A tó'zsdei választott bíróságoknak csak az üzleti lebonyolítási módját, esetleg a tény- álladék tisztázását volna szabad megállapítania s kétes esetekben tisztáznia, de olyan sanctiót a tó'zsde választott bíróságának kezébe adni, mint a minőt ma adunk, egyáltalán nem jogos és egyáltalán nem vezethet jóra. A királyi bíróságok jogképzett bírái helyett e bíróságban tőzsdetanácsosok vesznek részt, a kik már foglalkozásuknál fogva természetes védó'i a tőzsdének akkor, mikor az gazdával, vagy más a tőzsdén kívül álló egyénnel áll szemben. S tényleg még azt a garancziát sem kapja meg a jogszolgáltatás, hogy a kereskedelmi törvény rendelete keresztül vitessék és a bíróság felerészben a gazda érdekképviselőiből álljon. Az a kormánybiztos pedig, aki a tőzsdére ki van rendelve, igen jól tudja, hogy ő azon a tó'zsdén csak pictus masculus, hogy ő neki semmi hozzá-szólása nincs az ügyekhez s hogy fent nem is szívesen vennék, ha ó' interveniálna s igy oly confliktusokat idézne eló', melyeknek horderejét eló're megbecsülni nem lehet. Es ezáltal, hogy a gazda sorsa teljesen a börziánerek bíróságára van bízva, egyszersmind le is van pecsételve annak a gazdának a sorsa, a kit balvégzete a tó'zsde karmai közé kergetett. Mert, hogy a tó'zsdei perek, ha a választott bíróság kikötése nincs a kötésen feltüntetve, a kereskedelmi törvényszék eló'tt mindig vesztett perek, azt a mindennapi praxisból látjuk. A tó'zsdei választott biróságok intézménye átalakításra szorul. Nem jogos állapot az, hogy oly ügyeket, melyeket a rendes biróságok meg nem ítélnek, ugyancsak törvényes védelem alatt álló más bíróságok vénérvé- nyesen megítélhessenek és legalább annyira kellene korlátolnunk a tó'zsde biróságok hatáskörét, hogy ítéletük csak a perelhető' jogérvényes egyezség jogerejével bírjon s ne legyen ipso jure végérvényes felebbezhetetlen Ítélet. A szegzárdi rk. hitk. tanács és iskolaszék. Az ügy fontossága kívánja, hogy ismételve foglalkozzunk a szegzárdi hitközségi tanács és iskolaszék választásával, mert olyan körülmény állott újabban be, mely a hitk. tanács és iskolaszék működését lehetetlenné teszi. A régi hitk. tanács és iskolaszéknek mandátuma tudvalevőleg a múlt év végével lejárt s igy az uj választás folyó hó 4-ikére tűzetett ki. A választás meg is történt, de korteskedés folytán a régi tagokat a tanácsból a szervezett újvárosi párt, — melyet nem a fontos ügyhöz illő meleg érdeklődés, hanem boszu vezetett, — a régi iskolaszéki tagokat, kik tisztőket nemes odaadással töltötték be s hasznos müködésök által a tanügynek voltak hasznára — kibuktatta ; pardont csak azoknak adott, akik az újvárosi kántorválasztás alkalmával távol maradtak. Hogy a régi tagok helyett uj emberek kerültek az iskolaszékbe, azért senkinek sem jut eszébe neheztelni, mert hisz ez a szabadválasztással ellenkeznék, melynek pedig kell, hogy minden választópolgár tisztelője legyen. De igenis a leghatározottabban elitéljük Nemes Győző tanító korteskedését, ki a vele egy véleményen levőkkel rossz irányba vezette az újvárosi választó polgárságot, a mennyiben — tisztelet a kivételeknek — többnyire olyan férfiakat választottak be az iskolaszékbe, a kik képesség és ismerethiányuknál fogva, — ha még meg is volna bennük a jószándék —f még sem oldhatnák meg tisztükből folyó nehéz hivatásukat. Hogy miért kellett a legintelligensebb elem nagy részének, úgyszintén a földmivelő osztály vezérlő embereinek a tanácsból kibukniok, arra indokul egyedül és kizárólag az szolgált, hogy a volt iskolaszék és hitközségi tanács az újvárosi kántorválasztáskor hivatkozva a törvényre egyhangúlag kimondotta, miszerint a pártoskodás és korteskedés által támasztott zaoargások kikerülése végett a jelen esetben a tanítói és kántori állást összeférhetetlennek tartja. Ez az intézkedése igen helyes is volt az iskolaszéknek, mert egyrészről a könynyelmüen támasztott zavargásoknak elejét kivánta venni, másrészről pedig a tanügynek kívánt használni, a mennyiben a kántor-tanító egykor-máskor kántori teendőinek teljesítése miatt iskoláját kénytelen elhanyagolni. Az iskolaszéknek ezt a helyes intenczióját a Nemes-pártiak azonban nem akarták belátni, hanem ^ félrevezetés folytán nemtelen gyanúsításokkal illetni nem átallották az iskolaszéket és a megtorlás eszközéhez nyúltak. De tulajdonképen mit is akar a győztes párt? — Talán a hitközséget nehéz, mondhatni válságos helyzetéből kiszabadítani, vagy az iskola érdekeit figyelemmel kisérni, ellenőrizni, fejleszteni? — Aki 1 ezt hinné e pártról, az nagyon csalatkoznék. Érdeklődésüknek főrugóját az képezi, hogy az ő pártfogójuknak fizetését emeljék s az újvárosi kántori állásba besegítsék. Hát mi nem vagyunk az ellen, hogy az érdem méltó megjutalmazásban részesittes- sék, de nem lehet egy komoly testületnek egyedüli feladata, hogy valaki jogtalan ambicziójának legyen legyezgetője. Más és sokkal fontosabb dolgok megoldására egyesítsék erőiket, melyek nem egyes ember érdekeit, hanem összes mindnyájunkét képezik. A pártoskodás máris oly kinos helyzetet teremtett, melynek nem egyesek, hanem az egész hitközség vallja kárát. Megtörtént ugyanis az, hogy az iskolaszék- és hitközségi tanácsból a legtekintélyesebb intelligens tagok, mint dr. Szigeth Gábor, Őrffy Lajos, dr. Haidekker Béla, Hayt Gábor kiléptek s mint halljuk, ezeket még többben foják követni. E sajnos tény méltó megdöbbenést kelt, mert az ő kilépésök folytán lehetetlenné tette magát az iskolaszék és hitközségi tanács. Biz ez elszomorító, hogy közügyeink kimagasló férfiai erkölcsi kényszer alatt állva hagyják ott azt a testületet, melyhez nincs bizalmuk, mivel annak alapja korteskedés ingó talajára építtetett. A helyzetből kétségtelenül nehéz lesz a kibontakozás, s mert a kedélyek felizgatvák s a szervezett pártot csak azok tudnák lecsendesiteni, a kik meggondolatlanul félrevezették. Tanácstalanul azonban a 13 ezer lelket számláló kath. hitközség nem maradhat, tehát leghelyesebb lesz az ügyet az egyházmegyei hatóság előtt leplezetlenül feltárni, hogy uj választást rendeljen el. Ha ez megtörténik, úgy el kell némitani a szenvedélyeskedést, vissza keli szorítani a magánérdeket, hogy zavartalanul érvényesülhessen a közjóra irányuló nemes törekvés. Haladó vidék. A fővárosi hírlapok nem nagy gonddal szerkesztett rovata a „Vidék“, a melyben azonban mindazonáltal városaink haladásáról és föllendüléséről igen érdekes közlemények olvashatók. Helyes! Mert valóban abnormis állapot az a különbség, mely a mi fővárosunk és a vidéki városok között általában létezik. A külföldön a provinczialis városok birnak modern városi fejlődéssel, művészeti kolóniákkal, virágzó kul- tur-intézményekkel és nálunk Budapest után semmi sem következik. A magyar szellemi művelődésnek minden intézménye konczentrálva van, nem jut nekünk semmi. Egy pár szép palota kerül Pozsonyban, Szegeden, Aradon, de ez még nem város, városi mivoltában sokat szépül Debreczen és Kolozsvár, de nincs olyan egyetemes és egészséges fejlődése, hogy provin- cziáján, mintegy forust képezzen, melyhez iparkodik a fokozatos nagyvárosi létei minden tényezője. — Az Isten áldja meg, adjon egy darab kenyeret, mert meghalunk éhen — mondja czigányos kiejtéssel. Derényiné, a mint végig tekint rajtuk, önkénytelenül kifakadt az anya ellen: — Ugyan hogy tud maga olyan lelketlen lenni, ezt a parányi gyermeket ruhátlanul hurczolni ebben a szigorú időben. — Hát mit csináljak, kérem alássan, mikor éhen halunk ott az erdőben a sátorunkban, be kellett gyünni az emberek közé. Teknyőcsináló volt az uram, de meghalt, pedig otthon a sátorban még négy gyerek vár éhesen — mondja a czigányasszony didergő ajakkal, mialatt Derényiné jobban szemügyre veszi őket és a nyomor, mely rajtuk megnyilatkozik, mintegy megremegteti szivét. — Lépjen be, melegedjenek meg, ime itt van enni való. S mig letelepedve esznek, nézésükbe merül. A fekete, borzas hajú asszonyt, tipikus czigány ar- czával, szinte rokonszenvesnek találja és elgondolja, mily kár, hogy ez az érdekes kóbor népfaj, kinek szemében a lélek élénksége villog, Ínségre kárhoztatja magát, jobb szereti az erdőt, mint a házat, inkább lop, mint dolgozik és leleményes eszével a társadalmi intézmények összes hatalmán kifog, hogy vad hajlamait követhesse. Részvéttel nézi az asszony ölében levő kis gyermeket, kinek fonyadt arczocskáját még szépíti értelmes tekintete, melyet bizalommal szegez reá és a szánalom érzetétől késztetve, alkuba bocsátkozik az asszonynyal: — Hagyja itt ezt a kis gyermeket, majd én gondoskodok róla, sokkal jobb sorsa lesz, mint mamagánál, a pénzt, mit érte kíván, fordítsa többi gyermekeire és saját magára. Derényiné szavaira ijedtség tükröződik a czigányasszony tekintetében és nagy lelki felindulással mondja: — Nem adom . . . nem adhatom . . . ezer forintért sem adom . . . dehogy adom . . . még ezért a nagy világért sem adom — miközben villogó szemei elhomályosulnak a könyektől, hevesen szoritja magához a porontyot s elhalmozza csókjaival, aztán édesded hangon motyogja: — Meghalna, ha nem ölelhetném, megfagyna, ha nem csókolhatnám. És az anya csókja mintha csodás melegséget öntene a kicsike hidegtől dermedt tagjaiba, szinte repked az anyja ölében, kékes-sárga kis arcza kipirul és szemeiben a megelégedés látszik. Derényiné meghatottan nézi, nézi őket, végre káprázat fogja el szemeit, mintha dicsfény sugározná be a rongyokba burkolt asszonynak fekete borzas fejét, kiben a legszentebb, a legmagasztosabb érzés : az anyai szeretet oly felemelően teljes fönségében nyilatkozik meg, ki hivatását oly helyesen tudja felfogni és nem képes ama szent természetes köteléket elszakítania, mely az anyát a gyámoltalan kis teremtéshez fűzi. Gondolatainak fonalát a czigányasszony hangja szakítja meg. — Az Isten áldja meg minden jóval, most már örömmel megyünk haza ezzel a nagy kenyérrel, mit a nagysága adott — mondja hálálkodva. — Hát csak siessen, jó asszony, mert különben megfagynak az utón — és egy kéznél levő fekete bársony gallért borit a kicsi vállaira. * Néhány nap múlva az egyik hetilap hirek rovatában Derényiné a következő sorokat olvassa: „ismét egy áldozatára leltek a nagy hófúvásnak ... az országút melletti árokban egy czigány asszony kis gyermekével fagyott meg, egy fuvaros talált reájok csak a fejük látszott ki kissé a hóból, melyet a szél hordott bele. Az asszony karjaiból alig lehetett kibontani a gyermeket. . . kinek arcza szinte mosolygós volt. . . mintha édes álomba ringatta volna a halál. A rajta levő fekete bársony gallért bizonyára úgy lopta a czigány asszony.“ Derényiné még egyszer átolvassa a sorokat, melyekre szemeiből egy könycsepp hull. . . és mondja magában: — Szegény kicsike . . . tán az anyja csókja mellett nem érezte a halál fagyos lehelletét . . . A. Domsits Antónia. „Á-p> r i 1 i s "b su äLirai epizód 3 felvonásban. Irta: H e i s z J. Béla. (Folytatás.) Negyedik jelenet. Rill Katicza, Klement Giza. Kati ez a. Nézd csak, Giza, kik vannak itt! Giza. Istenem, egy egész kompánia! Dezső. (Mélyen meghajolva köszön.) Jónapot, kezeit csókolom. (Gyorsan, hadarva.)
