Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-10-20 / 42. szám
4 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (42. sz.) 1895. október 20. dasági, hadászati és egyéb okoknál fogva ne propagálta volna. Nem egyszer lón már bebizonyítva és pedig megdönthetien számtételekkel, hogy eme^ közlekedési út késleltetése mily nagy kárral jár úgy az érdekelt vidékekre, mint magára az országra. Ezen uj útirány országos fontossága elől a nagyte- kintetü Kereskedelmi és Iparkamarák egyike sein zárkózott el; annak elodázhatlan szükségességét nyiltan bevallották, amidőn az ügyet magukévá tették. Ezen ügy, amint azt Perczel Dezső Onagyméltósága mondá, most már nem a vidék, hanem az ország érdeke. E miniszteri szavak feljogosítanak bennünket azon föltevésre, hogy az ország nagytekintetü Kereskedelmi és Iparkamarák az önként rájok háramlott feladatnak, t. i. hogy külön-külön a baja-báttaszéki összekötő hidat illetőleg fel- terjesztéssel élni fognak, szívesen teendenek eleget. Erre esdve kérjük a nagy érdekelt vidék és hazánk nevében. Lehet, hogy a nagytekintetü Kereskedelmi és Iparkamarák egy- némelyike ezen országos jelentőségű vasúti hid által nincs közvetlenül érdekelve; lehet, hogy a saját területén az ügy fontossága csak látszólagos, de ha tekintetbe vesszük, hogy az ország gyöngye, Fiume, a baja-báttaszéki hid és evvel kapcsolatosan létesítendő vasúti hálózat kiegészítésével nemcsak a saját tengeri forgalmát fokozhatja, de a folyton erősbülő Trieszttel szemben positióját megvédheti; ha tekintetbe vesszük, hogy az ország kereskedelmén, ipar- és mezőgazdaságán ezen egyenes és olcsó tengerhez vezető ut mennyit lendít; ha tekintetbe vesszük, hogy Erdély végső pontjától az Adriáig a helyi érdekek úgy az egyes piaczok mily nagy lendületet öltenének; ha végre tekintetbe vesszük, hogy a magas törvényhozói Testület minden tisztelt tagja, úgy a magas kormány nemcsak elvileg elfogadták a baja-báttaszéki összekötő Dunahid létesítését, hanem ezt a valósítás biztos stádiumába terelni iparkodnak is: úgy nem kételkedünk, hogy hazánk nagytekintetü Kereskedelmi és Iparkamarái,, mint jelzettük fontos ügy legkompetensebb szakközegei nem fognak késni, véleményes javaslatukat hazafias irányban hivatott helyre a kellő nyomatékossággal juttatni. Nagytekintetü Kamara! El bennünk a remény, hogy egy epedre várt, a megvalósuláshoz közel álló ügy megteremtéséhez segitő jobbját szives készséggel ki fogja terjeszteni és fokozott igyekezettel siettetni fogja illetékes helyen a baja-báttaszéki Dunahid építését. Báttaszéken, 1895. október hó 14-én. A nagytekintetü Kereskedelmi és Iparkamara legalázatosabb szolgái: Dr. Boszkovitz Mór, közs. orvos, biz. tag. Táfner János, közs. biró, biz. tag. Engel Mór, biz. jegyző. MEGYEI IRODALMI CSARNOK. A hazáért mindent.*) 41) Irta: Aggteleki (Ullein) Ferencz. (Folytatás.) — És mi haszna lenne ezen áldozatnak? — Gizella búskomorsága a te lelkedet is megszállja. Hisz úgyis közönyösek vagytok egymás iránt: az elmaradás nem fog áldozattal járni. — Mily eszméket penget meg anyám I — mondá fájó tekintettel Endre. — Hisz ..........hisz e gondolatta l ... . anyám ! . . . • e gondolattal megtébolyit! — Tehát életszükség nekek az ő társasága? — Ezen kérdésre nem tudok határozott választ adni. Nem vagyok képes magamat megérteni. Általában nincs vele szemben akarotom. Csak annyit érzek, *) Ezen mű könyvalakban is megjelen és szerzőnél: Sár-Egres, u. p. Czecze, deczember 1-től fogva 1 koronáért megszerezhető. Tiz előfizető után egy tisztelelpéldány jár. hogy folyton a társaságában kell lennem s a nélkül, hogy egymással foglalkoznánk [ csak az ő körében lelek némi megnyugvást. Ha nem látom, mindjárt nyugtalankodom, aggódás szállja meg szivemet. Azt is gondoltam már, hogy tán szerelmes vagyok bele. De e gondolatnál keserű mosoly vonult át ajkamon és e föltevés azonnal elveszté előttem komolyságát. — Igen fiam! te szereted őt. — Mondá a meggyőződés hangján az anya. — Szereted bensőséggel de az önvád némaságra késztet. És itt kezdődik az én kötelességem. El kell oszlatnom bátortalanságodat. Mit szólnál hozzá, ha Margit is szeretne téged ? — Oh! ha ő szeretne ? — Azt hiszem, hogy csak fokozódnék az én gyötrelmem. O nem lehet az enyém soha! — Itt bent, itt, itt a szivemben anyám azt súgja nekem, azt érezteti velem valami, hogy én e szentségtörést soha sem követhetném el! Jó, fiam 1 most magadra hagylak. Én azt hiszem, hogy az idő nekem fog igazat adni. Az anya melegen szivére ölelte fiát és azután magára hagyta őt. Egyenesen Pálfayékhoz ment. — Kedvesem! — mondá Pálfaynénak — Endrével végeztem. Most pedig hadd jöjjön az a bus gerlicze. Gizellát behivatták. — Édes leányom ! — mondá az anya, megfogva leányának kezét, — igen komoly dologban akarok veled tárgyalni, érzesz-e magadban erőt arra, hogy meglepetésekkel szemben erősen megállj ? — Azt hiszem édes anyám, — válaszolt egykedvűen Gizella, ]—' hogy nincs már az életben mitől megijednem ! Megedződött az én lelkem és megszokott már nekem a fájdalom érzete ! — Ne ily hangon szóljon édes Gizellám, — mondá részvéttel Csongrádyné — hisz oly ifjú még, miszerint e világfájdalom nem jogosult, ha meggondolja, mennyi örömet, mennyi boldogságot hordhat még méh ében a jövő! Ily fiatalon nem mondhat le a reményről, boldogabb is lehetne! De szóljunk őszintén ! Magácska képzelődő. Folyton' egy fájó múlt emlékeinél időzik és elhiteti magával, miszerint abba a múltba van eltemetve mind ama öröm és boldogság, a mit egy hosszú élet nyújthat. Most még fiatal, — fogékony mind ama dolgok iránt, a melyek a szivet érdeklik. Képes megkönnyezni a letépett virágot. Majd el fog jönni azon idő is, a midőn a világot nem a szivén keresztül birálja el, ■— a midőn mosolyogni fog a gyermeksziv balgaságain. Magára erőlteti a közönyt, — úgy mutatja be magát, mint aki csak keserűségének él és akire nézve a külvilág nem létezik, aki nem tud érezni, a kit a kellemes és kellemetlen dolgok egyaránt érintetlenül hagynak. Pedig ez nem úgy van! Nem mondom, hogy szenvelygi a világfájdalmat; — de tény az, hogy magára erőlteti e hitet. Csak figyelje meg higgadtan belvilágát és tapasztalni fogja, miszerint az a közöny csak látszólagos. Kérdezze csak meg a szivét, vájjon mit érezne, ha szülőit elvesztené ? Csongrádynénak igaza volt. Csak a kérdés feltevésére is fuldokló zokogásba tört ki Gizzella. — Édes jó anyám! — mondá, keblére ölelve anyját, mintha a halál karjaitól óvná. •— Látod édes leányom! — mondá könnyezve Pálfayné — éppen az én halálomról akarok veled beszélni. Ne siij, légy nyugodt, hisz még nem akarok meghalni. Atyád is öreg, én sem vagyok már. fiatal, a honvágy is gyötör és a te boldogtalanságod is közelebb hozza a sirt. A te jövődről van szó! Mi lenne belőled ezen az idegen földön, szegénységben és támasz nélkül, ha mi, előbh vagy utóbb örökre lecsuknék szemeinket ?! Édes leányom! én anyád vagyok és igy szent kötelességem a te jövődről gondoskodnom. A te jövőd biztosítva van, ha — anyádnak engedel- meskedel. Férjhez kell menned! . . . Gizella felsikoltott és kezeit tördelve borult anyjának lábaihoz. — Anyám! drága jó anyám! ne zúzza szét az én szegény nyomorult szivemet! — Hagyja meg annak az ő szent nyugalmát, édes békéjét! Miért lennék másnak terhére az én megtört kedélyemmel, miért vinnék a házas életbe egy kiégett szivet?! — Ne bántsanak engemet! anyáin! az Istenre kérem, ne bántsanak — Kelj fel édes leányom! — mondá a könnyező anya — legyen meg a te békéd, én nem erőltetlek. E naptól fogva soha sem lett többé szóba hozva a házasság kérdése. De Pálfayné nyugalmának is vége volt. Mily változáson ment keresztül. Az a nyájas, csevegő asszony szótalan lett, — szelíd tekintete a búskomorság félreismerhetlen jeleit viselte magán, — szemei pedig folyton könnyben úsztak. Ha kérdést intéztek hozzá: röviden felelt, de különben egész nap elvolt egy szó nélkül. Ha megváltozott kedélyének okai felöl kérdezősködött a férj, vagy Vilma: kitérőleg felelt. Csak Gizella tudta az igazi okot. Mennyi fájdalmat állt ki az a szegény leány! Az Ő anyja kedélybeteg, az ő anyja rohamosán közeledik a sir felé és ... . ennek ő az oka! Béla és Vilma is elhatározták magukban, miszerint megkísérlik e két szenvedő szívnek egyesülését. . . A leggyengédebb módhoz nyúltak, nehogy bár melyiket is fájón érintsék, vagy kellemetlen helyzetbe sodorják. (Folyt, köv.) EGYLETEK, TÁRSULATOKÉ Jegyzőkönyv. Felvéve Szegzárdon, a Szegzárd-Bátai Dunavédgát- Társulat választmányának 1895. évi szeptember 28-án tartott üléséből. Jelen voltak: Állami felügyelet gyakorlására hivatott Hekler Károly kir. főmérnök, miniszteri megbízott. A társulat részéről:, dr. Szigeth Gábor elnök, Kelecsényi Ambró úgy is, mint választmányi tag, Mittwegh Henrik, dr. Haidekker Béla, Balázs István, Szél P. István, Balázs József, Szőke István, Sörös István és Horváth Pál választmányi tagok; úgy Tóth Károly társulati mérnök, Nagy József pénztáros, Steindörfer József ellenőr és alulírott ügyvezető, mint jegyző. Társulati elnök a miniszteri meghízott urat és választmány tagjait személyesen üdvözölvén, a tanács- kozmányt megnyitottnak és az alapszabályok 40-ik §-a értelmében határozatképesnek kijelentvén: 28. sz. Az 1896-ik évi társulati költség-előirányzat tervezetének egyes tételei s azokra vonatkozó részletes indokolás, melyek szerint az összes szükséglet: I. Tisztviselők és szolgák fizetésére 5,330 frt — kr. II. Föntartásra .................12,271 frt 25 kr. II I. Megülepedett töltés szakaszok felmagasitására........ 1,008 ftt 55 kr. Ös szesen 18,609 frt 55 kr. A fedezet: pénztári maradvány,Irendelkezési alap, fütermés, partbér, befolyandó hátralékok és adó- visszatérités, úgy a tartalék-alap kamatai után öszszesen......................................, . 94,745 frt 40 kr. me lyből levonva s szükségletet . 18,609 frt 55 kr. a rendelkezési alap 1896-ik év végén 76,135 frt 85 kr. Közgyűlés elé térj észtén dő'javaslatkép megálla- pittatván, minthogy ekként a szükséglet a rendelkezési alapból fedezetét találja, a társulat kötelékébe tartozó ármentesitett területek utáni kivetés mellőzendőnek véleményeztetik. 29. sz. Az idei árvíz elleni védekezés alkalmával szerzett tapasztalatok alapján sikeres árvédekezés érdekében a Nagyméltóságu Földmivelésügyi m. kir. Minisztériumtól 51312./1895. sz. a. érkezett utasitás és ugyan a tavaszi árvíz alkalmából a védekezés és a töltések építése körül szerzett tapasztalatokról az országos m. kir. vizépitészeti és talajjavitási hivataltól érkezett közlemény. A választmány részéről tudomásul vétetett. 30. sz. Tóth Károly társulati mérnök által előterjesztetett a következő jelentés: Társulatunk fennállása óta, az idén szenvedte a lagnagyobb károkat. A gyakori záporozások az elébb belvíztől mentes területeket is elborították. A hegyekről lefutó vadpatakok a szántóföldeket, gabonákat tették tönkre. A belviz magassága 410 cmtre emelkedett s abban egy folytonosságban megmaradt — miután a Duna állandó magas állása csak augusztus végén engedte meg a belvizeken a zsilipeken keresztül lefolyhatását. Ezen legnagyobb mérvűnek mondható belvízkárok erületi nagyságának megállapítása társulatunkra nézve különös fontossággal bir. Evenkint szóba kerülnek a belvizek kártételei s azoknak orvoslása, statisztikai adataink éppen nincsenek, egész számításunk csak tapogatózás és hozzávetőlegesség. Társulati igazgatóval egyetértve tehát felhívtuk az árterület községi jegyzőit, hogy az idei belvízkárok felvételét — miután azt nézetünk szerint adóelengedési czélból úgy is felvették és összeállították a községek- mutassák ki másolatban társulatunk használatára egyenként és parcellánként. A közzségi jegyzőktől azonban azt a választ nyertük, hogy adóelengedés nem járván, ily kimutatásokat nem szerkesztettek, — különben az összeállítást hajlandóknak mutatkoz-
